Futó Katalin - Zöld Jáde Stúdió

07/10/2025

Ez az év most azt tanítja nekem, hogy ne aggódjak feleslegesen és a középpontomban maradjak, vagy legalábbis nagyon gyorsan találjak vissza középre, ha ki is billenek.

Élesben tapasztalhatom a mondást: "akkor menj át a hídon, mikor odaértél". Felesleges ötezer mi lesz, ha... gondolatot és z, zs és y tervet leforgatni fejben, csak magamat csinálom ki, mást nem érek el vele. Akkor se, ha épp rám dől a ház, kigyullad a konyha, és közben még a mosógép is kiírja, hogy „error”, vagy a falhoz rögzített asztal reggelizés közben elunja magát és minden az ölemben landol.

Mert — bármilyen hihetetlen — mindig van megoldás. És valahogy a végén minden kisimul.

Az utazásaim előtti egy hónapban különösen izgalmas ez a „mennykő-akadémia”. Mintha a sors direkt próbálná tesztelni a nyugalmamat: „Na, nézzük, most is tudsz-e mosolyogni, mikor minden borul?”
És eddig — bármilyen hajmeresztő helyzetbe is kerültem — mire eljött az indulás napja, minden elrendeződött.

Az elmúlt két-három hét sem volt éppen habos kávé: volt benne minden, amitől az ember gyorsabban őszül. De valahogy most már csak bájos rezignáltsággal néztem a történéseket, mondván: „Ugyan, ugyan... ez van, ezt tudom tenni, de hogy mi lesz a vége, azt nem tudom. Minden ki fog simulni. Valahogy minden el fog rendeződni.”

Nem arról van szó, hogy ölbe tett kézzel ültem és mantráztam a semmibe — cselekedtem, amit lehetett, intéztem, amit kellett. Csak éppen nem stresszeltem azon, mikor és hogyan, milyen formában jön meg az eredmény. Mert megtanultam: a dolgok a maguk idejében rendeződnek, még akkor is, ha nem feltétlen úgy ahogy elképzeltem, vagy elvárnám.

És tényleg. Ma késő délután indulok Franciaországba.
Pénteken még úgy tűnt, a sors újabb fejezetet ír a „maradj nyugodt bármi történik” leckéhez: bejelentették, hogy keddtől sztrájkolnak a francia légiirányítók. Már gondolkodtunk a B terven, hogy vajon hogyan is jutunk el… valahogy.
Aztán szombat estére lefújták a sztrájkot.

Tegnap az utolsó gubancos szál is kisimult. Gyerekemnek lett személyije, így egy hónap után. Éppen ideje volt...

A mennykő elvonult, a nap kisütött, az asztalt újra rögzítettem a falhoz.

Kezemben kávé, lábam a bepakolt bőröndön, macska az ölemben, béke van és most már az is marad! Akkor is ha nem!

Indulhat a kaland. ✈️✨

Fotó: Illusztráció

04/10/2025

Mai szép

Többször láthattátok már, hogy történetben felirattal osztok meg ezt azt. Mit is jelent ez?

Ezt a szokást egy nagyon kedves ismerősömtől, lestem el. Nagyon egyszerű jelentése van: „Minden napban van valami szép!” Csak meg kell látni és ha megláttam szeretem másoknak is megmutatni, legalább fotón. 😊

Mostanában egy kicsit ezt elhanyagoltam, igyekszem újréleszteni ezt a szokásomat.

Megosztok egy egy évvel ezelőtti történetet.

