Egyre jobban fizikai érterápiával

Egyre jobban fizikai érterápiával Fizikai érterápia az elégedett felhasználók, vásárlók szemével.

„Majd megoldom én” – Egy vállalkozó történeteVolt egyszer egy vállalkozó, nevezzük Bélának. Béla egy kisvárosban élt, ah...
23/05/2025

„Majd megoldom én” – Egy vállalkozó története

Volt egyszer egy vállalkozó, nevezzük Bélának. Béla egy kisvárosban élt, ahol mindenki ismerte a nevét: tettre kész, szorgalmas, igazi „ezermester” típus volt. Saját építőipari cégét vezette, és büszke volt rá, hogy mindent a saját kezével épített fel – szó szerint és átvitt értelemben is.
Ha valaki azt mondta neki, hogy „ez kockázatos”, ő csak legyintett:
– Majd megoldom én.
– És ha leég a raktárad? – kérdezték néha.
– Ugyan már! Tudod, milyen vastag falai vannak? Majd én megoldom
– És ha megbetegszel, mi lesz a céggel?
– Én? Soha nem vagyok beteg! Majd megoldom egyedül.
Így telt az idő. Béla hajnalban kelt, késő este feküdt. A cég jól ment, bár a számlák, a gépek és az alkalmazottak fizetése már nem volt olyan könnyen „megoldható”, mint régen. De Béla kitartott. Majd ő megoldja.
Aztán egy nap… jött egy esős hét, csúszós állvány, egy rossz lépés – és Béla a kórházban találta magát. Többszörös lábtörés, legalább három hónap kiesés. A munkák leálltak, az ügyfelek elpártoltak, a dolgozók is bizonytalanná váltak
A vállalkozás, amit két kézzel épített, szépen lassan omlani kezdett.
Ott, a kórházi ágyon ülve, egy régi ismerős látogatta meg: Zsuzsa, egy biztosítási tanácsadó, aki már korábban is próbálta meggyőzni Bélát
– Most is azt mondod, hogy „majd megoldod”? – kérdezte Zsuzsa csendesen.
– Most azt mondom... lehet, hogy nem ártott volna, ha valami megoldást keresek előre. – sóhajtott Béla.
Zsuzsa leült mellé, és beszélgetni kezdtek: baleset-biztosítás, jövedelempótló biztosítás, vállalkozói vagyonbiztosítás… Béla először csak hallgatott, aztán jegyzetelt. Mire újra talpra állt, már volt biztosítása – és egy új szemlélete is:
– Nem arról van szó, hogy nem tudom megoldani. Hanem arról, hogy nem kell mindent egyedül megoldanom.
Tanulság:
A vállalkozók sokszor azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek – és valóban, hihetetlen dolgokra képesek. De a valódi erő néha abban rejlik, hogy előre gondolkodunk, és olyan eszközöket használunk, amik velünk vannak akkor is, ha mi épp nem tudunk jelen lenni.

A biztosítás nem gyengeség jele, hanem bölcsességé.
Ha nem engedheted meg magadnak a 3 hónap kiesést, hívj most!

+36308395058

„Évekig azt hittem, ez pénzkidobás”(egy biztosítási életmese azoknak, akik még mindig nem hisznek benne)Képzeld el, hogy...
21/05/2025

„Évekig azt hittem, ez pénzkidobás”
(egy biztosítási életmese azoknak, akik még mindig nem hisznek benne)

Képzeld el, hogy egy öreg diófa alatt ülünk egy apró kertvárosi ház teraszán. A nyár utolsó napjai. Az asztalon két limonádés pohár, benne már olvadt a jég.
A házigazda, Laci, már hetven fölött jár. Volt gépész, majd vállalkozó, aztán nyugdíjas.
Sosem kötött biztosítást.Nem hitt benne.
Kerek-perec megmondta mindenkinek, aki megpróbálta eladni neki:
„A biztosítás az az egyetlen dolog, amit fizetsz, aztán sose kapsz belőle semmit."
Most mégis engem hívott meg. Nem mondta ki, de láttam a mozdulatain: már nem olyan biztos ebben.
Beszélgettünk ráérősen.
Mesélt a feleségéről, akit tavaly veszített el,
és arról, hogy milyen fura az emberi gondolkodás:
mikor baj van, mindig másra gondol először – csak utána magára.

