09/04/2026
Az id álmainak „szabadsága”
A felpöffeszkedett infantilis ego „követeli” saját jogait, grandiózus „jogosultságot” érez azokra, felháborodik a hiányuk miatt, és elvárja, hogy következmények és felelősség nélkül engedjék meg neki saját vágyainak mértéktelen kielégítését. Ezért a társadalmi rendszert összességében impulzív haragot gerjesztő akadálynak tekinti. Az ego központi magja lázadó anarchista, ateista és exhibicionista, amely elvárja, hogy az élet egy végtelen római orgia legyen, beleértve a mámoros önfeladást és a polimorf, perverz szexualitást, amely engedélyezi az ártatlanok és a sérülékenyek ellen elkövetett nemi erőszakot. Még a gyermekek sem képeznek kivételt a korlátozások tekintetében, akiknek feláldozását a társadalomnak jóvá kellene hagynia, sőt törvényessé kellene tennie azzal a szofista magyarázattal, hogy az ilyen magatartás „szólásszabadságként” értelmezve elnézhető. Ugyanezek a gondolati folyamatok arra törekszenek, hogy a szólásszabadság kifejezés jelentését úgy módosítsák, hogy teljesen szabad és korlátozás nélküli megnyilvánulást vagy viselkedést értsünk alatta. A farkas tehát egy politikai szlogen báránybőrébe rejtőzik.
A narcisztikus ego lényegét az képezi, hogy képtelen, de nem is akar személyes felelősséget vállalni, és minden ilyen kérést zsarnokinak tekintve lármásan elutasít. Az „áldozat” szerepének hamis erejéből táplálkozik, és eltorzítja a valóságot annak érdekében, hogy áldozatnak lássák. Ezen a ponton a társadalom ítélőképessége megadja magát a propaganda nyomása miatt, amely elhomályosítja a fejlődés és visszafejlődés közötti különbséget. Nem tud különbséget tenni haladó és elfajuló között, pedig a történelem igazolja, hogy minden nagy birodalom a belső erkölcsi hanyatlás, nem pedig a kívülről jövő támadás miatt bukott el. Ennek oka elég nyilvánvaló: a kalibrációs szint csökkenésével az erő is csökken, következésképpen a túléléshez szükséges belső erő mind egyéni, mind kollektív értelemben elvész.
Az érettség beálltával a hatóságot már nem „rosszfiúnak”, a bűnözőt pedig nem áldozatnak tekintik; éppen ellenkezőleg, a hatóság a társadalom képviselője és védelmezője. A bűnöző számára a rendőrség ellenség, a törvénytisztelő számára viszont jóbarát. A tisztességes ember nagyobb biztonságban érzi magát, ha tudja, hogy a nyilvános rendezvények és az utcák videokamerás felügyelet alatt vannak, de akinek bűntudata van, és aki nem tisztességes, az ilyen hozzáállásból adódó paranoia miatt elutasítja és gyűlöli a térfigyelő kamerákat, melyeket a „jogai” elleni támadásnak érez. A térfigyelő kamerák a jelenlegi társadalom szerves részét képezik, és a társadalomban egyre szaporodó narcisztikus személyiségek miatt léteznek. A kaszinók és a nagyáruházak ugyanolyan szakszerű megfigyelőrendszert használnak, mint a kormányzati nyomozóhatóságok, és gyakran még jobbak is ebben.
A narcizmus természeténél fogva paranoid, ezért folyton bujkálni próbál, ami abszurdum a mai számítógépes világban, amely mindenkiről az egész világon elérhető, a legapróbb részletekig terjedő nyilvántartást vezet. A „magánélet” minden adata automatikusan tárul fel, akár egy komplex ujjlenyomat, amely minden vásárlást, internetes keresést, pénzügyi tranzakciót, valamint érdeklődési körre, politikára, képzettségre utaló nyomot lekövet. Mindenkinek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, és a tiltakozókat egyszerűen ebben a szerepkörükben tartja nyilván a világháló adatbázisa.
Amikor a torzított érzékelést a politikai érdekcsoportok a kormányzati szervekre vetítik ki, az katasztrofális következményekkel jár. Az amerikai nagykövetségeket és katonai hadműveleteket érintő jelenlegi szerencsétlenségek Amerikában és a világ más tájain azoknak a jó szándékú, de naiv és irreális korlátozásoknak a járulékos következményei, amelyek a kritikus fontosságú ügynökségeket meggátolják a polgárok életét és jólétét védelmező szerepük betöltésében. Történelmi példákkal élve ugyanez a naivitás okozta Stimson hadügyminiszter (kalib. 180) „vakságát” a második világháború előtti japán csapatmozgásokkal szemben, és ez váltotta ki Neville Chamberlain (kalib. 185) valóságérzetének a hiányát is, aki a Hi**errel való találkozása után úgy tért vissza Angliába, hogy sikerült biztosítania „a mi időnk békéjét”. (Hi**er kigúnyolta a brit miniszterelnök „hülyeségét”.) A terrorizmussal való megalkuvás 155-ös értéken kalibrál. Megvetően tekintenek rá mint gyengeségre és gyávaságra, ami agresszióra ösztönöz (farkasfalka-mentalitás). 200-as kalibrációs szint alatt az erős megtámadja, 200-as szint felett pedig védelmezi a gyengét.
