Könyvhét, Baranyai Utca 1, Budapest (2026)

16/09/2026

SZÉP SZAVAKKAL BORZALMAS ESEMÉNYEKRŐL – TERÉK ANNA JÉG CÍMŰ KÖTETÉRŐL
https://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&action=article&articleId=16641

Ne ijedjünk meg se a szokatlan formától, se a nehéz témától. Adjunk időt a Jégnek, szánjunk rá egy nappalt vagy egy éjszakát, amikor feloldódhatunk a sorokba, elkaphat minket a versek ritmusa és átnyargalhat rajtunk a történelem. Nem fogunk csalódni. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online

16/09/2026

Tarján Tamás – Könyvbölcső. Vonaton olvasni
Könyvhét, 2007/17-18. szám, szeptember
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL

Régebben sokat vonatoztam, vasutas nagyapa unokájaként még mogorva időpontokban, kényelmetlen körülmények között is familiáris büszkeséggel. Ma már ritkán használom félárú igazolványomat. Gépkocsim ugyan továbbra sincs, ám az utazásra szólító alkalmak – színházi és irodalmi, ismeretterjesztő tennivalók – többsége elenyészett. De tavasszal és nyáron újra sokat bumliztam. A vonatozásban tudvalevően az alvás, az ismerkedés és az olvasás a legjobb. A magunkkal vitt könyv lehetőleg kicsiny, könnyű legyen. Patrik Ouøedník

A huszonnégyes év

című, röpke és fragmentumos regénykéje (Progymnasma 1965-89 alcímmel; Kalligram) tökéletesen megfelel e kritériumnak. A Párizsban élő cseh író sajátosan önéletrajzi „bekezdéses epikáját” húsznál több nyelvre fordították le. „Emlékszem, amikor énekórán nem akartam elénekelni az orosz himnuszt, s nagy balhé lett belőle”, „Emlékszem James Bondra (a 007-es ügynök) és dr. Sorgéra”, „Emlékszem, hogy ’89 júniusában vagy júliusában az a hír járta, hogy Hrabal lesz a Cseh Írószövetség elnöke” – csupa kurta emlék- vagy fikciófoszlány. A magán- és közéleti utalások (cseh vonatkozásainak) megértéséhez a fordító, G. Kovács László jegyzeteket is ad (az átlag- és a fiatal olvasónak: nem eleget). A bevallottan Joe Brainard és Georges Perec nyomán alkalmazott technika stílusbravúrra nem nyújt lehetőséget. A kihagyásos, lóugrásos szöveg sakktábláján magunk is a rekonstruáló, asszociatív, emlékező befogadás izgató-ingatag stratégiájával haladunk. Emlékszem…? „Emlékszem arra, hogy Sa-la-la-la-li” – ez a XXIV. fejezet egyetlen (a művet záró) tézise. Václav Neckáø (színészként a Szigorúan ellenőrzött vonatok főszereplője) énekelte egykor. Pár hónapja került nyilvánosságra, hogy a legendás énekes majdnem egy évtizedig együttműködött a cseh állambiztonsági szolgálattal. Erre emlékezhetett-e (műve közreadásakor 2002-ben) a szerző…?

Önéletrajzi írások

címmel az Ab Ovo kötete Thomas Bernhard ciklusát (Egy gyerek; Az ok; A pince; A lélegzet; A hideg) tartalmazza. A kafkai előzményű sötéten látás mesterművei a kilencvenes évek közepének balul sikerült magyarításai után most Lőrinczy Attila, Sarankó Márta és a tónust legjobban érző Szíjj Ferenc tolmácsolásában buktak felszínre. Mindegyik tömb levezethető mottójából (például: „Nem tudtak gyógyírt lelni a halálra, a nyomorúságra, a tudatlanságra. Hogy mégis boldogan élhessenek, azt eszelték ki, hogy nem gondolnak rá” – Pascal). Az egyik mottóban (az öngyilkossági arányszám révén) Magyarország is érintett. Az író életének első két évtizedét átfogó sorozat az értelmetlenség, pusztulás, káosz leképezése – a háború, betegség, szellemi torzság, szeretetlenség, önzés, tehetetlenség által konkretizálva. Az éjfekete helyzetkép abszurditásának, egynemű reménynélküliségének ellenpontja, hogy a megsemmisítés-megsemmisülés mechanizmusában az akasztófahumorig félelmetes, lenyűgöző logika érvényesül, s a teremtés egészét és a külvilágot érő hörgő gúny az alkotót sem kíméli: sem a hányódó-halódó gyereket, tüdőbajos ifjút, sem a világsikerű írót. A legemlékezetesebb figura a botcsinálta irodalmár és anarchista gondolkodó nagyapa – aki teljes nevelői alkalmatlanságában bizonyára a legtöbbet t***e (öntudatlanul), hogy Bernhard azzá váljon, akivé vált.
Súlyra sem könnyű könyv Bernhardé. Magyar Zoltáné szintén nem:

