Zsaru Magazin

18/12/2025

BŰN ÉS BAKELIT
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelője, Mártai János főtörzszászló különös küldetést vállalt civil életében. Egy váci fotó- és lemezbolt tulajdonosaként azt szeretné bebizonyítani, hogy a digitális világban ismét mind nagyobb értéke van a régebbi analóg technikáknak: bátran fényképezzünk filmes géppel és hallgassunk bakelitlemezeket!

Mártai János 14 éves korában már diszkóban dolgozott, kezelte a fénypultot, néha a hangtechnikát is. Fura módon ő nem lemezeket akart pörgetni DJ-pulton, hanem a háttérben, a technikával szeretett bíbelődni. A nyári szezonban már szerdán bepattantak a Trabantba, és elindultak a barátaival Balatonra. Zánkán, az úttörőtáborban kibérelték a legolcsóbb szobát, és hétfő hajnalban mentek haza. Gondolhatnánk, így talán nem is volt kérdés, merre vezetett az útja később.

– Az autószerelés világába – mondja nem kis meglepetésünkre. – Néhány évesen már a szomszéd autószerelőnek segédkeztem, az a munka is nagyon tetszett, így autószerelő lettem. Vállalkozói tevékenységem is úgy indult, hogy épít***em egy házat, amelyben egy autószerelő műhely is helyet kapott. Mindez 2009-ben történt, amikor már rendőrként dolgoztam. Mégpedig azért, mert nagyon érdekelt a helyszínelés. Érdekelt az apró nyomok utáni kutatás, a helyszín. Ahol észre kell venni, ahol meg kell találni, ahol nagyon precíznek kell lenni, ahol gyorsan kell gondolkodni, mert ha valamit elront az ember, azt nem tudja később helyrehozni. Egy helyszín csak egyszer kínálja a lehetőségeket.

Amikor 1999-ben rendőrnek állt, lemezgyűjteményét és lemezjátszóját is eladta, nem volt ideje még zenét hallgatni sem. Lényegében akkor szabadult meg mindezektől, amikor a világ az analóg eszközök helyett a digitálisak felé fordult. Bakelitlemezeit, lemezjátszóját, filmes fényképezőgépét fillérekért kínálta eladásra mindenki. Hogy ezt jól tették-e, arról David Sax, egy kanadai tényfeltáró újságíró írt könyvet Az analóg bosszúja címmel. Ezt a könyvet a főtörzszászlós nagy élvezettel forgatta, és a tanulságát megszívlelve elkezdte mind jobban becsülni a „kézműves fotózást”, azaz a filmes fényképezést, a korábban lesajnált bakelitlemezeket. Újra elkezdte gyűjteni azokat, mégpedig komoly célt tűzött maga elé. A Rolling Stone magazin kiadott egy könyvet, amelyben összegyűjtötték a világ ötszáz legjobb lemezéről szóló információkat, ő pedig úgy döntött, mind az ötszázat beszerzi. Ám gyakorta megesett, hogy a gyűjtők csak pakkokban adták el a lemezeiket, és ha meg akarta szerezni azt a kettőt, ami kellett neki, az egész kollekciót meg kellett vennie. Gyűltek a lemezek ismét.

– A bűnügyi technikusi munkából adódóan bejött az életembe a fotózás is – folytatja a történetet. – Közben egyre erősebben motoszkált bennem David Sax könyvének legfőbb gondolata, mely szerint minél jobban gyorsul a világ, az embereknek annál nagyobb igényük lesz a visszalassulásra. Érleltem ezt a gondolatot, közben azt láttam, hogy valóban növekedni kezd az analóg piac. Körülnéztem, és mivel a fekete-fehér fotópapír és film, illetve az előhívásukhoz használható vegyszerek gyártásával foglalkozó FORTE-gyár jogutód nélkül szűnt meg, tizenöt évig a márkaneve is kallódott, így megszereztem, ha tetszik: megment***em. Végül 2023-ban kibéreltem egy kis boltot Vác központjában. Először fotósüzletet akartam csinálni, saját magam felújítottam, majd szabadidőmben elkezdtem analóg fotózáshoz szükséges anyagokat árulni: filmet, fotópapírt, vegyszereket. És akkor arra gondoltam, hogy a világ legjobb lemezeit vadászva összegyűlt egy halom bakelit, azokat is árulnom kellene a boltban. Nem lehet az nagyon bonyolult történet. Dolgoztam diszkóban, nem ijedek meg a lemezektől, a lemezjátszóktól és a kábelektől, a stílusokkal is tisztában voltam, ráadásul akkor már bezártam az autószerelő műhelyt. Megtöltöttem a boltot bakelitlemezekkel, fotós szakkönyvekkel, és ha már a vevők sorra jöttek bakelitlemezt venni, szerettek volna lemezjátszót is. Így aztán bővült a kínálat lemezjátszókkal, kazettás magnókkal, néhány hifieszközzel, aztán persze kazettákkal, DVD-filmekkel. És bővültek a szolgáltatások is: analóg film- és hangfelvételek, valamint korabeli fotónegatívok digitalizálása, nem mindig makulátlan állapotban lévő filmnegatívok hívása, papírképek kidolgozása. Nála még lehet kapni magnó-, VHS-kazettát, szinte mindent, amit az emberek fele idejétmúltnak tart, a másik fele megint rajong érte.
Mert a rajongás nem vész el, csak néha átalakul.
T. Z.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

