27/10/2025
Kedves Olvasó, őszi címlapunkon fecske formájú ékszertartó doboz látható. Segítségével rögtön rá is kérdezhetünk: mi minden kerülhet be egy múzeumba, mik és hogyan válhatnak olyan kinccsé, amit majd generációk hosszú sora is élvezettel nézegethet? Hogyan fonódik össze egy vidéki város története a benne élőkével, és hogyan szerezhetünk minderről tudomást az ottani múzeumi dolgozók segítségével? Erről szól egyik cikkünk, amely rögtön választ is adhat a fenti kérdésre, míg egy másik írásban azt a kiadványt szemlézzük, amely a Szépművészeti Múzeum 19. századi gyűjteményének darabjait ismerteti számos érdekes adalékkal szolgálva mind a művekről, mind a gyűjteménybe kerülésük mikéntjéről. A képek történetét, sőt a képeken feltűnő motívumok vándorlásait követve végez mélyfúrást (hogy legyen egy kis üdítő képzavar) az a szerzőnk, aki Markó Károly kútjeleneteit igyekszik sorba rendezni, és Rosenberg rabbi litográfiáinak szabadkűműves-kabbalisztikus vonatkozásait taglaló sorozatunk is újabb résszel bővül.
Művészettörténészi aprómunkát néha képzőművészek is végeznek, kutatásalapú művek jönnek így létre, illetve a magyar művészet történetébe olyasmi is beemelődik, amely eddig valamiféle furcsa, a történelmi/politikai múltból eredeztethető vakság miatt láthatatlan maradt. Holott úgy olvad össze benne a történelem és a kortárs művészet, ahogy csak a legnagyobb kultusz övezte jelenségekben (mint Petőfi sorsa és költészete) tudott. Komondi Sándor alakja emelődik be, hogy a név is elhangozzon.
Még egy művész szerzőnk van, ő egy idősebb pályatárs, Šwierkiewicz Róbert indiai inspirációinak eredt a nyomába, e hasábokon csak intellektuális, de különben földrajzi értelemben is.
És ha már utazunk: elmegyünk Hollandiáig, hogy megnézzük, ott hogyan alakult a dadaizmus, milyen helyzetben volt adekvát kifejezésmód az, ha művészek kutyaugatás imitálásával működtek közre egy társuk produkciójában, egy londoni kiállítás kapcsán pedig az ausztrál törzsi hagyományokban gyökerező alkotásmódot, illetve magukat a hagyományokat tekintjük át. De ennél is tudunk messzebbre vagy mélyebbre menni: a világ mostani kortárs művészei közül az egyik legnagyobb név, Cyprien Gaillard kapcsán hirtelen kitágul az az időtáv, amiben gondolkozni szoktunk vagy amit képesek vagyunk valamennyire átlátni, művészettörténeti érdeklődés ide vagy oda. Ha évszázezrek előtti élet nyomait, mélyen a föld alól előhozott kőzetek által megőrzött csiganyomokat látunk, amiket mondjuk a New York-i metró építésekor visszahelyeztek a föld mélyébe, kőburkolatként, az messzire visz.
Innen már nem túl nagy gondolati ugrás az örökkévalóság vagy egy temető, pláne, ha az pont Velencében van, illetve, hogy mi, hogyan és hol őrződik meg belőlünk.
A rólunk készült képek egy darabig, jó esetben, megmaradnak, és ugyanígy nézegethetjük azt is, mikor mik vettek körül minket, milyen betűk – ezzel majd a Fortepan ABC-t lapozgatva szembesülhetünk. Most viszont jó Artmagazin-lapozgatást!
A magazin tartalomjegyzéke ezen a linken böngészhető:
https://www.artmagazin.hu/magazine