A Szilágyság mondahagyománya

(Balassi Kiadó) képtáblákat is sorakoztat. A felvételek egy része nem a sok szeret***el megidézett adatközlőket ábrázolja, hanem táji-hangulati hátteret fest. A sok száz kis fejezet (az 5-24. oldalon terül el a Tartalom!), az 1450 közléstétel belefeledkező szemelgető olvasást biztosít. A helyenként családias melegségű tudományos bevezetés otthonossá teszi a „látogatót” az Ady emlegette „hepehupás, vén Szilágyban” (melynek neve a szil fanévből képződött) és folklórörökségében. Az igen gazdagnak, helyenként unikálisnak számító – saját gyűjtésből eredő, illetve kéziratok, kiadványok feldolgozásából sűrített – anyagtól hosszabb, kerek, hatásos és tanulságos történeteket ne nagyon várjunk. Az eredetmagyarázó, történeti, betyár-, kincs-, hiedelem- és egyéb mondák, mesés-tréfás népi elbeszélések olykor egyetlen velős mondatra, hit és hagyomány alapozta tanúságtevésre korlátozódnak. Természetesen gyakoriak a máshonnan is ismert mondák lokális adaptációi. Jobbára kitűnő „mondafáktól” nyert textusok kiválóan elrendezett, hiánypótló tomuszával van dolgunk. A sok érdekesség közül is „kiugrik” a betyár Blidár (alias Vaszalika) szembefordítása a kommunista Romániával, illetve a Ceauºescu-rendszerrel: az antifeudális mondahagyomány, hősalak 20. századi keretek között él tovább. A gondos mutatók jelentékenyen segítik a könyv forgatását. (Mily örömmel látná e munkát az egyik tudós-előd, néprajzos „nagypapánk”, Katona Imre, ki egyetemi szemináriumain is sokszor elevenít***e fel ifjúi szilágysági emlékeit!) Jegyzetből (a tájszavak magyarázatánál) nem ártott volna több.

Az irodalmi mű befogadása

– e címen Kamarás István olvasáskutató a szociológiai és szociálpszichológiai megközelítés labirintusában kalauzol (Gondolat Kiadó). A puzzle-pontossággal összerakott kis fejezetek az Egri csillagoktól A Mester és Margaritáig, az Iskola a határontól a Makráig számos mű befogadás-vizsgálatát is felvillantják (egyik-másik kutatásban magam is részt vettem), általános következtetéseik pedig a befogadás modelljeit, dimenzióit, feltételeit és alakító tényezőit analizálják. Az olvasástevékenységről ma a köztudatban élő kedvezőtlen, távlattalan kép e bölcs összegzéstől egy csapásra nem változhat meg (s főleg az olvasás, olvasni tudás valóban romló pozíciói nem válnak automatikusan szilárdabbakká), de a tények, értékek, gondok józan átlátása megnyugtat – és serkent.
Ülök a vonaton, fülemen fejhallgató. A magnóból a Vávlav Neckáø a Bacily kazetta dübörög. Emlékszem, 1975-ben vadásztam Prágában az együttes hangfelvételére. Kès 70,– volt az ára.

Tarján Tamás

https://www.konyv7.hu/download/206/file/konyvhet2007_09.pdf

15/09/2026

Tokajban, szép férfikorban
k. j. – Könyvhét, 2007/17-18. szám, szeptember
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL

Szép jubileumhoz érkezett a Tokaji Írótábor. 35. éve rendezi meg az irodalom- és a művelődés érdekében együtt gondolkodók találkozóját ez a híres és vendégszerető város – mely hiába nevezi magát szerény kisvárosnak, mégis kitüntetett helye van a világban: a tokaji bor híre-neve sok évszázada biztosít különleges szerepet a településnek és a környező falvaknak a glóbuszon. (Mint megtudtuk, Guiness-rekord kísérlet is zajlott: a tokajiról szóló idézetek majdnem kétnapos felolvasásával.) Májer János, Tokaj polgármestere méltán lehetett büszke: többek között nemcsak csodálatos koncertteremmé alakították át a régi, düledező zsinagógát, hanem új színházépület építésébe is belefogtak. Az előremenekülés, a kultúrába-kapaszkodás modelljét talán itt lehetett a legjobban megtapasztalni.

Az új kuratóriumi elnök, Serfőző Simon költő, kiadó remek gyüjtő-fogalmat talált. (Erről volt mindig is híres az írótábor: gyorsan reagált, középpontba állította a legfontosabb szellemi kérdéseket, s párbeszédre bírta a szekértáborokat). Idén tehát a regionalitás, az európai integráció kérdésköre, ezen belül pedig a színház szerepe állott a középpontban. A „tájhaza” fogalmát programszinten és metaforikusan is megjelenítő elnökhöz csatlakozva Vasy Géza, a leköszönő elnök értt***e meg, hogy a szűkebb szülőföld, az otthont jelentő környezet hogyan értelmezhető. Vörösmartyt idézte: „az egész világ nem a mi birtokunk” – de a szívvel felfogható, befogható tér az, amit ismerünk, amiért felelősek vagyunk.

Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke teljes napot szentelt annak, hogy az Írótábor működésével, speciális gondjaival, s az írók helyzetével megismerkedjék. Ő maga is tartott előadást: meglehetős hévvel szállt síkra a kultúra ügyének hosszú távú tervezhetőségéért, a „maradék elv” gyakorlatának felszámolásáért.

Sosemvolt találkozó jött – talán nem is spontánul – létre: Nagyvárad, Kolozsvár, Beregszász, Kassa, Szatmárnémeti, Ungvár prominens képviselői is eljöttek, hogy szót válthassanak Miskolc, Nyíregyháza, Eger, Debrecen elöljáróival, s összevethessék a kulturális támogatásról szóló benyomásaikat, vagy intézkedéseiket. Bár néha egymás mellett süvít***ek el észrevételeik, néhány közös program is körvonalazódott, kivált Szatmárnémeti elöljárója volt igen aktív a további programok szervezésében. Hiszen jól tudjuk: Trianon előtt egységes régió volt ez a vidék, s nehéz helyzetet teremtett a határok szabdalta, több ország felügyelte térség életében a változás. Természetesen szóba került az EU, a kulturális turizmus, a különbözőségek tájankénti jellemzői. Pomogáts Béla főreferátuma jól érzékelt***e a kisebb és nagyobb léptékű „világ” ellentmondásos helyzetét.

Egyéb aktualitásra is „rámozdult” Tokaj: a Páskándi Géza–életműre emlékező kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezte, az özvegy, Páskándi Anikó kultúra-kutató jelentékeny közreműködésével, s az irodalomtörténész Bertha Zoltán bevezetőjével.

A második nap a színház és Sütő András emlékezete jegyében telt el. Szakolczay Lajos s Kötő József szinte az egész magyar színházi élet állapotát dolgozta fel elmélyült, leginkább olvasásra szánt előadásában.

Vámos Miklós író „mindent” elmondott, amit a média – nincs jobb szó –, „ártó” befolyásáról tudni érdemes: főleg azt, mennyire nem segíti a kortárs irodalom befogadását, s mennyire helyén, s jól kell kezelni, hogy legalább az átjöjjön, aminek hatni érdemes. Nagy sikert aratott Jókai Anna okos és szenvedélyes, a kultúra mibenlétének új értelmezését nyújtó beszéde.

Most sem maradt el a szokásos megemlékezés: Tiszaladányban koszorúztak mindazok, akik tisztelegve Hegyi Imre, a népi írók találkozóinak fő szervezője előtt, s élvezve most is frissen ható előadását, ismét felkeresték ezt a nehéz sorsú falut.

Kevés olyan hely van az országban, ahol évente, rendszeresen ünnepelnek: idén Kodály Zoltán és Dsida Jenő emléktábláját avatták fel a Tokaji Ferenc Gimnázium melletti kis parkban, ahol gyűlnek az emléktáblák, az Írótábor programjának ritmusában szaporodnak a méltó megemlékezések.

Tokajban mindig elfogja a résztvevőt a kétség és a szeretet: kétség, hogy ebben a formájában meddig életképes ez az összegyülekezés, másrészt örömmel látni a várakozást, a szeretetet, a készülődést. Semmit ne veszítsünk el, ami már valaha megvolt, s közös ügyeink előbbrevitelét szolgálta. Ennek a gondolatnak a jegyében búcsúzott majd’ kétszáz résztvevő a harmadik napon Tokajtól, a jubiláló Írótábortól.

k.j.

https://www.konyv7.hu/download/206/file/konyvhet2007_09.pdf

14/09/2026

Ó, azok a nyolcvanas évek! – Beszélgetés Tóth Gábor Ákossal
Maczkay Zsaklin – Könyvhét, 2007/17-18. szám, szeptember
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL

Tóth Gábor Ákos sokrétű egyéniség. Mint mondja, mindig az életből merít***e irodalmi műveit. Számos színdarab, prózakötet és hangjáték szerzője. Dolgozott fizikai munkásként, de volt tanár, szerkesztő, jelenleg pedig szabadúszó újságíróként gyűjti leendő könyveinek élményanyagát. Hősök gatyában című – két kisregényt átfogó – kötete az idei könyvhétre jelent meg a Trivium Kiadó gondozásában.

- Ezeket a történeteket már korábban megírtam, ám most egymás mellé rendeltük a két, azonos korban játszódó kisregényt.

- Az alcím ambivalens érzéseket közvetít, van talán benne némi nosztalgia, de egy jó adag ironikus fintor is.

