10/08/2026
Van valami különösen rossz érzés abban, amikor a politika már arra sem képes, hogy egy percre elhallgasson.
Ma a Parlamentben a roma holokauszt áldozataira emlékeztek. A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak. Toroczkai László később azzal indokolta a történteket, hogy a megemlékezést szerintük nem a házszabálynak megfelelően kezdeményezték.
Elhiszem, hogy lehet ilyen kifogás. Csakhogy annak nem az a módja, hogy az ember ülve marad, amikor meggyilkolt emberek emléke előtt hajtanak fejet.
Különösen azért nehéz ezt egyszerű parlamenti formaságként nézni, mert néhány hónapja már volt egy hasonló jelenet: májusban a Mi Hazánk képviselői akkor hagyták el az üléstermet, amikor a Sükösdi Danubia Tamburazenekar a cigány himnuszt játszotta.
Nem értek egyet azzal a politizálással, amely újra és újra kisebbségeket emel ki azért, hogy velük szemben politikai indulatokat mozgósítson. A cigányság helyzetéről rengeteg nehéz kérdésben lehet vitánk, és ezekről beszélni is kell, de azoknak az embereknek az emléke, akiket a származásuk miatt üldöztek és gyilkoltak meg, nem lehet egy politikai játszma kelléke.
Nem gondolom, hogy egy ilyen pillanatban bárkinek fel kellene adnia a politikai véleményét. Csak azt gondolom, hogy vannak helyzetek, amikor az emberségnek előrébb kell állnia a politikánál.
