Depresszió

Depresszió Történetek, amelyeket a törött darabjaim mesélnek. Lelkisegély telefonszáma:116-123 (0-24 hívható)

11/29/2025

Vannak dolgok, amik nem múlnak el

Azt mondják, az idő mindent begyógyít. De van, amit nem lehet. Van, amit csak megtanulunk hordozni – csendben, éveken át.

A gyász nem csak halálesethez kötődik. Néha azt gyászoljuk, akik voltunk. Akit elvesztettünk magunkból. A régi reményeinket. Vagy egy jövőt, ami soha nem jött el.

Azt mondják, mindig újrakezdhetjük az életünket, és hátrahagyhatjuk minden fájdalmunkat. Amikor összetörik a szívünk, vagy az életünk darabokra hullik, sokan azt mondják: „az élet megy tovább, és mindig van esélyünk újra boldogságot találni.” Azt mondják, egy nap jobban leszel, és az idő begyógyítja a sebeket.

De az igazság az, hogy egyes tragédiák és szívfájdalmak után az életünk már sosem lesz ugyanaz. Mi magunk is megváltozunk, amikor a legnehezebb pillanatokkal nézünk szembe. Lehet, hogy újrakezdjük az életet, de nem mindenkinek adatik meg ugyanaz az út.

Vannak, akik megtalálják az új boldogságot. Vannak, akik életük legdrágább dolgait veszítették el, vagy saját magukból vesztettek. Bár tovább tudnak élni, egy részük mindig gyászolni fog.

Bár bármikor dönthetünk úgy, hogy továbblépünk, a legmélyebb fájdalmak után már soha nem lesz minden ugyanolyan.

Nem minden sebet kell begyógyítani ahhoz, hogy élni tudjunk. Vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni – de meg lehet tanulni velük együtt élni. És ez is egyfajta túlélés.

11/28/2025

Minden ember szíve vágyik egy olyan szeretetre, amely képes lassan lemosni a múlt sebeit. Egy olyan szeretetre, amely nem bánt, nem csorbít, hanem finoman emlékeztet rá: megérdemeljük, hogy gyengéden bánjanak velünk. Megérdemeljük azt az embert, aki nem csak maradni akar, hanem tesz is érte. Aki igyekszik, küzd, figyel, és jelen van. Aki mellett a világ végre nem félelmetes, hanem biztonságos.

Lehet, hogy nehéz rátalálni erre az őszinte szeretetre, de ettől még mindannyiunk joga. Senkinek sem szabadna úgy éreznie, hogy kevés, hogy nem elég jó, vagy hogy nem érdemli meg a törődést. Mindannyian megérdemlünk valakit, aki mellett megtanuljuk újra szeretni önmagunkat is. Aki jobbá teszi azt, akik vagyunk, nem azért, mert meg akar változtatni, hanem mert mellette megnyugszik a lelkünk.

Nem számít, hány sérülést hordozunk, mindannyian rászolgáltunk egy szeretetre, amely gyógyít, nem rombol. Egy szeretetre, amely megtanít hinni magunkban akkor is, amikor mi már régen feladtuk. És bárhány szívtörésen is jutottunk túl, létezik valaki, akinek a jelenléte majd finoman, lassan, csendben emlékeztet rá: mindig elég voltál. Mindig.

11/27/2025

Vannak napok, amikor csak annyit tehetsz, hogy elhiszed: egyszer majd könnyebb lesz. Hogy a mellkasodban ülő súly nem marad örökké. Nem kell minden percben hősnek lenned, és nem kell mindig mosolyognod, ha belül szétesel. Van, amikor az is elég, ha csak hagyod, hogy vigyen előre az élet, még ha épp semmi nem ad kapaszkodót.

Nem tudom, honnan jöttél, és milyen sebeket cipelsz, de érzem, hogy azok közé tartozol, akik túl sokat viseltek már. Azok közé, akik csendben élnek túl. Nem baj, ha néha elfogy az erőd, és nem baj, ha nem tudsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Nem kötelességed jól lenni minden nap.

Tudd, hogy rendben van szomorúnak lenni. Rendben van, ha fáradt vagy a világtól. Rendben van, ha néha úgy érzed, nem maradt benned remény. De kérlek, ne engedd, hogy ezek a pillanatok elvigyenek magadtól. Akkor se, ha senki nem áll melletted. Akkor se, ha úgy érzed, nem számítasz senkinek.

