Kühl DJ, Producer, Promoter Transcendent since '91. A national DJ treasure. Prepare to be entranced!

1986ban már kisebb bárokban és klubokban is játszik.

Ekkor még funky, hiphop és soul zenékre építi a műsorát. Ez idő alatt a főváros több szórakozóhelyén is zenél. (Moment, Casablanca, Randevú, BangkokHilton).
1993 -ban kezd el a house zenével foglalkozni.
1995 -ben a Club Speed megnyitásával egyidőben, ahol rezidens, megkezdődik az országjáró bulik végtelen sorozata, így Kühl az ország valamennyi fontos klubjában fellép. Trance, majd később progressive house zenékre épülő szettjeivel stílus teremtő Magyarországon. Zeneileg mindig naprakész és tudatosan keresi a friss hangzásokat. HÍresen tű pontos mixei mindig egy komplett történetet mesélnek el a tánctéren. Házigazdaként jegyzik a keceli Club Koronában, ahol a BPM ügynökség az első, komoly progressive house bulikat rendezi. Az angol Global Underground, a Cream és a Renaissance klubesteken, Sasha, John Digweed, Nick Warren, Anthony Pappa…stb mellett, a hazai party közönség egyik kedvence. Az első magyar szervezésű kamionon is szerepel 1997-ben a berlini Love Parade-en. A hazai fellépések mellett nemzetközi meghívásokat kap:
Románia (Krystal, Space, Gossip Bukarest; Noname, Zambara Temesvár, Oscar Kolozsvár, La Mania Constanta...stb)
Lengyelország (Piekarnia, Klatka, Smolna Varsó, )
Szlovákia (Dopler, Extreme, Expo Center Pozsony)
Csehország (Karlovy/Paradox Prága, Creamfields 2008) Szerbia (Lifka Szabadka)
Svájc (Spidergalaxy Zurich)
Olaszország (Club Deep Bolzano, La Garre Torino, New York Jazz Treviso, Pulp Milano)
Spanyolország (Chick/Cream Gran Canaria, El Son Teneriffe, La Saal Vigo),
Japán (Club Air Tokyo, Tokyo Tower)
Anglia (Fabric London)
Egyesült Államok (Sullivan Room, La Souk New York, Foundation Room/Mandalay Bay Las Vegas)
Közönségszavazatok alapján 2001ben és 2002ben az ország legnépszerűbb lemezlovasa.
4 évig a Pacha Budapest, 6 évig a siófoki Club Flört, 2004től 2006ig a Home Budapest meghatározó dj-je.
2002től 2007ig a Fame Promotion promótere, a Dokk Club szombati Dokk Progression estjeinek rezidense és kreátora, a Coronita afterparty egyik megálmodója.
2012 és 2015 között az ország egyik legnagyobb zenei adójának a Music Fm, Musickillers műsorának állandó lemezlovasa.
2015től a Legendary Moments, a Roofhaus, Primefm és a Playground estek rendszeres résztvevője. In 1986, he played in smaller bars and clubs. He builds his show on funky, hip-hop and soul music. During this time, he plays music in several nightclubs in the capital. (Moment, Casablanca, Randevú, BangkokHilton). He started playing house music in 1993. In 1995, at the same time as Club Speed ​​opened, where he is resident, an endless series of country parties begins, so Kühl performs in all the important clubs in the country. He is listed as a resident at Club Korona in Kecel, where the BPM agency hosts the first serious progressive house parties. The English Global Underground, Cream and Renaissance club parties, along with Sasha, John Digweed, Nick Warren, Anthony Pappa… etc., Kühl is one of the favorites of the domestic party audience. In addition to domestic performances, he receives international invitations:
Romania (Krystal, Space, Gossip Bucharest; Noname, Zambara Timisoara, Oscar Cluj-Napoca, La Mania Constanta ... etc.) Poland (Piekarnia, Klatka, Smolny Warsaw,)
Slovakia (Dopler, Extreme, Expo Center Bratislava)
Czech Republic (Karlovy / Paradox Prague, Creamfields 2008) Serbia (Lifka Subotica)
Switzerland (Spidergalaxy Zurich)
Italy (Club Deep Bolzano, La Garre Torino, New York Jazz Treviso, Pulp Milano)
Spain (Chick / Cream Gran Canaria, El Son Tenerife, La Saal Vigo),
Japan (Club Air Tokyo, Tokyo Tower)
England (Fabric London)
United States (Sullivan Room, La Souk New York, Foundation Room / Mandalay Bay Las Vegas)
According to public votes, in 2001 and 2002 he was the most popular dj in the country. He has been the resident of Pacha Budapest for 4 years, Club Flört in Siófok for 6 years, and Home Budapest from 2004 to 2006. From 2002 to 2007, he was a promoter of Fame Promotion, a resident and creator of Dock Club’s Saturday Dock Progression evenings, and one of the dreamers of the Coronita afterparty. In 2008 he was the organizer of Nonsense Electric. Between 2012 and 2015, he was a regular dj for Musickillers, one of the country’s largest music stations, Music Fm. Since 2015, he has been a regular participant in Legendary Moments, Roofhaus and Playground evenings.

