27/06/2025
KÉPZELT RIPORT A MIT-MIT-KÉVEL
Fekszem a Dombay-tó partján, előttem teleírt jegyzettömb. Ha a nap már kibírhatatlanul égeti a hátam, loccsanok egyet a hűs vízben. Négy hossz mell keresztben, két hossz gyors hosszában. Miután megszáradok, szövöm tovább az aktuális mesém. Jó passzban vagyok. Cikáznak a gondolatok, alig tudom őket papírra vetni. Aztán hirtelen vége. Még csak kora délután van és befejeztem. A francba! Azt hittem, az alkotómunka kitart estig… Átolvasom még egyszer. Nagyon jó, veregetem meg a vállam. Most már csak azt kéne kitalálni, hogy tudnám megjelentetni? Óh, azok a nyavalyás vágyak!
Nehezen tűröm a tétlenséget. Harmadszor is elmegyek fagyizni. Mihez kezdjek? Unalmamban szemezgetni kezdek az egyik parton napozó hölggyel – épp csak azért, hogy elüssem az időt –, de aztán olyan sokatmondóan néz vissza, hogy meghátrálok. Vigyázz, mély víz…, csak úszóknak!
Ekkor eszembe jut, hogy Pagonyi Gabi nemrég átküldte az ÚJság nyári számának a témáját. Hogy is írta? – próbálom felidézni. Interjút is lehet készíteni valami fáin témáról.
Körbenézek, hátha találok egy megfelelő riportalanyt. Nem akarok hinni a szememnek. Uramisten, jól látom?! Odébb a fűzfa alatt egy híresség üldögél, kezében kopott, bőrkötésű könyvet tartogat. Még jó, hogy van nálam papír és írószerszám. Odasietek hozzá.
– Kedves János! – szólítom meg –, nem zavarok?
– Nem, mit óhajtasz?
– Érdekelne az a világhírű mondásod, tudod…
– Ja, az…? – derül fel az arca. – Nem tőlem származik, én csak lejegyeztem.
– Hogy is szól pontosan?
Felcsapja az ölében lévő vaskos, szamárfüles könyvet és a 15:7 résznél olvasni kezd:
– Bármit akartok, kérjétek és megadatik.
– És ez valóban így van?
– Szerinted? – mosolyog rám. – A Mester még azt is mondta, bár ezt inkább Máté kollégám tudná jobban felidézni, hogy… legyen néktek a ti hitetek szerint. Gondolod, hogy tévedett a Mester?
Ekkor a fa másik oldaláról megszólal egy sör-bor-pálinka ízű, rekedtest hang:
– Ehhez én is hozzászólnék!
Megismerem. Lukács az, személyesen. Baseball-sapkája alól kilóg hosszú, labancás haja.
– Adjon az Ég, mindent, amit szeretnék… – dúdolja, majd felveszi akusztikus gitárját, és halkan penget hozzá. – Az életedet úgy kapod, ahogy kérted…
– Tévedtek! Bár, csak egy picit – kapcsolódik a beszélgetésbe egy doktorforma idegen. Klassz inge van, állapítom meg. Ránézésre minimum agykutató az ipse. – Ha a vágyadhoz nem kapcsolódik érzés, szerintem nem fog beteljesülni.
– Ezt hogy érted?
– El kell képzelned, hogy már megkaptad a vágyott dolgot. Már a tiéd! – Itt elgondolkodik. – Mit szeretnél, egy szuper autót? Képzeld el, hogy benne ülsz. Érzed az ülés bőrillatát…? Érzed a kormánykerék ívét, ahogy megmarkolod…? Hallod, ahogy felbőg a motor…? – Míg beszél, átnyújtja névjegykártyáját. Dr. Joe Dispenza, áll rajta. – Ha szükségetek van a könyvemre, ahol leírom, miként tudjátok áthuzalozni az agyatokat, nyugodtan keressetek.
– Hé, fiúk, lassítsatok! – szólal meg lótuszülésben egy kövér, kopasz, indiai kendővel átkötött, mosolygó srác, akit eddig észre sem vettünk. – Az apró betűs rész felett mindenki átsiklik.
Kérdőn ránézünk, ő folytatja:
– Nem tudtátok? Ha nem lennének vágyaitok, megszűnne a szenvedésetek!
– Helyes meglátás – mondja erre egy idősödő, oldalra fésült frizurájú, alacsony emberke, vörös trikóban.
Csak most ismerek rá. Jé, ez a Sanyi bácsi! S ha jól látom, néhány féldecin már túl van.