- Mint minden időszaknak ennek is megvoltak a maga szépségei és árnyoldalai. A múltat nem kell megszépíteni, de hazugság lenne azt állítani, hogy minden rossz volt akkoriban. A mi nemzedékünknek rá kellett jönnie, hogy napjaink idegborzoló, a média által szenzációként tálalt eseményei megtörténtek a puha diktatúrában is, legfeljebb az elhallgatás, a szűrt információk miatt nem szereztünk róluk tudomást. A múlt megszépítése, melynek révén megszületnek a hősök, manapság iparszerűen megy. Persze annak a kornak is megvoltak a maga hétköznapi hősei. Gatyásak, sörtések, meg iszákosok; fiatalok, akik szerették az életet, a mámoros pillanatokat, s akik tették a dolgukat, a maguk meggyőződése szerint. Ilyenek voltunk. Azok is, akik ma öltönyben és jólfésülten megmásítják egykori szereplésüket. Pedig ha a valóságot vállaljuk, attól nem leszünk kevesebbek, sőt, emberszabásúbb lesz a világ. A háttérben persze ott motoszkált az elégedetlenség meg a szembenállás, de a cselekedeteinkben – meglátásom szerint – mégis több volt a korunkból adódó kalandvágy, mint a politikai színezet.

- Mennyire önéletrajzi ihletésű a két regény?

- Az első teljesen. 81 nyarán egy barátom azzal fogadott, hogy a Szolidaritás szervezésében egy csapat lengyel gyerek érkezik. Egy Balaton-felvidéki faluban vállalták a táboroztatásukat. Itt létük alatt ő fuvarozná őket - mondta, - ám őt lekötik a szerelmi ügyei; nem vállalnám át helyette a sofőrködést? Mindenféle politikai felhang nélkül mondtam igent. Akkor fejeztem be a főiskolát, épp az első regényem írásával küzdöttem; időm, mint a pelyva.

- Mit jelentett akkor önöknek ez a Szolidaritás mozgalom?

- Azoknak, akik eltökélten végigvitték, azaz a másképp gondolkodóknak, azt a tudatot, hogy tesznek valamit. Ugyanakkor egy fricskát a hatalomnak, hogy „összefogással tudunk olyan mezsgyét találni, amin nektek sincs fogásotok”. A főhős (azaz én) azonban a regényben megfutamodik, és maga mögött hagyja a tábort egy hét után.

- Miért?

- Talán mert nem érezte elég eltökéltnek magát, vagy nem érezte a (a maga számára) a t***ek mögött az ideológiát? Nem tudom. Mindenesetre többen az egykori „táboroztatók” közül következetesen képviselik azóta is az akkori elveiket. Ők valóban elmondhatják, hogy „mi amolyan hétköznapi, gatyás hősök vagyunk”. Minden évben Kékkúttól két falura nyaralok, és a 25 évvel ezelőtti lengyel tábornak helyet adó ház előtt hajtok el. Mindig eszembe jut, be kéne kopogni, vajon ugyanazok laknak-e ott (egy tévés, akinek a nevét sem tudtam akkoriban)? Aztán valamiért mégsem teszem.
A második regény, ahol egy teherautósofőr egy halom Csernobilban elhullott, sugárzó állattetemmel furikázza végig az országot, hogy – (megszabadítva a döntéshozókat) megszabaduljon a rásózott rakománytól, nem közvetlen önéletrajzi ihletésű. Az egyébként valóban megtörtént esetet egy kamionsofőr ismerősöm mesélte el. Erre az alapra aztán „ráült***em magamat”, vagyis összegyúrtam a két személyiséget. Így jönnek be a képbe saját példaképeim, Hajnóczy Péter, mint a nagy generáció egyik tagja, illetve egy hozzá hasonlóan önpusztító - zseniális figura, az amerikai Richard Brautigan. Kettejük összepárosítására ez az önpusztító hajlam adott okot. Habár eltérő társadalmi közegben éltek, mindketten a körülmények megváltoztathatatlanságába pusztultak bele.

- A két író életeseményei szüntelen beszűrődnek a kamionsofőr történetébe. Sőt, a veszélyes fuvart is azért vállalja, hogy a fizetségből elutazzon a helyre, ahol Brautigan agyonlőtte magát. (Így szó szerint. Bevallása szerint azt a fehér falat akarja látni a falon, ahol átfúródott a pisztolyból kilőtt golyó.) Miért olyan fontos ez neki?

- A hely szellemét akarja megérinteni, látni azt a világot, ami őt – a határok közé zárt (hiszen utazni nem lehetett) értelmiségit annyira megfogta a könyveken keresztül. Azt reméli, hogy így Brautigan gondolataihoz is közelebb kerül.

- Mit lehet tudni az új könyvtervekről?