A felelőtlenség racionalizálása mutatkozik meg azoknak a védelmezőknek az álláspontjában is, akik a világ legdekadensebb és legveszélyesebb személyeivel szimpatizálnak, és nem azokkal, akik nyilvánvalóan az áldozataik. Így válik az alsóbbrendű elme a narcisztikus ego fegyverévé, melynek kórképe működés közben annyira súlyos, hogy nem tud különbséget tenni egy 60-as tudatszinten kalibráló messianisztikus megalomániás és egy 460-as tudatszinten kalibráló integritással rendelkező államférfi között (ami olyan, mintha egy barátságos kutyát nem tudnánk megkülönböztetni a komodói varánusztól). Az infantilis ego gyűlöli a társadalom egészét, de különösen annak reprezentatív intézményeit, például a kormányt, az iskolákat, az ipart, a kapitalizmust, a sikeres kereskedelmet, a nagyvállalatokat vagy az igazi győztes és sikeres embereket.
A tapasztalt pszichoanalitikus szubjektív módon hamar észreveszi, hogy a tekintélyhez való viszonyulásunk azokban a gyermekkori fantáziákban és tapasztalatokban gyökerezik, amelyekben az apafigurát fenyegetőnek (gyűlöletesnek és félelmetesnek) vagy védelmezőnek és igazságosnak (megbízhatónak) észleltük. Következésképpen minden tekintélyt a rávetített attitűdökkel töltünk fel, és vagy csatlakozunk a rendszerhez és támogatjuk, vagy elégedetlenkedővé és forradalmárokká válunk, attól függően, hogy sikerült-e megoldanunk a tudatalatti konfliktust/komplexust, vagy sem. Ezeket a tudatalatti érzelmi attitűdöket több mint 50 éven át figyeltem meg a betegeknél klinikai pszichiátriai praxisomban. Az elme automatikusan vetíti rá saját képeit és torz hitrendszereit másokra. A jelenség szubjektív érzelmi megélése nagyon valóságos, és spontán módon történik, anélkül, hogy a pszichoanalitikus azt kiváltaná vagy értelmezné („áttétel”). Az Ödipusz-komplexust persze „rossznak” nyilvánították, Freudot pedig leértékelték azok, akik nem oldották meg saját Ödipusz-komplexusukat, és ezért azt a társadalomra vetítik ki ahelyett, hogy tudatosítanák. A pszichodinamika megértésének legfőbb értékét persze nemcsak az Ödipusz-komplexus elmélete, hanem inkább az ego konfliktusmegoldási módszereinek a felismerése képezi.
(...)
Megjegyzendő, hogy gyakran a híresség státuszának az egoizmusa az a csúszós lejtő, amely a politikusok, diktátorok, hajdani guruk és politikai rendszerkritikusok bukásához vezet, akik számára Karl Marx (kalib. 130) a kulturális hős szerepét tölti be. Ha „gyümölcseikről ismerjük fel őket”, akkor a 180-as kalibrált tudatszint negatív hatása látszólagos hihetősége és könnyen terjeszthető volta miatt talán a legnagyobb veszélyt jelenti minden társadalom számára, sőt az egész világ számára, mert az ártatlan emberi elmét ejti foglyul, kihasználva a széles néptömegek pallérozatlanságát és éretlenségét.
David R. Hawkins - Igaz kontra Hamis 296-300. oldal
The Dream "Freedom" of the Id
The inflated infantile ego "demands" and grandiosely feels "entitled" to and is indignant over its "rights" and expects to be allowed self-indulgence with no consequences or accountability. Therefore, social structure is seen overall as the great frustrator of impulsiveness. The core of the ego is a rebellious anarchist, atheist, and exhibitionist that expects life to be an endless Roman o**y, including intoxicated abandon and polymorphous, perverse sexuality that permits abuse of the naive and vulnerable. Even children are exempt from restrictions, and their victimization should be approved by society and even made legal by the sophistry of declaring that such predatory behavior is excused as "free speech". The same mind processes seek to change the meaning of the term free "speech" to instead denote totally free and unrestricted "expression" or "behaviors." Thereby, the wolf is disguised in the sheep's clothing of a political slogan.
What identifies the core of the narcissistic ego is its inability and refusal to accept personal responsibility, and any such request is vociferously rejected as being oppressive. It feeds off the false sense of empowerment of being the "victim" and distorts reality in order to be seen as the victim. At this point, social discernment falters under a barrage of propaganda that obscures the differentiation between progress and regression. It cannot discern the difference between progressive and degenerative, despite history's example that all great empires have fallen by virtue of moral decay from within rather than by aggression from without. The reason for this is quite obvious-as the calibration level diminishes, so does the level of power; therefore, the inner strength to survive is lost, both individually and collectively.
