Tények.sk

17/11/2024

A tisztánlátás kedvéért

2024. november 15-én, pénteken összejött Somorján, a Fórum Intézetben vagy 20 ember, a volt Csehszlovákia első kommunistaellenes politikai formációjának, a Független Magyar Kezdeményezésnek az alapítói, illetve azok, akik ezt a szervezetet az első hetekben működtették. Nem különösebben fajsúlyos találkozóról volt szó, inkább amolyan laza összejövetelről, ami azért megérdemel néhány sort. Tekint***el arra, hogy eddig ezt senki nem t***e meg, én vállalom, hogy néhány gondolatot közzéteszek az összejövetel kapcsán.
Az első, amit illene észrevenni, hogy volt egy ilyen találkozó: néhány felvidéki magyar értelmiségi is fontosnak tartotta, hogy együtt emlékezzenek meg a bársonyos forradalom 35. évfordulójáról. Ez azért fontos, hogy felmutassuk: még létezik a szlovákiai magyar rendszerváltó elit, ha romjaiban is, amelynek tagjai – bár nagyon eltérő nézeteket vallanak - képesek elviselni egymást egy teremben és elmondani néhány olyan mondatot, amellyel mindannyian egyet tudnak érteni. Miután azonban érdemi vita nem alakult ki, leszögeznék pár gondolatot néhány olyan témakörben, amely ott felvetődött. Mivel nem nyilvános találkozó volt, név nélkül, természetesen. Hangsúlyozom: a rendszerváltó FMK-ra való emlékezés volt, az 1990 márciusa utáni FMK útja egy másik történet.

Az első, amit el kell mondanunk, hogy a felvidéki akkori elit jóval a szlovákok gondolkodása előtt járt. Ezt a magyarországi hatásnak köszönhetjük elsősorban, a magyar médiák, s rajtuk keresztül a magyarországi gondolkodók és politikusok hatása akkor nagyon erős volt. Emiatt mutathatjuk fel azt a tényt, hogy a volt Csehszlovákia első kommunistaellenes formációja magyar volt.
Elhangzott ott egy részletesebb visszaemlékezés az 1989-es történésekre, amelynek végén kollégánk elkalandozott az irányba, milyen lett volna a fejlődés iránya Csehszlovákiában, ha nincs forradalom 1989-ben. Az akkori politikai és gazdasági realitásokból indult ki, s lényegében azt mondta el, hogy a rendszer változásokkal és meggyengülve bár, de tovább élhetett volna.
Nos, ezzel lehet vitatkozni, sőt, kell is: a rendszer ugyanis végletesen meggyengült 89-re, s a padlóra került a volt Szovjetunió is, amely az egész karám fennmaradásának pillére volt. A lényeg az, hogy nem volt alternatíva. Nem kell sokat okoskodni, a kételkedőket el kell küldeni Kubába vagy Észak-Koreába: ott maradtak fönn a kommunizmus „tiszta ligetei” (Kubában a HAVI átlagkereset ma 32 euró), lehet bőven elemezni, hová vezet a kommunista út. A rendszer tehát hazugságokra és erőszakra épült, s addig működhetett, amíg az államosított vagyon hozadékát fel lehetett használni, addig rablógazdálkodást is lehetett folytatni. Mire ez elfogyott, a rendszer összeomlott. A lényeg tehát, hogy fenntarthatatlan volt, erőszakkal is csak ideig-óráig lehetett volna fenntartani, s a későbbi összeomlás zűrösebb és véresebb lett volna. (Viccesek az akkori árakkal való összehasonlítások: voltam Havannában, mesélhet bárki az árakról, ha üres az üzlet, mint volt Ceaucescu idejében Romániában, akkor lehet ár, de nincs áru. S a nagy poén sem hangzott el: ki lenne ma a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, ha nincs rendszerváltás? Hát Robert Fico, aki akkor a kommunista párt ifjúsági szervezetének aktivistája volt!)
Egy másik elemzésben leltár hangzott el, amelyben készítője elemezte, mi valósult meg a 89-es magyar követelésekből és mi nem. A kérések többsége igen, de éppen az nem, ami a legtöbb dokumentumban szerepel: a hatékony kisebbségvédelem és a kollektív jogok. Elismerem, hogy ez egy bonyolult kérdés, amelyet nem lehet néhány mondattal elintézni – de attól a tény még tény marad, s ezt annak fényében is elemezni érdemes, hogy volt 8 év az elmúlt 35 éves időszakban, amikor nem védekeznünk kellett, hanem építkezni is tudtunk, s ezzel a kérdéssel mégsem tudtunk megbirkózni. A lényeg: Szlovákiában szelektív demokrácia épült ki, az általános emberi jogok terén komoly az előrelépés, a kisebbségi jogok esetében szerényebb, s ebben mi is ludasok vagyunk. (A részleteket lásd A penge élén című kötetemben.)
Nagyon érdekes azonban mai füllel hallani az akkori követeléseket, s érzékelni, menyire csőlátástól szenvedtünk, mennyire alulról néztük a világot. A saját kisebbségi gondjainkat láttuk, persze, de azt az összefüggést már nem tudatosítottuk, hogy az általános politikai változások nélkül a mi jogaink sem garantálhatók. Magyarán: ha marad a diktatúra, abban a kisebbségi jogok sem érvényesülhettek volna. Érdekes egyébként összehasonlítani, mennyire kitágult a látáskörünk pl. az 1998-as dokumentumokat elemezve – mennyire megnevelt bennünket is az elmúlt 35 év.
A végére hagytam a harmadik – legfontosabb – gondolatkört: nyert vagy veszített a rendszerváltáson a felvidéki magyar közösség? Eme kérdéskör megvitatásakor vissza kell utalnom az első pontra: nem volt alternatíva, ha nincs forradalom, mindenki csak veszített volna. Igen, a harminc filléres kiflit is, meg kettőhatvanas tejet is beleértve, koronában.
Az már egy más kérdés, hogy mi történt ezután: mit tettünk a szabadsággal és mit tett a szabadság velünk? Ez pedig már egy nagyon fájdalmas szembenézés – önmagunkkal is. Nem tetszik a polgármester? Ki választotta meg? Nem tetszenek a helyi vagy megyei képviselők? Kik választották meg őket? Nem tetszik a sajtó: ki olvassa? A szlovák pártok sem tetszenek: miért szavaz mégis rájuk az aktív szlovákiai magyar választópolgárok egyharmada?
A visszafelé vezető út jobb lenne? Azért vannak még, akik emlékeznek pl. a Magyarországra való utazásokra 40 évvel ezelőtt: jobb lenne vámosokkal a határon? (Ez nem egy olcsó felvetés, az EU-ból való kiválást propagálók ezt akarják, lásd Brexit!) A hiánygazdaság, a félig üres üzletek – jobb lenne? Nagyon hosszú lenne a sor, amely bemutatná, hogy mai valóságunk, bármennyire tökéletlen is, de jobb, mint az elmúlt.

