15/11/2025
📖💭 részlet Csóti György hamarosan megjelenő könyvéből:
Szegedi polgár esete a hadikölcsönnel
Csókavári József, a híres papucskészítő mester, Szeged város megbecsült polgára üveges szemekkel nézett maga elé a fényesen csillogó márványpadlóra. Úgy látta, elveszített házának képe tükröződik vissza a díszes padozatról. Az Osztrák-Magyar Bank székházának előcsarnokában nagy volt a sürgés-forgás. Sápadt arcú, kétségbeesett szemű urak siettek fel s alá. Volt, aki pénze után futott, volt, aki pénzért kilincselt. Ő egyelőre az első csoportba tartozott. Pár perce a bank szegedi igazgatójának irodájából lépett ki. Kivételesen fogadta őt a bankvezér, a város polgárságának elitjébe tartozó „iparos arisztokratát”, akivel jó kapcsolatot ápolt a Szegedi Polgári Casinóban.
Esze felfogta, mi történt vele, de a szíve és a lelke tiltakozott ellene. Felmenői évszázadokra visszamenően haza- és nemzetszerető emberek voltak, akik, ha kellett, áldozatokat is hoztak a honért. Négy fia közül három azonnal kiment a frontra, önként, nem kellett küldenie őket. Egyikük hősi halált is szenvedett. A mély fájdalom még most is ott ül a szívében. Minden gyermekét egyformán szerette, mégis, mintha már kezdetektől fogva megérezte volna a sorsát, Györgyöt félt***e legjobban. Nem merte, nem akarta kedvencének tekinteni, de ma már tudja, az volt. És most, szeretett fia után elveszít***e legértékesebb tárgyi tulajdonát is, a Berlini körúton fél élet szorgalmas munkája gyümölcseként felépített szép házát. Megmaradt ugyan a Kárász utcában lévő üzlete, meg a Kossuth Lajos sugárút melletti eredeti lakása, de ezek már csak a túlélésre voltak jók.
Csókavári József már őszülő fejével nem ment a frontra, hadikölcsönt jegyzett, ezzel kívánt hozzájárulni a haza védelméhez. Egy percig sem gondokozott a kockázaton. A politikához nem értett, csupán újságolvasóként foglalkozott vele. Persze érdekelte, mi történik a világban, de csak ennyi. A kezdeti hurrá optimizmus („mire lehullanak a levelek, hazajönnek a katonák”) után sem mérlegelt. Ha segíteni kell, egy Csókavárira számíthat a hon. „Kedves Csókavári úr, a háborút elveszítettük, az országban fejetlenség van, pénz nincs. Az Ön házát kénytelenek vagyunk a bank birtokába venni, mert az általunk kifizetett hadikölcsön fejében jelzálogot tett az ingatlanra, hiszen nem volt készpénze, és most sincs.”
Nagyon nehéz idők jöttek. A nemzetre, az országra és minden egyes polgárára nézve. Az igazgató jól fogalmazott, amikor azt mondta, az országban fejetlenség van. Érthetetlen káosz uralkodott a Kárpát-medence közepén. Egy félkegyelmű gróf, a tehetségtelen és erkölcsi nulla Károlyi Mihály ölébe hullott a hatalom. A széleken, a Kárpátok bércein és lejtőin pedig befelé lopakodtak a hiénák. Csehek északról, oláhok délkeletről, rácok délről fenték a fogukat Szent István védtelenül maradt országára. Erős szavak, de nem lehet finomabban fogalmazni. (A Károlyi kormány ugyanis feloszlatta a szervezetten hazavonuló magyar hadsereget. Történelmi tény, hogy a fegyverszünetek megkötésekor valamennyi magyar katonai alakulat az ország határán kívül állomásozott, a Magyar Királyság területi integritása 1918 őszén még sértetlen volt. A visszatérő katonák kormány általi lefegyverzése a legsúlyosabb történelmi bűn volt. Ezt követően ugyanis ellenséges szomszédaink megszállták az ország nagy részét.)
Csókavári József visszament Kárász utcai üzletébe, ahol gyakorlatilag újra kezdhette az életét. Öt alkalmazottja volt, három segéd a műhelyben és két eladónő az utcára nyíló bolti részben. Aggódó szempárok kísérték az idősödő mestert, amint hátra ment és leroskadt szerszámai közé. Tudták honnan jött, mi járatban volt a Tisza Lajos körúton. Dolgos kezeivel végig simította az elkészült lábbelik pipacsos-kalászos-búzavirágos hímzésű bársony bevonatú felső részeit.
