65-ös főút hírei

65-ös főút hírei Ezen az oldalon a 65-ös főút hírei lesznek megoszthatóak

10/11/2024
10/11/2024

Fut az ORFK-OBB „Látni és látszani” kampánya, amelyben arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy különösen a hideg évszakban milyen fontos a láthatóság és a látás. A figyelemfelhívás mellett valós segítséget is nyújtunk az autósoknak, hiszen optikus-, valamint autószerviz partnereink a bejelentkezők látását, illetve autójának világítóberendezéseit ingyen átvizsgálják – a kampányban résztvevő partnercégek listája megtekinthető a www.latnieslatszani.hu oldalon.

Azonban nem elég, ha az autónak jól működnek a lámpái, használni is tudni kell azokat. És ésszel használni. Ködben nem elég a nappali menetfény használata, hiszen a hátsó helyzetjelző lámpák a nappali fény mellett nem működnek. Tehát rossz látási viszonyok között, esős időben, akár csak szórványködben is be kell kapcsolni a tompított világítást, hogy a hátulról érkezők is hamarabb észlelhessék az előttük haladót.

Rossz látási viszonyok között a gyalogos észlelése is nehezebb, és a gyalogos sem feltétlenül veszi észre a kivilágítás nélkül, vagy rossz világítással érkező járművet
Ködben, illetve nagyon erős, zivatar-szerű esőben az első- hátsó ködlámpák felkapcsolása is indokolt. Nagyban megnövelik a jármű észlelhetőségét. Nagyon erős ködben a magasabban elhelyezkedő tompított világítás fényét a köd visszaverheti, fényfal szerű jelenség jöhet létre, amely az előrelátást tovább korlátozza (ez kisebb ködben a fényszóró felvillantásával is megtapasztalható, de ilyen próbát csak forgalommentes szakaszon tegyenek).

Mikor a tompított világítás használata mellett kialakul az említett fényfal, akkor megoldás lehet, hogy a tompított világítást helyzetjelző fényre váltva, az első ködlámpákat használva haladjon az autó. Ugyanis a mélyebben elhelyezkedő ködlámpa képes bevilágítani a köd alá, így a fénye kisebb reflexióval távolabbi megvilágítást ad – persze ez nem mérhető a normál látási viszonyokhoz, de segít az óvatos előrehaladásban.

A ködös szakaszokról kiérve (vagy a nagy eső csillapodásával), mikor már nincs szükség a ködlámpákra, kapcsoljuk le azokat, hiszen zavarhatják a többi közlekedőt. Az első ködlámpák fénye inkább éjszaka zavaró a szembejövőknek, a felkapcsolva hagyott hátsók viszont nappali fényviszonyok között is is zavarják a mögöttes forgalmat. Ráadásul fényerejük miatt összetéveszthetők a féklámpával, illetve a féklámpa felvillanásának észlelését nehezítik, ez pedig balesetveszélyes.

A nappali menetfénnyel felszerelt autók esetén erősen felhős, fényszegény időben valamint szemerkélő esőben is érdemes tompított világításra váltani, hogy megoldott legyen az autó hátsó kivilágítása is. Ugyanis sok típusnál alaphelyzetben nappali menetfény használata mellett nem világítanak a hátsó helyzetjelzők.

Használják az irányjelzőket! Nem nagy fáradság, de fontos jelzést ad a többi közlekedőnek
Rossz látási viszonyok között is fontos az irányjelzők szabályszerű használata. Az autós az irányjelzővel tudatja a környezetével az irányváltási, sávváltási, kanyarodási, előzési szándékát. Rossz látási viszonyok között, ködben, esőben nehezebb a közlekedőknek felmérnie a másik autó mozgásából a sofőr szándékát, sok koccanásos baleset, sőt előzés esetén akár súlyosabb baleset előzhető meg az irányjelző használatával.

Akik Szekszárd térségében a 6-os főutat választják fokozott figyelemmel közlekedjenek!
09/11/2024

Akik Szekszárd térségében a 6-os főutat választják fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Balesetről érkezett bejelentés nem sokkal este fél kilenc előtt, tudtuk meg Komlósiné Kiss Anettől, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

09/11/2024

A csoport a 65-ös számú útvonal (Siófok- Tamási- Szekszárd) és annak vonzáskörzetében történt közlekedési baleset, sebességmérés, torlódás, útlezárás, közúti ellenőrzés és egyébb közlekedési fennakadás megosztásàra jött létre, hogy ebben egymást és a közlekedés további résztvevőit segítsük!

SZIGORÚAN TILOS A CSOPORTBAN ���

* AMENNYIBEN SEBESSÉGMÉRÉST ÉSZLELTEK SZIGORÚAN TILOS A RENDŐRI SZERV SZIDALMAZÀSA!!
* TILOS AZ ADÁS-VÉTEL TEVÉKENYSÉG MEGOSZTÀSA!
* TILOS A POLITIZÁLÁS!
* TILOS EGYMÁS SZIDALMAZÀSA!
* TILOS MINDEN KÜLSŐ TEVÉKENYSÉG MEGOSZTÀSA!
* TILOS AZ ESETLEGES BALESETTEL ÉRINTETT SZEMÉLYEK ROSSZINDULATÚ VÉLEMÉNY NYILVÁNÍTÁSA!!
* TILOS A KÀRÖRVENDÉS!!
* TILOS A REKLÁMOZÁS!

A FENTI SZABÁLYOK BE NEM TARTSA KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN!

Cím

Siófok
8600

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni 65-ös főút hírei új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás