02/10/2025
Ezen a Napon 👇
1452. október 2-án született III. Richárd (elesett: Market Bosworth, 1485. augusztus 22.) angol király, az utolsó York-, egyben Plantagenet-házi uralkodó. Alakját William Shakespeare történelmi drámái, a VI. Henrik és folytatása, a III. Richárd tették hírhedtté.
Bátyja, IV. Eduárd 1461-es megkoronázását követően, Gloucester hercegévé nevezte ki. A király huszonkét éves uralkodása alatt a legnagyobb hatalmú alattvalóvá nőtte ki magát. Mielőtt IV. Eduárd 1483-ban meghalt, Richárdot nevezte ki lordprotektorrá (régenssé) kiskorú fia, V. Eduárd mellé. Nem sokkal később azonban azt állította, hogy a néhai király bigámiát követett el, így fiai törvénytelenek, így ő maga volt az egyedüli örökös.
Richárd uralkodása két évig tartott; távoli rokona, Tudor Henrik taszította le a trónról. A bosworthi ütközetben több főnemes magára hagyta, egy pedig az ellenfél oldalán szállt harcba. Richárd volt az utolsó angol király, aki csatában veszt***e életét. Hagyományosan halálával számítják Angliában a középkor végét.
Plantagenet Richárd yorki herceg és Cecily Neville a felnőttkort megért hetedik, utolsó gyermeke volt. Apja, korának egyik legnagyobb hatalmú főnemese, mivel nem helyeselte a király, VI. Henrik intézkedéseit, először az uralkodó tanácsadóinak leváltását követelte, később trónkövetelőként lépett fel Henrikkel szemben. A koronáért vívott háború (amely később rózsák háborúja néven került a köztudatba) Richárd egész életét meghatározta. 1459 októberében, a Ludford Bridge-i csata után a királypárti erők anyjával és testvéreivel együtt foglyul ejtették, majd a hercegné nővérének gondnoksága alá helyezték; egy évvel később, 1460. december 30-án apja és Edmund nevű bátyja életét veszt***e a wakefieldi ütközetben. A hercegné, hogy biztonságban tudhassa két kiskorú fiát, a tizenegy éves Györgyöt és a nyolcéves Richárdot, Németalföldre küldte őket.
A fiúk a következő év tavaszán térhettek vissza, miután bátyjuk, Eduárd, a towtoni csatát megnyerte, VI. Henriket elűzte, és IV. Eduárd néven trónra lépett. A korona várományosaiként hercegi címet, hivatalokat és birtokokat kaptak.
1483. április 9-én Eduárd meghalt; fia, Eduárd, a walesi herceg, mindössze tizenkét éves volt és Ludlow-ban nevelkedett anyai nagybátyjánál, Rivers grófjánál. Eduárd végakaratában Richárdot nevezte meg régensnek, míg fia eléri a nagykorúságot. Az anyakirályné, Erzsébet azonban nem értesít***e őt a király haláláról. Fiával, Richard Greyjel a fiatal Eduárdért küldetett abban a reményben, hogy a fiút még Richárd régenssé avatása előtt megkoronázhatják, meggátolva a herceget abban, hogy Anglia tényleges uralkodója legyen. Richárdot feltehetőleg a lordkamarás, William Hastings tájékoztatta az eseményekről. A herceg elhagyta Észak-Angliát, Stony Stratfordnál utolérte a királyt és kíséretét, foglyul ejt***e Riverst, Greyt, valamint Eduárd kamarását, Thomas Vaughant. A hír hallatára az anyakirályné a Westminster-apátságban keresett menedéket gyermekeivel együtt.
A menet június 4-én, a koronázásra eredetileg kitűzött napon érkezett meg Londonba; az eseményt június 22-re halasztották, és Eduárdot a Towerben szállásolták el (amely a koronázásra váró királyok szokásos lakhelye volt). Június 13-án, a királyi tanács Tower-beli ülésén Richárd arra hivatkozva, hogy a Woodwille-ekkel, a királyné rokonaival szövetkezve az életére törnek, őrizetbe vét***e Hastingset, a yorki és az elyi püspököt, Thomas Stanleyt, Derby grófját, Jane Shore-t (Hastings és a királyné fia, Thomas Grey szeretőjét, aki hírvivőként működhetett közre a feltételezett összeesküvésben), valamint két közembert. Hastingset még aznap ki is végezt***e, anélkül, hogy bíróság elé állíttatta volna. Mivel ellenszegültek Eduárd végakaratának, június 25-én Pontefractben lefejezt***e Riverst, Greyt és Vaughant.
Június 22-én a koronázás ismét meghiúsult. Időközben Robert Stillington, Bath és Wells püspöke Richárd tudomására adta, hogy Eduárd, mielőtt Erzsébetet feleségül vette volna, házasságot ígért egy Eleanor Talbot nevű hölgynek. Igaz, hogy Eleanor már a fiatal Eduárd születése előtt meghalt, a kor törvényei szerint a házassági ígéret házasságnak számított, a második, tényleges házasság így érvénytelennek, a belőle származó utódok pedig fattyúnak. Június 22-én egy, a Szent Pál katedrális mellett tartott prédikációban kinyilvánították Eduárd bigámiájának és a fiatal Eduárd törvénytelenségének tényét. Ezt követően London polgárai kérvényt adtak be Richárdhoz, hogy töltse be a királyi posztot; Richárd június 26-án elfogadta a felkérést. Július 6-án koronázták meg a Westminster-apátságban.