- Egy kiadó évekkel ezelőtt felkért egy homoszexuális prostituáltakról szóló riportregény megírására. Belevet***em magamat a témába, jártam a klubokat, beszélgettem, amiből egy jelentős, szinte szociografikus anyag született. A kiadó azonban időközben tönkrement, s így most itt áll – kiadóra várva – az elkészült regény. Nincsenek profetikus hajlamaim, mégis szeretném megmutatni ezzel a köt***el, hogy a társadalomnak számos olyan rétege van, melyet a felsőbb rétegek (ki)használnak mind szellemileg, mind anyagilag. Ezt a kiszolgáltatottságot vak dolog nem látni. Egyébként az élmények – mint leendő könyvtémák - egyre gyűlnek a fejemben, már csak idő kellene hozzá, hogy papíron is megjelenjenek.

Maczkay Zsaklin

https://www.konyv7.hu/download/206/file/konyvhet2007_09.pdf

12/09/2026

AZ ÉS-BEN A KÖNYVHÉT – A KÖNYVES ÚJSÁG AZ INTERNETEN
https://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&action=article&articleId=14947
„Elfogadtam a falusi önmagam…” – Grecsó Krisztián mesél új kötetéről

Kubikusok, cselédlányok és téeszesítésre kényszerülő parasztok, a Kádár-korszak jellegzetes vidéki figurái, faluból a városba költöző értelmiségi, rákbetegek, apák és fiúk népesítik be Grecsó Krisztián Valami népi című novelláskötetét. Grecsó Krisztiánnal Szénási Zsófia beszélgetett, a fotót Debreczeni Fanni készít***e. Könyvhét, 2022/1. szám

11/09/2026

Rossz embert nem vállalunk – Interjú Koncz Gáborral
Ócsai Dorottya – Könyvhét, 2007/17-18. szám, szeptember
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL

„Kétféle figurát szeretek nagyon. Az egyik, amiben hiszek, amit lélekből adok, mert belőlem fakad. Ami nem visz hamis útra. Ide tartoznak a parasztvilág hősei. (…) Ugyanakkor magamban hordok egy tisztaszívű vagányt is. Minden vagabund ősképét” – írja könyvében Koncz Gábor. Talán e két személyiség találkozásakor keletkező robbanásokhoz másnak már kellene egy kaszkadőr. Ő erdők, rónák, vizek szelídítőjeként nem kér segítséget. Kaszkadőr nélkül című életrajzi könyvében írja meg, miért nem.

- Annyi minden jó és rossz történt velem az életemben, hogy azt éreztem, ezt tudnia kell másoknak is. Így is szerettem volna nyomot hagyni, nemcsak mint színész vagy rendező. Örömömről, bánatomról, dühömről, családomról, szerelmeimről, hovatartozásomról szól a könyv, és szakmámhoz kapcsolódó történeteket is elmesélek benne. Azt szeretném, ha egyik pillanatban elszorulna a torka az olvasóimnak, a másikban pedig nevetnének. Azt hiszem, sikerült is.

- Maga írta?

- Diktafonra mondtam az egészet Borbély Laci újságíró barátomnak. Belefáradtam a civilizációba, nem használok számítógépet.

- Pedig honlapja is van…

- A lányaim kezelik. El tud engem képzelni, ahogy ott pötyögök?

- Szívesen beszél magáról?

- Mindenre válaszolok. A magánéletem újságíróktól mentes övezet volt régen, aztán rájöttem, hogy fölösleges elzárni a világ elől. Azoknak az embereknek, akiket tisztelek és szeretek, soha nem voltak titkaik. Kigombolom magam, és hagyom, hogy kérdéseket tegyenek föl. Csak ne hülyeségeket. Egyszer azt kérdezte valami vidéki tévés, hogy mit üzen a nemrég rendezett darabom a Szókimondó asszonyság a mának. Utálom ezeket az átérzős dolgokat. A néző elég okos, hogy fölfejtse, mit lát.

- Színészkedik és rendező is. Hagyja magát rendezni?

- Ha olyan rendez, akiről tudom, hogy fel van készülve, és tudja, hogy mit akar, akkor hagyom magam. Én a legnagyobbaktól tanultam: Fábri Zoltántól, Várkonyi Zoltántól, Zsurzs Évától. Ők úgy dolgoztak, hogy minden jó ötletet elfogadtak. Nálam is demokrácia van, ha rendezek: annak örülök a legjobban, ha hozza a színész az ötletét. Mindenki elsősorban a saját maga rendezője, azt valósítja meg a legjobban, amit maga talált ki. Imádtam mindig a színész-rendezőket, mert csak olyat kértek, amit meg is lehetett csinálni. Nem öncélú dolgokat. Semmit sem utálok jobban, mint az avantgárdot és a lilaságot. Kell egy élet, hogy ezt a szakmát megtanulja az ember, és mindig marad benne bizonytalanság és kérdőjelek. De ahhoz, ami a legfontosabb, azt hiszem, értek: a színészek lelkéhez.