Ám a legfájdalmasabb téma, amit ott az egyik résztvevő felvetett: 1990 és 2010 között azért lehetett sikeresebb a felvidéki magyar politikai képviselet, mert tagjai a valódi elithez tartoztak, képzettebbek voltak, fel lehetett nézni rájuk. Most a köztársasági elnöknek készülő pártelnök nem ismeri annak a Petőfi-versnek a címét, amely a szlogenje lesz: erről mit gondoljunk? Erre hogy nézzünk fel, hogy szavazzunk lelkesen ilyesmire?
Tudom, hogy ez egy durva mondat, de le kell írni: IQ nélkül nem ment, s nem is fog menni! Felkészült és a közösség jövője iránt elkötelezett képviselet nélkül nem ment, s most sem fog menni! A felvidéki magyarságot most nem a diktatúra korlátozásai, hanem a különféle modernizációs hullámok állítják komoly döntéshelyzetek elé. Az ezekre adandó válaszok kidolgozása pedig komoly kihívást jelent.
35 évvel a forradalom után értelmes vitákat kellene folytatni a jövőnkről.

22/10/2024

... csak úgy elmegyünk mellette?

Tegnapi hír: valakik fegyveres támadásra készültek Magyarországon október 23-án. A magyar biztonsági szolgálatok semmiről nem tudtak, az amerikaiaknak kellett riasztaniuk őket.
Múlt heti hír: Németországban valakik robbantásra készültek. A német szolgálatok aludták édes álmukat, az amerikaiaknak kellett riasztaniuk őket. A kommandósok robbanóanyagokat, fegyvereket és támadási terveket találtak.
Pár héttel ezelőtt Bécsben egy nagy koncertre került volna sor, Taylor Swift lépett volna fel. Az osztrákok boldogan készültek a koncertre, a jegyek szépen fogytak – azután nem lett a dologból semmi, terrorveszély miatt lefújták a koncertet. Az osztrák szolgálatok szépen elvoltak magukkal, az amerikaiak figyelmeztették őket.
A büszke franciák pár hónappal ezelőtt nagyban készültek az olimpia megrendezésére. Egyszer csak, mindjárt az elején, valakik meghekkelték a párizsi vasúti irányítórendszereket, jókora kalamajkát okozva vele. Az olimpia végeztével a belügyminiszter bejelent***e, három terrortámadást hiúsítottak meg az olimpia alatt. Majd megjelent egy apró hír a francia sajtóban, hogy az amerikaiak súgtak nekik.
2022 februárja: az oroszok bevonulnak Ukrajnába. Zelenszkij mindenfélét összebeszél, az amerikaiak órára pontosan tudnak mindent. Jóval később kiderül, hogy az orosz döntésről már 2021 decembere óta tudtak.
Folytassam? Egyrészt dermesztő ezt látni, valahol viszont biztonságot is ad. Az USA-t 2001-ben sokkoló támadás érte, ennek folyományaként létrehozták az NSA-t. A WikiLeaks 2013-ban nyilvánosságra hozta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgató-átjátszó hálózatának térképét az egész világon.
Hmmm.... Világunk a harmadik évezredben. És ez még csak a kezdet...