Eduárd és öccse, Richárd, aki június 16-án anyját és a menedéket elhagyva csatlakozott bátyjához a Towerbe, egyre kevesebbet mutatkozott; nyár végére végleg eltűntek. Máig sincs elfogadott álláspont arra vonatkozóan, hogy meggyilkolták-e őket, és ha igen, ki t***e. Stillington állításának valóságtartalma is erősen vitatott. A feltételezett házassági ígérettel kapcsolatban nem maradt fenn írásos bizonyíték, így nem dönthető el egyértelműen, jogos volt-e V. Eduárd félreállítása.
Richárd uralkodása kezdetétől súlyos gondokkal küzdött. 1483 szeptemberében korábbi szövetségese, Henry Stafford, Buckingham hercege, más nemesekkel együtt fellázadt ellene. Buckingham szándéka az volt, hogy leváltja Richárdot, és VI. Henrik unokaöccsét, a Bretagne-ban száműzetésben élő Tudor Henriket ülteti a helyére. A felkelést a bretonok is támogatták, abban a reményben, hogy Angliával szövetséget köthetnek. Tervük azonban a rossz időjárás miatt meghiúsult. Buckingham serege szétszóródott; a herceg álruhában próbált meg elmenekülni, de a fejére kitűzött vérdíjért egyik embere Richárd kezére adta és november 2-án Salisburyben lefejezték.
Tudor Henrik november 12-én megpróbált partra szállni, de a vihar miatt kudarcot vallott. 1483 karácsonyán bejelent***e, hogy feleségül veszi IV. Eduárd lányát, Erzsébetet. Miután Richárd katonai támogatást ígért a bretonoknak a franciákkal szemben a kiadatásáért cserébe, Tudor Franciaországba szökött, ahol szintén támogatókra talált. 1485. augusztus 7-én, a walesi Milford Havennél végül partra szállt. Richárd és Henrik seregei 1485. augusztus 22-én, a Market Bosworth-tól délre eső mezőn csaptak össze. A király hada körülbelül 10 000, a trónkövetelőé mintegy 5000 főt számlált. Szintén Richárd oldalán harcolhattak volna Thomas és William Stanley emberei (további 6000 fő), de a két főnemes közvetlenül a csata előtt megtagadta a hadba lépést (Thomas Stanley Tudor Henrik nevelőapja volt).
A király serege az akkoriban szokásos rendben állt fel: az előhadat, ami többnyire lándzsásokból és íjászokból állt, John Howard, Norfolk hercege vezette; a Richárd irányította gyalogság középen, a Henry Percy, Northumberland hercege által vezérelt nehézlovasság hátul foglalt helyet. Henry Tudor csapata ezzel szemben egy tömbben maradt, és áttörte Norfolk vonalát. Howard elesett, halálhíre félelmet keltett a király seregében, ráadásul úgy tűnt, Northumberland is távol marad az ütközettől. Richárd kétségbeesett lépésre szánta el magát: legközelebbi embereit maga mellé véve támadást intézett Tudor ellen; leszúrta zászlóvivőjét, William Brandont, és egészen közel került ahhoz, hogy Tudorral is leszámoljon. Ekkor azonban William Stanley is hadba szállt – hogy a trónkövetelő segítségére siessen; emberei körülvették, majd megölték Richárdot. A király utolsó szavai állítólag ezek voltak: „árulás, árulás, árulás!” Halálának hírére serege szétszóródott.
A győztes Henry Tudor (akkor már VII. Henrik) Leicesterbe szállította Richárd holttestét, és – valószínűleg a Newarke, más néven az Annunciation of Mary the Virgin templomban – két napra kiállíttatta, hogy bárki megbizonyosodhasson a király haláláról. Később átszállíttatta a helyi ferences kolostorba (Greyfriars) és ott eltemett***e, 1495-ben pedig 50 fontot fizetett egy márvány-alabástrom emlékmű állítására a sír fölé. Amikor azonban Henrik fia, VIII. Henrik elszakadt a katolikus egyháztól, 1536 és 1541 között feldúlta a kolostorokat, így a Greyfriarst is. Richárd sírjának pontos helye a következő csaknem ötszáz évre a feledés homályába merült. Egyes vélemények szerint a maradványokat a Soar folyóba vetették, míg mások valószínűsítették, hogy a test eredeti helyén maradt. Ez utóbbi feltételezések adtak alapot a Richárd utáni régészeti kutatás megkezdésére 2011-ben.
2013-ban bebizonyosodott, hogy egy leicesteri parkoló aszfaltja alatt (ahol az 1700-as évekig egy kolostor állt) megtalálták III. Richárd csontvázát.
(Wikipédia)