18/12/2025

17/12/2025

ELFOGÁS ÉS EMBERSÉG
Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról. Rendőrökről, akik sokat t***ek azért, hogy pillanatok alatt megkerüljenek azok a nők, akik hajnalban kifosztottak egy idős asszonyt, és azért is, hogy bizonyossá váljon: a nő elmondása ellenére biztonságban él.

Vincze János törzszászlós rutinos rendőr, a Készenléti Rendőrséghez 2002-ben szerelt fel. Hamar a munka sűrűjében találta magát, egyebek mellett a 2006-os történések idején, amikor az első sorban próbálta megakadályozni, hogy az addigiaknál is nagyobb baj történjen Budapesten. 2007 óta dolgozik a Gödöllői Rendőrkapitányságon, az alábbi események idején, október 13-án éppen készenléti nyomozóként volt szolgáltban.

– A járőrszolgálat hajnali 3 körül egy idős nőre lett figyelmes, aki a gödöllői vasútállomáson bolyongott látszólag céltalanul – kezdi Vincze János. – Kollégáim természetesen odamentek hozzá, és megkérdezték, vajon mit keres az állomáson abban a hajnali órában. Az asszony azt válaszolta, hogy Pestre igyekszik, a nyugdíjfolyósítóban kell elintéznie valamit. Ezt azután egy viszonylag összefüggéstelen történet követte, amelyben az is szerepelt, hogy az imént volt ott két ismeretlen nő, aki felajánlotta a segítségét, majd mindketten eltűntek, viszont nemcsak ők tűntek el, hanem a telefonja, pénze és bizonyos értéktárgyai is. Az áldozat időskori betegsége miatt nem volt teljesen beszámítható, meglehetősen zavartan mesélte az eseményeket, azt azért el tudta mondani, hogyan nézett ki a neki segíteni szándékozó két fiatalabb nő. Kollégáim elindultak, hogy a környéken megkeressék őket, és egy közeli parkban rájuk is találtak. Az idős asszonyt és a fiatalabb nőket is behozták a rendőrkapitányságra, ahol kihallgattuk őket.

A sértett elmondta, hogyan elegyedtek szóba vele, hogyan ajánlották fel, hogy elkísérik a nyugdíjfolyósítóba, aztán hogyan kérték el a mobiltelefonját, amit nem adtak vissza, hogyan vették le egyetlen mozdulattal az ujján lévő gyűrűt, amit egyébként ő maga nem tudott levenni. K. Biankát (37) és V. Evelint (19) kifosztás bűnt***e miatt hallgatták ki, és vették őrizetbe őket, a bíróság azóta elrendelte letartóztatásukat.

Hanem a történet itt nem ért véget, mert az áldozat azt is elmesélte a rendőröknek, hogy ő amúgy is ijesztő helyzetben van, mert gödöllői ingatlanját valaki el akarja venni tőle, írásos dokumentum is született arról, hogy másnak a nevére íratták, sőt a pénzét is rendszeresen elveszik, ezért éhezik.