„Nem is a temetés fájt – azt elviseli az ember. Hanem az, hogy addig minden kettő volt. Két fizetés. Két ember. Két döntés. Aztán maradtam egyedül – és minden egyszerre sok lett.”
És akkor mondta ki azt a mondatot, amit azelőtt sosem:
„Most már értem, miért mondják, hogy nem a biztosításért fizetsz, hanem a nyugalmadért.”
Csend lett. A diófa zöld árnyékot vetett a poharunkra.
Ő kérdezett. Én válaszoltam. Nem ígértem semmit, amit nem tudhatok biztosan.
De egy dolgot tudtam: ha valaki 70 fölött kérdez, akkor nem a hozam érdekli, hanem a méltóság. A kontroll. Az utolsó évek nyugalma.
A szerződést pár nap múlva írtuk alá.
Azt mondta: „Azért döntöttem, mert nem próbáltál meggyőzni – csak hagytad, hogy én jöjjek rá.”

👉Vannak, akik hisznek a biztosításban és vannak, akik nem.
És vannak, akik már tudják, hogy nem hit kérdése.

✅Szeretnél biztonságot, nyugalmat, egy védőhálót?
A te élethelyzetedben egy tőkegyűjtő-, vagy egy kockázati életbiztosítás jelentené a nagyobb segítséget?
Beszéljük meg!
☎️+36308395058

Képzeld el!Képzeld el, ahogy gyermeked felnő. Megteszi az első lépéseit, kimondja az első szót, fut, szalad, labdázik, b...
03/02/2025

Képzeld el!

Képzeld el, ahogy gyermeked felnő. Megteszi az első lépéseit, kimondja az első szót, fut, szalad, labdázik, biciklizni tanul. Képzeld el, amikor első nap viszed az óvodába, milyen nehéz az elválás. 3 éve minden napját veled töltötte. Képzeld el az első szereplését, az ovis farsangokat, a versmondó versenyt, hogy hogy gyönyörködsz benne, ahogy játszik az udvaron, mikor érte mész.
Képzeld el az őszi fesztivált, mikor együtt faragtok zöldség szobrokat, sütőtököt. Képzeld el, az első anyák napját...és hidd el, nagyon gyorsan elrepül ez az újabb 3 év.
Képzeld el az ovis évzárót, és az első napját az iskolában. Megtanulja az első betűket, számokat, már ő olvassa este neked e mesét.
El se hiszed, máris a pályaválasztáson gondolkodtok. Gimnázium vagy technikum legyen? Érettségire az egész család együtt tanul, és mindenki számolja a pontokat, hogy fel veszik e a választott főiskolába, egyetemre...és képzeld el, hogy mindeközben gyűlik a pénz a számládra, mert most úgy döntesz, hogy elindítod a gyerejövő-célú megtakarításod. Nem kell aggódnod, hogy miből telik tandíjra, albérletre, könyvekre, élelemre.
Nem megy továbbtanulni? Úgy is jó, olyan szakmát tanult, amit szeret. Tudod támogatni az életkezdését, lakást, jogosítványt, autót, esküvőt...mire szánod ezt a pénz?
Képzeld el, hogy odaadod 18., 20. szülinapján, vagy diplomaosztáskor...vajon ő mire használja fel?
Ugye milyen jó érzés, hogy tudod segíteni? ...és ehhez nem kell más, csak, hogy most elkezd neki egy gyerekjövő-célú megtakarításba félre tenni havonta egy összeget.
Mennyit tudsz megtakarítani? Milyen összeget szeretnél a nagy alkalomra odaadni?
Beszéljük meg a lehetőségeket!
📞+36308395058

