07/09/2025
Mindennap hajszolunk valamit.
Időt, pénzt, figyelmet, szeretetet.
És közben annyira el tudjuk felejteni a lényeget… magunkat.
Hányszor érzed azt, hogy csak rohansz?
Hogy egyik feladat után jön a másik,
és mire este ágyba kerülsz,
csak azt érzed: „Ma sem éltem igazán…”
Pedig közben hány apró pillanat suhant el melletted?
A gyerek mosolya, a kutya játékossága,
az illat a kávéd fölött, a csend, amikor végre elcsendesül a ház.
Ez mind ott volt, csak te nem voltál jelen.
Az ember mindig azt hiszi, hogy majd „holnap” több ideje lesz.
Hogy majd „később” boldogabb lesz.
És közben a jelen, amiben élnie kellene, kicsúszik a kezei közül.
Tudod, mi a legnagyobb tévedés?
Azt hinni, hogy van időnk halogatni az életet.
Nincs!
Minden nap, amikor csak robotpilótán élünk, veszteség.
Minden nap, amikor nem merünk nemet mondani, vagy éppen kiállni magunkért,
amikor lenyeljük a szavakat, amiket ki kellene mondani – sebet ejt rajtunk.
És ez a seb nem mindig látványos.
Néha fáradtság, néha rosszkedv, néha testünk jelzi: elég volt!
De a legrosszabb, amikor egyszer csak észreveszed,
hogy belül kiüresedtél.
Én azt mondom neked: állj meg!
Egy pillanatra is elég.
És tedd fel magadnak a kérdést: ma tényleg éltem?
Ha a válaszod nem, akkor még most van lehetőséged változtatni.
Nem nagy dolgokon, nem világmegváltó terveken – csak apróságokon.
Lélegezd be mélyen a levegőt.
Figyelj oda egy ölelésre.
Engedd meg magadnak, hogy elmosolyodj,
még ha nincs is rá okod.
Mert ezek a pillanatok azok, amikből az Élet összeáll.
Nem a nagy tervek, nem a távoli álmok.
Hanem a most.
És ha ezt megérted, akkor egy nap sem telik el többé üresen.
