15/02/2023
A pumi „felfedezése”
Az írásos feljegyzések alapján biztosan lehet tudni, hogy a pumi atyjának (jogosan)
tartott dr. Raitsits Emil, állatorvos és tenyésztő, 1912-ben már tagja volt az országos
kutyás szervezetnek – a MEOÉ-nek. 1917-ig azonban még ő is egyetértett Buzzi Géza
Félix-szel abban a kérdésben, hogy a pumi és a puli egyazon fajtához tartozik –
legfeljebb az álló és lógó fülű változatokat különbözt***e meg. Ezzel szemben Herman
Ottó néprajzkutató és Kerpely Béla újságíró már ekkor is a pulitól eltérő, dunántúli
terelőkutyaként különböztették meg a pumit. 1917-ben, az a Kutya újság legelső
számában is azt írja még Raitsits, hogy „A harmadik magyar juhász kutyánk a spicvagy sakál jellegű terelő kutya két név alatt szerepel, ez a puli vagy pumi. Az
ebtenyésztők által elfogadott és az ország nagyobb részén használatos név a puli. Él még egy tájfajta Dunántúl, amelyet, mint értesültem, Lovassy fogja közel jövőben
ismertetni.”
A Raitsits által 1917-ben beharangoztatott ismertetés végülis csak 1919-ben jelent
meg dr. Lovassy Sándor biológus, múzeumszervező tollából a Természettudományi
Közlönyben. Ez az itt leírt tájfajta pedig nem más volt, mint maga A PUMI. Így tehát
az első pumi leírást Lovassy adta meg, aki dunántúli megszilárdult puli tájfajtaként
jellemezte cikkében a dunántúli pumi címszó alatt: „A Dunántúl, különösen Somogy
és Zala juhászainak a pulitól sok tekintetben eltérő terelőebe van, melyet ott kivétel
nélkül puminak neveznek. Némileg nagyobb a pulinál, feje hosszúkásabb, orra
hegyesedő, fülei részint állók, részint lógók. Testszőrözete valamivel rövidebb, mint a
pulié; lábai csupán hátrafelé bozontosak zászlósan, míg a lábfejének rövidebb szőre a
karmokat szabadon hagyja; legelterjedtebb színe a galambszürke. A dunántúli
juhásznak ugyanolyan nélkülözhetetlen és értelmes terelőebe, mint az alföldinek a
puli. A pumi eredete, minden valószínűség szerint, csak valami százötven évre
vezethető vissza, arra az időre, amikor Németországból sok nyugoti juhot
importáltunk. Velük hozzánk kerültek a pásztoraik is s ezek nyugoti – német és
franczia – eredetű terelőebei. Utóbbiak a már itt talált pulival kereszteződve, vetették
meg alapját annak a megszilárdult jellegű terelőebnek, a mely a Dunántúlon a pumi
nevet viseli. A pumi tehát nem azonos a pulival s így pulinak nem is nevezhetjük; de
viszont, minthogy a pumin a pulivér kétségtelen nyomai uralkodnak, a pulitól nem
különbözik oly mélyrehatóan, mint a hogy a magyar pásztorebfajták egymástól
eltérnek s így azokkal, különösen a pulival szemben sem tarthatjuk egyenlő rangú
fajtának, hanem csak a puli megszilárdult tájfajtának.”
A következő igen nagy lépést az 1920. július 21-én megalakult MEOE Juhászkutya
Szakosztály jelent***e, amely kilenc jelentkezővel dr. Raitsits Emil elnöklete alatt
indult. Ekkor állította össze Raitsits az első MEOE magyar pásztorkutya
küllemleírásokat, ahol már – feltehetően a Lovassy-cikk hatására – a pumit mint a
puli dunántúli tájfajtáját szeretett volna leírni. Ezek a standardok Orlay Ilona szerint
(Kutya Magazin, 1969) már nyomtatásban is megjelentek egy Lychif álnév alatt
publikáló író tollából, akiről a mai napig nem sikerült megállapítani, hogy kit is takar
valójában.
Arra, hogy a pumi fajtaleírása mégis miért váratott magára, Raitsits későbbi, 1924-
ben íródott magyarázatából lehet következtetni. Eszerint: „A pulik és pumik
határozott tájfajtáit és igen különböző használhatóságukat az a standard nem fedheti,
melyet az „A kutya” című könyv közvetlen megjelenése előtt, mint a „Magyar
juhászkutyát tenyésztők” szakosztályának annak idején volt elnöke, most már
részemről érthető okokból, sürgősen máról-holnapra, megfelelő szakértők kikérdezése
nélkül, sürgősen tető alá kellett hoznom. A rövid őspuli standard nem a gyermekem,
mert nem tisztán szerénységemnek alkotása, hanem a szakosztály többségének
véleményét kellett határozattá emelnem s így nem csodálkozhatik a standarddal
elégedetlenkedő, hogy a sok bába közül a gyermek elveszett.” (A magyar kutyák,
1924)
Az első kiállítás, amelyen pumi is megjelent, az 1921. május 15-16-i országos MEOE
rendezvény volt. A fajtájából egyedüliként benevezett pumi a következő bírálatot
kapta a magyar pásztorkutyákat bíráló Raitsitstól: „Magyar pumi. A dunántúli táj
fajtának egyik jellemző képviselője 102. k. sz. Ficzkó, pumi kan jelent meg a
kiállításon, tulajdonosa: Salamon Balázs (Budapest, IX., Űllői-út 102). A mozgékony,
jó csontozatú és jó megjelenésű pumi a kezdő versenyben I. díjat nyert.” (a Kutya,
1921)
