Újvidéki Rádió

Újvidéki Rádió Élő adás: http://rtv.rs/hu/elo-adas
Telefon: +381 21 290 2435 (szerkesztőség), +381 1949. Hasonlóképpen alakult a zenei szerkesztőség fejlődése.

november 29-én, 12 óra 30 perckor szólalt meg először az Újvidéki Rádió, hullámhosszain az első szavak magyar nyelven hangzottak el. Az akkori szerkesztőség minden nap 10-15 perces reggeli és esti híradót készített. Hamarosan bevezették az egyéb rendeltetésű adásokat is, a Faluműsort, a Gyermekműsort, valamint a művelődési és a sportrovatot. Az első szerkesztők gyorsan rájöttek arra, hogy szórakoz

tató és művelődési adások nélkül nem rádió a rádió. Hamarosan megalakítottak egy drámai csoportot, amelynek tagjai megrendezték és előadták az első rádiódrámákat és vidámesteket. Az Újvidéki Rádió ezekkel a produkcióival rövid időn belül rendkívül népszerű lett nemcsak itthon, hanem Európa szerte is. Igen hallgatott volt a magyar népzenei műsor. Nagyon népszerűek voltak a hazai és külföldi slágerek is, például a sanremói fesztivál dalait már másnap közvetítettük énekeseink és tánczenekarunk előadásában, magyar nyelvű szöveggel. A műszaki fejlődés érdekében igyekeztünk növelni az adók erejét. A kezdeti fél kilowattos adót csakhamar felváltotta a 2, majd az 5, 10, 20 és 100 kilowattos. A magyar nyelvű műsort középhullámon a 236 egész 6 tized méteren sugároztuk. Közben Európa-szerte számos erős középhullámú adó kezdett működni, ezért az Újvidéki Rádió 600 kilowattos adója is felépült. Hamarosan felszerelték az első ultrarövidhullámú adókat, amelyek új lehetőségeket jelentettek a magyar szerkesztőségnek is. A 1980-as évektől már egésznapos volt a műsorunk, 24 órán át sugároztuk, két 10 kilowattos URH adón. Forrás: Wikipedia

Frekvenciák:
Iriški Venac (Újvidék): 90,5 MHz
Szabadka: 92,5 MHz
Zombor: 104,2 MHz

Honlap:
http://www.rtv.rs/hu/

Az Újvidéki Rádió az interneten is elérhető:
http://www.rtv.rs/hu/elo-adas

30/05/2026

Tartsatok velünk ma is!

Az Új Nemzedék - Újvidéki Rádió nyereményjátéka az idei budapesti Sziget Festivalra!
20/05/2026

Az Új Nemzedék - Újvidéki Rádió nyereményjátéka az idei budapesti Sziget Festivalra!

⚠️⚠️⚠️ EUROVÍZIÓS EXKLUZÍV NYEREMÉNYJÁTÉK CSAK AZ ÚJVIDÉKI RÁDIÓBAN ⚠️⚠️⚠️

- - - NYERJ EGY PÁROS FESZTIVÁLBÉRLETET A Sziget Festival Official, azaz a budapesti SZIGET-re - - -

❤ Újabb Sziget nevek:
Skepta, Jorja Smith, Natasha Bedingfield és sokan mások
A magyar sztárzenekarokat felsorakoztató Budapest Park helyszín fellépői után most huszonöt országból érkező,
közel félszáz nevet tett közzé a Sziget. A listán ott van mások mellett a brit rapsztár, a grime műfaj karizmatikus
ikonja, Skepta, a kortárs brit R&B egyik legtehetségesebb énekesnője, Jorja Smith, a világszerte ünnepelt DJ, Peggy
Gou, az Unwritten című számmal berobbant Natasha Bedingfield, a norvég popsztár, Sigrid vagy a belga elektronikus legenda, a Soulwax is. Szépen formálódik az idei Sziget nemzetközi zenei felhozatala, ami egy nagyszínpados headliner híján lassan
teljesnek mondható. A szervezők korábban már olyan világsztárokat jelentettek be, mint a Twenty One Pilots, a
Florence + The Machine, SOMBR, Lewis Capaldi, a Bring Me The Horizon, Tash Sultana vagy Zara Larsson és mellettük mintegy száz izgalmas zenekar és előadó is már ott sorakozik a műfajok széles skáláját mutató listán.

16/05/2026

20 órától az Újvidéki Rádióban!
Eurovíziós Nemzedék - Kapcsoljuk Bécset!

Ma 20:05-től az Újvidéki Rádióban "Kapcsoljuk Bécset!"Az ifjúsági magazinműsorunk az Eurovision Song Contest helyszínérő...
15/05/2026

Ma 20:05-től az Újvidéki Rádióban "Kapcsoljuk Bécset!"
Az ifjúsági magazinműsorunk az Eurovision Song Contest helyszínéről, különleges adással jelentkezik közvetlenül a finálé előtt.
Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető:
Vörös Gábor

❤️🩷❤️🩷 EUROVÍZIÓS NEMZEDÉK - KAPCSOLJUK BÉCSET! ❤️🩷❤️🩷

📻🎙️🔊Az Újvidéki Rádió ifi műsora ezen a héten kicsit megváltozik 📻🎙️🔊

🎵🎶SZOMBATON 20:05-TŐL EUROVÍZIÓS NEMZEDÉK NÉVEN EGYENESEN BÉCSBŐL VÁRUNK BENNETEKET!🎵🎶

Interjúk, kommentárok, fellépők - és minden ami Eurovízió!

