
31/07/2025
"Ellenségünk az ÁLLAM - " mondta Jay Nock, nincs olyan, hogy nem gonosz állam, ezért sincs olyan, hogy maffiaállam, ezzel azt üzennénk, minta az állam lehetne a jóságunk gyámunk, csak éppen most rosszul választottunk, sőt, elismernénk hallgatólagosan, hogy a maffia rosszabb, mint az állam vagy legalábbis a kettő közé olyan relációt tennénk, ami azt sejteti, hogy az államot minősíti, hogy milyen politikusok vezetik.
Minden, ami társadalmi szintű problémának minősül, mind az állam immanens tulajdonsága. Az állam maga képmutatás iskolája, ahol a politikusok 0-24-ben azon erőlködnek, hogy hasznosnak mutassák magukat, mint akikre szükségük van, pl a szegénység felszámolása címén, miközben ők maguk az okozói a szegénységnek, hiszen ők maguk veszik el a dolgozó emberek pénzét adók formájában. Ők maguk működtetik minden országban belőle a médiájukat és a gazdasági holdudvarukat, ők teszik lehetővé, hogy egyáltalán lehessen sorban állnia kegyért, hogy lehessen lobbizni azért, milyen feltételekkel versenyezhessenek a cégek, így már nem kell feltétlenül fogyasztók kegyeiért versenyezniük. Az éhségük csillapíthatatlan, mert mi másból működtethetnék a médiájukat, honnan lenne hangjuk? És persze ebből tartják fenn a gazdasági holdudvarukat, ezért lehet sorban állnia kegyért, a fogyasztók helyett, mert könnyebb lobbizni azért, milyen feltételekkel versenyezhessenek a cégek. Ők találták a ki a too big to fail elvet is, a nekik kedvenc multiaik számára, ők áltatnak minket, a jólétinek hazudott tervgazdaság ígéreteivel, és a miattuk agyon adóztatott és sikertelen emberek miattuk kergetik még mindig a szocializmus illúzióját. Ráadásul azzal, hogy önjelölt gyámjainkként levakarhatnak tűnnek, el lett altatva a szolidaritás is, emiatt van az, hogy minél több adót szed be az állam, annál kevésbé adakozó egy nemzet. Ennél a maffia messze-messze jobb, a maffia nem hazudja azt magáról, hogy jó, a maffia csak akkor bánt, ha az érdekeit sérted, adóznod azonban mindig is kell. A maffia valamilyen értelemben versenyez, mert elad bizonyos szolgáltatásokat, mégha a területi lefedettségért erőszakkal is küd meg, akkor is legalább ici-picit meg kell felelnie azoknak, akiknek a drogot, fegyvereket adja és nem hazudja azt, hogy ezek nem károsak. Az állam azonban egészségügynek nevezni az elfekvői, oktatásnak a kreativitásgyilkos agymosodájukat, rendőrségnek a politikai testőrséget, igazságszolgáltatásnak a jogszolgáltatást.