22/11/2025
Story time
Műtárgysérelmek II.
Köszönet a történetért Lillának
🌑✦ A csönd színe fekete 🌑
Nem tudom, mikor kezdődött az este — talán már útközben.
A családi feszültségek még bennem rezegtek, de csendben bíztam benne, hogy egy művészeti közegben — ha csak átmenetileg is — otthonra találhatok.
Egy DJ ismerős írt: „fel tud írni”, ha készítek néhány fotót és videót, mert szükség lenne rá.
Jeleztem, hogy ez munka, nem szívesség — így állapodtunk meg.
Már ekkor éreztem: talán nem engem várnak, hanem a kamerát.
Mégis mentem, hátha ott hasonszőrű lelki társakra találok.
A Három Holló galéria félhomályos, ahogy ment le a nap: cigaretta, lassú szavak, fekete vonalak a falakon.
Vizet ittam, tiszta jelenléttel akartam ott lenni, ez esik jól.
Fotózni kezdtem — nem dokumentálni, látni.
Ezt el is mondtam T. úrnak: számomra minden kép kompozíció, emberre figyelő alkotás.
Úgy tűnt, érti.
A munka végén 10.000 forintot és egy általa készített grafikát hagyott jóvá.
Három alakot választottam, felettük fekete örvényekkel — a testvéreim jutottak eszembe.
Őszintén elmondtam neki a nővérem betegségét a képhez kötődő érzelmi narratívát. És azt, mikor a pénzt nekem adta - ritka érzés megbecsülve lenni.
Nem a pénz miatt — a gesztus miatt, mert számomra a művészet akkor valódi, ha kapcsolódás is születik, nem csak tranzakció.
Később a társasághoz ültem, a megnyitó után, a már belőlem távozó érzések után, továbbra is őszintén, talán nyersen, de tisztán.
Figyeltem, kérdeztem, jelen voltam.
T. úr azonban minden mondat után szemét forgatta, majd kimondta, amikor már láthatóan nem voltam számára komfortos, és zavarta a mélység:
„Lehúzol minket. Inkább maradj csöndben, nem teszel hozzá a beszélgetéshez”.
Nem volt vita. Csak csönd - ahogy kérte.
Csak figyeltem, ahogy T úr igazán szereti - mert összeomlani nem lehet nyilvánosan.
Később megérint***e a vállam, mosolyogva:
„Most már megszólalhatsz.”
Akkor már nem volt mit.
Csendben visszat***em a pénzt és a grafikát a mellettem lévő székre,
majd távoztam.
Másnap a fotók megjelentek, de nem tőle. Fotózta: Szabó Márta Lilla - köszönet, hála, művészi korrektség nélkül. Sterilen.
Valamikor pedig… az esemény és a képek is törlődtek.
Mintha soha nem történt volna meg.
“Az esemény nem található”
Nem lett ebből megtisztulás, csak csönd.
Nem tanulság, hanem üres hely.
Nem kapcsolat, csak egy félbemetszett pillanat,
amelyet már nem lehet visszamondani —
és amit nem lehet szépen befejezni.
A történet ott maradt, ahol elvágták.
És ami eltűnt, az már nem kaphat lezárást —
csak nyom nélküli múltat.