"Ma üstököst szerettem volna nézni és fotózni, ezért 7 és 8 közé időzítettem a tai chi gyakorlást a kertben, mert hogy azt mondták a csillagászati hírek, hogy akkor lesz a legfényesebb és szabad szemmel is látható. Összekötve a kellemest a hasznossal (és kellemessel). Illetve bevallom mikor egyedül gyakorlok a természetben valahogy kitárul a világ és sokkal többet látok meg belőle, mint úgy általában. Ma is így történt. Üstököst sajnos nem láttam, mert felhős volt az ég, viszont láttam valami mást. Egy vörös rózsát, elég szürreális helyen. 😊

Eredetileg a diófa leveleit fürkésztem (vele szemben szoktam gyakorolni), hogy mennyire szép színeket vett fel, amikor valahogy valami oda nem illő élénk piros foltocska tűnt fel a levelek között. Elkezdtem jobban fókuszálni és megláttam egy gyönyörű vörös rózsát, ami messze a szomszéd fészerének a teteje fölé nyúlva mosolygott rám a levelek között. Ne erre mekkora az esély? Egy háztető fölé nyúló vörös rózsa… hmmm... Ekkor meghallottam egy jellegzetes hangot is, amit nagyon szeretek, egy hollópár beszélgetett játékosan a fejem fölött, miközben csodálatos keringőjüket járták az égen. Megvárták míg befejezem a gyakorlást és kecsesen elrepültek valahová a messzeségbe. Lehet ők meg engem néztek, mint mai szép…

Mert minden napban van valami szép. 🙏💜"

Hamarosan hullócsillaglesre lehet menni, jövőhéten itt lesz a Draconidák meteorraj. Október 7 és 9 között lesz a legaktívabb.

Fotó: saját, az egy évvel ezelőtti sztorihoz tartozó ☺️

03/10/2025

Vannak napok, amikor nehéz szívvel indulunk neki. Amikor búcsúzni kell valakitől. Ilyen ez a mai is.

Mégis úgy készülődtem, mintha randira mennék: simítgattam a fekete ruhát, igazgattam a hajamat, ruhához illő ékszereket választottam. Aztán a tükör előtt állva szinte hallottam Norbi hangját: "Ez igen, Futó Kata! Így kell kinézni egy 49 éves nőnek!"

Ez volt a szavajárása, ahányszor elegánsabban jelentem meg a munkahelyen. A fekete pedig – morbid módon – mindig jól állt, valahogy elegánsan tudom viselni. Szóval ha ma találkoznánk, biztos vagyok benne, hogy ezt mondaná.
Ma viszont ezek a szavak nem mosolyt, hanem könnyeket csaltak a szemembe. Álltam a tükör előtt és folytak a könnyeim. Ez az a mondat, amit már nem fogok hallani többet. Tőle már biztosan nem hallom.

Úgy tudott beszélni a nőkkel, hogy attól a nő ragyogott: érezte, hogy „igen, látszom mint nő” – ment az évődés rendesen. Mindig volt egy mondata, amivel bókolt, mindig volt egy kacsintása, egy mosolya, amivel mosolyt csalt az én arcomra. Játék volt, egy olyan játék, ami sokat adott, de közben sosem volt tolakodó vagy félreérthető. Tudtuk és láttuk, hogy mennyire szereti és tiszteli a kedvesét. Jó érzés volt ezt is látni.

És nem mellesleg gyönyörűen énekelt. Egyszer még „raktárkoncertet” is adott nekünk – igazi élmény volt hallgatni.

Nem akarom piedesztálra emelni vagy szentesíteni. Ember volt ő, emberi dolgokkal és tulajdonságokkal. Volt, hogy vitatkoztunk, nem mindig értettünk egyet – de sosem veszekedtünk. Valahogy egyáltalán nem emlékszem arra, hogy valaha haragudtam vagy dühös lettem volna rá.

A kocsiban, Gyömrő felé tartva a lejátszási listám is rám hangolódott: Josh Groban Raise Me Up-ja és Fábián Juli Földrevalója szóltak egymás után. Próbáltam nyelni a könnyeimet. És jöttek a gyötrő gondolatok is: az utóbbi években miért nem beszéltünk? Miért nem kerestük egymást? De gyorsan leállítottam ezt a gondolatsort. Addig voltunk szorosabb kapcsolatban, ameddig együtt vitt az utunk. Bármikor találkoztunk is, mindig örültünk egymásnak, s ott folytattuk, ahol legutóbb abbahagytuk.
Bármilyen távol is voltunk egymástól, bármilyen ritkán találkoztunk, a helye a szívemben mindig ott volt és ott van, s hiszem, hogy így volt ez fordítva is.