13/10/2024

Hullámok/Vlny

Nem tehetek róla, ki kell mondanom: a csehek azok, akik a legjobb filmeket csinálják az elmúlt 50-60 évről. Talán azért is, mert ott tényleg forradalomként értékelik a 89-es törést, nem rendszerváltás-rendszerváltoztatás-izének, mint Magyarországon. Ez távolról sem szemantikai kérdés csupán, hanem lényegi: Csehszlovákiában tényleg a tereken és a belőlük kinőtt általános sztrájk során dőltek el a dolgok, ott tényleg forradalom volt. Magyarországon húzd meg-ereszd meg játszadozások sora valósult meg, s ez máig rányomja pecsétjét az elmúlt 30 év történéseire is. (Ezért sem tudta igazán jó filmmé kinőni magát például sem a Blokád, sem a Most vagy soha...) A lengyelek nem állnak rosszul ezen a téren, de nagy a szórás náluk (néha hajlamosak a túlzó heroizálásra, néha szétcsúszik náluk a történet – lásd pl. a Határ c. filmet).
Itt-ott a szlovákok is nyújtózkodnak a csehek után, kevesebb-több sikerrel, néha ügyetlenebbül is (hogy miért kellett a leghírhedtebb szlovák maffiózóról, Černákról készült filmet két részesre csinálni és MIKI néven bemutatni az egyébként ígéretes, de féloldalas első részt azzal, hogy másfél év múlva jön majd a folytatás, meg nem mondható). De például az Únos/Elrablás komoly kalapemelést érdemel, s nincs egyedül a mezőnyben.
Most pedig itt van előttünk egy újabb cseh próbálkozás, a Hullámok. Egy fontos, szép történetet mond el 1968-ból: a szovjetek már bent vannak, megszállnak mindent, amit meg lehet szállni, a Csehszlovák Rádió és Televízió stúdióit is. Van, amit szó szerint ripityára lőnek, vannak sebesültek, halálos áldozatok is. A Csehszlovák Kommunista Párt vezetőit a torz internacionalizmus szellemében egyszerűen letartóztatják és Moszkvába rabolják. Ám már 12 nap is eltelt, de a Csehszlovák Rádió naponta többször is megszólal, és szabad szellemben tudósít az igaz történésekről. Senki nem érti, mindez hogy történhet: a film valóban megtörtént esemény alapján készült, s a hős rádiósoknak állít emléket, akik komoly fifikával, de szabadságuk kockáztatásával napokig ellenálltak a megszállók erőszakos fellépésének.
S most nézem felvételről Karel Šíp, az egyik legismertebb cseh színész beszélgetőműsorát, a Všechnopártyt, s benne egy jellegtelen, középkorú srácot, Jiří Mádl-t, a forgatókönyv íróját és a film rendezőjét. - Belőled 12 egy tucat – mondja neki „kedvesen” Šíp -, rólad senki nem mondaná az utcán, hogy komoly filmrendező vagy. – Én sem tudom, hogy mi történt velem – válaszol nevetve Jiří, - az anyukám színésznő volt, én pedig gyerekszínész annak idején. Gyönyörű, aranyszínű hajam volt, mindenki szeretett – s utána ez lett belőle. Tényleg egy alacsony tucatsrác.
- Kívülről! – emeli fel az ujját erre Šíp.
Mádlra magam pár évvel ezelőtt figyeltem fel, egy szintén nagyszerű cseh filmben, az Eštebák-ban (Ügynök) játszotta a főszerepet, nagyszerűen. Arról, hogyan kerül egy jellegtelen tucatember a volt államvédelem hálójába, s hogy próbál kitörni ebből.
Most, a Šíp-műsorban elmondja, évekig kellett várnia, hogy megvalósíthassa álmát, a Hullámokat, s közben állandóan dolgozott rajta. Bennem ezen a ponton felágaskodik a kisördög: hamar munka ritkán jó, néha tényleg jót tesz az ügynek némi pihentetés (magyar vonatkozásban lásd pl. az István, a királyt). S visszaigazolja a rögeszmémet: a mi arra érdemes történeteinket nekünk kell megírnunk, különben elvesznek (a múlt héten adtam le a kiadónak Felvidéki történetek címmel az új kéziratomat).
Egy szó, mint száz: egy jó film született, s a csehek Oscar-díjra jelölték, joggal. Nem tudom, milyen esélye lesz, mert sem LGBT...-s téma, sem sötét bőrszínű szereplő nem szerepel benne. Ám kerek, szép, értékes: inkább Forman, mint Menzel. S fényesen mutatja, hogy szerényebb anyagi támogatással is lehet jó filmet csinálni, ha van hozzá tehetség. (Hogy ne csak dicsérjem a cseh filmeket: az eddigi legnagyobb költségvetésű cseh film, a Žižka – hollywoodi színészek egész sorával – az idén hatalmasat bukott.)
Pozsonyban, augusztusban láttam a Hullámokat, 36 fokos hőség volt odakint, s a nagy moziteremben gyenge volt a klíma. A terem ennek ellenére 80 százalékban tele volt, s a film végén sokan (sok fiatal is) felálltak, és tapsolni kezdtek. Kb. 2 perces tapssal jutalmazták az alkotást.
Ilyen is van 2024 nyarán? – kérdeztem magamtól. Úgy látszik, vannak még, akik értékelni tudják a helytállást és az emberi tisztességet.

