20/12/2025
KARÁCSONYI GONDOLATAIM (dec. 20. 17h)
Újhold van és a Fény születése. Nagyjából egy időben. Ezen a hétvégén! Micsoda reményt adó pillanat, ebben a kaotizáló és uszítással, rettegtetéssel teli világunkban.
Minél több digitális tér vesz körül minket, annál erősebb lehet bennünk a vágy ezt a minimálisra csökkenteni és a belső dolgainkat keresni, azt megélni. Bár aki ezeddig ezzel nem találkozott, annak ezek a sorok sem mondanak semmit (már), a jövő mégis képlékeny, de talán az összetartozásról szól. Arról, hogy a kint pusztuló világunk, életterünk megköveteli, hogy az átrezgők összekapaszkodjanak, megkeressék az idő legrövidebb periódusában az egyetértés pontjait és tartsák meg a világot annak amire rendelve lett: az emberi faj otthonának.
Amikor kint káosz van, akár magától, akár mert okozzák, felerősödik a késztetés, hogy újra feltegyük a kérdést: kik vagyunk, ki vagyok én, miért ide születtem, mi a teendőm ma és mit tehetek meg még ezen a napon sorsom, karmám, családom, emelkedésem érdekében. Vagy ki az akit épp most fútt az utamba a szél.
Ha megvan a ki vagyok én kérdésre a válasz, akkor tudni kell egyből, hogy mit lehet most tenni. A vonatvezető a vonatfülkében áll és ügyel a számokra, sebességre. A hegesztő pontosan dolgozik és odafókuszál, az írnok, higgadt betűkkel vés vagy ró, mindegyik tudja, hogy ki kicsoda, ott és akkor.
Minél több a digitális tér, minél több a mesterségesen generált álvízió, annál nehezebb lesz ezt a ki vagyok én kérdést megtalálni, megtartani. De mégis ezt kell tenni. És aki vagyok én, azt cselekszem ma és holnap. ÉS NEM AKAROK MÁS LENNI. Mert ha az vagyok, vagy lehetek aki én magam vagyok, akkor a környezetem, akik szintén mellém születtek vagy vezettettek vagy sodródtak, megkapják azt ami nekik belőlem, általam kellhet. Az önazonosság fontosságáról beszélek.
Ha én nem az vagyok, aki én vagyok, hanem valaki mást játszom, vagy másnak hiszem magam, akkor ők nem kapják meg belőlem azt, amire várnak. És ez már felelősség. Esetlegesen elmulasztott felelősség.
Kívánom hogy mindannyian azok legyünk január 1-től, 2026-ban és tovább, akik a legközelebb állnak önmagukhoz. Akképp viselkedjenek, akképp működjenek, akikké rendelték magukat, mert akkor lesz boldog az egyén élete, és akkor kapja meg a tágabb tér is, benne másokkal azt, amire várnak, ami az ő épülésüket is szolgálja.
Nem szolgálni jöttünk. Hanem élni! De élni aszerint, amiszerint a forrásból a lelkünk kiáradt, amivel a batyujában elindult. Nemzetünknek is azt hiszem most a legfontosabb az, hogy önazonos embereket lássunk a mindennapokban, legyen az egy precíz pénztáros alakjában, vagy egy odafigyelő mozdonyvezető alakjában vagy pontosan érkező postás alakjában.
Én ha író vagyok akkor írjak. Ha kutató vagyok, akkor kutassak. Bármit, ami önazonos.
Ezzel kívánok minden kedves Olvasómnak, Nézőmnek, Hallgatómnak Istennel közvetlenül találkozó Boldog Karácsonyt, Fénnyel telí fényszületést és erőt adó növő holdat, mely már átvezet a jövő esztendőbe.
Kozsdi Tamás