A céghez indultam, ahol együtt dolgoztunk. Onnan mentünk tovább közösen, volt kollégákkal és barátokkal. 6 éven át dolgoztam ott, 8 éve, hogy eljöttem. Jöttek az emlékek: szépek, vidámak, szomorúak. A volt kollégák örömmel fogadtak, jó érzés volt újra találkozni, bár a körülmények nem a legoptimálisabbak.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy 8 évvel ezelőtt, a cégtől való távozásom előtt alig egy hónappal, ugyanígy gyülekeztünk – csak akkor egy másik kollégát, egy még közelebbi barátomat kísértük el utolsó útjára.

És most újra 8 év után ugyanaz az út, ugyanaz a fájdalom.

A temetésen rengetegen voltunk, tán kétszázan, talán még többen. Egy ember, aki nyomot hagyott mindannyiunkban.

Ő is elvitt magával belőlem egy darabot – azt, a Futó Katát, ahogyan ő látott engem. Az én szívemben pedig itt marad belőle egy darabka – ahogyan én láttam őt.

Fotó: Pinterest

30/09/2025

Mi tart vissza attól, hogy elindulj a változás felé?

Sokszor már pontosan tudjuk, mit szeretnénk. Látjuk magunk előtt a célt, a vágyott állapotot. Mégis... ott van bennünk valami, ami megmagyarázhatatlanul visszafog.
Mint amikor már indulnál, de a kézifék még be van húzva.
És bár kívülről minden változatlan – belül zajlik a csata.
Nálad mi a legerősebb, ami visszatart?

❤️ Félelem – „Mi van, ha elrontom? Mi van, ha kiderül, hogy nem vagyok elég jó hozzá?”
🌀 Bizonytalanság – „Fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdeni… Mi van, ha rossz irányba indulok?”
🔋 Energiahiány – „Tudom, mit kéne, de egyszerűen nincs hozzá erőm. Mintha le lennék fagyva.”
🪞 Belső kritikus – „Nem neked való ez. Úgysem fog sikerülni. Mit gondolnak majd rólad?”
👇 Vagy valami más?

Sokáig azt hisszük, hogy az elinduláshoz nagy dolgokra van szükség. Pedig néha az első lépés csak annyi, hogy őszintén bevallod magadnak: „Most itt tartok. Ez van bennem. És ez is rendben van.”

Mert ha van elég szeretetteljes figyelem magad felé, akkor a kézifék is kiengedhető.

29/09/2025

A hétvégén nemcsak a személyiségemet fejlesztettem tréningen, hanem kicsit a szívemet is – régi egyetemi csoporttársaimmal találkoztam.
Ritkán jön össze a banda. Pedig régen még nyaraltunk is együtt és olyan szorosan voltunk összenőve, mintha mind csak egy nagy hátizsákba férnénk bele. Aztán jött az élet, és mindenki másik vágányra került. 🚉

Most egy teaházban találkoztunk. Nem nagy bulival, nem harsány nevetésekkel, hanem halk beszélgetésekkel, amik valahogy sokkal többet mondtak, mint régen a hosszú éjszakák. Mert közben mindannyian megjártuk a magunk útját – jót és rosszat egyaránt. Tanultunk, értünk, lépésről lépésre épült valami bennünk. Nem egyszerre, nem látványosan, hanem apránként.

Végül ketten még elindultunk egy nagy sétára. Egyszer csak a beszélgetőtársam megállt, rám nézett és azt mondta kicsit csodálkozva:
„Kati! Ma este az jutott eszembe, hogy felnőttünk. Most igazán felnőttünk!”

Igen, ez most valóban más volt. Másképpen kapcsolódtunk, másképpen néztünk egymásra és csodálkozva hallgattuk egymás gondolatait. Érzelmileg is felnőttünk. Vagy inkább így fogalmaznék: lassan, lassan tényleg mind megérkezünk önmagunkba.

Közben pedig azon kapom magam, hogy nem is a „régi idők” után vágyom… hanem arra, hogy újra és újra meg tudjunk így érkezni magunkhoz és egymáshoz.