08/10/2024

Püspöki Nagy Péter 80 éves

Idén töltötte be 80. életévét Püspöki Nagy Péter. Úgy gondolom, illő, hogy ne feledkezzünk meg erről a tényről, Püspöki Nagy Péter sokkal fontosabb szereplője a felvidéki magyar történetnek, mintsem ezt a jubileumot hallgatással lehessen elintézni. Tény, hogy egyedül a somorjai Méry János tollából értesültem arról, hogy egy hosszabb beszélgetés is készül(ne) a jubileum kapcsán vele, ám úgy néz ki, hogy ennek megvalósulása még várat magára.
A nagy hallgatást szerintem a hagyományos felvidéki szellemi slendriánság mellett bizonyára az is okozza, hogy Püspöki Nagy Péter bizonyos megnyilvánulásai körül viták alakultak ki (főleg a Duray Miklós-Janics Kámán-Püspöki Nagy Péter háromszögben), amely összefügg bizonyos listákon szereplő nevekkel, bizonyos egymással kapcsolatos állításokkal (főleg az 1989 előtti időszak kapcsán), és Bugár Béla színre léptetésének körülményeivel 1990 után, amelyben Püspöki Nagy Péter kulcsszerepet játszott. A fentiekkel kapcsolatban ma sem lehetünk elég okosak, tekint***el arra, hogy a szlovákiai magyar történésztársadalom még ma sem ért el odáig, hogy érdemben kutassa a volt ŠTB magyar közösséggel kapcsolatos ténykedéseit. Márpedig az tudott, hogy az ŠTB-nek (mint később a SIS-nek is) volt/van külön magyar osztálya, s az kemény machinációkat foganatosított a szlovákiai magyar vezető személyiségekkel és egyáltalán, a felvidéki magyar társadalommal szemben. Az időben előre haladva egyre nyilvánvalóbbnak kell lennie, hogy a múltunk nem ismerhető meg csupán a látható és többé-kevésbé nyilvánosan dokumentálható történések alapján. Ott van mögöttünk (ma is) egy több dimenziójú szürke zóna, amelynek hatásai nem elhanyagolhatóak. (A kérdéssel foglalkozni kívánok majd a jövő évben megjelenő Felvidéki történetek című kötetemben is.)
Ezen túllépve viszont két dolgot kétségtelenül meg kell állapítanunk Püspöki Nagy Péterről és munkásságáról, s ez ügyben személyes tanúnak is jelentkezem. Előrebocsátom, hogy mindkettő körül vannak problémák is.
Az első, amiről nem szabad megfeledkeznünk (s ezért született meg ez az írás is), az Püspöki Nagy Péter évtizedekig tartó tudományos munkássága. Ez egy széles ívű, impozáns pálya, amely a felsőszemerédi rovásírás-emlékektől számos szlovákiai magyar település történetének feldolgozásán keresztül egy fontos és gazdag (összmagyar jelentőségű) egyetemi munkásságig tart, amely nemzetközi szintű elismerést is hozott neki. Az ilyesmit egy nyolcvanadik évforduló kapcsán nem illik ignorálni. S bár magam nem tudom, mi minden történt a husáki „konszolidációs” időszak szürke zónájában, arra tanú vagyok, hogy a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben Péter szakmai előadásaira tömegek jártak, s ilyen vonatkozásban sokat tett a szlovákiai magyarság szellemi fejlődéséért és öntudatának erősítéséért.