- Dolgozik mostanában valamin?

- Újra megrendezem a Társasjáték New Yorkban című darabot, amit annakidején Tolnay Klárival és Benkő Gyulával csináltunk, amíg éltek szegények. Almási Évát kérem fel majd ősszel. Aztán Sopronban rendezem Osborne Dühöngő ifjúságát és Csurka István Házmestersiratóját, amit nagyon szerettem játszani a Vígszínházban, és nagy sikerrel is futott. De most is rengeteget játszom. Négy színházban kilenc szerepet egyszerre. Nincs megállás. De csak olyat vállalok el, amit szeretek. Például Csurka másik darabját, a Döglött aknákat élvezem. Sopronban bérletre kerül a következő évadban.

- Azt írja a könyvben, hogy a szülei sokallták a negatív szerepeit…

- Sokkal több pozitív szerepet kaptam. De a negatív: kihívás, azt a szereplőt is hitelesen kell alakítani. A négy részes Falu jegyzője előtt volt, hogy otthon csöngött a telefon, és anyám vette fel. – Gabit keresem – szólt bele Baji Tibor gyártásvezető. – Nincs itthon, gyerekem – mondta anyám, mert ő mindenkit tegezett. – Mondjad, mit akarsz! – A Zsurzs Évának megint indul egy új filmje, és Gabi játszaná a főszerepét. – Ne azt mondd, gyerekem – vágott közbe anyám. – Jó ember vagy rossz? – Hát, Koncz néni, ez rossz ember. – Akkor nem vállaljuk! – csapta le a telefont. Idealizálta a dolgokat: ha jó embert játszottam, külön ment a faluba sóért, paprikáért, lisztért, hogy bekaszálja a dicséreteket. Ha meg rosszat, két hónapig ki se mozdult. Mikor meg Almási Évával, Moór Marival játszottam egy filmben, otthon sopánkodott: – Elváltál fiam, és meg se mondod, hogy új feleséged van? A falu ahhoz adott hozzá, aki éppen a filmbeli feleségem volt. De ez jó, az emberek elhitték, amit játszom.

- Ahogy írja, a színházon kívül is teljes az élete.

- Aktívan pihenek. Mikor a gyerekek kicsik voltak, sokat jártunk külföldre nyaralni, de mi sosem feküdtünk ki napozni a kisebbik lányommal, mégis mi voltunk a legbarnábbak. Mindig mentünk: kagylót szedtünk, kikötőket jártunk, horgásztunk a tengeren. Most is, mielőtt lementem Szegedre a szabadtérire, mondtam a lányomnak, hogy jöjjön ki este, és holdvilágnál lovagoljuk le a lovakat. Minden reggel hatkor kelek. Hasamra süt a nap – én terveztem a házamat Gödön. Felkelek, és a grániton mezítláb elmegyek a hatalmas hall végébe, megiszom a két kávémat, adok a kutyáimnak és a halaimnak enni. Van egy száz négyzetméteres, három méter mély tavam. Utána a medencémben úszom tíz-tizenöt percet, valami csoda a hideg vízben ébredni. Életem vágya volt, hogy Gödön élhessek. Félóra alatt fent vagyok a vadászlesemen a szlovák határnál. A motorcsónakomat öt perc alatt lehúzom a Dunára. A lovaim ötszáz méterre vannak a lovardában. Van egy pingpongtermem – mert NB1-es játékos voltam –, ott szoktam meccseket játszani. Tegnap volt kint éppen Bátorffy Pista, az Európa-bajnok Csilla papája, és óriási négyeseket játszottunk. Ölni tudunk egy csusza miatt. Utána én jó feleségként vad- és halételeket főzök. Vörösbort iszogatunk hozzá. Szóval ilyen intenzíven égetem a gyertyát…

- Szóval elégedett?

- Fogom a vadászpuskám vagy a horgászfelszerelésem, és akárhol dolgozom, megkeresem a helyi vadásztársaságot, mindig szívesen látnak. Erre az országra sok minden jót és rosszat lehet mondani, én soha nem tudnám elhagyni. Itt lettem valaki, alig vetett gáncsot elém az élet. Mindig csak annyit akartam keresni, hogy ne legyenek gondjaim, és nem is voltak soha. Nem gyűjtögettem aranyat: az arany nekem a zab, amit a lovak elé vetek – és szerencsére a lányaim is így gondolkodnak –, szóval volt egy szép életem. Bocsásson meg, de mennem kell a színpadra.

