03/08/2026
A jelenlegi extrém hőhullámok idején a zajos szalagcímek és tévhitek tengerében valós, tudományosan megalapozott ismeretekre van a szükségünk. A pánik megbénít, a tagadás veszélyes – csak a folyamatok megértése adhat eszközt a kezünkbe a jövőnk megmentéséhez.
Pontosan ezt a kíméletlen, mégis elengedhetetlen tisztánlátást adja meg Jordán Ferenc: Az ember vége a természet esélye című könyve. A szerző szakmai hitelességgel, mégis közérthetően magyarázza el, mi történik valójában a környezetünkben.
Részlet Jordán Ferenc Az ember vége a természet esélye című 2023-ban megjelent kötetéből:
"A folyószabályozások a városokban főleg az árvízveszély csökkentését célozták, máshol a hajózhatóságot segítették, a járványveszélyt csökkentették, vagy éppen lecsapolt, kiszárított területeket hoztak létre a mezőgazdasági termelés számára. Akkor még talán senki sem sejt***e, hogy a későbbiekben szárazabbra forduló időjárási körülmények között mekkora szükség lesz majd az ártereken raktározott vízmennyiségre. A vízháztartás mellett nem beszélve egy sor olyan faj és ökológiai közösség megzavarásáról, amelyek az ártéri élőhelyhez alkalmazkodtak.
A Tisza szabályozásának terve az 1830-as árvizet követően merült fel, és 1846-ra készült el. A sokáig nem túl sikeres munkálatok végül csak a 20. század elejére jutottak el oda, hogy valamiféle sikerről lehetett beszélni (egészen az újabb árvizek bekövetkeztéig). Közben viszont alaposan megcsappant a halak mennyisége, aminek főleg két oka lehetett. Egyrészt az, hogy az ökológiai közösség sok tagjának fontos a folyó kanyargása, a mellékágak rendszere mint élőhely. Másrészt pedig hogy egyes helyeken rendkívül zavaros lett a víz, a megnövekedett esésű folyó ugyanis több hordalékot vitt. A szabályozás előtti állapotában a hatalmas ártér hatodrésze folyamatos vízborítás alatt volt. A folyó hossza közben az eredeti 60 százalékára esett vissza. A korabeli tudás alapján rosszul tervezett és számított hidrodinamika miatt – főleg a Szolnok alatti szakaszon – addig sosem látott mértékű áradásokat tapasztaltak, és újabb zátonyok keletkeztek. A különböző tervekből végül hibrid megoldások születtek, sokszor ad hoc döntésekkel, míg végül létrejött az egységes irányítás. Minden idők legnagyobb dokumentált árvize végül 1970-ben jelentkezett, a folyamatos toldozgatás-foldozgatás eredményeként sem sikerült megoldani ezt a problémát. Persze, ahogyan Egyiptom a Nílus ajándéka, a Kárpát-medencét is tekinthetnénk a Tisza és a Duna ajándékának, de akkor egészen máshogy kellene hozzáállni a folyószabályozás és az esetleges áradások kérdéséhez. Valószínűleg a legdrágább megoldás a folyóból csatornát csinálni, majd locsolni a kiszáradó és műtrágyázni a kiüresedő földeket.
A sekélyebb tavainkon kevésbé látványos az áradás, a mederből való kilépés, de gyakoribb a rendkívül alacsony vízszint. Ilyenkor mindig felmerül a kiszáradás veszélye. Egy sekély tó hosszú távú vízjárásának mindez természetes része, lehet ellene harcolni, de érdemesebb elfogadni és alkalmazkodni hozzá. A Balaton, a Fertő-tó vagy a Velencei-tó sosem fog úgy működni, mint egy alpesi tó. Szélsőségesebb a vízjárás, igen fontos a parti öv mint élőhely szerkezete és élővilága. A nádas egyfajta puff erként véd a biológiai, kémiai és fi zikai zavarásokkal szemben is. A turizmus, a tengeri jachtok térhódítása és az ingatlanlobbi rendszeresen erős ellentétbe kerül a nádasok élővilágával, elég meggondolatlan módon irtjuk a nádast, emeljük a vízszintet és építjük körbe a tavat.
A Balaton esetében a víz pótlása is felmerül rendszeresen, de komolyabb előtanulmányok nélkül inkább felületes érvekre alapozott viták kísérik az ötletelést. A másik véglet a Balaton kiszárításának terve volt, de mesterséges szigetek létrehozására is voltak indítványok. Úgy játszunk tehát ezzel a tóval, mint macska a gombolyaggal, miközben ódákat zengünk róla. Célszerűbb lenne békén hagyni, okosan limitált halászati terhelés mellett, kenukkal és hagyományos kategóriájú vitorlásokkal a felszínén. Ehelyett körbeépítjük, gigantikus halastavat csinálunk belőle, és tengeri jachtokkal cirkálunk rajta. Mindezt azért, mert néhány nagy hatalmú oligarchának kedves gyermekkori élményei vannak az úttörőtáborból és a jugó tengerpartról is, de ezeket nem tudják összeegyeztetni magukban.
Kevésbé szigorú a Rába vagy pláne az Ipoly szabályozása, ezekben az élővilág is szabadabban tud működni. Az Ipoly szín- és formavilága igen változatos, mindehhez sokszínű élőhelyek és a többi folyóhoz képest magasabb szintű biodiverzitás tartozik, legalábbis a madarak esetében biztosan. A szabályozatlan folyók és az árterek szinte minden esetben természetközeli állapotnak tekinthetők, és hozzájárulnak a vízi és a part menti ökoszisztéma egészségesebb működéséhez. Ennek eredménye például a tisztább víz. Az egyre szárazabb és melegebb éghajlat hatását jelentősen felerősíti a rövidlátó vízgazdálkodási gyakorlat, a talajvíz megcsappanása és minőségének romlása. A Kárpát-medencébe érkező (és persze az ide hulló) csapadék nagy kincs is lehetne, de mi igyekszünk hamar megszabadulni tőle, kivezetni az országból. Ez a szárazság miatt is probléma, illetve nem túl szerencsés megoldás, de amiatt is, mert az élővilág hosszú időn keresztül egy vízben gazdag környezethez alkalmazkodott, rengeteg növény és állat, sokféle élőhely és ökológiai rendszer került emiatt távol a számukra kedvező működéstől. A lassan lefolyó, meanderező folyók és a vizes élőhelyek olyan puff erként, tárolókapacitásként szolgáltak, amelyet vagy mérnöki megoldásokkal, vagy visszavadítással lehetne csak helyettesíteni. A gyors alkalmazkodás az ellenérdekelt felek és az agyonszabályozott adminisztratív keretek között lehetetlen, a gyors és olcsó megoldás a köztársasági elnök imája. Egyelőre nem zárható ki, hogy működik, de nagyobb összegben nem érdemes fogadni rá.
Megjegyzendő itt, hogy a hazai vizes élőhelyek kiterjedése körülbelül 85 százalékkal csökkent az elmúlt háromszáz évben, és ennél rosszabb statisztikát csak Írország produkált a világon (ott 90 százalék körüli a csökkenés mértéke). Ausztrália, Kanada vagy Brazília területén 10 százalék alatt volt a csökkenés. Ezek persze teljesen más adottságú országok, ráadásul hatalmasak, sokkal kisebb népsűrűséggel. Ugyanakkor a Magyarországhoz természetföldrajzi szempontból közelebb álló országok között is vannak kicsit jobb adatok: Hollandia, Németország vagy Litvánia is 70 százalék fölött van, persze ezek is a mindent átható emberi kontrollról tanúskodnak."
