10/10/2025
Kőbányai János: Október 7 után.
https://multesjovo.hu/vezer-cakk/kobanyai-janos-oktober-7-utan/
És mi történik október 7 után?
Csiribi-csiribá: egyszerre csak minden az ellentétére fordult. Tűzszünet, túsz szabadulás, a 100 éves háború vége, s - erre még néhány órát várni kell - a béke-gazda-inovátor megkoronázása egy Nobel díjjal*, amit majd a Szent városban ünnepel meg. (Miközben a magyar szemlélő egy igazi Nobel díjat, méghozzá a Glóbus helyzetet megértését-ábrázolását felmutató irodalmit ünnepelhet - már a másodikat a 21. században.)
Mint egy telenovellában.
Ahol a hétről hétre a nézőjére rázúdított epikai törvényeinek megfelelően, minden folytatásnak muszáj felmutatnia egy éles fordulatot a szereplők életében és viszonyaiban.
S a so called valóságban?
Lehetek ünneprontó?
A tanú, a krónikás szerepe az, hogy ne üljön fel, ne sodortassa magát az események örvényekkel teli, felgyorsult, s vízeséshez közeli folyamára. Ugyanis szerinte semmi sem változott. Már ami a sorozat-dráma alaphelyzetét illeti. Maradt még újabb évszázadnyi dráma-anyag bőven a folytatásához.
Szakadéknyi a különbség a lélek és a politika mérnökei között. Az előbbi ugyanis azt vizsgálja, hogy mi zajlik, milyen motivációkat, netán változásokat idéz elő egy-egy drámai fordulat a szereplők lelkében? Azaz az ember, vagyis a körülményei, történelme, kultúrája - ide tartozik a vallásai is - által meghatározott ember bensejében. Hiszen ez hajtja, irányítja a döntéseit, a cselekedeteit. (Egyenlőre, míg a mesterséges intelligencia meg nem szünteti ezt az önuralmat.)
Ezért is kell visszanyúlnunk a tragédia alaphelyzetéhez.
A drámában az egyik szembenálló fél, a zsidó nép, kétezer éves diaszpóra lét után, kihasználva az első és a második világháború nagyhatalmi elmozdulásait, visszatért - igaz, ez példátlan az ember históriájában, hogy az ó- és újkort összeforrassza - kiinduló földjére, s állami létezésre váltott. (1948-ban.) Ezt a visszatérést, a Szentföldre időközben különböző hódítások révén betelepedett arab (muszlim) nép nem tudja elfogadni. Nem azért, mert a félmagyarországnyi területecske annyira hiányozna neki. Hanem azért, mert benne - joggal - a nyugat-európai gyarmatosítás ráerőltetése emlékét és traumáját éli át. Számára ezt jelenti Izrael létezését elviselni - kénytelen-kelletlen, nap, mint nap. S hatalmas kiterjedésű testében tüskeként forgó Izraelben látja annak az egyesülésnek az akadályát is, ami újra nagyhatalmi helyzetbe hozhatná most, amikor a Szovjetúnió kidőlésével megnyílt a lehetőség a világ vezető pólusainak átrendezésére. Ezért lenne tanácsos számára a még igaziból meg nem kapaszkodott Izraelt - 80 év a történelemben másodpercnyi idő - visszaszorítani a tengerbe. Amely ezúttal nem sikerült. Ahogy nem sikerült 1948-ban, 1967-ben, 1973-ban, s majd a 2000-res években indított megannyi intifáda-terror hullámokkal sem, ami a lehet, a most (és itt) magunk mögött hagyott, 2023 október 7.-ébe torkollott.
Nem szükséges hozzá különösebb pszichológiai képzettség, vagy csak empátia, hogy beleéljük magunkat - látva a terep elrettentő vizuális dokumentumait - hogy a gázaiak, vagy a mögöttük álló két milliárdnyi muszlim népek és államok érzelemvilágába. Nevezetesen, hogy továbbra se kívánnák Izrael pusztulását. Akkor sem - sőt ez csak tovább mélyíti a frusztrációjukat - ha vezetőik - feudális királyok, vagy diktátorok - milliárdos üzletek és hatalmi sakkjátszmák okán, most újabb szünetet szavaztak a tengerbeszorítás projektjének.
Lehet készülni a következőre.
Ezt teszi a tanú-krónikás is, akit az az elbeszélés érdekel a legjobban - hiszen nem kívülálló - hogyan éli meg a fordulatot Izrael és a diaszpóra? Milyen tanulságokat vont le október 7.-éből? Milyen energiákat, képességeket, társadalmi átrendeződéseket vált ki belőle egyetlen cél érdekében: megmaradni itt népként és államként. Élni. Élni csak úgy, mint mindenki más. Az életére, létezésére törő fenyegetettség nélkül, - ha ez még kétezer év szenvedései után sem jött össze. Ugyanis Október 7.-ből azt a tanulságot levonhatta, hogy 77 éves létezésre folyamatosan, s begyógyíthatatlan szálka a körülötte lévő muszlim tenger számára. S lehet még elkeserítőbb lecke: a világ hozzáállása október 7.-éhez, amely globális antiszemitizmusban nyilvánult meg, alig 80 évre az ellene végrehajtott holokauszt- (zsidó) népirtás után.
Mindezért nem tudjuk egy pillanatra sem magunkra „borítani“ ama „virrasztó éji felleg“ megnyugtató takaróját. Nincsenek „nagy szárnyai“. Csak verdeső próbálkozásai.
A szószerinti „sötét pincékből“, most darab időre kijutva a fényre ezt látjuk, s nem a messiási időket ígérő „béke újját“.
* E koronáért várnia-dolgoznia kell legalább még egy évet.
Jeruzsálem, 2025. október. 10.