Ócsai Dorottya

https://www.konyv7.hu/download/206/file/konyvhet2007_09.pdf

11/09/2026

SPIRÓ GYÖRGY ÍRT HÁY JÁNOS DRÁMÁIRÓL – AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2026/37. SZÁMÁBÓL
https://www.konyv7.hu/index.php?menuId=224&action=article&articleId=16609

Spiró György Háy János drámáiról írt. – Lapis József Időérzék című kritikája Gimesi Dóra–Rofusz Kinga: Teknősidő című gyerekkönyvét elemzi. – A versrovatban ezen a héten Fenyvesi Orsolya, Turi Tímea és Vecsernyés Imre versei kaptak helyet – Kiss László, Littner Zsolt, Nattán-Angeli Nóra, Szinovszki Léna, Szűcs Balázs Péter prózája. Tárcatár: Balássy Fanni. – Torma Tamás a budapesti Erzsébet téri Design Terminál helyén nyílt McDonald'sról írt. – Csepelyi Adrienn az AI-generált filmsorozatok jelenségét elemezte. – Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

10/09/2026

KALANDOK AZ ÁLOMFOGÓ-UNIVERZUMBAN – BÖSZÖRMÉNYI GYULA: GERGŐ ÉS AZ ÁLOMFOGÓK
https://www.konyv7.hu/index.php?menuId=1263&action=article&articleId=16553

A kultikussá vált fantasyregény felújított kiadásban tért vissza a Móra Kiadónál, közel 25 évvel az első megjelenése után. Az újraszerkesztett kötetet Ölveti Szabolcs illusztrációi, egy limitált darabszámú Világfa poszter, valamint a szerző tollából származó exkluzív filmszinopszis is gazdagítja. Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online

10/09/2026

Jánoska utazása Erotikába – beszélgetés Vámos Miklóssal
Illényi Mária – Könyvhét, 2007/17-18. szám, szeptember
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL

„Egész életében szerelmes volt, olykor párhuzamosan több nőbe. Ami átlagférfiakkal is megesik.”

Október elején jelenik meg Vámos Miklós új könyve, az Utazások Erotikába (Ki a franc az a Goethe?) címmel. Erről beszélgettünk.

Mi inspirálta a témaválasztáskor?

Régóta szerettem volna regényt írni a férfi-nő kapcsolatokról. Ahogyan telnek az évek, egyre kevésbé értem őket, a magaméit is beleértve. És ha az ember valamit nem ért, arról érdemes írni egy könyvet, hátha menet közben sikerül mélyebben megértenie az egészet.

Egy erotikus regénybe hogy jön Goethe?

Hősöm, dr. Mester János, azaz Jánoska Goethe-kutató. Tipikus kisember, aki egy nagy ember árnyékában tölti az életét. Először Tolsztoj-kutatónak képzeltem, de ami a nőügyeket illeti, Goethe szerencsésebb személyiség erre. Egész életében szerelmes volt, olykor párhuzamosan több nőbe. Ami átlagférfiakkal is megesik.

Ön szerint elmesélhető-e egy ember élettörténete úgy, ha csupán szerelmi életét és nőügyeit taglaljuk?

Nagyon remélem, mert ez a regényem alapötlete. Minden férfi mögött ott áll a nő – ott állnak a nők –, nélkülük nincs se teremtés, se halál, se boldogság, se szenvedés, se kudarc, se diadal. Az én Jánoskámnak egész életében tíz nő jutott, három feleség, hét egyéb. Hogy ez sok vagy kevés, azon lehet gondolkodni. Különféle statisztikák szerint a magyar „átlagférfi”-nak (ha olyan létezik egyáltalán) nagyjából ennyi jut. Johann Wolfgang Goethe különösen szép férfi volt, s a szerelem bűvöletében pergette igen hosszú életét. Legalább száz nőügye volt. Ezért választottam őt. Ámbár vannak ellenvélemények is. Márai Sándor szerint bármilyen vonzó férfi volt, a nőkkel mindig félszeg maradt, ábrándozni sokkal jobban szeretett róluk, mint valódi kapcsolatban lenni velük, testi vagy lelki értelemben. Én ezt nem így gondolom. Szerelmes versei alapján inkább azt hiszem, hogy Goethének a szerelem lelki oldala fontosabb lehetett, mint a testi. De a regényem szempontjából ez mindegy. Abban Goethe csupán a főszereplő fixa ideájaként játszik szerepet.

Kivételes ember – kivételes nőügyek. Ezzel szemben: átlagos ember – átlagos nőügyek?

Ezt a dilemmát a főhősöm állítja föl, nem én. Meggyőződésem, hogy minden nőügy kivételes, ahogyan voltaképpen minden ember is az. Az emberekkel soha nincsen semmi baj. Mindig csak a róluk alkotott véleményünk a probléma. Prózaíróként az a tapasztalatom, hogy ha elég hosszú ideig és megfelelő figyelemmel szemlélünk egy embert, legyen az férfi vagy nő, mindenképp támadnak érzelmeink iránta. A kérdés csak az, mit kezdünk ezekkel az érzelmekkel, elfojtjuk vagy átéljük.

Miért a Jánoska nevet kapta a főhős?

Mert olyan ember, aki sok szempontból gyerek maradt. Minden társaságban akadnak olyanok, akiket mindig valamiféle becenéven hívnak. Általában azokat, akik a gyerekkori énünkre emlékeztetnek. Nézőpont kérdése, hogy ebből lebecsülést – esetleg lesajnálást – olvasunk ki, vagy éppen egyfajta szeretetet. Én az utóbbit szántam Jánoskának, s szívből remélem, hogy az olvasó is szeretni fogja. Annak ellenére, hogy alapjában véve ő negatív hős ebben a történetben, szemben a tíz nővel, különösen az utolsóval, a harmadik feleséggel szemben. Alexa, a harmadik asszony eléggé szabálytalan, de nagyon becsületes nő, nehezen emészthető. Ahogyan minden, ami igazán jó a világban, ő is nehezen emészthető. Jánoska életfeladata, hogy ezt megértse. Különben sincs jó és rossz a földi életben. A legjobb dolgok egyben a legrosszabbak. Mindenkinek a legjobb tulajdonsága egyben a legrosszabb. Aki például sértődékeny, az valószínűleg nagyon érzékeny is. Ha megszüntetné az egyiket, elvesztené a másikat is. Színe, visszája.

„Férfiszemmel a nőkről. Mellébeszélés nélkül”- írta a szinopszisban mottóként. Mennyiben sikerült ezt betartania?

Természetesen nehéz megítélnem, de azt biztos, hogy minden erőmmel erre törekedtem. Egy régi kódexbe az anonim szerző ezt írta: Csináltam, ahogy tudtam, aki tudja, csinálja jobban. Beérem azzal, ha ezt tiszta szívvel vallhatom egy-egy munkám elkészültekor. Az Utazások Erotikában kapcsán tiszta a szívem, és a lelkiismeretem is.

Hogyan épül fel a regény szerkezete?

Két idősík van a könyvben. A jelen egyetlen hónap története. Hősöm 2006 szeptemberét Berlinben tölti, egy bérelt lakásban, a Prenzlauer Berg nevű sikkes kerületben, mely valaha az NDK főváros szívének számított, közel az Alexander Platzhoz. Ez a hónap tíz fejezetben mondódik el, melyeket arab számok jelölnek 1-től 10-ig. Jánoska kutatómunkát végezne, ha a házassága válsága, mely elől ide menekült, nem felhőzné be minden pillanatát. E fejezetek közé ékelődik a múlt, Jánoska tíz nője, tíz római számmal jelölt fejezetben, I-től X-ig. Tíz monológról van szó. Az idő relativitása szerves része a regény idejének. A jelenben lassan múlik, a múltban sebesen és nagy ugrásokkal.

„Miért szeretünk bele valakibe, miért éppen ebbe a személybe, és nem abba, éppen ekkor, és nem korábban vagy később? Mely láthatatlan erő keveri a kártyát? Hát, nem tom. Van, aki tudja? Ha igen, mondja már meg. Goethe tudta?” Mit gondol erről?

Kérdés, hogy Goethe tudta-e. De mindenképp megpróbálta megérteni, például a Vonzások és választások című, megrendítően modern regényében, amelyet mindenkinek ajánlok. Regény a poligámiáról, a XIX. században… hihetetlen, igaz?

Miért éppen Németországot választotta a cselekmény fő helyszínéül?

Jelenleg Berlin a magyar irodalom második fővárosa Budapest után. Izgalmas hely, és engem sok személyes élmény fűz oda. Már kamasz koromban is többször jártam Kelet–Berlinben, a Gerilla együttessel szerepeltünk ott. Első szerelmem is egy német lány volt. Gondolom, a véletlen nevű mesterszakács főzte így életem levesét. De ha már így történt, alkalmasnak tűnt arra, hogy a regényt helyrajzilag összefogja. Tudom, sokan azt fogják gondolni, volt ebben némi haszonlesés, különösen ha megtudják, hogy a német kiadóm lábon megvette ezt a regényt. De tévednek, írás közben soha nem gondolok arra, mi lesz a könyvem sorsa itthon vagy külföldön. Tehát véletlen egybeesésről van szó. Voltak persze égi jelek. A regényben szereplő müncheni Goethe-összest, mely bőröndben is kapható, épp az én kiadóm jelent***e meg. Reklámcédulája az Anya csak egy van című regényem német kiadásából esett ki, így került a szemem elé. Ekkor már írtam az Utazások Erotikában-t. Az ilyen szinkronicitás mindig megerősít abban, hogy jó úton járok.

Illényi Mária
Fotó: Szabó J. Judit

https://www.konyv7.hu/download/206/file/konyvhet2007_09.pdf

Könyvhét

16/09/2026

16/09/2026

15/09/2026

14/09/2026

12/09/2026

11/09/2026

11/09/2026

10/09/2026

10/09/2026

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Vállalkozás Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória

Adatlap eltávolítási kérelme