Tevékenységének második fontos síkja 1989-91-beli politikai szerepvállalása. Magam is akkor sodródtam bele a politikába, nem utolsó sorban Péter kérésére. Tanúként mondom tehát, hogy 1990 elején a szlovákiai magyar társadalom későbbi legerősebb politikai szerveződése, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom nem jött volna létre Püspöki Nagy Péter politikai szerepvállalása nélkül, s ebben bizony bármiféle szürke háttér szerepe nem jöhet szóba. A következőről volt szó: 1989. november 18-án Vágsellyén Tóth Károlyék lakásán megalakult a Független Magyar Kezdeményezés, Csehszlovákia első kommunistaellenes szerveződése (az OF és a VPN előtt!), ahol jelen voltam. 1989 decemberétől eme szerveződés országos vezetésének is tagja voltam. 1989 decembere végén három jelenségre lettünk figyelmesek: gyöngülni kezdett a VPN lendülete. Vele együtt a Független Magyar Kezdeményezés is kezdett problémákkal küszködni, amiből úgy próbált kijönni, hogy bejelent***e: liberális párttá válik, ez pedig a szlovákiai magyar mainstreamtől való eltávolodást jelent***e. 1989 karácsonya után pedig aktivizálta magát a katolikus egyház: Sokol nagyszombati érsek (akinek a neve szintén szerepel azon a bizonyos listán) körlevelet adott ki, amelyet felolvastak minden templomban, s amelyben az érsek keresztény klubok megalakítására hívott fel. Akkor keresett meg Püspöki Nagy Péter, Gyurgyík László és Molnár Imre, hogy mi sem maradhatunk tétlenek, mert a magyar vidékeken megalakuló keresztény klubok a szlovák klubok vonzáskörzetébe kerültek (azokból alakult két hónap múlva Ján Čarnogursky vezetésével a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom). Így került tehát a nevem a magyar keresztény klubok megalakítását célzó felhívásra, az MKDM eme politikai történések nyomvonalán alakult meg 1990. márciusában, s megalakulásában Püspöki Nagy Péternek kulcsszerepe volt, mint ahogy később az MKDM-Együttélés koalíció létrejöttében is. Az is tény viszont, hogy egy parlamenti politikai pártot nem lehetett volna úgy működtetni, ahogy azt Püspöki Nagy Péter gondolta, ebből törvényszerűen adódtak feszültségek, amelyek később Péter és a párt közötti szakításhoz vezettek. (A témáról részletesen értekeztem a Volt egyszer egy forradalom c. kötetemben.)
Még egy adalék tehát magához a folyamathoz: a sors úgy rendelte, hogy 40 éves közéleti pályafutásom során sokáig működhettem együtt Janics Kálmánnal és Duray Miklóssal, s ők sok mindent elmondtak nekem a nyolcvanas évek történéseiről is. Érdekes, hogy a kulcshelyzetekről elmondott történeteikben több volt az egymást nem fedő, mint a szinkronban levő elem. Ebből a magam számára két dolgot szűrtem le: a jelenségnek van egy szubjektív és egy objektív oldala. A szubjektív az, hogy utólag mindannyian igyekeztek a saját szerepüket tisztábbnak, elvszerűbbnek láttatni a valószínű valóságnál. Ez egy érthető emberi vonás, mint ahogy az is, hogy az akkori történéseket „egyenes adásban” is különbözőképpen értelmezhették. A másik, ami nem valószínű, hanem egyértelmű: a volt ŠTB profi módon játszott is velük, s azt nem volt könnyű az adott pillanatban átlátni. (Megjegyzem: az elmúlt 15 év történései kapcsán hány szlovákiai magyar értekezett a politikai és egyéb – korrupciós, gazdasági, titkosszolgálati – lehetséges behatásokról ügyeinket illetően? A történelem pikantériája, hogy Ján Slota mondta ki 2009-ben hangosan két alkalommal is: a Most-Hidat a Smer hozta létre az MKP gyöngítésére!)
Vissza azonban Püspöki Nagy Péterhez: egy bonyolult időszakban kellett neki és sorstársainak betájolódniuk. A fent tárgyalt két sík (Püspöki Nagy Péter tudományos munkássága, illetve 1989-91-es politikai szerepvállalása) kétségkívül fontos pozitívum, amelyet Péter nyolcvanadik születésnapján is illik észrevenni.