08/10/2026

Készült egy jó kis videó a szombati buli fellépőivel, gondoltam, közkinccsé teszem. A City Meeting-gel hosszasan agyaltunk, hogy milyen buli legyen a fővárosi bemutatkozás, így választottunk két igazán friss vendégművészt a nemzetközi palettáról.
Budakid több éve teljesen egyedi hangzásviágot képviselve csempészi minőségi zenéit olyan dj -k szettjeibe mint Sasha, Digweed, Nick Warren, Guy J vagy Hernan.
Artic White az idei év egyik legigéretesebb felfedezettje, ontja magából a legmekapóbb melódiákat. Kamilo Sanclemente - No Regrets remixe a nyár egyik kiemelkedő zenéje volt. Legfrissebb megjelenése a Soundgarden-en látott napvilágot. A héten Peter Makto barátunk Zenebona Records-án jön ki egy új darabbal.
Matthew Sona-t is hazahívtuk egy kis játszásra. Teljesen véletlenül Artic White egyik friss darabját remixeli éppen.
Dusannal igérhetünk egy b2b komoly warmup-ot, szóval, érdemes lesz korán érkezni és végig velünk lenni egész éjjel!
Online itt tudod beszerezni a jegyeket: https://oneticket.hu/events/city-meeting-budapest-budakid-nl-artic-white-ita-10-10-2026-the-downtown-basement
További info az eseményben:
https://www.facebook.com/events/1418299136921348/

Készülj fel az ősz legkülönlegesebb klubélményére: szombaton érkezik a City Meeting első budapesti bulija❗️ Egy kihagyha...
07/10/2026

Készülj fel az ősz legkülönlegesebb klubélményére: szombaton érkezik a City Meeting első budapesti bulija❗️
Egy kihagyhatatlan éjszaka vár ránk, ahol a nemzetközi elektronikus zenei szcéna és a hazai élvonal találkozik egy olyan helyszínen, amely épp a szemeink előtt születik újjá. 🔝
A különleges hangulatért két fantasztikus nemzetközi dj felel: érkezik a dallamos ütemek holland mestere, Budakid (NL), valamint az olasz eleganciát képviselő Artic White (Ita). A hazai színeket egy igazi exkluzív fellépő, az Amszterdamból csakis erre az éjszakára hazatérő Matthew Sona erősíti, a tökéletes felvezetésről pedig a City Meeting rezidensei: Kühl és Dusán gondoskodnak. Érdemes korán érkezni! 😎
A zenei felhozatal mellett a helyszín is tartogat egy hatalmas csavart: az eseménynek a nemrég bezárt, ikonikus Aether ad otthont – pontosabban az utódja, a jövő héten hivatalosan is debütáló Vector klub! Ez azt jelenti, hogy az elsők között bulizhatsz a megújuló dizájnnal és új névvel újjászülető falak között, még a hivatalos nyitóhétvége előtt. 🎼
A jegyek gyorsan fogynak, ezért a biztos bejutáshoz érdemes elővételben biztosítani a helyedet. Találkozzunk szombaton a tánctéren!
jegyek: https://oneticket.hu/events/city-meeting-budapest-budakid-nl-artic-white-ita-10-10-2026-the-downtown-basement

event: https://www.facebook.com/events/1418299136921348/

Este We Love People  premier!
07/10/2026

Este We Love People premier!

