05/10/2025
Van valami különleges az emlékekben. Egy rég hallott nevetés, egy gyengéd érintés vagy egy illat, ami az idő mélyéről tör elő, és hirtelen ott találjuk magunkat valakivel, akit elveszítettünk. Mintha a pillanat áthidalná a távolságot, és újra éreznénk a jelenlétüket, akár csak egy szívdobbanásnyi időre.
Ezek a hidak nem láthatók, de mindig ott vannak. Minden régi fénykép, elmesélt történet vagy gondolat, mely eszünkbe jut, hozzátesz egy újabb szösszenetet, mely összeköt minket azokkal, akik már nem lehetnek itt velünk. Az emlékek azért olyan erősek, mert a szeretetből fakadnak, és a szeretet az egyetlen dolog, mely sosem múlik el.
Ahogy átlépünk ezen a képzeletbeli hídon, egyszerre érezzük a hiányt és a teljességet. A hiányt, mert az élet nem lesz ugyanaz nélkülük, és a teljességet, mert mindaz, amit együtt átéltünk, most is ott él bennünk. A nosztalgia könnyeket csalhat a szemünkbe, de közben mosolyt is csempész az arcunkra, mert emlékeztet arra, hogy szeretni és szeretve lenni a legnagyobb ajándék.
Az emlékek hidat építenek az idő és a tér fölé. Hidak, melyeken járva újra találkozhatunk velük, egy pillanatra megállhatunk, és hálát adhatunk azért, hogy az életünk részei voltak. Mert bár az út más irányba vezetett, a szeretet sosem tűnik el, örökre a részünkké válik.
Vigasz a léleknek