– Mi ebben a helyes? – kérdem.
– Ha a vágyaidat megszelídíted, igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz, vethetsz.
– Hogyan? – érdeklődöm, mivel ezt a gondolatot, mint mesemíves, roppant érdekesnek találom.
– Alattad a föld, fölötted az ég. A létra pedig legyen benned. Sőt, légy te a létra!
– Igazat adok neki! – ér oda hozzánk egy fura alak. Akár egy kis manó, vidáman kuncog a nem létező bajusza alatt. Kicsit hasonlít Sanyi bácsira.
– Nem ismered? – súgja felém Lukács, csillogó szemmel. – Ő Tolle. No, nem a kakaó, hanem Eckhart.
A kis manó, akiről most megtudom, hogy nem a kakaó, visszaveszi a szót:
– Ne rágódjatok se a múlton, se a jövőn. Inkább éljétek meg a MOST pillanatát. Legyetek az a bizonyos létra, és akkor nem kell kérnetek, a beteljesülés jön önmagától...
– Ez a lényeg! – vág a szavába egy kockás öltönyös, extrém ízléstelenséggel felöltözött figura. Hollywoodi mosollyal az ajkán, mintha csak egy Guy Ritchie filmből lépett volna ki. Hallomásból ismerem, Dain, az Accesse-módszer egyik kiötlője. – Hagyjátok az Univerzumra, döntse el ő, mi lehet számotokra a legjobb, mert könnyen lehet, hogy ti nem is vagytok teljesen tisztában vele. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy jó passzba kerüljetek, s akkor nincs megállás. Határ a csillagos ég!
– Hááát…! – csóválja a fejét egy idősebb, bölcsszemű asszony. Őt ismerem, jövök rá, kolléga, írt a lányoknak egy mesesorozatot. Meg azt az oroszlános könyvet, amit vagy tízszer olvastam. – Azért én bekalkulálnám az elmúlt életeinkben elkövetett gubancokat is, mert szerintem az jócskán kihat majd a jövőbeni teremtéseinkre. Én biztos, hogy először megnézném, mit mutatnak a csillagok.
– Jáh, jáh – bólogat erre Rudi. – Emlékszel, liebe Mária, sokszor beszéltünk róla, hogy fent a csillagok között, az Akasa krónika lapjain ott áll minden, múlt-jelen-jövő. Csak meg kell tanulni olvasni benne.
– Hát ez az! – kiáltja ingerülten Dain. – Pont ezt a sok berögzült szarságot kell kipucolnunk magunkból, mert ameddig eszerint élünk és cselekszünk, egy arasznyit sem jutunk előrébb. – Mária a heves hangra összeráncolja a homlokát, de Dain zavartalanul folytatja. – Értsétek meg végre: semmi nincs kőbe vésve! Végtelen spirituális lények vagyunk, aki előtt nincs lehetetlen. Miénk a szabad akarat végtelen lehetősége. Ha a gubancokat mi teremtettük, akkor ki is tudjuk őket bogozni…
– Szabad akarat, hm… – szólal mag egy barett-sapkás úr, erős francia akcentussal. – Akkor a módszerükben miért siklanak át felette, és csakúgy szőrmentén érintik?
– Szándékosan – felei Dain. – Mert ha belekeverjük szenteskedést vagy a bulvár ezotériát, tök mindegy, melyiket, akkor annyi, meg egy bambi. Azzal az erővel akár a női magazinok asztrológiai előrejelzését is hirdethetnénk vagy tenyérből jósolhatnánk. Feloldozásként meg elmondhatnánk tíz Miatyánkot… De egyáltalán, ki maga?
– Az mindegy – legyint az úr. – A lényeg, hogy írtam egy Malevil című regényt, és abban azt tanácsolom az ateista főhősömnek, hogy a Bibliának ne az erkölcsét nézze, hanem a bölcsességét.
Ezen aztán nekiállnak vitatkozni. Mindenki mondja a magáét. Engem azonban már csak egy dolog érdekel, melynek hangot is adok:
– S hogy lehet azt az előbb említett „jó passzt” elérni? – próbálom túlkiabálni őket, de azok csak vég nélkül veszekednek.
– Hogyan? – dörmögi egy mackótermetű, ősz hajú, ősz szakállú, csavargó forma fickó, aki teljesen elkülönül a többiektől. Kedélyesen a vállamra csap. – Tök egyszerűen: légy szerelmes az Életbe!
– Te csak tudod – szól neki Lukács. – Idestova 80 esztendeje járod a hobók útját.
Szédeleg a fejem a sok tanácstól. Kábán ballagok vissza a törülközőmhöz, amikor egy szőke, babaarcú hölgy az utamat állja.
– Engem meg sem kérdez? Az én titkomról nem óhajtja lerántani a leplet? – kérdezi szemrehányóan.
Dain messziről kiállt felénk:
– Hé, Rohnda! Már százszor megmondtuk, hogy a gagyi titkodat ásd el jó mélyre Ausztrália homokjába!
– Dain! – vág vissza a szőke hölgy –, hát nem az ítélkezés felhagyása a legfőbb muníciótok?
Dübörgés szakítja félbe a kisebb háborúnak is beillő veszekedést. Egy Sherman harckocsi vágtázik el hatalmas porfelhő közepette, felső nyílásából egy szakállas figura hajol ki. Alig tudunk félreugrani a tank útjából.
– Ezek a negatív hullámok…! – kiáltja át a lánctalpak zörgését a csodabogár kinézetű, vigyorgó őrmester. – Kedveseim, csak pozitívan, csak pozitívan, különben fu@kiiiiiiiing…
A többit már meg sem hallom. Szinte futva menekülök a láthatatlan titkok elől. Lihegve érek a törülközőmhöz. Nagyokat fújtatok. Ki- és belégzés… A csinos hölgy tüntetőleg hátat fordít, amiért nem neki szenteltem a figyelmem. Úgy látszik, kezdek magamhoz térni, mert megállapítom, hogy hátulról is formásan néz ki. Elmosolyodom. Mennyivel egyszerűbb ez a kézzel tapintható valóság, mint a megfoghatatlan…
Mielőtt a kisördög ismét rám kacsintana, meglátom Jani bátyámat közeledni. Bakker! Teljesen kiment a fejemből, hogy megbeszéltük a találkozót. Öreg barátom zakóban, nyakkendőben, igazi professzor módjára, össze-vissza kóvályog a napozók között. Végre észrevesz. Kalapjával integet felém.
Míg a büfé árnyékában kortyolgatjuk a párás korsóból az Ászokot, a Mit-mit-ke felől faggatom, hisz a témából ő gyűjtötte a legtöbbet Baranyában.
– A Mit-mit-kéről annyit illik tudni – kezd a történetbe, miközben megtörli szemüvegét –, hogy kis fekete madár, vagy kis fekete lúd formájában megjelenő lúdvérc, ismertebb nevén lidérc, aki minden kívánságod teljesíti. Amolyan kis ördögi lény.
– Mi kell, mi kell, mit-mit kell? – ezt szajkózva száll az ember vállára, és te nem tudsz olyat kérni tőle, amit rögtön ne teljesítene. Mi kell, mit-mit kell? – szajkózza egyre, miközben teljesíti minden kívánságod. S amikor már mindent megkaptál, és semmi újat nem tudsz kérni tőle, akkor is csak egyre ismételgeti: Mi kell, mit-mit kell? – egészen addig, míg az őrületbe nem kerget. Másképp nem tudsz tőle megszabadulni, csak úgy, ha kiviszed az erdőbe és egy fa odvába a fülénél fogva odaszegeled. Azonban, onnan bentről is egyre csak azt hajtogatja: „Mit-mit kell? Mit-mit kell?”
– Te kárászi voltál, nem? – kérdezi, miután a mese végére ér. Bólintok. – Ha legközelebb hazalátogatsz, menj ki a liponyai határba, az a hatalmas bükkfa, törzsén a fekete lyukkal, még ma is ott áll. Na, az a Mit-mit-ke fája. A Sánta Jancsi abba a likba szögete a füliné fogva – fejezi be völgységi dialektusra váltva.
Megfogadom Jani bátyám tanácsát. Másnap Kárászon próbálom papírra vetni a riport vázlatát. A gondolatom azonban el-elkalandozik. Egyre azon jár az agyam, az új mesémet vajon hogy tudnám egy mágikus bűvészmutatvánnyal könyvvé varázsolni, azaz, előteremteni a megjelentetéshez szükséges összeget? S már szinte hallom is, ahogy csippan a mobilom, jelezve, hogy utalás érkezett.
Az az átok Mit-mit-ke itt sutyorog a fülembe. Úgy látszik, megint megszökött.
Pedig istenuccse, délelőtt egyszer már visszavittem Liponyába…
Császár Levente
Mesemíves