Te mit hoztál magaddal az utadról, ami igazán segített megérkezni a felnőtt létedbe?

Fotó: a teaházról saját - most fogom fel, hogy milyen festmény volt a szeparénkban. :D

28/09/2025

🛠️ A coach legfőbb munkaeszköze nem a jegyzetfüzet, nem a toll, és nem is a színes filc. Hanem a saját személyisége. Ezért ha komolyan vesszük a munkánkat, bizony időről időre szervizbe kell vinni magunkat, például mentoringra, szupervízióra. Én nemcsak a munkámat veszem komolyan, hanem magamat is, szóval magamért is megyek karbantartásra. Ezért én ma személyiségfejlesztő tréningen jártam. (Mondjuk nem volt olajcsere meg fékbetét-csere, de az érzelmi ABS-emet kicsit behangolták. 😄)

Az egyik kedvelt és tisztelt tanárom egyszer azt mondta: az önismereti út olyan, mint egy vonat, amire csak felszállni lehet. Ha egyszer elindult, nincs leszállás, életed végéig mész vele.
Igaza volt. 🚂

Mert mindig van még egy réteg. Még egy eldugott gondolat. Még egy váratlan érzés, amire azt mondom: hoppá, hát te honnan jöttél, milyen gondolat bujkál mögötted?

Ma az érzelmekfelettiségről, a gondolatokfelettiségről és igen a Bözsi felettiségről is, meg még sok minden másról tanultunk.
Az élmény feldolgozás alatt… vagy inkább feldolgozásban. Jó sokat jegyzeteltem, jó sokat nevettem, de leginkább elhoztam jó pár kérdést, amire most keresem a választ magamban. Aztán ha megtalálom, úgyis felteszem magamnak őket újra. És újra. És újra.

Nincs kiszállás. Menet közben lehet élvezni a tájat, integetni az állomásokon, és néha átülni a vonat egyik fülkéjéből a másikba. 🙂

Te melyik fülkében ülsz épp a saját vonatodon?

27/09/2025

A festményeim szétszéledtek a nagyvilágba. Szívem-lelkem simogatja ez. Pont úgy, mint az alábbi korábbi bejegyzésben leírt történet. 🥹🥰😊

A festményeim szétszéledtek a nagyvilágba. 🤗

Effektíve szó szerint, átlépték az országhatárt. Múlt héten egy Ausztriába került és ha minden igaz Gran Canariára is fog kerülni képem.

Két festmény jurtába - jurtaszállásra - fog kerülni vidékre. Ez a gondolat különösen kedves és megtisztelő nekem, hiszen tavaly a szülinapomat is egy jurtában töltöttem és különleges élmény volt. Idén is megyek, igaz nem a szülinapomon, de lesz pár napom megint, amit elvonulva tölthetek.

Két festményem egy orvosi rendelő falára került, kettő pedig ugyanezen rendelő várójában fogadja a betegeket. 🥹 Van olyan festményem, ami Telkibányára került és még ki tudja hová széledtek szét, miután tőlem útra keltek.

Csak kapkodom a fejem. Annyira furcsa érzés, hogy milyen kelendőek és milyen hatást váltanak ki másokból a festményeim. Eddig még sosem gondolkodtam ezen, nem az a cél, hogy másokra általuk hatással legyek, vagy hogy eladjam őket. Én csak mindegyiket mérhetetlen szeretettel készítettem (készítem) el a magam örömére és ez a továbbiakban is így fog maradni. Úgy gondolok rájuk, mint az én segítőim, gyógyítóim. Alkotás közben, ha már megszáradt az adott réteg, gyakran megsimogatom a készülő képet. Amikor elkészült a kép, annyiszor megérintem szeretettel, ahányszor csak elmegyek mellette, egészen addig míg fel nem kerül a falra vagy át nem adom annak, akinek szántam.

Előfordul hogy úgy készítem a képet, hogy tudom nálam csak annyi ideig lesz, amíg elkészül és utána még egy-két napot tölt a festőállványon, aztán továbbáll. Engem segít és gyógyít, addig ameddig készül és ugyanúgy szeretettel készítem. Van, amikor már előre tudom kié lesz, de van, amikor én se látom, csak elkészítem és menet közben megérkezik az is, akinek valójában készült a kép.