05/10/2024

Az őszi könyvbemutatók is folytatódnak Budapesten, Kassán, Muzslán, Kóváron...
Addig is egy kis kedvcsináló a könyvből:

" Azért rovom ezeket a sorokat itt, a könyv végén, mert nem szeretném, ha ennek a kiadványnak a végkicsengése pesszimista lenne. A problémákról való nyílt beszéd az első lépés azok megoldása felé. S ne legyenek illúzióink: ideális társadalmat az ember soha nem fog tudni létrehozni. A jó és a rossz továbbra is ott fog viaskodni mindannyiunkban nap mint nap. Ebből a felismerésből írtam meg jó pár éve a Hit és illúzió című darabomat, a goethei jó és rossz küzdelmének tablóját a lelkeinkben. Ám ne feledjük: mindannyian rendelkezünk szabad akarattal – az intelligenciánk és létkörülményeink által behatárolt szinten,
természetesen. A jövőt, a jövőnket így jelentős mértékben mi is képesek vagyunk befolyásolni. Ezért is íródott meg ez a könyv is: a küzdelmeket a lelkekért és a tiszta gondolatokért naponta meg kell vívni.
Körülbelül egy évvel ezelőtt történt: én voltam a szolgálatos családi
mindenes, két unokámat vittem haza a kocsimmal, a nagyobbikat az iskolából, az öcsikéjét pedig a bölcsődéből. Először a kicsiért mentem el. Alig múlt kétéves, de már nagy dumás: megvitattuk a világ dolgait az ő szintjén, míg a bátyja iskolájához értünk. (Azért még nincs tisztában a magyar nyelv minden kacskaringójával. Az ideadod nekem tegnap például így sikeredett neki: „Ideadod tégemnek?”) A bátyja már nagyobb fiú, tízéves, a kicsivel együtt mentünk be érte az előcsarnokba és jöttünk ki együtt, hárman. A kisurat besegít***em a kocsi hátsó ülésének bal oldalára, a gyerekszékbe, közben a bátyja – már önálló úriember – beült
hátra, a jobb oldalra. Mindjárt észrevette, hogy a hátsó ülésen töltöm a GPS készüléket. Azonnal felkapta és játszani kezdett vele – a kicsi biztonsági övét épp akkor kapcsoltam be. Amikor felegyenesedtem, s ezáltal kitisztult előtte a tér, észrevette, mit csinál a bátyja. Egy pillanat alatt elkezdett visítani: „Nekem isz kejj dípíesz, nagyapa, én is kéjek dípíeszt!”
Egy kicsit lemerevedtem: kétéves fiú, még pelenkával él, a szobatiszta lét és a bili még csak vízió, de neki már „dípíesz” kell. Íme, a fiatal generációk adaptációja a jövőhöz! Túlzok, ha azt mondom: Az ember tragédiája fináléja 21. századi kiadásban? Ember küzdj és bízva bízzál!
Meri valaki azt mondani, hogy nincs remény?
(2023

20/09/2024

Egy jó beszélgetés, megtiszteltetés számomra, hogy részese lehettem.

Van-e közös halmaz, metszet a felvidéki véleménybuborékokban? A Ma7 új műsorában ellentétes világnézetű közéleti személyiségeket ültetünk le egy asztalhoz.

18/09/2024

Ma Dunaszerdahelyen egy kerekasztal valósul meg. Elismerésemet szeretném kifejezni a ma7 szerkesztőségének, hogy ezt felvállalta. Mivel én sosem megyek felkészületlenül egyetlen komolyabb találkozóra sem, mára az alábbi pontokat szedtem csokorba:

1. A mai helyzetben nem elég politikában gondolkodni, a felvidéki magyar társadalmi viszonyokat kellene megreformálni az új kihívások szerint. Nem sikeres a generációváltás köreinkben, kevés a válasz a modern világ kihívásaira.
2. Ehhez IQ kell, ez egyelőre nem nagyon látszódik. Dialógus kellene és átfogó programok.
3. A vezető személyiségeknek elkötelezetteknek és versenyképesnek kell lenniük. 3 nyelv tudása fontos: anyanyelv, a régióban domináns nyelv (szlovák), legalább egy világnyelv.
4. A magyarnak nem a másik magyar az ellensége, ill. ellenfele. A világnézeti különbségeket tolerálni kell, belső sokszínűség nélkül nem fog menni. Ami nem tolerálható, az azok viselkedése, akik cinkelt kártyákkal játszanak. Akik a 2023-as választások előtt ismételten elhagyták a közös hajót, végleg a hitelüket veszítették, velük nem szabad közösködni.
5. Nem építkezünk zöld mezőn: az elmúlt 35 évben a választók többször véleményt mondtak az egyes irányzatokról. A pillér a nemzeti elkötelezettség, ott nincs bizalmi válság. A liberálisoknál és a minden áron a szlovákokhoz dörgölőzőknél igen.
6. A fő ideológia a felvidéki magyar közösség érdeke kell legyen. Minden egyebet ennek kell alárendelni, a belső közösségi kohéziót kell erősíteni. Ideológia és homokban való játszás vagy tényezővé válás kifelé egységes megnyilvánulással.
7. Nem kell behozni társadalmunkba (sem az itteni közbeszédbe) a megosztó világtémákat, sem a magyarországi megosztottságot. Az ottani vitákat rendezzék le ott, nálunk semmi szükség közösségi szinten az orbánozásra, gyurcsányozásra, magyarpéterezésre. Ez nem jelenti azt, hogy bárkinek ne legyen személyes véleménye, ne legyenek személyes szimpátiái. De ezekből nem kell felvidéki magyar szembenállásokat eszkábálni.
8. Dolgozni kell, kijárni az emberek közé, igény van rá, aktívnak kell lenni a médiában. Ezért nem szabad csak egyik vagy másik személyben gondolkodni, csapatban kell. Véleményeket kell formálni a időszerű társadalmi problémákról és a magyar közösséget érintő gondokról.
9. Számunkra a mindenkori szlovák és magyar kormány, illetve a szlovák és magyar parlament a partner. Az egyéni pártszimpátiákat nem szabad másokra erőltetni, ez csak a megosztottságot növeli.
10. Nekünk a saját dolgainkkal kell foglalkoznunk, van bajunk elég. A megoldási javaslatok mögé kell minél erőteljesebb társadalmi támogatást szerezni. Tematikus, tárgyszerű vitákra, kerekasztalokra lenne szükség.
11. Önzetlenségre és alázatra van szükség mindenki részéről.
12. Szlovák partnereket kell keresni.