– Kérdeztük tőle, hogy mit evett aznap – folytatja Vincze János –, a hölgy azt válaszolta, hogy semmit, hiszen nincs pénze ételre, még a macskáját is nehezen tudja etetni. A kihallgatás során az is felmerült, hogy egy lakásmaffia áldozata lehet. Elmondta, hogy minden hó elején megjelenik nála egy nő, aki elkéri a nyugdíját, így neki egy fillérje sem marad. Amikor vége lett a kihallgatásnak, mondtam a parancsnokomnak, hogy én ezt a hölgyet haza fogom vinni, mert szeretném, ha megnéznénk, hogy milyen körülmények között él, mi igaz mindabból, amit elmondott nekünk. Hazavittük, és meglepődve láttuk, hogy egy rendezett családi házban lakik, majd elkértük tőle azt a papírt, ami szerinte azt bizonyítja, hogy valaki átjátszotta a házát a saját nevére, de az a papír inkább arról szólt, hogy bekerült egy szociális hálóba. Majd elkértük annak a nőnek a telefonszámát, aki szerinte rendszeresen elviszi a pénzét. Kiderült, hogy ő a gyámja, aki negyedórán belül meg is érkezett, és tisztázta, hogy miképpen segít neki, sőt mindezt számlákkal, iratokkal, különféle hivatalos dokumentumokkal igazolni is tudta, még azt is rendszeresen felírta, hogy mikor milyen gyógyszert szed az idős asszony. De elmondta azt is, hogy szellemileg elég rossz állapotban van, ezért szorul rendszeres segítségre, és megígérte, hogy a jövőben még jobban vigyáz majd rá.

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai tehát nemcsak az aznap hajnali bűncselekmény elkövetőinek elfogására figyeltek, hanem arra is, hogy felderítsék az áldozat életkörülményeit, valamint ellenőrizzék, hogy valóban további bűncselekmény áldozata-e. És mivel kiderült, hogy az általa elmondottak csak időskori betegségének tudhatók be, így nekik több tennivalójuk nem volt, a kifosztókat is elfogták, és az áldozat életkörülményeit is megnyugtatóan tisztázták.
T. Z.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

17/12/2025

ÖRÖKSÉG A TATAMIN
November 22-én szerveztek először emlékversenyt a tavaly elhunyt Varju Gyula őrnagy, karatemester, a Varyu Karate Do Club Szombathely Shotokan Dojo alapítója tiszteletére, aki rendőrként szolgált, közben generációkat nevelt a tatamin fegyelemre és tiszteletre. A lánya, Varju Ildikó ra., ma már 3. danos shotokan mester vette át az egyesület vezetését.

Varju Ildikó mesélt arról, hogyan vitte tovább mindazt, amit édesapjától kapott: a példát, az elhivatottságot és egy karateklub teljes örökségét. Gyerekként ritmikus gimnasztikára járt, de amikor látta, hogy az édesapja és a bátyja karatéznak, ő is kedvet kapott.

– Rávettem édesapámat, hogy vigyen el az edzésre. Apu szigorú, határozott ember volt, azt mondta: „Jól gondold meg, mert ha elkezded, nem hagyhatod abba!” – idézi fel Varju Ildikó ra., a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyviteli segédelőadója.

A figyelmeztetés nem riasztotta el. Hatéves volt, a legkisebb az edzésen, de nem félt beállni a sor végére, és ott is ragadt a dojóban.

– Már az első edzésen éreztem, hogy ez az én világom. Akkor még nem apukám volt a mesterem, ő is tanult. A shotokan karate végül meghatározta az életemet. Versenyeztem itthon és külföldön, gyakran második lettem, és részese voltam édesapám egyik legemlékezetesebb eseményének, a kilencvenes évek elején a Claudius Kupának. Ez volt az első hazai verseny, amelyen amerikai és szlovén sportolók is tatamira léptek.

Édesapja 1989-ben alapította a szombathelyi Varyu Karate Do Club Szombathely Shotokan Dojo egyesületet, amit halála után a lánya vett át.

– A karate nem sport. Ez egy életforma – magyarázza. – A tisztelet, az önuralom, az akarat, a szorgalom és a jellem, ez az öt alapelv visz végig az életen. Amikor felnőttként átvettem az egyesület vezetését, én is ezeket az elveket követtem. A tisztelet a legfontosabb. Nincs olyan, hogy valaki ügyesebb, ezért lenézi a másikat. Apu ezt nagyon komolyan vette. Én is.
Édesapja nem csak karatemester volt. Rendőrként és oktatóként is dolgozott, a rendészeti szakokon évekig tanított önvédelmet. Egykori tanítványai, kollégái ma is szívesen emlékeznek rá. Az 1970-es években szerelt fel a rendőrség állományába, előtte határőr volt. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Műszaki Osztályán volt fegyverzeti előadó. Őrnagyként ment nyugdíjba. Ildikó nem csupán a karatéban, de hivatásában is követte édesapját.
– Rengeteget mesélt a fegyverekről. Első körben fegyverboltban dolgoztam, és amikor a rendőrség műszaki osztályán megüresedett egy hely, megkérdezte, van-e kedvem ott dolgozni. Így kerültem 1994-ben a rendőrséghez, és azóta ott vagyok. Először az egyenruházati boltban voltam, majd a Büki Rendőrőrsön titkárnői feladatot láttam el. 2008-ban a gazdasági igazgatóságra kerültem, ahol szolgálati lakásokkal, munkáltatói kölcsönökkel foglalkoztam. 2023-tól a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályán dolgozom.

