DJ Kaoss

DJ Kaoss Esküküvő, születésnap, céges rendezvény, házibuli, családi baráti összejövetel, illetve minden egyéb alkalmakon való DJ zenélés vállalok!

Szeri Lászlónak hívnak és 1982-ben láttam meg először a napot Szegeden. Mint a legtöbb dj én is a zene gyűjtögetésével kezdtem a pályafutásomat! Majd úgy 12, 14 éves koromban megismerkedtem egy-két keverőprogrammal, melyek segítségével elkezdtem kevergetni számítógépen! Ekkor kezdődtek el az igazi házibulik, melyek közül egyik másik szinte már vetekedett egy-egy kis klubbal is! Heti szinten volt e

gy-egy bulim, ahol elég szép számmal összegyűltünk. Kicsivel később, mikor már jártam a helyi és környékbeli klubokat, akkor az egyik szentesi disco-ban megismertem DJ Neptun-t és DJ Big Bill-t akiknek máig is sok köszönettel tartozom, hiszen ők vezettek be az igazi „disco-s életbe”. Ezután már nem igazán foglalkoztam házibulikkal. Az áttörést az IH Dance Club jelentette az életemben, amely az egyik legmeghatározóbb helyszíne volt a szentesi fiatalságnak. Mindezek mellett ekkor már zenéltem Hódmezővásárhelyen, Nagymágocson és Szegváron. 2006-ban lehetőséget kaptam Csongrádon a Ben Joe Pub-ban 2-3 buli erejéig, ami azután olyan jól sikerült, hogy 6 évig én voltam a házigazda.
2008-ban valóra vált az egyik nagy álmom! Csongrádon a Körös-torokban a Happy Day Disco egyik rezidense lettem. Itt már több mint 1000 embert szórakoztattam egész nyáron. 2008 végén először eljutottam Nagyszénásra is a Club La Bambába, ahol 2009 őszétől már szinte minden szombaton zenéltem, elejében retro stílussal, majd a mostani dance slágerekkel.
2011-ben újabb fontos állomáshoz érkeztem, mikor összeálltam G.S.-sel, és zeneszerkesztésbe fogtunk. A disco-zás mellett különböző remixeket, bootlegeket készítettünk, illetve saját számokkal is próbálkoztunk kisebb-nagyobb sikerekkel, de 2012-ben elváltak az útjaink.
2012-től különböző helyeken léptem fel rezidensként, illetve vendégként. A manapság többnyire retro bulikat tartok, mivel erre van nagyobb igény, illetve mindezek mellett céges rendezvényeket, esküvőket, összejöveteleket vállalok. Fontosabb referenciáim

2016- Gödör Söröző Szentes
2015- Center Söröző Szentes
2015 Niki Pikszi Szentes
2015 Club Diesel Szegvár
2015 Malvin söröző Szentes
2014-2015 Ben Joe Csongrád
2014 Lucifer Pub Orosháza
2013 Castle Beach Mindszent
2013 Gyenes Music Club Szegvár
2012-2014 Arabella Music Club Szentes
2012-2013 Pince Klub Nagymágocs
2012-2013 Korzó Söröző Mindszent
2012- Szentesi Üdülőközpont Szentes
2012 HF Club Kunszentmárton
2012 Club Oázis Csongrád
2009-2010 Club Melody Nagyszénás
2009-2010 Club Joker Medgyesegyháza
2009-2010 Club Ramses Mezőkovácsháza
2009 Club La Bamba Nagyszénás
2009 Arabella Music Coffe Szentes
2008 Happy Day Disco Csongrád
2006-2012 Ben Joe Pub Csongrád
2002 IH Dance Club Szentes

26/11/2025

2025. december 31.-én szerdán Óévbúcsúztató szilveszteri mulatsággal várunk mindenkit a Nádas Csárda rendezvényházban. Ünnepeljük meg együtt, hogy vége van az évnek és köszöntsük együtt az új évet!
A Nádas Csárda egy ínycsiklandozó svédasztalos vacsorával és fergeteges hangulattal vár december 31-én. A hangulatról DJ Kaoss gondoskodik, aki a legnagyobb retro slágereket hozza el nekünk!

További információ: 2025/12/31. Szerda - Óévbúcsúztató a Nádasban /DJ Kaoss/

Köszönöm a megosztásokat!
DJ Kaoss
➡️ Esküvőre ➡️ Rendezvényre ➡️ Születésnapi partyra ➡️ Céges bulira ➡️➡️➡️ DJ ZENE SZOLGÁLTATÁS több éves tapasztalattal! 🙂
☎️ Telefon: +3630/426-5511
📧 E-mail: [email protected]

26/11/2025

🎅MIKULÁS PARTY Oláh Csaba Chooby-VAL🎅

Mikulás party a Petőfi Cafe-ban /Oláh Csaba Chooby, DJ Kaoss/
📆 2025. DECEMBER 6. SZOMBAT
👉 PETŐFI CAFE - Szentes, Petőfi u. 2.

Fellép: Oláh Csaba Chooby
Retro Party: DJ Kaoss

INFO:
👉 Szentesi Best Of Party
👉 Mikulás party a Petőfi Cafe-ban /Oláh Csaba Chooby, DJ Kaoss/

👉 Jegyek kizárólag elővételben: 9900 Ft/fő.

👉 Jegyvásárlási lehetőség:
- Magdolna Garai-SzabóMagdolna: +3620/519-2248
- Réffi Krisztina Katalin: +3630/490-6889
- Molnárné Fehér Mária: +3620/297-1399

Az esemény ideje alatt büfé üzemel!

