11/11/2025
Serfer Gábor és a Friday Band: tíz év zenei szenvedély minden pénteken!
Személyes kezdetek:
„A zene mindig ott volt a családunkban, így nem is volt kérdés, hogy engem is beírassanak zeneiskolába – ez lett az életem legfontosabb része.”
Hol nőttél fel, milyen volt a gyerekkorod?
1984. február 1-jén születtem, Újhartyánban nevelkedtem. Mindig imádtam sportolni, különösen focizni. Családomban évtizedekig zenészek voltak a felmenőim, zömében rézfúvós zenészek, ezért nem volt kérdés, hogy engem is beírattak zeneiskolába a 2. osztályos koromban, trombitával kezdtem. Nagybátyám volt a zenetanárom.
Később az Albertirsai Zeneiskola Dánszentmiklósi tagozatára kerültem egy mélyrézfúvós tanárhoz, Orosz Jánoshoz, aki sorsfordító ember volt számomra, és azóta is nagy hatással van rám. Itt kezdtem igazán komolyan a magaménak érezni a pályát, itt választottam hangszert is: tubát 13 évesen. Olyan lendületet kaptam, hogy minden nap gyakoroltam, és életem legfontosabb részévé vált.
Megyei versenyen fél évvel később második helyezést értem el, ahol nagyon megtetszett ez a világ. Ez arra ösztönzött, hogy jelentkezzek a Weimer Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába. 8 felvételiző közül engem vettek fel egyedül, ami nagyon boldoggá tett. 14 évesen rendkívül inspiráló volt kijutni az iskolai fúvós zenekarral Franciaországba; a zene által nagyon sok helyen megfordulhattam, világot láthattam.
A felfelé ívelő iskolai sikereim után célul tűztem ki, hogy a Zeneakadémiára jelentkezzek, és az érettségi után ez sikerült is. A szakközépiskolában Takács Tibor tanár úrtól, a Zeneakadémián pedig Szabó Lászlótól kaptam nagy segítséget, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.
A zene útján:
„A zenekari játékban mindig az összetartozás érzése vonzott – együtt alkotunk, egymásba kapaszkodva, mint egy igazi csapat.”
Mikor döntötted el, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni a zenével?
Szólóban az előadás mindig stresszesebb, hiszen megmutatod önmagad, és hatalmas felelősség. Gyerekként ezt még nem igazán éltük át, ma már professzionális zenészként van ennek igazán nagy súlya.
A zenekari játszás mindig nagy élmény volt, hiszen ott sokan vagyunk, nincs akkora felelősség egyetlen ember vállán, együtt egymásba kapaszkodva dolgozunk. Mindig nagy csapatjátékos voltam, szeretem a közösséget és az embereket, a fiatalokat is, sok barátot gyűjtöttem ezáltal. A hangszeremre is inkább ez jellemző; a tuba nem igazán egy szólisztikus hangszer, bár sokszor lehet szólót játszani.
A Zeneakadémia ideje alatt kaptam egy hatalmas lehetőséget: Erasmus-ösztöndíjat Weimarba, az akkori időszak legnagyobb nevű tuba tanárához. Ott töltöttem egy évet, mind a nyelvtanulás, mind a hangszerben való fejlődés szempontjából hatalmas előrelépés volt. Sokak számára meglepő, de a tubának is több típusa van, és itt mélyültem bele igazán ennek a hangszernek világába, ami meghatározta a további életemet.
Közben felvételt nyertem egy próbajátékon a Magyar Honvédség Központi Zenekarába, mint beosztott tubás, egy 60 fős fúvószenekarban kezdtem el dolgozni, ahol ma már szólamvezetőként tevékenykedem. 2026-ban lesz húsz éve, hogy ott dolgozom, és nagyon szeretem csinálni.
A Honvédség és a család:
„A feleségem és a gyerekeim adják a legnagyobb erőt ahhoz, hogy a hivatásomat teljes szívvel végezhessem – nélkülük ez nem működne.”
Hogyan egyensúlyozod a munkát és a családot?
A Honvédségnél nagyon szeretem a különleges munkát: államfői fogadások, nemzeti ünnepeken való részvétel, zászlófelvonások minden nemzet ünnepén, koncertek és minden más, ami a katonazenével jár. Ezt hétfőtől vasárnapig űzőm.
2013-ban nősültem. Három gyönyörű lányom van, 4, 8 és 10 évesek, akik az életem legfontosabb részei a hivatásom mellett. Őket is tanítom zenélni, hiszen ez a családunk egyik mozgatórugója. Igyekszem olyan hobbit is választani, ahol együtt tudunk lenni, például lovaglás a lányok nagy kedvence, biciklizés, kirándulás. Bár sokszor fárasztó, rengeteg logisztika és munka, mégis megéri, mikor látom, hogy a gyerekek és a feleségem büszkék rám.
Hatalmas köszönet a feleségemnek, aki mindenhez úgy áll hozzá, hogy segítse a munkám, a hivatásomat és a közös életünket a családunkkal; nélküle ez egészen biztosan nem működne. Emellett mindig számíthatunk a nagyszülőkre mindkét oldalról, ami nagy segítség a napi logisztikában, és a tágabb családi egység is velük teljes. A gyerekeknek is próbálok példát mutatni: a lányom nálam tanul trombitálni, mivel vágyik arra, hogy később a Friday Bandben is játszhasson.