Édesapja 79 évesen hunyt el. Halála előtt még javában szervezte a következő edzőtábort, de már nem érhette meg.

– Mindig ő volt a példaképem. Amit apa mondott, az úgy volt. Tisztességre, becsületre nevelt. Arra, hogy a munkát – legyen az sport vagy hivatás – el kell végezni, nem lehet a szőnyeg alá söpörni semmit. Az edzéseken szigorú volt velem, úgy éreztem, többet vár el tőlem. Azt mondta, hogy nekem példát kell mutatnom a többieknek. Minden versenyre elkísért. Egyszer nem engedte, hogy kiálljak egy idősebb, sokkal nagyobb termetű ellenféllel. A biztonság volt mindig a legfontosabb. Az 1. dan vizsgámon is ott állt mellettem. Kaptam egy csúnya fejrúgást, odajött, és megkérdezte: „Jól vagy?” Bólintottam, ő pedig csak ennyit mondott: „Akkor menj tovább!”

Egy ideje nem saját eredményeket hajszol – edzőként kíséri a gyerekeket versenyekre.
– Ma már nem versenyzek, legutoljára a TEK gáláján vettem részt – meséli. – Inkább a gyerekeknek próbálom továbbadni azt, amit egykor én tanultam édesapámtól. Azt tanítom nekik: amikor fellépnek a tatamira, szűnjön meg a külvilág! Csak magukra figyeljenek, és tartsák tiszteletben a verseny szellemét! Azt szeretném, ha lenne olyan tanítványom, aki egyszer majd átveszi, amit én kaptam apukámtól. A tiszteletet, a kitartást, az alázatot. A karate nem áll meg a teremben – ez egy életre szóló út.

November 22-én rendezte meg édesapja emlékére a tornát.

– A sárvári egyesület vezetője – aki negyven éve kezdett el karatézni édesapámnál – keresett meg az ötlettel, hogy tartsunk közösen emlékversenyt. Ötven fiatal érkezett a versenyre 6 és 21 év között. Formagyakorlat, küzdelem, alaptechnikák – sokan életük első megmérettetésén álltak tatamira. Volt olyan, akinek nem jutott a korcsoportjában ellenfél, így idősebb versenyzőkkel szemben kellett helytállnia. A verseny előtt azt mondta: „Remélem, Gyula bácsi fentről néz!” Megható volt, mert láttam rajta, hogy komolyan gondolja. A sport összeköt minket. A mai napig érzem édesapám jelenlétét, amikor edzést tartok.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG, ARCHÍV

16/12/2025

A REND ÉS AZ ÉLET ŐRE
Szikszai Zsolt főtörzszászlós hol rendőrségi, hol pedig mentősruhában lát el szolgálatot Szombathelyen – és sokan azt hiszik, ikertestvére van. Pedig nem, ő az, aki nap mint nap két fronton dolgozik azért, hogy mások élete jobb, biztonságosabb vagy épp megmenthető legyen.

A határőrség megszűnésekor, 2008-ban került a Szombathelyi Rendőrkapitányság kötelékébe, és rögtön a bűnügyi helyszínelés világába csöppent, 2023-tól pedig fogdaőr, majd kísérő őr lett, jelenleg pedig fogdafelügyelőként dolgozik. Már az első helyszín, ahova küldték, egy rendkívüli haláleset volt. Tizenöt éven át szinte mindennel találkozott: betörések, fegyveres rablások, emberölések, olyan ügyek, amelyek sokszor még a tapasztaltabbakat is megedzik. Minden évben akadt legalább egy olyan esete, amelynél a helyszínen gyűjtött DNS-minta vagy egy ujjlenyomat végül kézzelfogható eredményt hozott: azonosították és elfogták az elkövetőt. De számára mégsem ezek lettek a legemlékezetesebbek.

– A legemlékezetesebb esetem még az 1980-as évekhez kötődik – meséli a főtörzszászlós. – Egy feltételesen szabadlábra helyezett halálraítélt fegyveres rablást követett el, és rálőtt egy bolti eladóra. Én helyszíneltem, és a nyomok alapján hamar sikerült azonosítani a támadót, akit el is fogtak. Az ilyen ügyekben érzi az ember igazán, hogy számít a munkája.
Aztán 2018-ban új irányt vett az élete.

– Helyszínelőként az élet nagyon rossz oldalát látjuk, ahol már nem tud segíteni az ember. Egyensúlyba akartam hozni az életet – magyarázza. – Így lettem először betegszállító, később pedig, egy hirtelen jött lehetőségnek köszönhetően, mentőautó-vezető.

Ma már mentőápoló-képzésre jár, és ha befejezi, mentőtechnikusként dolgozhat. A két hivatás látszólag különböző, mégis összeért benne: az egyikben az igazságot kutatta, a másikban életeket mentett. A szakértelme a civil életben is újra és újra előkerül. Tavaly karácsonykor egy wellnesshotelben pihent a családjával. A reggelinél a lánya szúrta ki, hogy egy idős vendég rosszul lett. „Apa, segíteni kell!” – szólt neki. A többi már ösztön volt: ellátta a férfit, stabilizálta az állapotát, így mire a mentők kiértek, már jó kezekben volt. Két nappal később levelet kapott a megmentett férfi feleségétől, aki könnyek között köszönte meg férje életének megmentését. Azt mondja, számára az a legnagyobb motiváció és a legszebb a mentőzésben, amikor visszajelzést kap.

De nemegyszer fordult már elő, hogy valaki összezavarodott, amikor hol rendőrként, hol meg mentősként látta őt. Az egyik legjobb történet: rendőrként kísért valakit a kórházba, mire az egyik doktornő megkérdezte tőle, van-e ikertestvére, mert nagyon hasonlít valakire, akivel korábban mentősként találkozott.

– Mondtam neki, hogy az is én voltam – jegyzi meg mosolyogva.

Számos újraélesztésben vett részt, de két eset különösen közel áll hozzá. Mindkettőnél a páciens a szeme láttára lett rosszul – előtte még beszélgettek –, majd leállt a szívük. Ő és a csapat azonban visszahozták.

– Az ilyen pillanatok miatt érdemes csinálni. Amikor tudod, hogy ott és akkor számított, hogy épp arra jártál – teszi hozzá.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG

16/12/2025

CIVILEK A RENDŐRMÚZEUMBAN
Évtizedes múltra tekint vissza a kapcsolat a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeum és a különféle rendőrségi relikviákat gyűjtő civil szervezetek közt. Az együttműködés történetét, előnyeit és jövőjét dr. Androvicz Gábor, a Rendőrmúzeum muzeológusa mutatta be.

Börzék és találkozók

– A kétezres évek elején indult az a ma is virágzó együttműködés, aminek köszönhetően folyamatos összeköttetésben állunk több civil szervezettel is – ismert***e a kezdeteket Androvicz Gábor. – Az első szervezet, amely kapcsolatba lépett a múzeummal, a Magyar Rendőrrelikvia-gyűjtők Egyesülete volt. Az egyesület tagjai – komoly és elismert gyűjtőkkel, több ezer darabos kollekcióval – úgy ítélték meg, hogy a negyedéves találkozóik és börzéik számára keresve sem találhatnának jobb helyet, mint a Mosonyi utcai Rendőrmúzeum. Ebben a múzeumunk is lelkes partnerré vált, így alakult ki egy kölcsönösen hasznos együttműködés, ami becsábítja az intézményünkbe a laikus múzeumlátogatókat és a csereberélni vágyó amatőr gyűjtőket. Egy jobb hangulatú találkozón akár 50-60 gyűjtő is megfordul nálunk családostul.

Egy élet munkája

– A rendőrségi magángyűjtők világa, köztük egykori és most is aktív rendőrökkel, az állomány iránt érdeklődő civilekkel, fiatalokkal egy külön, zárt világ – hangsúlyozta a szakember. – Szerencsére, aki megismeri ezeket az embereket, egy jó kedélyű, segítőkész, nyitott közösségre talál, melyben a tagság örömmel segíti egymást a gyűjtői etika íratlan szabályai mentén. Nem ritka, hogy egy-egy fiatal gyűjtőnek a tapasztaltabbak segítenek eligazodni a rendőri relikviák színes világában. Akad, aki magas szakmai színvonalú segédleteket, albumokat is szerkeszt a többiek okulására. Egy-egy ilyen gyűjtemény kialakulásában egy élet munkája lehet benne, amikor pedig a gyűjtő halála esetén vagy más okból felszámolnak egy nagyobb kollekciót, valósággal felbolydul a hazai és a nemzetközi közösség, hogy jó kezekbe kerüljenek a sokszor komoly anyagi értéket képviselő darabok. A helyzetet jól bemutatja, hogy a rendőri karjelvények tekintetében létezik itthon négyezernél is több darabot számláló kollekció magánkézben, míg a mi múzeumi karjelvénygyűjteményünkbe szerényebb számban mintegy 1800-féle karjelvény tartozik.

Makettek, sapkák, karjelvények

– A legkönnyebben gyűjthető területet, tapasztalatom szerint, a rendőri karjelvények jelentik. Ezek a változatos formájú és kialakítású felvarrók igen vonzó elemei a rendvédelmi viselettörténetnek, már csak azért is, mert viszonylag kis helyen elférnek. Valamint amellett, hogy önmagukban is látványosak, jól megkülönböztethető, nagy becsben tartott darabjai a rendőri egyenruháknak is – folytatta a muzeológus, aki maga is a karjelvénygyűjtők táborát erősíti. – Persze egy ritkább hazai vagy épp külföldi eredetű darabért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni, de igazi megbecsülést ezekben a körökben csak ilyen karjelvények birtoklásával lehet kivívni. A felvarrókat követik a sorban a rendőrségi fejfedők, sapkák, melyeket még mindig sokkal könnyebb rendszerezni, tárolni, mint, mondjuk, egy komplett járműgyűjteményt. Tudok olyan gyűjtőtársról is, aki ezt a problémát úgy hidalta át, hogy méretarányos járműmakettekből alakította ki a kollekcióját, bár lassan saját garázst nyithat a mini rendőrautóknak is.

Különleges szervezetek nyomában

– A Rendőrmúzeum két nagy múltú egyesülettel is együtt dolgozhatott azon, hogy időszaki kiállítás keretében mutassák be összegyűjtött relikviáikat – emelte ki a szakember. – A Magyar Különleges Erők Hagyományőrző Egyesület a Terrorelhárítási Központtal és a Rendőrmúzeummal együttműködve a hazai különleges rendőri egységek történetét dolgozta fel, míg a Határőr Kultúráért Alapítvány jelenleg is futó, HatárŐRségben című időszaki kiállítása a hazai határőrizet és határvédelem történetét mutatja be most is. Mindkét kiállítás nagyszámú hazai és külföldi érdeklődőt vonz, így közvetlenül is kiemelten hasznos eleme a Rendőrmúzeum működésének.

A közös munka jövője

– 2026-ban is folytatjuk a közös munkát a relikviagyűjtőkkel is, már február 14-én, Valentin-napon startol a következő börze, ahogy a határőr-kiállítást is meg lehet majd tekinteni, és az sem ritka, hogy egy-egy civil szakértő tartson ismeretterjesztő előadást a Múzeumi Műhely sorozat keretében – sorolja a terveket Androvicz Gábor. – Ezeken a rendezvényeken mindig igyekszek részt venni, a visszajáró gyűjtőkkel kialakuló személyes jó kapcsolat sok esetben segített már abban, hogy a múzeum látóterébe kerüljön egy-egy ritkább relikvia, ami később a mi gyűjteményünket gyarapította.
K. D.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, MRGYE

15/12/2025

EGYENRUHÁS KECSKEPÁSZTOR
Előző életében büntetett előéletű simabőrű lehetett a texasi Little Elm külterületén kóborló kecske, mert a járőrnek elég volt egyszer felszólítania, hogy szálljon be a szolgálati autóba. A rendhagyó esetet testkamera rögzít***e, majd egy kecskeszínű kalap is előkerült.

„Amennyiben ez az ön kecskéje, kérjük, jelentkezzen érte!” – közösségi oldalán ezzel a felhívással fordult a lakossághoz Little Elm rendőrsége, és olyan testkamera-felvételt mellékeltek hozzá, amit felkapott az amerikai média. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy a bejelentésre kiérkező járőr kedélyesen vette emberszámba az Eldorado Parkway szélén legelészni való után kutatgató párosujjú patást. Közúti veszélyeztetés fennforgása miatt kellett intézkednie az állattal szemben, ami meglepően simán ment.

