18/01/2026
Sokáig azt gondoltam magamról, hogy én nem vagyok vállalkozó alkat. Sosem jutott eszembe, hogy nekem valaha vállalkoznom kellene.
Talán azért, mert azt láttam a saját családomban, hogy a vállalkozás komoly kockázat, és óriási bukásokkal tud járni. Volt olyan, akire mindig a menő, "gazdag" rokonként néztem, majd gyakorlatilag elveszítette a házát és az élete munkáját.
Anyukám kényszerből lett vállalkozó, mert átalakult a szakma, amiben dolgozott. Finoman szólva sem lett sikersztori. Ezek után talán nem csoda, hogy véletlenül sem gondoltam erre az útra.
Az alkalmazotti létet valahogy biztonságosabbnak éreztem, még úgy is, hogy eleinte a főállás mellett mellékállásban is dolgoznom kellett, hogy el tudjam tartani magam.
Mondjuk hamar kiderült, hogy alkalmazottnak lenni sem volt életbiztosítás. Az első munkahelyemről kirúgtak. A második - azóta is kedvenc - munkahelyem megszűnt.
Később pedig megtapasztaltam, mennyi minden múlik azon, hogy ki a vezetőd, hogyan jöttök ki egymással, és hogy éppen milyen döntések születnek feletted.
Aztán mégis vállalkozó lettem én is, igaz, "kényszerből". A szülési szabadságom alatt ugyanis csak így tudtam dolgozni.
Mondtam is a férjemnek, hogy sosem gondoltam, hogy vállalkozó leszek, mert "én nem vagyok vállalkozó alkat". Erre konkrétan kinevetett, mert szerinte pont azok a képességeim vannak meg, amik ehhez kellenek.
Szeretek és tudok tervezni, kitartó vagyok, önállóan működöm, és sosem vártam arra, hogy valaki megmondja, mit csináljak. Bizonyos szempontból én voltam az ideális alkalmazott, aki úgy húzza a főnök szekerét, mintha a sajátja lenne.
Ma már úgy vagyok vele, hogy konkrétan rosszul vagyok a gondolattól, hogy újra alkalmazott legyek.
Szeretem azt a szabadságot, amit a vállalkozás ad. A kontrollt, hogy eldönthetem, merre tovább. Azt, hogy olyan munkát végezhetek, amit értékesnek gondolok. Azt, hogy magamnak oszthatom be az időmet és nem kell egy munkarendhez alkalmazkodnom. Nem kell senkitől elkéredzkednem, ha más dolgom van.
Most már rettentően örülök neki, hogy vállalkozó lettem. (Nem mondom, hogy soha nem lennék újra alkalmazott, de csak akkor, ha tényleg nem lenne más választásom.)
Ha másképp alakul az életem, valószínűleg sosem lettem volna vállalkozó. Főleg nem főállásban.
Hálás vagyok, hogy voltam alkalmazott és rengeteget tudtam tanulni, remek szakemberektől, vezetőktől, nemzetközi szintű rendszerekből. Olyan tudást szívhattam magamba, amit vállalkozóként talán sosem sikerült volna.
Örülök, hogy megtapasztaltam, milyen alkalmazottnak lenni, mert így tudom igazán értékelni a vállalkozás szabadságát.
Hálás vagyok, hogy mellékállásban kezdtem a vállalkozást és lépésről lépésre jutottam el a főállásig. Így nem kellett olyan kockázatot vállalnom, amit talán sosem mertem volna.
Miért osztottam meg mindezt? Mert talán te is úgy vagy vele, hogy a vállalkozás nem neked való. Pedig könnyen lehet, hogy de bizony, és sokkal boldogabb lennél benne. Végre megtalálnád az igazi helyedet ❤️