- Nem az SNS, nem a Matica most a legnagyobb veszély számunkra, hanem a saját önzésünk, tehetetlenségünk, kicsiségünk!

12/09/2024

Gyanús ügyek

Nemrégiben laza nyárvégi beszélgetésre gyűltünk össze néhányan, barátok. Sejtettük persze mindannyian, hogy a laza beszélgetés elterelő fedőnév csupán, s mint mindig, tömény politizálásba torkollik majd az egész.
Így is lett, alig húsz percnyi eszmecsere után már a politikusok hitelessége témánál tartottunk. Én próbáltam arra kérni őket, hogy ne általánosítsanak, ha a politikusok megbízhatatlanságáról és gyakori korrupt voltukról mondanak ítéletet, de nem igazán hallgattak rám. – Te véded a mundért, mi ezt értjük, mert ismerünk téged, s azt is mindannyian aláírjuk, hogy ha a politikusok elkutyulásairól beszélünk, abból egy szó sem vonatkozik rád. A te tisztességedben senki nem kételkedik, de lásd be: te vagy a kivétel, amely erősíti a szabályt.
Nos, ha alaposan körülnézünk a politika háza táján, és csak az utolsó 30 évre tekintünk vissza, mindenki elismeri, hogy nem könnyű pozíció meggyőzni bárkit is a politikusok tisztességéről.
- Nézzük csak a legmagasabb európai posztokat – mondta egyikük, aki láthatóan felkészült a témából. – Ez a Barroso nevű portugál figura, aki kétszer is az Európai Bizottság elnöke volt. Minden évben tapadt hozzá valami kétes ügy, s amikor végre kikerült az európai bársonyszékből, az egyik legnagyobb pénzintézet, a londoni székhelyű Goldman Sachs International főtanácsadója lett. Az internet szerint ráadásul számos egyéb, jól fizetett posztot is kapott. Gondolod, hogy ingyen?
- Vagy az utódja, Jean-Claude Juncker, az „isiászos pasas”, akinek a nyilvánosság előtt is gyakran vannak egyensúlyproblémái. Az internet az ő viselt ügyeiről is tud egyet s mást. Hogy a jelenlegi nagyasszony, Ursula von der Leyen és férje kilengéseiről ne is beszéljünk. Hogy hihet az ember a politika tisztaságában, ha ilyen kétes alakok tűnnek fel előttünk etalonként?
- Gyerekek, miért kell ilyen messzire menni? – kérdezte egy újabb tag gúnyos hangon, aki szintén jól informáltnak tűnt. – Hát ez a mi Čaputovánk? Ha bármikor ránéztem, soha nem volt olyan érzésem, hogy egy komoly politikust látok. Minden alkalommal az volt a benyomásom, hogy egy titkárnő áll előttem, aki jó diákként felmondja azt, amit mások leírtak neki. S most hallom, hogy őt is felkarolják: fél évig előadó lesz a Stanford Egyetemen, zsíros honoráriumért, persze. Nem úgy tűnik ez nektek, mint utólagos fizetség a szolgálaiért?
Próbáltam ismét arra kérni őket, hogy ne általánosítsanak, de az érveik láttán nem voltam könnyű helyzetben. Tegnap pedig egyikük diadalittasan küldte át nekem a Mladá fronta dnes internetes portáljának cikkét a cseh titkosszolgálat jelentéséről, amelyet a cseh parlament számára készít***ek. A vonatkozó rész így hangzik benne: „Komoly veszélyeket rejt magában az államigazgatás is, hírszerzőink nyugtalanító elmozdulásra mutattak rá a korrupciós viselkedés kapcsán. A múltban a korrupció gyakran közvetlen ellenszolgáltatás formájában jelent meg, ami az állami szervek részéről könnyebben identifikálható volt. Mára ez meghaladottá vált, helyette a hivatali idő lejárta utáni pozíciókínálat vált meghatározóvá. Több állami pozíciót betöltő személy döntéseit alárendeli egy jövőbeli, jól fizetett pozíció megszerzésének annál az intézménynél, amelynek érdekében azt teszi” – írja fehéren-feketén a cseh elhárítás. Más szóval állami hivatalnokok a jövendőbeli lukratív posztok elnyerése érdekében kedveznek döntéseiknél bizonyos szubjektumoknak, tesznek-mondanak olyat, ami azok érdeke.
- Nos, ehhez mit szólsz? – kérdezi a barátom.