Lehet furcsán hangzik, de különleges módon kapcsolódom a festményeimhez. Együttműködünk, oda-vissza áramlik az energia és a szeretet. Azt is jelzik nekem, amikor befejezték velem az együttműködést, én pedig megérzem. Ekkor elengedem őket.
Egy dolgon változtattam nem régiben. Korábban magam választottam ki, hogy szerintem kinek segítenének, mostantól meghirdetem őket és a képpel közösen hívjuk be a következő lelket, akivel együttműködnének. Nem könnyű elengedni őket, hiszen van hogy én még ragaszkodnék hozzájuk, de elfogadom, hogy ők már mennének.

Aztán történt valami igazán különleges. Sokáig csak reméltem, hogy az a feltétel nélküli szeretet, ahogyan készítem őket, ahogyan gondolok rájuk, az az új tulajdonosuk felé is árad belőlük. Tavaly októberben egy csodálatos visszaigazolást kaptam erre, az egyik legtisztább forrásból: egy egy éves gyermektől. 🙂

A Kék Lótusz festményem odaajándékoztam egy szívemnek kedves és hozzám közelálló kolléganőmnek. Nagyon örült neki. Pár nappal később elmesélte, hogy az egy éves unokáját teljesen elbűvölte a festmény. Mikor meglátta a falon, odaállt elé és nem mozdult, csak mutatott a festményre. Ildikó leakasztotta a falról és kíváncsiságból odatartotta az unokája elé. Ő pedig egész egyszerűen odalépett hozzá és átölelte a festményt és magához szorította. Hosszan, szeretettel, őszinte örömmel ölelgette a képet.

Meghatódtam. Megölelték a festményemet. Ez többet mond minden szónál. A szeretet körbeért, s bár személyesen nem találkoztunk, mégis a festményen keresztül, tiszta szeretetben összekapcsolódtunk.

Igen, visszaigazolást kaptam arra, hogy benne van a festményeimben a tiszta, feltétel nélküli szeretet energiája és ezt árasztják a világba. 🙂

Fotó: saját festményemről készült

26/09/2025

Érezted már úgy, hogy a tanítások szépek ugyan, de a hétköznapokban egyszerűen nem működnek?

✨ Sokszor ott veszünk el a spirituális tanításokban és gyakorlatokban, hogy olyan korból és életformából származnak, amikor még lehetett teljes elvonultságban, „főállásban” gyakorolni. A XXI. században azonban más a helyzet: család, munka, számlák és határidők mellett kell megtalálni a békét, a fejlődést és az egyensúlyt.

Sokan várják a nagy áttörést, a „tutit”, amit majd egy guru átad. Újabb és újabb módszerek, tanfolyamok, tudásanyagok… és mégis sokszor frusztráló, mert a mindennapok sodrában nehéz beépíteni őket.

💡 Én azt vallom, hogy az igazi spiritualitás nem a hegytetőkön, hanem a hétköznapokban rejlik: az apró csodákban, a türelemben, a kitartásban. És a legnagyobb guru mindig bennünk lakik.

👉 Ha szeretnéd megtalálni, hogyan lehet a te életedhez igazítani a gyakorlatokat és módszereket, hogy azok valóban működjenek a hétköznapokban is, szívesen segítek. Együtt feltérképezzük a lehetőségeidet, és megkeressük, hogyan válhat élő tudássá mindaz, amit szeretnél beépíteni az életedbe.

📩 Írj üzenetet, vagy hívj, ha szeretnél erről többet tudni – és alakítsuk ki együtt a saját utad a rohanó világban is.

25/09/2025

Hétfőn még magabiztosan demóztam a tanítványaimnak, hogyan lehet biztonságosan szertüzet rakni zárt térben. Kedden pedig a saját konyhámban bizonyítottam be, hogy a konyharuha is tud táncolni a lángokkal… 🔥😅 Nem vettem észre, hogy a lábas mellett a lángba lóg, csak amikor lobbant. Szerencsére mandinerből sikerült a mosogatóba passzolni és másodpercek alatt elhárítani a vészt.