A Friday Band története:
„A Friday Bandet a nulláról kezdtük, de a közös lelkesedés és a pénteki próbák megtartották bennünk a lendületet – innen jött a nevünk is.”
Hogyan alakult meg a zenekar?
A zenekarnak mindig sikerül megújulni; fiatalok, ambiciózusok, mindenki nagyon szeret zenélni, élményként fogják fel. A zenekar 2015 nyarán jött létre, amikor kaptam egy megkeresést Kobály Évától, a Cziffra György Művészeti Iskola akkori igazgatójától, illetve az akkori polgármester, Kovács István, szeretett volna egy fúvós zenekart. Kihívásnak vettem, nulláról kezdeni nagy feladat volt, de nem akadtam meg. Összeszedtük az akkori volt és jelenlegi zeneiskolás fúvósokat, és találtunk a városban olyan zenészeket, akik érdeklődtek. Pár hét múlva megtartottuk az első próbát.
Nehezen, de szépen lassan indultunk; minden pénteken tartottunk próbát, innen ered a zenekar neve: Friday Band. Az első fontos mérföldkő abban az évben a novemberi Forralt Bor Fesztivál volt, ahol már majd egy órás koncertet adtunk 25–30 fővel, nagy sikerrel. A következő cél a karácsonyi időszak volt, ami mára már minden évben nagyon fontos és különleges számunkra.
A zenekar fejlődése és közössége:
„A Friday Band nemcsak zenekar, hanem egy nagy család – együtt utazunk, együtt fejlődünk, és minden koncertünk egy közös élmény.”
A következő évben a Wörthi Burger Fest-rere hívtak meg minket; a csapat nagy lelkesedéssel készült, és nagyon jól sikerült. Onnantól kezdve a zenekar töretlenül zenél, mindig meg tudunk újulni, most a 10 éves jubileumi koncertre is új színt tudtunk hozni, mást mutatni, mint a tőlünk szokott.
Stabil 35 fővel működünk. Évről-évre a zeneiskolából is érkeznek a fiatalokat, akik, ha szeretnének, be tudnak kapcsolódni a zenekar életébe. Minden új tag számára ez elég mély víz, hiszen nekik az egész repertoárt, ami jelenleg 90–100 műből áll, meg kell tanulni, viszonylag rövid idő alatt, amit mi évek alatt bővítettünk apránként, így kapcsolódnak az új tagok. Ugyanígy, akit érdekel, a környékbeli zenészeknek is van lehetőség csatlakozni. Meghallgatjuk őket, hogy tudunk-e együtt dolgozni, zenélni. Természetesen mi nagy türelemmel segítjük őket, hogy minél gyorsabban és gördülékenyebben a zenekar teljes értékű tagjává válhassanak. Ajtónk mindig nyitott minden érdeklődő előtt.
Mára 15–18 koncertünk van egy évben, Balatonon, külföldön is; ezek mind jó utazás, kirándulás is egyben, hiszen a zenekar tagjai nem csupán tagok, hanem szinte családként működünk. Sokszor megfordulunk környékbeli településeken, és természetesen itt, Örkényben, ahonnan indultunk és egyben a székhelyünk is, igyekszünk minden felkérésnek maximálisan eleget tenni.
A zenekar hangzása azért ilyen kompakt, mert rengeteget játszunk együtt, és ezen kívül is sok időt töltünk együtt, ahol természetesen a közös zenélés sem marad el.
Karmesteri szerep és fejlődés:
„Amikor először álltam ki a zenekar elé karmesterként, éreztem, hogy valami új születik – nemcsak én fejlődtem, hanem a zenekar is szintet lépett.”
A zenekar élére úgy kerültem, hogy a kezdeti felkérés után nem volt basszusgitárosunk, és basszus nélkül nincs zenekar. Mivel én játszom basszusgitáron, így egyértelmű volt, hogy én fogok basszusgitáron zenélni, és a dobbal együtt irányítjuk az egész egységet, a többiek pedig ki-ki a saját hangszerén játszik, önjáró volt a zenekar.
Ebben a felállásban évekig működtünk, míg nem lett egy basszusgitáros, a mostani gitáros, aki az én növendékem volt. Ő úgy beépült a zenekarba, hogy én karmesterként ki tudtam állni a zenekar elé. Ekkor kezdtem el a karmesteri feladataimat, így én is újat tanulhattam, fejlődhettem, és a zenekar is színesebbé tudott válni; még egy szintet tudtunk feljebb lépni.
10 éves jubileum:
„A jubileumi koncert nemcsak egy fellépés volt, hanem a tíz év közös munkájának ünnepe – a közönség szeretete mindannyiunkat feltöltött.”
Az idei évben megrendezett 10 éves jubileumi koncertre már nyár óta nagyon készültünk, nem csak magára a fellépésre, hanem a rendezvény minden egyes momentumára, a zenekar minden tagja összefogva egységben. Mindenki részt vett és minden egyes feladatot a sajátjának érzett és ekképpen végzett, amely meg is hozta az eredményét. Nagyon jól éreztük magunkat, örültünk a teltháznak. Nagyon köszönjük a közönségnek és a családtagjainknak a hatalmas szeretetet és támogatást, ami visz minket és éltet, minden egyes alkalommal hatalmas pozitív töltetet kapunk általuk. Várunk mindenkit nagy szeretettel a jövőbeni koncertjeinkre, amelyekre továbbra is töretlen lelkesedéssel és szorgalommal készülünk.
Taskó Kata