With maturity, authority is seen not just as a "bad guy" where the criminal is pictured as a victim; on the contrary, authority as societal representatives is seen as protective. To the criminal, the police are enemies; to the law abiding, they are friends. Integrous people feel more secure if they know that public events and streets are under video surveillance, but a guilty and nonintegrous person, because of the innate paranoia that accompanies such attitudes, resents and hates public surveillance, which they feel is an invasion of their "rights." Surveillance cameras are a part and parcel of current society and exist because of the narcissistic personalities that abound in that society. Casinos and department stores are as sophisticated about surveillance as are governmental investigative agencies and frequently even better at it.
Narcissism is inherently paranoid and therefore constantly tries to hide, which is an absurdity in todays world of computers, which keep an ongoing dossier on everyone in minute detail that is available worldwide. Every detail of "personal" life is automatically revealed as a cumulative trail that tracks any purchases, inquiries to web sites, financial moves, clues to interests, politics, education, and more. Everyone lives in the public domain and protestors merely come up on the Internet databases identified as such.
The projection of distorted perception has disastrous fallout when political pressure groups misapply it to governmental agencies. The current disasters in America and elsewhere in the world affecting American embassies and military operations are the unintended consequence that followed well-intentioned but naive and unrealistic constraints on critical agencies, thus impairing their capacity to function in protecting the lives and welfare of the citizenry. Historically, the same naivete also blinded Secretary of War Stimsons (cal. 180) forewarnings of the Japanese movements prior to World War II, a similar event that was abetted by the lack of reality testing exhibited by Neville Chamberlain (cal. 185) who, after meeting with Hi**er, returned to England with the slogan "Peace in our time." (Hi**er scoffed at his "stupidity.")
Appeasement of terrorism calibrates at 155. It is viewed with contempt as weakness and cowardice and invites aggression (i.e., wolf-pack animal mentality). Below calibration level 200, the strong attack the weak; above 200, they protect the weak.
Rationalized lack of responsibility is also exhibited by the positionalities of apologists who sympathize with the most decadent and dangerous persons in the world instead of their more obvious victims. Thus, lower mind becomes a tool of the narcissistic ego, the pathology of which in operation is so severe that it cannot differentiate between a messianic megalomaniac who calibrates at 60 and an integrous statesman who calibrates at 460 (i.e., between a friendly dog and a Komodo dragon). The infantile ego thus hates society in general but especially its representative institutions, such as governments, schools, industry, capitalism, successful commerce, big corporations, or true winners and successful people (Gibson, 2004).
In the psychoanalytic experience, it quickly becomes subjectively apparent that ones attitudes toward authority stem from infantile fantasies and experiences of which the father figure is perceived as either threatening (hated and feared) or protective and just (trusted). Consequently, all authority becomes imbued with the projected attitudes, and one either joins and supports structure or becomes a malcontent and a revolutionary, depending on the success or failure of the resolution of the unconscious conflict/complex. These unconscious emotional attitudes were observed in patients for more than 50 years in clinical psychiatric practice. The mind automatically projects its own images and distorted belief systems onto others. The phenomenon is subjectively very real emotionally and occurs spontaneously without any prompting or interpretation by the psychoanalyst ("transference"). The Oedipal complex itself has, of course, been demonized and Freud "demythologized" by those who have not resolved their own Oedipal complex and therefore project it onto society rather than becoming conscious of it. The primary value of understanding psychodynamics is not the theory of the Oedipal complex but the understanding of the ego's mechanisms for handling conflict.
As an aside, it is of interest to note how important the consequences to society can be from an "unresolved oedipal complex." In the significant German schools of philosophy of the early 1800s, Hegel was the most important respected teacher and authority. Although Marx was an early follower, he rejected father figure Hegel, especially Hegel's primary principle of the Absolute (which calibrates at 570). Instead, Marx competitively threw out Hegels important comprehension and substituted a dualistic theory that calibrates at 130 and was attractive, therefore, to the inner rebellious adolescent in other revolutionaries. The confusion between progressive and revolutionary persists to this day, and it is perhaps unfortunate that there is no current, truly integrous "progressive" political party as such. (It calibrated at 360 in the Midwestern United States in the 1930s and 1940s.)
It is notable that the egoism of celebrity status itself is often the slippery slope that leads to the downfall of politicians, dictators, erstwhile gurus, and political dissidents for whom Karl Marx (cal. 130) represents the cultural hero. "If by their fruits we shall know them," then the downside fallout of the calibrated level of 180 poses perhaps the greatest danger to all societies, and even the world itself, because of its psuedoplausibility and ease of propagandizing, which preys upon the innocence of the human mind and its lack of development and maturity in large populations.
David R Hawkins Truth vs Falshood page 244-247.
