11/06/2026
A kilencedik téma – Beszélgetés Hubay Miklóssal
Ócsai Dorottya – Könyvhét, 2007/11-12. szám, június
AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL
Hubay Miklós drámaíró lakásának folyosója tele van színházi plakátokkal: oroszul, olaszul és egyéb nyelveken hirdetik előadásait a falak. Több mint negyven drámát írt, amit pár éve sorozatban kezdtek kiadni, ennek nemrég jelent meg ötödik kötete: Apokrif találkozások címmel. Az életmű pedig egyre nő, hiszen rengeteg téma van még dossziékban.
Min dolgozik most?
Könnyű felelnem. Itt van a földön két sorban, kétszer nyolc dosszié. Az alsó sorban vannak a megírni való, drámákhoz szolgáló jegyzetek. A felsőben is nyolc – valahogy így alakult -, a tanulmányokhoz összegyűjtött írások. Mögöttem ebben a vörös fotelben ez a töméntelen könyv és jegyzet egyetlenegy témára vonatkozik, a kilencedikre – bár talán ez a legsürgetőbb.
Titok, hogy mi a téma?
Nem, elmondhatom. Elmondhatom, mert ha nem tudom megírni – mert valószínűleg nem tudom már megírni –, akkor legalább legyen nyoma annak, hogy többek között mire is készültem. A címe: Pápavárók. A pápavárók egy kis moldvai csángó falu népe, amelyik arra a hírre, hogy a pápa - még az előző - Romániába jön, meg vannak győződve, hogy el fog jönni hozzájuk is. Azért remélik ezt, mert egy beteg öregasszony a faluban írt egy levelet a fiának, aki Bukarestben katolikus érsek, hogyha idejön a Pápa, aki barátja neki, hozza el ide, mert sok a baj. A néni elhit***e a faluban, hogy a Pápa jön. A falu felkészül erre: tanulják az énekeket, verseket, diadalkaput készítenek. Mert csakugyan nagy a baj: magyarul akarnak énekelni a temetéseken, de nem lehet. Bukarest és Róma instrukciója szerint a plébános nem hajlandó szenteltföldbe temetni a magyarul elsiratottakat, pedig a magyar nyelvhez éppúgy ragaszkodnak, mint a római katolikus valláshoz. A Pápa nem jön, viszont valahonnan Erdélyből átjön egy kósza pap, aki vasárnaponként szokott titokban misézni, és elrendezi a dolgokat. Elterjed a híre, hogy Jézus Krisztus látogatott el a faluba, mert nem jött el a földi helytartója. Bukarestben megijednek, még csak az hiányzik, hogy a csángókhoz Jézus elmenjen. Jön az érsek, hogy rendet csináljon, és édesanyja mellett marad helybéli papnak, hiszen magyar ő is. Megüzeni a Pápának, hogy nem megy Rómába bíborosnak, mert a falujában lesz plébános. Ennyi a darab. Ezzel tartozom a moldvai magyaroknak, az igazságnak, az Egyháznak, amelyben engem is megkereszteltek katolikusnak.
Szeret megrendelésre írni?
Eddig vagy negyven drámát írtam, és ebből csak hármat megrendelésre. A Madách Színház egykori igazgatója Ruttkai Ottó azt mondta nekem – egy olyan évtizedben, amikor nem játszották a darabjaimat –: Van nekem egy színészem, bármilyen epizódszerepet adok neki zseniális benne, de nem találok számára egész estét betöltő drámában vezető szerepet. Márkus Lászlónak hívják: szeszélyes, érzékeny, komisz, szeretetre méltó, perverz, becsületes. Hol van ilyen hős a drámairodalomban, hogy eljátssza? Akkor írtam egy egyfelvonásos sorozatot: mindegyiknek ugyanaz a főhőse, mindegyik darabban kicsit más. Néró játszik a címe: a mindenható császárról szól, aki folyton komédiázik. El is játszotta Márkus zseniálisan. Ha akarom, ez megrendelés. Nekem jól jött, hiszen akkoriban a színházak környékéről is kiseprűzött voltam.
