14/08/2025
Hozott anyag.....
Földi vagy Égi kapcsolat
- most akkor összetartozunk vagy sem?
Azokban az időkben, mint a mostani is, mindannyian fogódzókat keresünk.
Gyakran hallom vagy olvasom a leveleitekben a következő mondatokat:
"Érzem, hogy a lelkeink összetartoznak."
"Tudom, hogy gondol rám minden nap."
"Érzem, hogy azért boldogtalan, mert nem lehetünk együtt."
"Tudom, hogy az ő szíve is fáj, csak nem tudja mit tegyen."
Önámítás és a valóság ignorálása ez ilyenkor.
Sajnos nem több.
Kedvesek,
Ne gondoljátok, hogy csak magas lóról beszélek, amikor ezeket a sorokat írom. Pontosan tudom, hogy miben vagytok, milyen érzés, 10 éve taposom én is ezt az ösvényt...
Megtanultam közben én is azt, hogy a valóság és a lelki síkok nem átjarhatóak és csak azért mert az egyikben vannak régről hurcolt kapcsok és fogadalmaink, az még nem garantál semmit a földi világban. Mert hát mennyire jól hangzik, amikor egy látó, egy asztrológus azt mondja, hogy fú, hát ilyen-olyan kötés, energia van köztetek és onnantól, mint egy bulldog a csontra, ráharapunk és nem eresztjük. És minden helyzetben ezt lobogtatjuk magunknak, hogy de hát ez van, érzem, és nekem ebben így vagy úgy benne kell lenni, mert mi összetartozunk.
A rossz hír az, hogy teljesen mindegy, hogy kivel milyen mélységben kapcsolódunk a lélekszférában, a horoszkópunk szerint, ha a Másik az emberi világban, az erre megszabott szabad akaratából teljesen máshogy dönt.
Tádám.
És ezt egyetlen látó vagy asztrológus sem fogja befolyásolni. Csavar: mi sem. Azért hívják szabad akaratnak...
A mi dolgunk nem az, hogy efelett folyton átnyúlva igazoljuk a kapcsolódás jogosságát, mert szerintünk lélekszinten összetartozunk és folyton ezen csüngjünk, vagy megpróbáljuk a másikat magunkhoz kötni...hanem az, hogy először is megtanuljuk elfogadni azt, AMI VAN. Tök mindegy, mi köt minket össze odafenn.
Mert sarkallja őt ez a Valóságban valamire veled kapcsolatban?
Nem.
Akkor?
Nem számít, hogy az Ikerláng, vagy duálpár, vagy lélektárs, vagy karmikus adósságrendező kapcsolat, stb, vagy egyéb hangzatos és teljesen lényegtelen elnevezések. Ezekről lejönni az egyik legnagyobb áldás és lépés, amit tehetünk magunkért...
Egy ponton túl csupán lélekromboló cimkék ezek, amikkel kimenekülünk a realitás fájdalmaiból egy olyan világba, ahol szerintünk összetartozunk, és abban nyugszunk meg - aztán csodálkozunk, hogy újabb és újabb csalódás ér minket. Közben nem történik más, mint a Lelkünk próbál minket a Valóságba visszatuszkolni, és minél több pofont kapunk, minél jobban fáj, az annál inkább jelzi, hogy milyen messze is vagyunk a realitástól.
Valahol innen indul az Önmunka...
Való igaz, hogy ha magunkon dolgozunk, akkor az áthat a Másikra is. Igen. De egyrészt, ha stikában ezért tesszük, megint csak nem fog működni, másrészt csak akkor tud áthatni, ha a Valósággal kezdjük és nem fordítva. Mert változtatni bárhol, bármin először csak a Valóság elfogadásán keresztül lehet!
Hónapok óta tart az az energiahullám, amiben a kapcsolati minőségeink átrendeződnek, kívűlről fújjuk, hogy változik a Férfi és a Nő - épp csak azt nem értjük meg, hogy ez nem azt jelenti, hogy áhitatosan várjuk, hogy majd egyszer végre szakít, elválik, megváltozik és nem csal meg mindenkivel, vagy nem lesz nárcisztikus és végre megérkezik - hanem azt, hogy számot vessünk végre a Valósággal.
