15/08/2025
Azt hittem, ha elég jó leszek, akkor majd elég leszek. Hogy ha időben válaszolok, ha nem leszek hangos, ha kitalálom a másik gondolatait, ha nem veszem zokon, ha háttérbe húzódom, ha mosolygok, mikor sírnék – akkor majd szerethető leszek.
De az igazság az, hogy a megfelelés nem soha szerethető, csak kényelmes.
A másiknak.
A megfelelés olyan, mint egy szűk ruha egy rossz estére: kívülről lehet, hogy csinos, de belül feszít, vág, és mire hazaérsz, nem marad belőled más, csak a megkönnyebbülés, hogy végre leveheted.
És mégis, hányan élünk így?
Nap mint nap alakot váltunk – csak hogy valaki másnak jók legyünk.
De őszintén: hányszor adjuk mi is másra ezt a szűk ruhát?
Hányszor várjuk el, hogy valaki gondolatot olvasson, megfeleljen, belesimuljon abba a képbe, amit magunknak festettünk róla?
Mi van, ha a szerethetőség nem a szabálykövetésben, hanem a szabadságban lakik?
Ha nem az a kapcsolat biztonságos, ahol mindig mindenki jól viselkedik, hanem az, ahol mindkét fél önmaga lehet?
És lehet, hogy lesz, aki majd odébb áll.
De az nem veszteség, sokkal inkább szabadulás.
Mert szerethetőnek lenni nem azt jelenti, hogy mindenki szeret, hanem azt, hogy te is szereted azt, aki vagy – és nem adsz másra sem olyan ruhát, amit te se tudsz levegő nélkül viselni.
(Todorovits Rea)