A szegedi papucs készítésének módja és divatja a török időkből ered, a magas sarkú lábbeli formája és a kézi varrás technikája csaknem változatlanul fennmaradt. A XIX. század második felében és a XX. század elején élte fénykorát Szegeden ez művészeti értékű kézműves mesterség. Termékeik eljutottak nem csak a környező vármegyék vásáraira, hanem a párizsi és brüsszeli világkiállításokra is. 1900-ban Párizsban a látogatók megcsodálhatták Csókavári József három csodálatos papucsát is. Erre gondolt az őszülő mester, amikor mély sóhaj szakadt fel mellkasából, fejét felvet***e, és így szólt félhangosan: nem adom fel! Korát meghazudtoló fürgeséggel felugrott, és kérdő tekintetek között, udvariasan elköszönve, hazament.
Egész éjjel álmatlanul forgolódott az ágyában, azon tépelődve, kiket bocsásson el alkalmazottai közül. Nem csak nagy háza veszett el, de pénztartalékjai is kifogytak. A vásárlóerő drasztikusan lecsökkent az egész országban, az embereknek túlélési gondjaik voltak. Döntenie kellett, hogyan tovább? Hajnalra már döntött is. Bármilyen szívtelennek tűnt saját magának is, de öt alkalmazottja közül négyet elbocsájt. Maradék pénzéből egy kis kárpótlást ad nekik, hogy valahol újra kezdhessék az életüket. Egyedül az öreg Börcsök Lacit tartja meg, akivel annak idején az egész iparos vállalkozását kezdte. Barátinak mondható kapcsolatuk volt, egymás gondolatát is ismerték már. Csak ránézett a már szintén őszülő társára, aki azonnal tudta, mit kér. A bolti üzletrészbe beül Teréz, a felesége, hamar kitanulja majd a mesterséget.
Gyermekeik már kiszálltak a családi fészekből, bár egyik unokáját, a nyolc esztendős kis Lacit ő neveli, mióta édesapja a fronton van. De ezt az édes terhet elviseli, amíg kell.
Át kellett gondolni az új üzletpolitikát. Ezekben a nyomorúságos időkben nyilván megcsappan a kereslet a szép szegedi papucsok iránt. Mindenki hordja majd a lábbelijét, amig le nem szakad róla. De ez mindenre kiterjed, nem csak a papucsokra. Megnő az igény cipők talpalására, foltozására, csizmák javítására. Kiterjeszti tevékenységét mindennemű cipészi munkára. Másnap már ott „ormótlankodott” a kirakat üvegén: Mindennemű lábbeli javítását vállalom. Pár nap múlva két segédje és a bolti eladók összeszorult szívvel távoztak a jobb napokat látott Kárász utcai üzletből. A férfiak lógó fejjel, az asszonyok sírva. Csókavári József szíve is fájt, látva a hosszú-hosszú éveket át vele jóban-rosszban együtt dolgozó hűséges csapatát távozni Szeged híres üzleti utcájára. Tudta azonban, nem volt más választása.
Új élet kezdődött. Lacika édesapja, Ferenc, visszajött a harctérről, ismét magához vette a fiát. Így aztán Terézzel együtt teljes idejükben a műhelyben és az üzletben tevékenykedhettek. Eleinte nagyon kevés vásárló tért be, de annál több javítani valót hoztak. Nem volt könnyű, a csodálatos papucsok tervezése és készítése után cipőt talpalni, de egy szebb jövő reményében azt is jó szívvel csinálták. Közben a csonka ország kezdett magához térni. Bethlen István miniszterelnök konszolidációs programja – túlzás nélkül – csodákat művelt. A gazdasági konszolidáció egyik legfontosabb eleme az 1924-es népszövetségi kölcsön megszerzése volt.
A 250 millió aranykorona értékű hitel lehetővé t***e az új, stabil fizetőeszköz, a pengő 1927-es bevezetését. Az iparban jelentős fejlődés indult meg, különösen a könnyűipar területén. A külföldi tőke beáramlása és az állami szerepvállalás egyaránt hozzájárult a gazdaság modernizációjához. Megnőtt a kereslet Szegeden is az igényesebb lábbelik iránt. Csókavári József sikeresen átvészelte a nehéz időket. Visszavette egyik elbocsátott segédjét, aki addig – kényszerűségből – vasúti rakodómunkásként kereste a kenyerét, hogy felnevelhesse két kisgyermekét. Feleségét „nyugdíjazta”, és helyére beültetett egy móravárosi menyecskét a pultok mögé. Ismét fellendült a hírös szögedi szakma. Az 1929-es barcelonai világkiállításon a katalánok is megcsodálhatták a Kárász utcai műhely pipacsos-kalászos-búzavirágos hímzésű bársony bevonatú papucsait. A magyar nép életrevalósága ismét bizonyítást nyert.
Budapest, 2025 nyarán Csóti György írása
Megjelent: rövidített változata a Mandiner hetilap 2025. november 13-i számában: a Polgári Karakter rovatban.
