Music Fashion

Music Fashion Music & Peace! :) Music Fashion önéletrajz – avagy zene és sales, no meg a divat! Mért ne, gondoltam, hiszen a koncertszervezés sem más, mint sales és zene.

Valahol ott kezdődött a zenei pályafutásom, amikor Zsolt barátom, aki 1999-ben már a Danubius Rádió kreatív csapatában dolgozott, felhívott, hogy adjak egy önéletrajzot, mert az előző esti rádiós buliban „rátukmált” engem a salesvezetőre. Az önéletrajzomba persze az akkor éppen befejezés előtt álló jogi egyetemi tanulmányaimon kívül csak 1-2 budapesti szórakozóhelyet tudtam felsorolni, ahol pultos

ként dolgoztam. De ha jobban megnézzük, akkor koncertek alatt sört csapolni valójában zene és sales. A felvétel sikerült, reklámértékesítő lettem és életem 7 legjobb évét töltöttem el a Danubius Rádióban, ahol már a marketing szakkifejezések szerint is kombináltam a sales-t és a zenét. A bűvös 7 év nálam is változást hozott: a 90.9Jazzy Rádió kereskedelmi vezetője lettem, ahol a mai napig tevékenykedem, mert a rádió ÖRÖK!
2010-ben az én Garami Gábor barátom megkérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem a frissen megalakított zenekarát menedzselni. Aztán elindult a „lavina”, jöttek a zenekarok, zenészek, hangmérnökök, road-ok, party-k, fesztiválok, lemezek…
Barátságok szövődtek, munkakapcsolatok alakultak, elindult útjára a Music Fashion. Lett egy kisvállalkozásom és baromi szerencsés vagyok, mert nagyon klassz emberekkel dolgozhatok együtt. A zene és a sales ismét adott. És hogy mit jelez a divat? Na szóval van még pár dolog a tarsolyomban, amivel meglepetést fogok okozni! :)

Sziszka

A The Trousers hatodik nagylemeze Animal Gun címmel jelent meg. Az anyagot még 2019 végén kezdte felvenni az együttes a ...
14/06/2026

A The Trousers hatodik nagylemeze Animal Gun címmel jelent meg. Az anyagot még 2019 végén kezdte felvenni az együttes a budapesti Artist Factoryben korábbi dobosuk, Cs. Szabó Zoltán hangmérnök vezetésével. 🤟🎧🎵💽

A CD rendelhető a Music Fashion webshopból! 🎧📀
https://shop.musicfashion.hu/home/98-the-trousers-animal-gun.html

Több év kihagyás után jelentkezett új lemezzel a We Are Rockstars. A zenekar öt dalt és három remix változatot pakolt fe...
11/06/2026

Több év kihagyás után jelentkezett új lemezzel a We Are Rockstars. A zenekar öt dalt és három remix változatot pakolt fel a Lights című kiadványra. 🤟🎧🎵💽

A CD rendelhető a Music Fashion webshopból! 🎧📀
https://shop.musicfashion.hu/home/54-we-are-rockstars.html

A The Immigrants egy pécsi alternatív rockegyüttes, amelyet 2011 tavaszán Badric Adorio énekes basszusgitáros Süveges Do...
07/06/2026

A The Immigrants egy pécsi alternatív rockegyüttes, amelyet 2011 tavaszán Badric Adorio énekes basszusgitáros Süveges Dominik gitáros és Sápi Szabolcs gitáros alapított Pécsen. 2011 őszén csatlakozott Károlyfi Balázs dobos a zenekarhoz, ahonnan a The Immigrants aktív működésének kezdetét számolják. Az együttes 2012-től vált ismertté Magyarországon, miután bekerült a 2012-es Csillag Születik szériájának döntőjébe. A The Immigrants 2013 januárjában jelentette meg első Best Of Immigrants névre hallgató lemezét, amely azóta Európa több országába is eljutott. 🤟🔥🎧🎵💽

A CD rendelhető a Music Fashion webshopból! 🎧📀
https://shop.musicfashion.hu/cd-akcio-tamogasd-a-kedvenc-zeneszedet/41-the-immigrants-best-of.html

Temesi Berci ötödik nagylemezén, a „Time is not a magazine”-on a színpadokon legtöbbször hátul, sötétben muzsikáló dobos...
06/06/2026

Temesi Berci ötödik nagylemezén, a „Time is not a magazine”-on a színpadokon legtöbbször hátul, sötétben muzsikáló dobosok kapják a főszerepet. Nem véletlenül, hiszen az ütős hangszereken bizonyító zenészek alapjaiban határozzák meg mind a dalok minőségét, mind a koncertek hangulatát. 🤟🔥🎧🎵

A CD rendelhető a Music Fashion webshopból! 🎧📀
https://shop.musicfashion.hu/home/96-time-is-not-a-magazine.html

A negyvenedik születésnapjára készült el Symphosium 40 című dupla lemezével Temesi Berci. Az ország egyik legfoglalkozta...
05/06/2026

A negyvenedik születésnapjára készült el Symphosium 40 című dupla lemezével Temesi Berci. Az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzője, zenei rendezője egy nagyszabású, másfél évig tartó projekt végére tett pontot: három országból csaknem száz közreműködő részvételével készült a dupla album, melyben szövegkönyv is található.

A CD rendelhető a Music Fashion webshopból! 🎧📀
https://shop.musicfashion.hu/home/91-temesi-berci-symphosium.html🔥🎧🎵

Cím

Andrássy út 49
Budapest
1061

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Music Fashion új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Music Fashion számára:

Megosztás

Kategória