Na, így lesz valakiből hiteles tanító.
(Ugye ismeritek: aki nem tudja, tanítja…? 🙃)”
Bár lehetett volna ebből is oktatóvideó: Hogy NE csinálj tüzet verzió... avagy támad a konyha. 👀💥

Egyik pillanatban én magam vagyok a koncentráltság, figyelem és strukturáltság mintaképe, a következő pillanatban szétesek, szétszóródok és magamra lobbantom a konyharuhát. Mondjuk a konyhában gyakrabban idézek elő kisebb KATAsztrófát. Nem az én terepem, na! 🥴

Te mikor kaptad magad azon utoljára, hogy a legnagyobb koncentrációból egy pillanat alatt káosz lett?

Fotó: Pinterest - vicces képek oldal

23/09/2025

Őszi Napéjegyenlőség: Elengedés és Teremtés 🍂

​Tegnap volt az őszi napéjegyenlőség, egy különleges nap, amikor a fény és az árnyék egy pillanatra tökéletes harmóniába kerül. A természet lelassul, a levegő megtelik a változás illatával. ​

A nappal és az éjszaka egyensúlyba került, a világ pedig kapott egy pillanatnyi szünetet.

​Ez az időszak mindig arra emlékeztet, hogy ideje szembenézni a belső világunkkal, és elengedni mindazt, ami már nem szolgál minket.

Én is megtettem egy váratlan lépést: online élőben, a tanítványaimnak mutattam be egy zárt térben elvégezhető szertüzet, ledemóztam a Szer-Tartást. Egy olyan dolgot, amiről sosem hittem, hogy megteszem, és ami mégis mélyen kapcsolódott a nap energiájához. Elengedtem az ellenállast, teremtettem egy új lehetőséget, miközben példát is mutattam.

A tűz, mint a teremtés és az átalakulás szimbóluma, segített megmutatni, hogyan lehet fényt vinni a sötétebb hónapokba.

Emlékezz: az egyensúly nem a tökéletességet jelenti, hanem azt, hogy tudatosan vagyunk jelen, mind a fényben, mind az árnyékban. Mindkettő része az utunknak. Az élet, a világunk árnyék és fény tánca.

Adj magadnak egy percet: gyújts egy gyertyát, gondold át, mit szeretnél elengedni, és mit szeretnél megteremteni magadnak a következő időszakra. Mérlegelő számvetés időtere és helye.

Fotó: az élő videóból, a résztvevök nevét töröltem, de látszik a kezdeti nehézség, mikor firtattam h látszok-e, hallatszok-e. 😃

22/09/2025

Hálásan és megtiszteltetésként élem meg, hogy eljöttetek erre a csajos délutánra. Együtt alkottunk, nevettünk, és persze az első 10 percben könyékig festékes lettem, de legalább nem volt unalmas! Szuper volt látni, milyen csodálatos dolgok születnek a kezetek alatt.

​A legszebb pillanatok azok voltak, amikor láttam, mennyire belefeledkeztetek a munkába, milyen tiszta örömmel alkottok. A kacagásotok, néha a csodálkozás a szemetekben , amikor valami különleges dolog sikerült, ezeket nem felejtem el.

Látni, hogy milyen gyönyörű dolgokat hoztok létre a kezeitekkel, azt jelenti, hogy a kreativitás mindenki számára elérhető. Csak egy kis idő, egy kis odafigyelés és persze a megfelelő társaság kell hozzá.

​A hangulat varázslatos volt, mert ti varázsoltátok azzá. A nevetésetek, a beszélgetéseitek, a megnyílásotok, mind hozzáadott a délutánhoz.

Este-éjjel még levezetésként befejeztem azt a gyakorlóvásznat, amin mutogattam a technikát. 🙈

​Köszönöm, hogy inspiráltatok, és hogy emlékeztettetek, mennyire fontos, hogy időt szakítsunk a kreativitásra és egymásra.