20/08/2025
Ehhez hozzátenni már nem lehet, optimizmust valahogy fenntartani esetleg.. De mire is? Hát, az ilyen emberekre, lelkekre alapozva ..💚
ÖkoPatóPál, ezzel a névvel indult ez az oldal. PatóPál, mert nem szeretek HamariBerkenye lenni, ugyanis szerintem az átgondolatlan hamariság bajokhoz vezethet. Persze a túlgondolós patópál se mindig elég hatékony, ezért egy ideje már ÖkoHatóPálként definiálom önmagam.
Szintén fontos, hogy a Galga kotrásával, és az ott vergődő csíkhalak mentésével indult az oldalam 2018 július végén. Kiventillálásnak szántam az oldalt, mert addigra már kiégtem. 2003-2004ben polgári szolgálatosként beleláttam még a hazai természetvédelem aranykorába, aztán 2010 nyarán sikerült bekerülnöm, nagy változások voltak akkoriban a magyar közéletben, szóval valahogy nekem is sikerült becsusszanni. Egy vizes projektet kellett bonyolítani, vagyishát elég bonyi volt az nélkülem is. Szoktuk mi is az új rendszert, az új szereplőket. Nemzeti volt a park már előtte is, de akkoriban minden az lett, még a dohánybolt is. De miközben a nép már a nagy nemzeti irányváltást élte még szlovák rendszámos terepjáróval jöttek bejárásra akiknek jönniük kellett. Műfüves focipálya kivitelezők kotorták a mocsarat, nagy mellénnyel jöttek, aztán lápba süllyedt kotróból kiugorva értették meg hogy lehet hogy jó ha hallgatnak a tapasztalt kollégáimra. Arany idők voltak. Csak már a túlnyert természetvédelem lemenő napjának narancs sugarai aranyozták. Aztán elmúlt a pályázat, sikerrel elkészültek a dolgok, és nekem meglett az álom, kikerültem 2013-ban rangernek. És innen tényleg már csak 5 év volt hogy teljesen kiégjek. A szarfolyó kotrása, a százmilliárdos infrafejlesztés, ami darabokba vágta a rézsiklót, kivágott minden fát még azt is amit nem kellett volna, de legalább lombos állapotban, a lukakba döglő békák. Szóval volt minden, én az elején még lelkes voltam, a tapasztalt kolléga meg csak legyintett. Apró kicsi erdmények, nem megy mindkét oldalon organizációs út végig, a fokvédett oldalon kihagynak szakaszokat, aztán amikor megyünk az organizációs bejáráson folyik a szarlé a fokvédett területre be a patakba, és gúnyolódnak a mérnökök hogy de jó hogy nem hagytam hogy ott legyen az út a szarszagban. De amikor a fakivágásokról volt szó akkor nem volt sürgős a dolguk, hiszen még nem találta ki a máv megfelelő osztálya hogy hova tegyék a faanyagot szóval belecsúsznak a áprilisba, mert aztán úgyis átnyomják rajtam hogy ki kell őket vágni. Hiába kértem hogy legalább akkor döntsék el a fákat korábban hogy ne fészkeljen rájuk a mindenis. Ők ráértek, majd aztán kapkodtak. A jégtörés által lecsuklott oszlopok, amiket hónapokig kértünk hogy állítsák helyre, gondoljuk végig, de ejjráérünk arra még, és a végén amikor már virágzott a héricsmező akkor jött a 15 mérnök szembeállni hogy akkor most de izibe csinálni mert mert ugye ez havária és kiemelt közérdek (azóta ugye már oda jutottunk hogy egy társasház is nemzetgazdasági kiemelt közérdek). A szennytelepek is az utolsó pillanatig ráérősen eresztik a szart majd aztán ha épp akad egy kis pénz akkor kapkodva kotornak. De ékes példája a dolognak a hazai szúnyoggyérítési gyakolrat. 2013ban elmentem egy szúnyogos konferenciára. A többséget adták azok akik már akkor is röpülővel fújtk a mérget amikor még vörös csillag volt a röpülő oldalára festve. És megjelent a katasztrófa védelmére hivatott szerv hogy akkor ők köszönik innentől átveszik, mert ők szupervájzorok és mindenkinél jobban értenek hozzá. Azóta is katasztrófa. Azóta is évről évre ráérősen nem csinálnak semmit amikor tenni lehetne a szúnyogártalom kialakulása ellen, majd amikor már a nyakukba zúdul a panaszáradat akkor fújják az idegmérget. 12 éve ugyanazt, amiről hozzá nem értőként már 12 éve fél óra alatt kigugliztam hogy mennyire káros. És ahogy a karasztrófálisan megvédett szúnyoggyérítésnek hazudott lakosságidegmérgezésnél úgy máshol is ugyanaz a metodika még napjainkaban is. Kivárás, semmittevés, majd kapkodás.
2025 az aszály megvédésenek az éve. Pedig jól indult, na nem a hidrometeorológiai helyzet, az nagyon rossz volt, idén már a csapadékos félév sem volt csapadékos. De eljutottunk oda az év első felében hogy jöttek a gazdák, a vízügy nagyon rugalmasan és együttműködően koordinálta a dolgokat, és egyre másra szépen születtek tavasszal a jó gyakorlatok. Persze nem túl rengeteg, hisz forrás nem volt, de így pár hónappal később azt mondom az volt a szerencse. Jöttek a jógyakorlatok, arra voltunk a forrásnélküliségben inspiráva hogy olcsó és jó megoldásokat eszeljünk ki. Olyanokat amik nem tőlünk, hanem maguktól műkdnek.