„Hé, te kecske! Te meg honnan kerültél ide?” – kérdezte a zsaru a fehér alapszínű jószágot, amely látszólag megilletődötten fordult felé. „Nézd csak, milyen klassz itt ez a kocsi! Gyere, és szállj be!” – folytatta, és csodák csodájára a kecske pontosan ezt csinálta. Bár volt egy kis fennakadás, mert a jobb egybe akart bemászni, tudniillik az ajtaja nyitva maradt, de végül sikerült hátra beterelni. „Nehogy már fel akarjál öklelni! Szálljál szépen be! Utána elviszlek egy körre” – t***e hozzá a járőr, aki elállta a házi kecske lehetséges menekülő útját, és miután rázárta a szolgálati jármű hátsó ajtaját, maga is beült, majd felolvasta a kecskének a jogait.

Az együttműködő állat nem is mekegett semmi terhelőt, inkább elnyúlt a hátsó ülésen, bár a Dallastól 55 kilométerre északnyugatra fekvő kisváros rendőrségének jó hangulatú beszámolójából az is kiderült, hogy „a gyanúsított nem adott magáról azonosításra alkalmas információt”. A járőr elvitte a Denton megyei állatmenhelyre; ott veheti át a gazdája, aki egyelőre nem jelentkezett érte.

A rendhagyó intézkedés a kommentelőket mekegésre készt***e. „Sosem fog beszélni!” – állapította meg egy hozzászóló. „Fizessük ki az óvadékát!” – vélte egy másik. „Gondolom, ez a gyanúsított volt az eddigi legegyüttműködőbb” – írta egy harmadik. Egy igen kreatív kommentelő fegyencfelsőt applikált a szolgálati autó rácsos ablaka mögött lefotózott kecskére, nyilvánvalóan mesterséges intelligenciával, de az a rendőrségi poén is ült, miszerint egy kolleganővel is lefényképezték, mert neki van kecskeszínű kalapja.
SZ. Z. J.
FOTÓ: LITTLE ELM RENDŐRSÉGE

15/12/2025

❤️ Emberség az úton ❤️

Tegnap este a vámospércsi kollégáink a 48-as főúton egy kiskutyára lettek figyelmesek az út szélén. Az ebet valószínűleg elütötték, megsérült és segítségre szorult. A rendőrök nem tétováztak: betették a szolgálati autóba, majd átadták egy debreceni állatmentő szervezetnek.

Mint kiderült, a kiskutya lába eltört, de a cukiság már biztonságos helyen van, és gondos kezek között lábadozhat. 🐾🚓

Bodolai Ferenc Add a Mancsod Alapítvány 👏

15/12/2025

CSŐBOMBÁK ÉS ROBBANTÁSOK
Kegyetlen támadás borzolta a közvéleményt: november 8-án egy monorierdei nyugdíjas kezében robbant fel egy szatyorban a kerítésére tett csőbomba. A terrorelhárítók segítségével hamar bilincs került az áldozat sógorának csuklójára. A robbantás ismét ráirányította a figyelmet a csőbombás merényletekre és a házilag összeszerelt eszközökre.

Lássuk, mit tudunk a hazai csőbomba-történelemről! Mi is az a csőbomba? A csőbombák egyszerű kialakítású robbanószerkezetek, melyeket kifejezetten súlyos sérülések okozása vagy emberi élet kioltása céljából terveztek meg. A csőbombák robbanótöltete változatos, de ölőhatásukat mindig repeszként használt fémhulladék, szegek, csavarok növelik meg. Ezek az eszközök nevüket formájukról és kialakításukról kapták, hiszen készítőik általában egy üreges fémcsőbe töltik tartalmukat, amelyet aztán lezárnak és detonátorral látnak el.

A biatorbágyi merénylet

1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter máig tisztázatlan indítéktól vezetve – és talán segítők közreműködésével – csőbombát robbantott a bécsi éjszakai gyorsvonat alatt, a biatorbágyi vasúti viadukt sínpályáján. A robbantáshoz kialakított eszköz egy 1,5-2 kilogramm ekrazitot, bányászati robbanóanyagot és két bányászgyutacsot tartalmazó, két méter hosszú fémcsőből kialakított csőbomba volt, melynek robbanása felszakította a sínpályát, lesodorta a vonat mozdonyát és hat vagont is a viaduktról, 22 ember halálát és további 17 sebesülését okozva.