22/11/2024

Következő történetem Annáé lesz, aki "szakértőtől" kért tanácsot.
Ha érdekelnek a részletek, kövess be! :)

🌅Képzeld el, hogy ülünk a Bohém Kávéház Fő utca felöli ablakánál, a platánfák 🌳lombkoronájának magasságában. Néhány levé...
19/11/2024

🌅Képzeld el, hogy ülünk a Bohém Kávéház Fő utca felöli ablakánál, a platánfák 🌳lombkoronájának magasságában. Néhány levél van már csak az ágakon🍁. Kinn hideg, nyirkos őszi este, benn kellemes meleg, símogatóan lágy zene szól. 🎶
Én fehér csokis forrócsokit rendeltem, Te mit kértél? ☕
Kicsit bosszankodtál😠, mikor láttad, hogy hívlak. Tudtad, hogy biztosítással kereslek majd. Évek óta nem beszéltünk már. Azt hitted, hogy valami fals indokkal hívlak majd találkozóra, ahogy oly sokan próbáltak már eladni neked valamit.
🤔Meglepődtél. Nem kerteltem, mondtam, hogy nyugdíjcélú megtakarítási programmal kereslek. Most lepődtél meg igazán: hetek, hónapok, talán már évek óta keresed a megoldást, de elvesztél az információ áradatban. 🧐
Hol érdemes❓ Melyik bank, biztosító mennyi hozamot ígér❓ Igénybe tudod e venni az adójóváírást ❓Megkapod e egy összegben az összegyűjtött összeget❓ Megannyi kérdés kavargott a fejedben. Minél jobban körbejártad a témát, annál zavarosabb lett.
Ragaszkodtál hozzá, hogy Csongrádon találkozzunk. Szereted ezt a várost. A platánfa sort, a Tiszát, a Körös-torokot, ezernyi szépséget, amit e kisváros mutat. 🏞
Miközben kortyoljuk forró italunkat, nosztalgiázunk kicsit. Osztálytársak voltunk. Felidézzük az osztálykirándulások, építőtáborok emlékét, a pad alatti levelezést, a tesi órákat, megannyi élményt.
Nem akarom siettetni, hogy a témára térjünk, jó veled beszélgetni. Elmeséled, hogy mi történt veled azóta, mióta utoljára találkoztunk. Tényleg érdekel, hogy miken mentél keresztül. Te kérdezel rá, hogy milyen lehetőségek vannak a nyugdíjcélú megtakarítással kapcsolatban. ( Ha ezt tudná a mentorom..!)
Minden lehetőséget átbeszélünk, válaszolok minden kérdésredre. Amire nem tudok választ, utána nézek majd, mielőtt megkötjük a szerződést.
Kalkulálunk a te számaiddal. 💻Mennyit szeretnél, mennyit tudsz erre félre tenni? Húzlak kicsit, kiszámolom, hogy mennyi lenne, ha évekkel ezelőtt elindítod a programot.
Beszélek neked arról, hogy miért jó a kollektív megtakarítási forma, és nem titkolom el, hogy vannak költségek.
Nem mondok rosszat a többi biztosítóról, de elmondom majd, hogy miért a Generalit válaszd...
Két nap múlva találkozunk. Nem aggódom, tudom, hogy jól döntesz...🤝

Érdekelnek a Te számaid, kedves olvasó❓

Te is régóta halogatod, hogy elkezdj félre tenni azokra az időkre❓

Eddig fiatalnak gondoltad magad hozzá, de tudod, hogy minél korábban kezded, annál könnyebb lesz elérni a vágyott összeget❓

Nem keresett fel senki, Te pedig nem tudtad kihez fordulj tanácsért❓

Érdekel, hogy miért pont a Generali❓

Beszéljük meg ❗️
Várom hívásod: +36308395058
..és további tartalmakért kövess be❗️
:)

Cím

Csongrád

Telefonszám

+36308395058

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Egyre jobban fizikai érterápiával új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Egyre jobban fizikai érterápiával számára:

Parancsikonok

Megosztás