Hangolódj az Újvidéki Rádió műsorára szombaton este, a nagy finálé előtt, hogy felpörögj a 70. Eurovíziós Dalfesztiválra!

🇷🇸🇷🇸SZURKOLJUNK EGYÜTT A SZERBIÁT KÉPVISELŐ Lavina Official EGYÜTTESNEK ÉS A KRAJ MENE DALUKNAK ÉS A HÁZIGAZDA OSZTRÁK VERSENYZŐNEK COSMÓNAK, VAGYIS BENJAMIN GEDEONNAK IS!🇦🇹🇭🇺

További részletek hamarosan! ;)

08/05/2026

Szombati műsorunk tartalmából:
- Biró Brigitta, szépségszalon tulajdonos,
- Ferenc Rudolf, az SZTE docensének előadása az AI kapcsán.

Tartsatok velünk most is!

Ma este 20:05-től!
02/05/2026

Ma este 20:05-től!

🚩🚩🚩ALIEN MÁJUS (1) 🚩🚩🚩

Majális másnapján, SZOMBAT este 20.05-től ismét várunk benneteket az Újvidéki Rádióban az Új Nemzedék adásával!
📻🎙🎼

A 213. műsorunk kínálata:

🎞️FILMEGYLETBEN🎞️
Csocsó! - avagy: Éljen Május 1!
Koltai Róbert filmjéről a Filmkultúra.hu oldaláról idézünk kritikát

🎨TRENDINGBEN 🎨
Vajdasági Ifjúsági Fórum - VIFÓ SZÉK (Szavak és Képek)
riport a szemléről

🕹️JÁTÉKSAROKBAN🕹️
Női gamerek többségben? Lépést tart-e velük a gamerpiac?
disputa Hodozsánné Balogh Réka“RKA”-val

📀SZTÁRPORTRÉBAN📀
Jól leszek újra...
EXKLUZÍV lemezbemutató interjú Nagy Bogival

Mindehhez jön hozzá a FUTÓTŰZ TOP5-ös listánk, ahol Horváth Csaba zenei szerkesztőnk pengeti a potmétereket!

SZOMBAT este tehát 20:05 perckor vár benneteket a készülékek elé a szerkesztő-műsorvezető: Vörös Gábor🤜🤛

Hallgass bennünket online is:
https://rtv.rs/hu/elo-adas

VAGY töltsd le appunkat
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.rtv.

Műsoráltozás  május elsején:
29/04/2026

Műsoráltozás május elsején:

Az Új Nemzedék - Újvidéki Rádió ifi műsorának nyeremenyjátéka továbbra is tart!Részletek a leírásban!
28/04/2026

Az Új Nemzedék - Újvidéki Rádió ifi műsorának nyeremenyjátéka továbbra is tart!
Részletek a leírásban!

🥳🤩😎NYERJ EGY FESZTIVÁLBÉRLETET A SZEGEDI Deja Vu Fesztiválra🥳🤩😎

2026. június 10-11-12-13.-án a szállj be újra TE is az időgépbe!

🟡 Több legenda.
🟣 Több ikonikus sláger.
🔵 Több közös emlék.

2026. június 10. és 13. között Szeged ismét a tini korod fővárosává változik – és most 1 nappal tovább tart a varázs! 🔥

3 a magyar igazság, +1 a ráadás!

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS: www.dejavufesztival.hu

Vidd magaddal mobilodon a DEJA VU FESZTIVÁL-t! Hallgasd a DEJA VU rádiót, böngéssz a programok között, és figyeld az értesítéseket exkluzív információkért és kedvezményekért!

Google Play: https://shorturl.at/acGR0
App Store: https://shorturl.at/nqCZ0

A program-, helyszín- és időpontváltozás jogát fenntartjuk!

📍 Szeged, Újszegedi Partfürdő
📅 Június 10-11-12-13.

Mit kell érte tenni? 🙂
OSZD MEG ezt a posztot nyilvánosan, KOMMENTBEN írd meg, kit vársz leginkább a fellépők közül a színpadon és NYERJ!😎

Ennyi az egész! ;)

⚠️⚠️⚠️A JÁTÉK MÁJUS 1-ÉN 15 ÓRÁIG TART! ⚠️⚠️⚠️

Sorsolás: MÁJUS 2.; 12 órakor az Új Nemzedék Facebook oldalán ÉLŐBEN

Hajrá mindenkinek! 🙂 😃

Muzsikaszó, jókívánság műsorunk vendége ezúttal a temerini A.N.T. zenekar volt. Köszönjük, hogy ezen a vasárnapon is vel...
26/04/2026

Muzsikaszó, jókívánság műsorunk vendége ezúttal a temerini A.N.T. zenekar volt. Köszönjük, hogy ezen a vasárnapon is velünk mulattak!
Ne feledjék, műsorunkat hamarosan visszahallgathatják a hangtárban! 😊

25/04/2026

Mai adásunkban:
- Exit 8 filmkritika,
- a Vajdasági Önkéntes Központ új programjai,
- fiatal motivátorunk Muzslai Ádám,
- bemutatkozik az MTTK percek kisújság.

Tartsatok velünk ma is!

Address

Kamenački Put 45
Novi Sad

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Újvidéki Rádió posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Újvidéki Rádió:

Share

Category