Adj magadnak egy ígéretet: hogy bárhogy fáj, bárhogy zuhan minden, te mégis az életet választod. Lehet, hogy most nem látod, de egyszer majd lesz egy nap, amikor nem csak túlélni fogsz, hanem élni. És akkor megérted, hogy a mostani fájdalom nem örök. Hogy a szíved nem ok nélkül dobog tovább. Hogy te többet érdemelsz annál, amit valaha is hitted.

Mert jó ember vagy. És a jó embereknek egyszer tényleg eljön a békéjük.

11/27/2025

Néha azon gondolkodom, hány embert vesztettem el azért, mert nem tudtam, hogyan kell maradni.
Valahányszor valaki túl közel jött, úgy éreztem, hogy elfogy körülöttem a levegő…
és mielőtt még igazán megismerhettek volna, én már menekültem is.

A legrosszabb az volt, hogy mindig tudtam: nem ők hibáztak.
Én voltam az, aki falakat húzott oda, ahol ajtóknak kellett volna nyílniuk.
Én voltam az, aki nem hitt elég jól magában.
Aki nem merte megengedni, hogy szeressék.

És aztán ott ültem a saját csendemben, azon töprengve,
mi lett volna, ha egyszer végre jól csinálom.

De ma valami újat próbálok.
Nem futok el.
Nem zárom be a szívemet, mint eddig.
Megpróbálok hálás lenni azért, ami még megmaradt…
és ajtót nyitni ott, ahol régen falat emeltem.

Mert talán – és csak talán –
még lehetek valaki, aki méltó a szeretetre.
Aki nem elmenekül, hanem marad.

11/27/2025

Találj valakit, aki mellett soha nem kell attól tartanod,
hogy fájni fognak a szavai.
Valakit, aki őszintén örül annak, ha mosolyogsz,
és nem ad okot arra, hogy könnyekkel feküdj le aludni.

Találj valakit, aki tisztel —
nem csak akkor, amikor minden rendben van,
hanem a nehéz napokon is.
Aki látja benned az értéket akkor is,
amikor te épp elfelejted magadról.

Találj valakit, akiben meg lehet bízni.
Aki nem tűnik el, amikor rosszabbul vagy,
és nem fordít hátat akkor sem, amikor te épp szétesel.
Valakit, aki ott marad,
nem azért, mert muszáj,
hanem mert fontos vagy neki.

Találj valakit, aki nem mond le rólad egy nehéz nap miatt,
vagy egy hibád miatt,
vagy azért, mert ilyen vagy.
Valakit, aki megölel akkor is,
ha azt hiszed, már nem vagy ölelhető.

Találj valakit, aki nem feltételekhez köti a szeretetét.
Aki óv, mert fél, hogy elveszít.
Aki figyel rád, mert számítasz.
Aki vigyáz rád, mert értéknek lát.

Megérdemelsz valakit,
aki miatt nem kell kevesebbre értékelned magad.
Aki mellett nő az önbecsülésed, nem összetörik.
Aki mellett könnyű hinni abban, hogy jó vagy,
hogy elég vagy,
hogy szerethető vagy.

Megérdemelsz valakit,
aki miatt egyszer sem fogod azt érezni,
hogy túl sok vagy —
vagy épp túl kevés.

11/27/2025

Ezt a verset egy követő küldte nekem. Őszinte, mély, és szerintem sokan magukra ismernek benne.

Bocsáss meg

Bocsánat, hogy lehangoló lettem,
Hogy nem az vagyok aki járna neked.
Változnék én de nem megy
Próbálkozok de a remény elmegy.

Sajnálom, hogy nem vagyok jól
Azt is, hogy minden rólam szól.
Én ezt nagyon nem akarom
De úgy néz ki ez az én sorsom.

Gomen, hogy nem tudok javulni,
Hogy mindig engem kell hallgatni,
Hogy másról nem tudunk beszélni
Pedig te igazán szeretnél segíteni.

Sorry, hogy amit teszek az gáz,
Hogy sose jön el a változás
Pedig a segítségedet elfogadnám
Azt szeretném ha javulnák.

11/26/2025

Hosszú ideje úgy teszek, mintha erős lennék. Mintha minden este képes lennék összerakni magam, pedig már csak alig pár darab maradt belőlem. Túl sokáig hittem el, hogy nincs senki, akire támaszkodhatnék, ezért lettem saját magam mentése. Én tartom vissza a zuhanást. Én fogom a szívem repedéseit, pedig már szinte szétszakad a tenyeremben.

Kívülről talán úgy néz ki, mintha bírnám. Mintha lenne bennem még valamennyi tartalék. De belül már régen kiégtem. Ez a fáradtság nem alvással múlik — ez az a fajta fájdalom, amit ébredéskor is magaddal viszel. A mellkasom minden reggel nehezebb, mint előző nap. A torkom estére annyira szorít, mintha belülről próbálna valami eltörni. Van, hogy csak ülök és bámulom a semmit, mert még azt sem tudom, hogyan kell újra élni.

Amikor másoknak kellettem, ott voltam. Mindig. Most, hogy én omlok össze, csak a csend marad. A csend, ami lassan megfojt. Mindenki azt hiszi, kibírom. Mintha nem lehetne jogom belerogyni a saját terheimbe. Mintha az én fájdalmam csak egy rossz szokás lenne, nem pedig valami, ami belül szétmar.

Mostanra eljutottam oda, hogy már nem tudom tovább cipelni ugyanazzal az erővel magam. Van, hogy két lélegzet között széthullok. Van, hogy csak ülök a fal előtt, és próbálom lenyelni azt a rengeteg fájdalmat, amit senki nem lát. Őszintén: néha már nem akarok visszajönni onnan, ahová eltűnök. Ott legalább nem várnak el tőlem semmit. Ott legalább nem kell erősnek lennem.

És most először érzem azt, hogy nem csak fáradt vagyok — hanem eltűnt belőlem valami végleg. Mintha az erős változatom már nem is létezne. Csak egy árnyék maradt, aki próbál még kapaszkodni, de már nem tudja, hol a felszín. Nem tudom, kit játszom tovább: azt, aki túlél, vagy azt, aki már lassan feladta.

11/26/2025

Légy gyengéd magadhoz.
Tényleg.
Nem elég mondani — el is kell hinned, hogy jár neked az a türelem, amit másoknak olyan könnyen megadsz.

A gyógyulás nem egy szép, egyenes vonal.
Nem úgy működik, hogy egyik nap fáj, aztán a másik nap már nem.
Inkább olyan, mint hullámokban jövő tenger:
néha visszahúzódik, és azt hiszed, végre lélegezhetsz,
aztán hirtelen újra rád csap, és letérdepeltet.

Lesznek napok, amikor azt érzed:
„Végre jobban vagyok. Végre felépültem.”
És lesznek napok, amikor ugyanott találod magad,
ahonnan évek óta próbálsz kimászni.

Ez nem kudarc.
Ez a gyógyulás.

A régi sebeid néha újra megfájnak,
pont akkor, amikor már azt hitted, képes vagy mosolyogni a tegnapi könnyeid ellenére.
A múlt néha visszanyúl érted,
nem azért, mert gyenge vagy,
hanem mert emberből vagy.

A gyógyulás nem arról szól, hogy többé nem érzed a fájdalmat.
Hanem arról, hogy érzed — és mégis továbbmész.

A legnehezebb része az, amikor sietnél.
Amikor azt mondod magadnak:
„Most már jó kéne legyek. Most már túl kéne lennem rajta.”
De a tested, a lelked, a idegrendszered nem időzítőre működik.
A trauma nem siet.
A fájdalom nem siet.
A gyógyulás sem siet.

És te sem kell, hogy sies.

Minden egyes nap, amikor felkelsz,
amikor megpróbálod,
amikor csak annyit teszel, hogy lélegzel —
már közelebb vagy ahhoz a részéhez magadnak,
aki túl akar élni.

Nehéz visszaszerezni azt, amit elvitt tőled a múlt.
Nehéz újra felépíteni azt, ami összetört benned.
Időbe telik.
Fájdalmas is lesz.
De ettől még lehetséges.

És kérlek, ezt hidd el:

Ami összetört benned, nem veszett el örökre.
Ami elveszettnek tűnik, visszaépíthető.
És ami most fáj, egyszer csendesebb lesz.

Nem kell hirtelen jól lenned.
Nem kell hirtelen erősnek lenned.
Nem kell azonnal mosolyognod.

Elég, ha nem adod fel.

Mert mindaz után, amin átmentél,
tényleg megérdemled, hogy egyszer olyan életet élj,
ahol nem félsz a saját szívedtől.

Olyan életet, ahol nem a túlélés,
hanem a béke lesz az alapérzésed.

És amikor azt mondom, hogy megérdemled a nyugalmat,
úgy értem:

megérdemled azt az életet, ahol végre nem fáj minden nap létezni.

11/25/2025

Van bennem egy reflex, amit már észre sem veszek: amikor túl sok lesz bennem a zaj, egyszerűen kikapcsolok és eltűnök. Nem szólok senkinek, nem magyarázkodom, csak nyom nélkül lelépek a világból. Olyankor senki sem jut el hozzám, mert semmit nem bírnék elviselni — se hangot, se kérdést, se azt, hogy valaki megpróbáljon „megjavítani”.

Ilyenkor összecsuklok belül, és senki nem látja. Mindenki azt hiszi, csendben vagyok, pedig valójában széthullok. Az eltűnés lassan a védekezésemmé vált: amikor már nem bírok szembenézni az emberekkel, egyszerűen felszívódom. Aztán hetek múlva visszasétálok, mintha csak egy hosszú álomból ébredtem volna. Mosolyogva, mintha nem öleltem volna magamra a sötétséget minden egyes este.

Mostanra már felismerem: minél kimerültebb vagyok, annál gyorsabban tűnök el. Mintha ez lenne az egyetlen kapaszkodóm. A menekülési útvonalam. A csend, ahol nem kell erősnek mutatkoznom.

És néha… néha tényleg úgy érzem, könnyebb lenne egyszer eltűnni úgy, hogy ne kelljen többé visszajönni.

11/24/2025

Senki sem akar áldozat lenni.
És mégis, néha észrevétlenül azzá válunk.

Nem egyik napról a másikra történik.
Hanem akkor, amikor mindig elhalasztod, hogy kimondj valamit.
Amikor túlhallgatsz egy fájó igazságot.
Amikor inkább elrejted, ki vagy, csak hogy másoknak kényelmesebb legyen.

És egyszer csak arra ébredsz, hogy mintha valaki más életét élnéd.
Hogy te csak mellékszereplő lettél a saját történetedben.

A körülmények pedig nem hazudnak – csak tükröt tartanak.
Megmutatják, mennyire háttérbe szorítottad magad.

De van egy pont, ahol visszaveheted az irányítást.

Amikor többé nem csak a túlélésre játszol.
Amikor nem könyörögsz szeretetért, figyelemért, boldogságért – hanem elkezded elhinni, hogy megérdemled őket.
És nem a világ maradékából próbálsz boldogságot összekaparni – hanem elkezded felépíteni azt, amit valóban akarsz.

Mert nem vagy kevés.
Nem kell beérned kevesebbel.

A vágyaid nem túl sokak.
A szükségleteid nem túl zavaróak.
Az álmaid nem irreálisak.

Csak emlékezned kell rá: az életed nem valaki más forgatókönyve.
És nem kell statisztaként végigélned benne.

11/23/2025

Nem voltál túl sok. Nem akartál túl sokat. Csak valaki olyat szerettél volna, aki tényleg ott van.

Aki nem csak keres, amikor szüksége van rád.
Aki nem vesz természetesnek, és nem hagy el, amikor már nem vagy kényelmes.

Tudom, néha elhitted, hogy nem érdemled meg a szeretetet.
Mert túl sokszor hagytak ott, mikor a legjobban vágytál rá.
De ez nem rólad szólt.
Nem te voltál kevés. Nem te voltál túl érzékeny.
Csak rossz kezekbe került a szíved.

És most?
Most adj magadnak szeretetet.
Mert amit mástól nem kaptál meg, attól még jár neked.

Nem az határoz meg, ki nem maradt.
Te mindig elég voltál.
Most már hidd is el.

Address

123 Main Street
New York, NY
10001

Website

https://ko-fi.com/depresszio?ref=onboarding_email_founderwelcome

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Depresszió posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Depresszió:

Shortcuts

Share

Category