29/06/2025
Gráz a város, ami nem siet sehová, és ettől érzed jól magad benne
Grázról először valami nagyon alpesi jut az ember eszébe. Hegyek, takaros házak, bőrnadrág… aztán megérkezel, és rájössz, hogy ez a város pont nem akar beleférni a sablonokba.
Itt kezdődik mindjárt a Schlossberggel — mert valljuk be, ha egy város közepén hegy van, az már önmagában elég menő. Én persze, a magam kalandvágyó módján, a felvonót választottam, de aki szeret lépcsőzni, annak ott a 260 fokból álló csigalépcső a sziklafalon. (Én is szeretem… ha más mászik rajta.)
Fent a városi óra, a híres Uhrturm, ami kicsit sem veszi magát komolyan. Itt ugyanis az óramutatók is fordítva működnek: a nagy mutató mutatja az órát, a kicsi a perceket. Mondjuk lehet, hogy csak a turisták miatt csinálják így, hogy legyen min csodálkozni.
A kilátás? Tökéletes. Piros tetők, templomtornyok, zöld dombok, és valahogy az egész város olyan, mintha egy képeslapra rajzolták volna, csak épp nem csicsásra.
Lent a belváros meg pont az ellentéte. Szűk kis utcák, árkádos udvarok, kávézók, olyan mediterrán hangulat, amit Ausztriában nem várnál. Az ember könnyen elhiszi, hogy itt kicsit olaszabbak a mindennapok. És tényleg. A kávé jó, a fagyi még jobb, és ha elfáradsz, csak leülsz valahova, nézed az embereket ,senki nem zavar.
A Mur folyó partján pedig ott az üvegbuborék, amit Murinselnek hívnak. Félig híd, félig kávézó, félig valami futurisztikus űrállomás ,de valamiért működik. Itt sem kérdezed meg, hogy “Ez meg mi akar lenni?”, mert valahogy természetes, hogy itt ilyenek úsznak a folyón.
Gráz nem harsány, nem akar minden sarkon lenyűgözni. Inkább az a város, amit az ember szépen lassan ért meg. Ahol a csendes terek, az eldugott sikátorok, meg az a fajta lazaság marad meg benned, ami miatt lehet, hogy nem posztolsz róla minden percben ,de este, amikor hazamész, már azon gondolkodsz, mikor jössz vissza.
És pont ettől szerethető.