‼️ ITALT BEHOZNI SZIGORÚAN TILOS ‼️

Magdolna Garai-Szabó - rendezvény szervező
📞+ 36205192248

2025. december 31.-én szerdán Óévbúcsúztató szilveszteri mulatsággal várunk mindenkit a Nádas Csárda rendezvényházban. Ü...
25/11/2025

2025. december 31.-én szerdán Óévbúcsúztató szilveszteri mulatsággal várunk mindenkit a Nádas Csárda rendezvényházban. Ünnepeljük meg együtt, hogy vége van az évnek és köszöntsük együtt az új évet!
A Nádas Csárda egy ínycsiklandozó svédasztalos vacsorával és fergeteges hangulattal vár december 31-én. A hangulatról DJ Kaoss gondoskodik, aki a legnagyobb retro slágereket hozza el nekünk!

További információ: 2025/12/31. Szerda - Óévbúcsúztató a Nádasban /DJ Kaoss/

Köszönöm a megosztásokat!

Jegyvásárlás: +3630/938-2991

23/11/2025

‼️‼️‼️JÁTÉK INDUL‼️‼️‼️
Szeretnél egy jó társasággal bulizni December 06.- án???
Nyerj belépőt a megosztásaiddal a Mikulás party-ra

➡️ Like a Szentesi Best Of Party team Facebook oldalát,
➡️ Oszd meg nyilvánosan a rendzvény hivatalos plakátját,
➡️ Hívj játszani 3 ismerősödet...

‼️A játék 2025.11.23.- tól 2025.11.05.- ig tart‼️

6 db. belépőt fogunk kisorsolni, 2025.12.04.- én🙂

Party infó, jegyvásárlás:

Magdolna Garai-Szabó
📞+36205192248

‼️ Köszönjük a megosztásokat! ‼️🎅MIKULÁS PARTY Oláh Csaba Chooby-VAL🎅📆 2025. DECEMBER 6. SZOMBAT👉 PETŐFI CAFE - Szentes,...
23/11/2025

‼️ Köszönjük a megosztásokat! ‼️

🎅MIKULÁS PARTY Oláh Csaba Chooby-VAL🎅
📆 2025. DECEMBER 6. SZOMBAT
👉 PETŐFI CAFE - Szentes, Petőfi u. 2.

Fellép: Oláh Csaba Chooby
Retro Party: DJ Kaoss

INFO:
👉 Szentesi Best Of Party
👉 Mikulás party a Petőfi Cafe-ban /Oláh Csaba Chooby, DJ Kaoss/

👉 Jegyek kizárólag elővételben: 9900 Ft/fő.

👉 Jegyvásárlási lehetőség:
- Magdolna Garai-SzabóMagdolna: +3620/519-2248
- Réffi Krisztina Katalin: +3630/490-6889
- Molnárné Fehér Mária: +3620/297-1399

Az esemény ideje alatt büfé üzemel!
‼️ ITALT BEHOZNI SZIGORÚAN TILOS ‼️
Magdolna Garai-Szabó - rendezvény szervező
📞+ 36205192248

Hamarosan indul a szülinapi buli! :)
15/11/2025

Hamarosan indul a szülinapi buli! :)

12/11/2025

🎅MIKULÁS PARTY Oláh Csaba Chooby-VAL🎅
Mikulás party a Petőfi Cafe-ban /Oláh Csaba Chooby, DJ Kaoss/

📆 2025. DECEMBER 6. SZOMBAT
👉 PETŐFI CAFE - Szentes, Petőfi u. 2.

18:30 Kapunyitás, asztalok elfoglalása
19:00 Rendezvény megnyitása
19:15 Oláh Csaba Chooby műsora
20:00 Svédasztalos vacsora
21:00 Oláh Csaba Chooby műsora
22:00 Tombola sorsolás
22:30 DJ Kaoss retro party

Dress code: Legyen rajtad valami piros!

👉 Jegyek kizárólag elővételben: 9900 Ft/fő.

👉 Jegyvásárlási lehetőség:
- Magdolna Garai-SzabóMagdolna: +3620/519-2248
- Réffi Krisztina Katalin: +3630/490-6889
- Molnárné Fehér Mária: +3620/297-1399

Az esemény ideje alatt büfé üzemel!
‼️ ITALT BEHOZNI SZIGORÚAN TILOS ‼️

Magdolna Garai-Szabó - rendezvény szervező
📞+ 36205192248

‼️ Köszönöm, ha megosztod! ‼️👉 Esküvő; 👉 Születésnap; 👉 Évzáró buli; 👉 Céges rendezvény; 👉 Házibuli; 👉 Minden egyéb alka...
24/10/2025

‼️ Köszönöm, ha megosztod! ‼️

👉 Esküvő; 👉 Születésnap; 👉 Évzáró buli; 👉 Céges rendezvény; 👉 Házibuli; 👉 Minden egyéb alkalom
Ha a rendezvényedet szervezed és még nincs aki a zenét biztosítsa, akkor fordulj hozzám bizalommal!
👉 DJ ZENE SZOLGÁLTATÁS teljes hang- és fénytechnikával, több éves tapasztalattal! 🙂
👉 Számlával, jogtisztán!
☎️ Telefon: +3630/426-5511
📧 E-mail: [email protected]
🎶 Zenei stílusok: Retro, latin, mai slágerek, R'N'B, mulatós zenék!

Itt ma szülinapi buli lesz hamarosan. 🙂🙂
09/08/2025

Itt ma szülinapi buli lesz hamarosan. 🙂🙂

Cím

Szentes

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni DJ Kaoss új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória