04/10/2026
Kényszerpihenő után újra Üzbegisztánban.🇺🇿
Sajnos Tádzsikisztántól mégsem tudtunk olyan könnyen elszakadni és tovább indulni Üzbegisztánba, mivel sikeresen benyeltünk egy kis ételmérgezést Dusanbéban.
Rebeka szerencsére hamar túl volt rajta, nálam még kicsit tovább tart a dolog, kellett nekem annyi mindent összeenni ugye…😄🥙🌯
Történt ugyanis, hogy Dusanbéba visszaérve a belvárosban sétálgattunk és gondoltuk most kipróbálunk egy helyi lavash-t.
Ez hasonló a tortillához, hús és zöldségek felcsavarva egy puha vékony lepénykenyérben.
Az étterem egy rendes beülős modern egység volt egy toronyház tövében, szóval abszolút nem egy blaha aluljárós vérhasgyros-ra kell gondolni.
Rebeka a csirkéset választotta, én maradtam a marhásnál és desszertnek egy adag bárányhúst kértem még pitában.
Az ízek nagyon is rendben voltak, eleinte pusztán a mennyiséggel akadt gondja Rebekának, így a maradék csirkés veszedelmet is betoltam.
Visszaérve a hotelba azonban párom már nem csak a jóllakottság miatti kaja kóma miatt nem érezte a toppon magát de másnap délelőttre már újra egész jól volt.
Nálam pont, hogy csak másnap kezdődtek a bajok, pont mikor az olajcserét csináltam és a várost jártam némi pénzt váltani.
Szerencsére épp, hogy visszaértem a hotelbe és aznap már ki sem jöttem a szobából.
A tervünk, hogy dél körül elindulunk az üzbég határ és Szamarkand fele így meghiúsult, kénytelenek voltunk egy plusz pihenőnapot tartani.
Szerencsére megtarthattuk a szobánkat így nem kellett átköltözni máshova.
Nem kívánom senkinek az aznapi “élményeket”, volt láz, hidegrázás minden ami ilyenkor egy ételmérgezéssel járó menüben benne van.
Rebeka rohangált ki a kisboltba palackozott vízért, banánért és leveskockáért, hogy valami energia azért maradjon bennem.
Egy tünemény volt mint mindig!❤️
Másnapra a helyzet valamennyire javult, így úgy döntöttünk nekimegyünk az üzbégeknek.
A tádzsik-üzbég határon az átjutás eleinte simán ment, de az üzbég oldalon úgy néz ki unatkoztak a határőrök mert jó alaposan átnéztek minket.
Oké értem én, ez a munkájuk.
Próbáltam jó arcot vágni amikor az egyik, az otthoniaknak szánt koreai “májturbót” (ez egy olyan ital amit ha megiszol nem leszel másnapos.
Igen tényleg így van, japánoknál is nagyon elterjedt) fogta és látta ugyan hogy rendes boltban vásárolt italról van szó, kérdés nélkül kinyitotta és Rebeka arcába tolva kérdezte, hogy bele merne-e inni…
Majd utasítottak, hogy indítsam be a motort erre az egyik értelmes ábrázatú elkezdte tiltásig rángatni a gázt és csak röhögött.
A másik közben már hívott a hátsó dobozhoz, hogy nyissam ki és a kempinggáz palackok felfedezése után az alábbi párbeszéd hangzott el köztünk:
-Ez mi?
-Kemping gáz, a gázfőzőbe való.
-Mire kell?
-Ételt melegíteni…🙄
-Nem ez nem az!
-Pedig ez az, nézd a gázfőzőben is van egy!
-Ez valami más! (közben mint egy kislabdát felfele dobálja a baro…akarom mondani kedves egyenruhás)
Itt inkább már nem mondtam semmit hagytam zsonglőrködni a maroknyi kis gázpalackkal.
Végül megunták a műveletet és miután mindent is átnéztek a motoron jöhetett a papírmunka, ide-oda rohangálás pecsétekért, még orvosi pecsétet is bekellett gyűjtenem a határállomás orvosi irodájában a kis papíromra majd végül nagy nehezen utunkra engedtek.
Amikor a kirgizektől jöttünk be az üzbégekhez szerintem maximum ha 15 percig tartott az egész procedúra.
Itt sajnos nem sikerült gyorsan átjutnunk de hát ilyen ez a Közép-Ázsia…
Innen még egy jó 140km várt ránk Boysun városáig ahol mondanom sem kell már nagyon hálásak voltuk hogy vége a napnak.
Innen jöttünk fel Szamarkandba, ahol szintén pihenünk 2 éjszakát, bár ez szerencsére már aktívabb pihenés így a főbb nevezetességeket bejártuk és nem maradhatott el persze a piacozás sem!
Sőt még egy borbélyhoz is beültem mert az afgán határon már nagyon néztek a tálibok a szakállam miatt, nem közülük való vagyok-e!😄
Utunk észak fele vezet majd tovább, Kazahsztánba megyünk át ahol meg sem állunk Bajkonur-ig!
Vagyis de, megállunk mert egy nap alatt innen az picit sok lenne…😀