Mi a mi valóságunk?
Nos...hol is tartunk MOST benne?...
Felhívott, hogy elmondja mit akar? Rád üzent, hogy kellesz neki? Elvált már? Szakított a másikkal? Befejezte a hazudozást? Tett valamit azért, hogy Veled legyen? Vagy csak csendben ülünk és mondogatjuk magunknak, hogy hát én szeretem, csak hát ugye folyton más nőket választ vagy még mindig a csaladjával van, de én még mindig ülök és várok, mert hát úgysem tudok mást tenni.
Frászkarikát nem.
Mondjuk élhetjük az életünket végre, és kezünkbe vehetjük kicsit a saját teremtéseinket, elkezdhetünk végre megérkezni a saját jelenünkbe az állandó "várakozás" helyett. Ettől még lehet Őt szeretni. De szeretni valakit és közben ennek zászlaja alatt elcseszni a saját életünket - az nem szeretet. Azt függésnek és ragaszkodásnak hívják.
A passzív várakozással csak annyi a gond, hogy nem látjuk meg annak ellenünk forduló, belőlünk kiinduló valóságát: ha a stagnáló várakozás üzenetét közvetítjük az Univerzum felé, akkor azt is fogjuk válaszul visszakapni. Vagyis ha nem teszünk magunkért semmit, akkor nem is változik majd semmi. És várakozunk a végtelenségig.
Az Univerzum pedig ilyenkor csendben csak jegyzetel, tudjátok, áll az Angyal a hátunk mögött és forgatja a szemét:
- ...hát, furcsa kérések, de ha ezt akarod...
Akkor ez lesz.
Leválni az üres várakozásról, megérteni, hogy azzal csak ugyanazt teremtjük vissza a saját életünkbe, ezekben a napokban létfontosságú lesz a párkapcsolatainkban.
Nem kell várni rá.
Senkire sem kell várni, hogy végre megvilágosodjon és másképp forduljon felénk, vagy rájöjjön, hogy nem tud nélkülünk élni, mert épp a várakozásunk miatt nem fog megtörténni.
Ha érteni akarjuk a vonzás törvényét, akkor azt valahol itt kell megkapirgálni magunkban, és összerakni azt, hogy ha az állandó hiányra koncentrálok, amit a vágyakozással keltek, akkor az lesz az a rezgés, amire az Univerzum válaszul ugyanazt fogja visszaadni számomra. A hiányt. Ha hiány vagyok, azt is fogom magamnak teremteni.
A vonzás törvényének megértése valahol itt kezdődik.
És mi a megoldás?
Pont olyan egyszerű, mint amilyen nehéz.
Kutya kötelességünk a legteljesebben élni az életünket minden nap. Teremteni, Jelen lenni, leválni a ragaszkodásról, megérteni, hogy ezek is csak traumatizált kötődési minták, amiket azért kapunk, hogy felismerjük és dolgozzunk vele. És ha szereted? Hát akkor szeresd. Csak közben éld az életedet, amiben nem ő lesz a fókusz végre, hanem Te saját magad.
Tegyük a szívünkre a kezünket.
Hol tartunk MOST?
Velünk van? Tesz azért, hogy velünk legyen? Tett már lépéseket, amik a közös jövőről szólnak?
Ebben nincs "kicsit", vagy "úgy érzem, hogy..." vagy azt mondta a látó, hogy majd ez meg az lesz tutira..- csak igen vagy nem.
Ha pedig a válasz most egy nagy üres nem a jelenben, akkor tessék végre megemelni a fenekünket szépen és kezdjük el élni azt az életet, amit minden nap elkótyavetyélünk azért, mert a "szeretet" rosszul értelmezése közben a Másikra várva csak ürességet teremtünk magunknak.
Garancia nincs, igazából soha nem is lesz.
Helyette tessék ÉLNI végre!
Forrás: internet
Szelényi Eszter írása