Körülbelül hasonló volt az is, amit Szinetár Miklóstól kaptam, amikor a Petőfi Színházat, mint első magyar musicalszínházat megnyitotta. Bemutatta Brecht Koldusoperáját és a premieren szólt, hogy nincs következő darabja és három hónap múlva bemutatót kell tartania. Azt mondta, ha írok egy darabot úgy, hogy legyen idő zenét szerezni hozzá, és megrendezni, elintézi, hogy bemutassák. Pár lépésre szivarozott tőlem Vas István, odamentem, és mondtam az ajánlatot, amit kaptam Szinetártól, kérdeztem, van-e kedve verseket írni hozzá. - Életem legszebb pillanata ez - válaszolta. Akkor csináltuk meg az Egy szerelem három éjszakáját.
Egyetlen igazi rendelt darabot írtam: a C’est la guerre-t. Az’56 előtti években megkeresett egy zeneművészeti főiskolás fiatalember: Petrovics Emil, és új operához kért drámát tőlem. Ez már érezhetően rendelésszerű volt, igyekeztem sarokba szorítva kivágni magam. Petrovics azt mondta, hogy szeretné, ha lenne benne háború, szerelem és féltékenység - hát több se kell egy drámához, mint ez a három. Ugyanakkor szerette volna szembeállítani a zenekarból szóló élő zenét a gramofonból szóló gépzenével, ezt pedig még senki nem csinálta. Abban az egyfelvonásosban, amit írtam, a színpadon zajló jelenetet a szomszéd ház ablakából valaki figyeli, és mivel szerelmes a hölgybe, mindig újabb lemezeket tesz fel, amellyel éjjeli zenét ad a nőnek: így áll szembe a zenekari zene és a gramofon egymással. Még erre az igényre is megpróbáltam felelni.
Miért Apokrif találkozások a legújabb, nemrég megjelent kötet címe?
Nem hiteles találkozásokra utal. A benne levő színdarabok mindegyikében két olyan protagonista szerepel, akik életükben soha nem találkoztak, de találkozhattak volna. A Színház a Cethal hátán című műben Oláh Miklós esztergomi érsek találkozik a magyar reformáció zseniális írójával és hitvédőjével: Bornemisza Péterrel. A másik drámában Freud és Ferenc József találkoznak, akik a valóságban egy időben éltek Bécsben. Ferenc Józsefre éppenséggel ráfért volna egy pszichiátriai kezelés, akkor talán nem csinálta volna meg az I. világháborút, vagy előtte 60 évvel nem akasztatta volna fel a tizenhárom tábornokot. Ebben a drámában találkoznak. Az utolsó darabban a XX. század elejének kirobbanó művészeti és gondolati reneszánsza idején táncolt Nizsinszkij, a tánc istene. Már mint egy svájci elmekórház lakója találkozik Wilson elnökkel, aki akkoriban írta alá a még a világháborúnál is rosszabb békét, amit mi Trianonnak nevezünk. A három találkozás közül egyik sem hiteles, de megtörténhetett volna, és történelmi találkozás lett volna.
Mit gondol a magyar drámáról?
Erre azt mondom, amit Az ember tragédiájában mondanak: „ez a lombik nekem nagyon szűk, és nagyon tág” – a magyar dráma kifejezés nekem nagyon szűk és nagyon tág. Szűk, mert az életemet adtam a magyar drámáért, nemcsak a sajátjaimért, hanem a többiekéért is. Ám a görög tragikusok számomra legalább olyan fontosak, mint Sarkadi Imre. És ugyanakkor tág is: egy színdarab csupán azért, mert magyarul van írva, és párbeszédes és színpadon adják elő, esetleg egyáltalán nem érdekel. Magyarul is lehet felesleges drámákat írni, és írnak is.
Ócsai Dorottya
Fotó Szabó J. Judit
https://www.konyv7.hu/download/203/file/konyvhet2007_06.pdf