-----------
Nemalá rizika však skrývá i tuzemská státní správa, v nejnovější veřejné zprávě zpravodajci poukázali na znepokojivý trend v korupčním jednání.
„V minulosti korupční jednání často doprovázelo poskytování přímého protiplnění (korupce), které bylo odpovědnými orgány snáze odhalitelné a postižitelné. To lze v dnešní době označit za překonané,“ konstatuje analýza BIS. Co nahradilo přímou korupci? Pozice po konci úřednické kariéry.
„Představitelé státních institucí využívají prosazování partikulárních zájmů různých skupin zejména k zajištění svého budoucího uplatnění (například zaměstnání),“ vysvětluje motiv výroční zpráva kontrarozvědky.
Jinými slovy, vysocí státní úředníci jdou na ruku soukromým společnostem, aby u nich později získali lukrativní posty. Podle BIS tomu nahrává nedostatek odborníků ve veřejné správě a nízké platy.
Zdroj: https://www.idnes.cz/zpravy/domaci/bis-varovani-urednik-stat-prodejnost.A240911_185128_domaci_lisv

09/09/2024

Életjelek Olaszhonból

Olaszország (is) megejti az embert gazdagságával, lazaságával. Provokálni és üzenni is tud.
Triesztnek semmi köze Olaszhonhoz – azon a prózai tényen kívül, hogy ma hozzá tartozik. Épületei a Monarchiát idézik, nagyon érződik rajta, hogy fénykora a 19. században volt. Bármely utcája, tere simán otthon lehetne Bécsben, Prágában vagy akár Budapesten is.
Szombat este provokál is. A terei tele emberekkel, a legtöbbjük érezhetően turista. A hirdetőoszlopok plakátjai gazdag kulturális programokat kínálnak. Az egyik téren, a város szívében, egy hatalmas ablakban hatalmas felirat angol nyelven: A szabad Triesztért! Angolok, amerikaiak gyertek vissza!
Igen, 1954-ig a város vitatott státusza miatt Trieszt független terület volt, angol-amerikai megszállás alatt, az egész régiót utána osztották szét Olaszország és Jugoszlávia (ma Szlovénia) között. A kisördög azonnal a fülembe súgja: a jelek szerint itt tolerálják (akár tudomásul is veszik) a fenti két mondatot. Mi lenne azonban, ha mondjuk Komáromban vagy Dunaszerdahelyen megjelenne néhány ablakban - akár angol nyelven - néhány felirat: a szabad Csallóközért! Magyarok, gyertek vissza!

Szicília mindkét arcával egyszerre fordul az idegen felé. A mai arca felemás: szép részek váltakoznak lepukkant területekkel, ráadásul augusztusban az Etna is „kitörő örömmel” fogadta a turistákat. A sziget múltja azonban kétségtelenül tiszteletet parancsoló. Aki látta Palermóban a Normann Palotát a Capella Palatinával vagy Monreale katedrálisát, esetleg Taormina pompáját, tudja, miről beszélek. Közép-Európából nézve hajlamosak vagyunk perifériaként tekinteni rájuk, de aki látott már Japánban, Indiában, Ausztráliában vagy éppen Latin-Amerikában készült világtérképeket, tudja, miről beszélek: számukra ők a világ központja, s a többi a periféria.
Szicília története (benne a görögökkel, rómaiakkal, normannokkal, a nagy múltú Szicíliai Királysággal...) ezt szintén visszaigazolja. S a 21. századi büszke közép-európai már kapja is a gyomrost az útikönyvtől: Siracusa (Szirakúza) mintegy két évszázadon keresztül volt az ismert világ leghatalmasabb városa. Az óvárosa mellett egy jókora szabadtéri régészeti park a legfontosabb látnivaló, ahol a jókora amfiteátrum mellett hatalmas kőfejtő is működött. Nézzük csak, mit mond erről a National Geographic által kiadott útikönyv: „A kőfejtőket hosszú időn keresztül börtönként használták, és itt történt, hogy Kr. e. 415-ben Athén hatalmas sereget küldött a szigetre, hogy leigázzák azt. Nem sikerült, a szirakúzaiak győztek, s nyolcezer athéni rab 8 éven keresztül volt kénytelen kemény munkát végezni a kőfejtőben. Majdnem mindannyian ott pusztultak, csupán néhányan szabadultak meg.” És most jön a hatalmas pofon a 21. század modern emberének: „A rabok közül csak azok nyerték vissza szabadságukat, akik idézni tudtak Euripidész drámáiból.”
Elmerengek: hogy állna a fogolycsere ügye mondjuk a mostani orosz-ukrán háborúban, ha ezt a kritériumot alkalmaznák? S a kisördög most sem enged: hány felvidéki magyar maradna fenn a szitán, ha valamelyik felvidéki magyar alkotótól kellene idéznie néhány mondatot, hogy cserébe visszakapja a szabadságát?

Szirakúza azonban másképpen is üzen. A lábamnál egy elszáradt, öreg gránátalmafa árválkodik. Figyelmesebb vizsgálat után azonban látom, hogy a látszólag teljesen kiszáradt törzsből új, friss ágak nőnek.
Ez is üzenet lehet a felvidéki magyaroknak?