08/11/2025
Pár rövid gondolat Orbán washingtoni útjáról
Amióta Mezopotámia kies vidékén, a Tigris és az Eufrátesz között az egymás mellé építkező földművesek otthonaiból kinőttek az első városok és városállamok, létező dolog a diplomácia. Az egyes államok, illetve azok vezetői megtárgyalták egymással a megtárgyalandó ügyeiket. A vesztfáliai béke óta pedig pro forma egyenjogú államok is vannak – legalábbis a nyilvánosság előtt az erősebb kutya nem gyakorolja jogait a gyengébb felett.
Azzal semmi bajom nincs, hogy a magyar miniszterelnök találkozik a világ első számú vezetőjével. Foggedaboudid, hogy bő egy évvel ezelőtt ugyanazok, akik a hazai nyilvánosságban fényesre polírozzák Trump minden testrészét és Amerikát, még bukott államként próbálták beállítani az országot – csak mert demokrata párti volt a vezetés. Bezzeg Kína, ugye…
Viszont engedtessék meg, hogy pár megjegyzést tegyek a siserehadra, amely követi az egyébként gyakorlati fontossággal bíró, szorosabb értelemben vett miniszterelnöki stábot. Van ott minden: a kiöregedett rádiós lemezlovastól a milliókat kereső, az Alapjogokért Központ „elemzőjének” csúfolt kvázi propagandistákig – mert ugye, aki komoly elemzői és kutatói munkát végez, az nem politikai lejárató videókat gyárt. Na és ez az, ami igazán felbasz – pontosabban az a kivagyiság és felfuvalkodottság, amit ez a társaság képvisel, és tol az emberek arcába. Akkora öntudattal bírnak, hogy kikérik maguknak: ők nem közpénzből utaznak lebzselni, mert ők ott DOLGOZNAK! Ez a „dolgoznak” ugye annyit tesz, hogy naponta kiraknak öt videót Orbán Viktor és kormánya nagyságáról, és három posztot arról, hogy Magyar Péter mekkora benőtt szőrtüsző, azaz gennyes pont a magyar nemzet testén.
Na, már itt tényleg az az érzése az embernek, hogy ezek a kommunikációs segédmunkások nem mások, mint opportunista haszonlesők (Csuhajja!), akik hetven évvel ezelőtt ugyanezzel a szorgalommal és odaadással írtak volna cikkeket a Szabad Nép hasábjaira az imperialista–kapitalista Nyugat bukásáról, a klerikálfasiszta ellenzékről, és Rákosi Mátyás politikai éleslátásáról, emberfeletti nagyságáról és civilizatórikus küldetéstudatáról. Akkor is megkapták volna a kiemelt fizetést, a szolgálati lakást meg a kétévente esedékes kiutazást a Szovjetunióba – ma annyi változott, hogy Szovjetunió helyett Thaiföld, Bali és Cancún a desztináció, csak most már évente.
Azt a külön karmelitológiai megfigyelésem is had osszam meg, hogy a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a szeme fénye, a Mandiner milyen megkülönböztetett szerepet kapott, szegény Bohár kamarád volt talán az egyedüli, aki képviselte a Megafont, igaz így is kár volt az ottléte — de legalábbis hiányt nem hagyott volna maga után, az biztos.
A legvégére pedig, hogy véletlenül se tűnjek elfogultnak: akkor is ugyanez lenne a felháborodásom, ha Tóta W. Árpád kapna százmilliós hirdetési pénzeket a Kispolgár gyerekújság főszerkesztőjeként – és egyben egyedüli olvasójaként –, vagy ha a mérsékelten tehetséges Kontroll.hu újságírói kezdenének tökéletesen fehérre polírozott fogakkal, milliós szettekben virítani olyan honvédségi gépen, aminek a közelében sem kéne lenniük, nemhogy rajta.