Robbantás a piros metróban

Ma sem ismert annak a kiléte, aki 1989. február 17-én este 6 óra után egy időzített csőbombát robbantott a Deák Ferenc téri metrómegállóban. A házilag összeállított robbanótest detonációja átszakította a metrókocsi tetejét, de az utasok közül szerencsére senki sem sérült meg. A t***es által használt alkatrészek alapján a nyomok egy budapesti órásmesterhez vezettek, ám ő – az utasok elmondásával megegyező személyleíráson kívül – semmilyen további támponttal nem tudott szolgálni. Az ügy máig megoldatlan.

A peches bombagyáros

Saját magát robbantotta fel az a 28 éves kőműves, aki 1995 augusztusában csepeli családi házában próbált kezdetleges eszközökkel csőbombát szerkeszteni. Az 1989-es robbantásban használt eszközhöz hasonló, egyszerű kialakítású csőbomba a barkácsoló férfi lábai közt robbant fel. A mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol napokkal később belehalt sérüléseibe.

Alvilági robbantássorozat

1996. december 4-én a budapesti Rákóczi úton robbant csőbomba, melyet ironikus módon épp egy tűzoltókészülékből alakítottak ki. A bomba csak részlegesen robbant fel, így a tervezettnél jóval kisebb kárt okozott, amikor szétvet***e azt a fémkukát, amelybe az elkövető vagy elkövetők rejtették. Ehhez hasonló eszköz robbant korábban, október 9-én a Wesselényi utcában is, ahol egy kültéri szemetes esett áldozatul, azt megelőzően, augusztus 25-én a Klauzál téren pedig egy pad. A rendőrség tűzszerész szakemberei megállapították, hogy a három helyszínen alkalmazott robbanóeszközt azonos módszerrel készítették.

Csőbombák, pártházak és balesetek

Két csőbombás merényletet is elkövettek 1997-ben két nagy politikai párt budapesti irodái ellen. A február 9-én elhelyezett eszköz fel is robbant, ám szerencsére a detonáció nem követelt áldozatot, csupán tetemes anyagi kárt okozott. A március 10-én elhelyezett csőbombát az időzítőszerkezeten beállított detonáció előtt két perccel hatástalanították a tűzszerészek. Május 19-én Kaposváron robbant fel fiatal készítője kezében egy 17 centiméteres, hasonló kialakítású csőbomba.

Horgászok kedvence

Az egyszerűen összeállítható, ám épp ezért kiszámíthatatlanul veszélyes csőbombákat azonban nemcsak bűnözők, de orvhalászok is előszeret***el használják világszerte. Így tett az a soproni férfi is, akinek 2011 szeptemberében mutatóujja bánta a házilagos bombagyártást, pedig elmondása szerint csak ki akarta próbálni, milyen lehet pecabot helyett robbantással halat fogni.

Célkeresztben a rendőrök

A monorierdei robbantás előtt a legnagyobb port a budapesti Teréz körúton 2016. szeptember 24-én éjszaka végrehajtott csőbombás támadás kavarta, melyben két járőr sérült meg súlyosan, illetve életveszélyesen. A szögekkel megtöltött robbanószerkezetből még a detonáció középpontjától 187 méterre is találtak darabokat a nyomokat rögzítő helyszínelők. A magányos támadó által végrehajtott robbantásban megsérült rendőrök a kórházi rehabilitációt követően újra szolgálatba álltak. A t***est rövid időn belül elfogták, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
K. D.
FOTÓ: RENDŐRSÉG, FORTEPAN

14/12/2025

LEENDŐ VEZETŐK A FŐKAPITÁNYNÁL
Véget ért a VUP, vagyis a Vezetői Utánpótlás Program, amelyen 14 fiatal rendőr vett részt. Ebből az alkalomból fogadta őket dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány a Rendőrségi Igazgatási Központban.

A főkapitány nem először találkozott a résztvevőkkel, jelen volt a program indulásánál, és közben is több alkalommal találkoztak, ezért úgy döntött, hogy búcsúzóul körbevezeti őket az épületben. Meglátogatták az ügyeleti központot, majd a főkapitányi tárgyalóban beszélgettek a tapasztalataikról, és a főkapitány is ellátta őket némi szellemi munícióval, tanáccsal a jövőjükre nézve.
T. T. L.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA