15/03/2025
Március 26-án 85 éve született, és március 12-én 25 éve hunyt el dr. Környei Attila a Soproni Múzeum és a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum igazgatója.
Ízig-vérig muzeológus és ízig-vérig szervező, kiváló vezetői képességekkel megáldott ember volt. Tudományos munkájának eredményei alapvetően három témakör köré csoportosíthatók. Egyik legfontosabb ezek közül a reformkor és a szemében (de nemcsak az övében) a legnagyobb: Széchenyi István életművének bemutatása. A másik – valószínűleg az előbbi téma továbbgondolása nyomán – a 19. századi civil társadalom, egyesületi élet, voltaképpen a polgárosodás rendkívül összetett folyamatának kutatása, illetve a két háború közötti munkásmozgalom és várostörténet problémáinak feldolgozása.
Soha nem tudta elképzelni életét tudományába zárkózó kutatóként, tudásának továbbadását legalább olyan fontosnak tartotta, mint annak megszerzését. Törekvéseiben természetes módon egyesült az, amit az utóbbi évtizedekben a múzeumokkal szembeni elvárásként, sokszor és sokak számára nehezen megoldható dilemmaként megfogalmaztak, azaz a szakmai alapfeladatok ellátása mellett a nyitást, a közönség, főleg a helyi társadalom felé fordulást. Fogyaszthatóvá tenni a szakma szellemi termékeit – ez jelent***e egyik sarokpontját munkájának. Ismeretei közkinccsé tételének kézenfekvő, de talán nem is elsődleges csatornájául szolgáltak az általa rendezett kiállítások, valamint tudományos cikkei. Akkori pályatársainál gyakrabban próbálgatta azonban az ismeretterjesztés egyéb közegeit is. Számtalan előadása, újságcikke, az általa kitalált és vezetett szakkörök, vetélkedők mind ezt bizonyítják.
Nem csupán történész volt és múzeumvezető, hanem igazi közéleti ember, aki ehhez méltóan számtalan alkalommal emelte fel a szavát a közélet kérdései kapcsán. Tollat fogott, ha úgy érezte, hogy az ország, Sopron, vagy éppen a magyar nyelv érdekei kerülnek veszélybe. Mindenre odafigyelt, s észrevételeit kemény, sokszor meghökkentő kritikával t***e közzé. Hazájának és városának értelmes szeretete jellemezte, talán egy valami, ami iránt elfogult volt: a múzeum.
Sokszor vizsgáztam Attila előtt. Közös útjaink alatt, egy-egy kiállítás rendezése közben többször t***e próbára általános, de főleg irodalmi műveltségemet. Amikor – nem ritkán – csend, vagy „nem tudom” volt a felelet kérdésére, magyarázni kezdett. Bár nem kérkedett vele, látszott, élvezi a tudását, de élvezi azt is, ha megoszthatja valakivel. Igaztalan, hogy amikor nyugdíjba vonulva megszabadulhatott végre a két múzeum vezetésével járó nyűgöktől, idejének javát valódi szenvedélyére, az ismeret megszerzésére és továbbítására szánhatta volna. A sors nem hagyott rá időt, hogy ezt megtegye.
Tóth Imre gondolatai
𝐒𝐨𝐩𝐫𝐨𝐧𝐢 𝐌𝐮́𝐳𝐞𝐮𝐦 - 𝐀𝐙 𝐄́𝐕 𝐌𝐔́𝐙𝐄𝐔𝐌𝐀
