04/02/2026
Egy kis ismertető rólam, és az elveimről!☺️
Ismerjétek meg szakembereinket, akiknél biztos kezekben tudhatjátok magatokat❗
👉 Szuromi Tímea
sportrehabilitációs tréner | súlyemelő és funkcionális edző
a Szuromi Method megalkotója
Edzői pályafutásomat gyermekekkel kezdtem az uszodában. Úszóedzőként és oktatóként dolgoztam, majd az egyetem elvégzése után ezen a területen indult el a felnőtt szakmai életem. Az alapokat a mozgástanulás, a testtudat és a fokozatosság határozta meg – ezek a szemléleti pillérek a mai napig meghatározzák a munkámat.
Később a testépítés és a fitness világa ragadott magával, ahol versenyfelkészítő edzővé váltam. Emellett folyamatosan foglalkoztam olyan emberekkel is, akik fogyni, hízni, változni szerettek volna – hobbisportolókkal, illetve azokkal, akik addig „átlagembernek” gondolták magukat, de érezték, hogy szeretnének sportolni, fejlődni és egészségesebben élni. A célom mindig az volt, hogy őket egy fittebb, tudatosabb élet irányába tereljem.
🏆 Sportolói pályafutásom során erőemelésben és súlyemelésben többszörös magyar bajnoki címet, valamint világ- és Európa-bajnoki 🥇 sikereket értem el, világrekordokat állítottam fel, és olimpiai kerettagként is versenyezhettem. Ezek az évek mély szakmai és emberi tapasztalatot adtak, amelyek ma az edzői munkám alapját képezik.
Szuromi Method
A Szuromi Method egy holisztikus szemléletű edzés- és életmódprogram, amely az embert teljes egészében vizsgálja. Nem csupán a fizikai erőnlét fejlesztésére fókuszál, hanem a mozgásminőség, a regeneráció, a prevenció, a táplálkozás és a mentális egyensúly összhangjára.
A módszer célja nem pusztán a teljesítmény növelése, hanem egy fenntartható, egészségtudatos életmód kialakítása, amelyben a fejlődés nem csak az edzőteremben, hanem az élet minden területén megmutatkozik. Hiszek abban, hogy az erő akkor válik valódi értékké, ha biztonságosan, tudatosan és hosszú távon szolgálja az embert.
Sportrehabilitációs trénerként kiemelten fontos számomra a megelőzés, a test jelzéseinek megértése és az egyénre szabott terhelés. Munkám során a cél mindig az, hogy vendégeim ne csak erősebbek, hanem funkcionálisan felkészültebbek, magabiztosabbak és tudatosabbak legyenek a saját testükkel kapcsolatban.
Kapcsolódás
Ha megszólított a bemutatkozásom, és szeretnél velem dolgozni,
szeretettel várlak személyi edzésre vagy csoportos óráimra.
Legyen a célod erő, egészség, rehabilitáció, életmódváltás vagy tudatos fejlődés – örömmel kísérlek az utadon.
🏆
🎓 Képesítéseim:
✅ Testnevelő – Gyógytestnevelő tanár (Semmelweis Egyetem)
✅ Ifbb Testépítés és Fitness edző
✅ Úszó edző
✅ Súlyemelő Edző
✅ Súlyemelő Versenybíró
✅ Trx Trainer
✅ FMT Level I. funkcionális edzőképzés
✅ Rehabilitációs tréner/szakember
📩 Amennyiben szimpatikus Timi és szeretnél vele együtt dolgozni, akár csoportos, akár személyi edzés keretein belül, akkor írj nekünk emailt az [email protected] címre és gyere el egy állapotfelmérésre, melynek költségeit átvállaljuk, hogy ezzel is segítsünk a céljaid elérésében!❗