Aztán jött megint az a nagy felső szupervájzor szemlélet, megkezdődött az operetttörzsi előadás az aszály védelmében. Lett forrás, ezért el is várták hogy legyen látványos a tüzijáték (na a jó a tüzijátékra egy 10 milliárddal több a forrás, mint az aszály megvédésére, de leglább a sör occsó leszen...), pukkanjanak a petárdák, legyen legalább a füstje nagy ha már értelemszerűen a nyári időszakban hamari módon víz nem termethető. Hamari módon, mert a vízügyi szakagázatnak néhány órája volt kitalálni ogy mit fog tudni tenni a nyáron az aszály ellen. Értelemszerűen a hamari módon, kapkodva, halva született időszaki korlátokkal kitalált tervbe becsúsztak hibák. És ezért a 2025ben elindított szép ágazatok közti együttműködés átment valami éhezők viadalába. Az együttműködés helyszíne, a kiszáradó táj, hirtelen csatatér lett lánctapasokkal, drónokkal, döglődő halakkal, civilekkel, kamerákkal, kapkodásra adott újabb és újabb kapkodásokkal.
Én szerencsés vagyok, mert a rendes szabadságomat az ökológiai uborkaszezonban kivettem (hiszen pár eve ilyenkor még kötelező is volt szabiramenni), így amikorra rárobbant a hamariság a saját ágazatomra én kellemesen az ágyból pötyöghetek. Persze ma is túlvagyok már egy hivatalos levélen, egy olyan levélben kérték a kollégák a segítséget, ami tegnep valamivel dél előtt érkezett hogy munkaidő végig le kell írni az ötleteket, amik meg lesznek valósítva ebben az évtizedben. Kicsit mintha szűk lenne a határidő. De kaptak halasztást a nemzeti ünnep délelőttjéig. A kapkodásnak ára van. A széthullás.
Ezek itt lent a képen ötletek, de egy ötlet az csak egy ötlet, én hajlamos vagyok ötletelni, de tisztában vagyok vele hogy az ötletet meg kell beszélni, át kell rágni, összedugni a fejeket hogy az ágazatok közt is le legyen beszélve hisz az ötletelő (pl én) nem a bölcsek kövére (csak a vízőrzők kövére vagyok a kövérfőnökbébi) így azt hogy egy kipattanó szikra képes-e megvalósulni (tűzvész nélkül) azt át kell beszélni.
És ehhez pedig fejlődnie kell a rendszernek, nem lehet elhamarkodni, mert az visszafejlődést hoz, erodálja a bizalmat sötöbö sötöbö.
Ami a probléma gyökere hogy szupervájzoroknak hiszik magukat páran. Így a döntéshozatal még magasabbra kerül, és csak fel és le van komunikáció, nincs oldalirányban. Vagyis nincs elég. Én látom hogy mindenkiben ott az igény hogy ágazatok közt is megbeszéljünk alsóbb szinteken, de ha folyton fölfelé kell jelenteni és rövid határidővel ötletelni, akkor ez így nincs meg.
A VízŐrzőkkel például megpróbáltunk tavaly nyáron egy olyan programot hogy adja helyet a víznek. Jelentkezett is majd 60 területgazda. De a kapacitások hiánya miatt válaszig se jutottunk. Közben beindult pár hónappal később a Vizet a Tájba ami kb tökugyanaz, csak ott gondolom van kapacitás feldolgozni a megkereséseket.
Szóval ahogy a víznek is van egy természetes lefolyási elképzelése, úgy a ötletelésnek is kellene hogy legyen. Ahogy a víz sem akárhol és nem akármikor áll rendelkezésre, úgy az ötletbörzéknek is meg kellene adni a megfelelő teret és időt.
A szupervájzor szervezeteknek nem csak a tűzoltást kellene végezni. Ahhoz hogy eloltsuk a tüzet nem kell katasztrófavédelem, azt meg tudják csinálni a tűzoltók. A szúnyogirtást a méregszórók. És így tovább. A szakmaközi operatív törzseknek összehangolni és nem felülbírálni kellene az ágazati szakmai munkát.
És persze értem én hogy most nagyon sokan azt gondolják hogy nem érünk rá áthalasztani dolgokat jövőre, mert lehet jövő ősszel már mások ülnek a bársonyszékekben. De ez a bársonyszékesek problémája, és nem a szakmai munkát végzőké. És legfőképp nem az aszály problémája, őt nem fogja érdekelni ki ül a bárszonyszékben hanem jönni fog újra és újra amíg meg nem tanulunk józan, nyugodt fejjel együtt dolgozni.
Az aszály ráér, a hamariak ráadásul neki dolgoznak.
Na jó elfogytam. Kiírtam. Lehet sefülesefarka. De kiírtam. És nálam ez egy jól bevállt kezelési formula. Ugyanis amikor túl sok input ér akkor egy idő után telítődök. És most vannak inputok ezerrel, civilek a kotró ellen, civilek a kotróért, kotró a temészetért, kotró a természet ellen. Aszály védelmért dolgozók, és az aszály ellen ellenszélben küzdők. Repkedő milliók és szűk határidők, és közben a őszi szezont megindítő VízŐrzők akik a hamarivilágban is időt tudnak szakítani hogy egy jövőszilánkot megépítsenek...
Szóval ma ünnepeljük hogy a magyarok döntéshozói ezeréve azt mondták, Európában letelepszünk, és hogy felvesszük az európaiak kulúráját, vagy hogy is volt a nagy kék plakáton pár éve a bölcselet azoknak akik idejönnek. Szóval ünnepeljünk ma, ne gondoljunk arra hogy már csak 11 napunk van megvédeni az aszályt. Megvédi az önmagagát, mi inkább tegyünk ellene. És nem kell elhamarkodni, van időnk, lassan másunk nem is lesz, csak időnk...