We Love People Open Air Weekend • 10-12 July 2026 LIVE DJ SET by ...

Hopp... itt egy szombaton játszott szett! Kellemes hetet mindenkinek! 🎼City Meeting Budapest - Budakid (NL) Artic White ...
06/10/2026

Hopp... itt egy szombaton játszott szett!
Kellemes hetet mindenkinek! 🎼
City Meeting Budapest - Budakid (NL) Artic White (ITA) - 10.10.2026. - The Downtown (Ex Aether)
https://www.facebook.com/events/1418299136921348

01. Philomena - Toñaco
02. Domino (Ares Carter Extended Remix) - Oxia
03. Life Is My Teacher (Simon Vuarambon Remix) - Miss Kittin
04. Fiora (Extended Mix) - Lean Robotti
05. Surface ( Babo Remix ) - Panoptic
06. Vesper - Matthew Sona
07. Roaches (Sinan Arsan Edit) - Trancesetters
08. Crossing the Styx (DJ Ruby Extended Remix) - Jeff Ozmits, Miguel Ante, Dj Ruby
09. Analog Dream (Extended Mix) - Nicolas Viana
10. Only I Know What You Said (Emi Galvan Remix) - Nick Warren Emi Galvan
11. Reborn (Original Mix) - Emi Galvan
12. Legacy (Kevin Di Serna & Devlant Remix) - Infusion
13. Placebo - Guy J
14. My Saviour (Extended Mix) - Urmet K, SANDHAUS
15. Futuro Infinito (Extended Mix) - Artic White
16. Perception (Peter Makto Buenos Aires ReTouch) - Cass & Slide Cass (UK)

https://soundcloud.com/kuhl/kuhl-live-from-the-flow-szeged

Live From Dance Mix @ The Flow - Szeged 03.10.2026. 01. Philomena - Toñaco 02. Domino (Ares Carter Extended Remix) - Oxia 03. Life Is My Teacher (Simon Vuarambon Remix) - Miss Kittin 04. Fiora (Exte

Vegyétek is vigyétek, a modell csak megegyezés kérdése, rá külön licitet hirdetünk (majd egyszer)! 😎❤🔝💯
05/10/2026

Vegyétek is vigyétek, a modell csak megegyezés kérdése, rá külön licitet hirdetünk (majd egyszer)! 😎❤🔝💯

A modell az kegyetlenül nem néz ki jól de jelentjük megannyi MERCS termékünk maradt + LEGYEZŐK. Képeket mindenről csinálunk hamarosan és megy kommentben alul!

LEGYEZŐK: 2500huf
HÁTIZSÁK 4 szín : 5000huf
NAPELLENZŐ 2 szín : 2500huf
VÁSZONTÁSKA 4 szín: 4000huf
HÍMZETT TÖRÖLKÖZŐ: 8000huf

Amennyiben szeretnék WLP termékeket: [email protected] címre írj kérlek!

Matthew Sona – Az este egyik legkülönlegesebb pontja. City Meeting Budapest - Budakid (NL) Artic White (ITA) - 10.10.202...
05/10/2026

Matthew Sona – Az este egyik legkülönlegesebb pontja.

City Meeting Budapest - Budakid (NL) Artic White (ITA) - 10.10.2026. - The Downtown (Ex Aether)

Matthew szeptemberben kezdte meg egyetemi tanulmányait Amsterdamban, és kifejezetten erre a rendkívüli dátumra repül ✈️ haza zenélni. Könnyen lehet, hogy az egész őszi szezonban ez lesz az egyetlen alkalom, amikor itthon találkozhatsz vele a pult mögött!

jegyek: https://oneticket.hu/events/city-meeting-budapest-budakid-nl-artic-white-ita-10-10-2026-the-downtown-basement

Cím

Vajdahunyad Utca 4.
Budapest
1082

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kühl új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kühl számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória