folkMAGazin

26/07/2025

Isten éltesse az Annákat, Anikókat! 🌷
„A kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését.” „A kétlaki növény virágos szálai (virágos kender) hamarabb beérnek, és a porzás megtörténte után (körülbelül július végén) ezeket szálanként kiválogatva, az akkor még alacsonyabb anyakender közül kihúzgálják. A fiatal, vékony szárú virágos kender szebb, puhább rostot ad. A mag beérése után az anyakendert (magvas kender) is nyűvik, és kendermagcséplés után ugyanúgy dolgozzák fel, mint a virágosat.” (források: Magyar Néprajz VII.; Magyar Néprajzi Lexikon)

A kenderfelfolgozás munkálatait édesanyja elbeszélése alapján Széki Soós János így örökítette meg:
„A kenderrel sok munka volt! Ahogy végeztünk a harmadkapálással, nemsokára nyűni kellett a kendert, aztán három hétig áztattuk a tóban. Kendermosáskor mindig frissen sült házikenyeret és zamatos sárgaszilvát vittünk ebédre. Apám mindig a Csukás tóban szerette áztatni a kenderünket, egyszer bele is estem, nem tudtam úszni, megtelt a lábam szára »vérszípóval«, azóta is irtózom a víztől. Többé be nem álltam a vízbe, hogy mossam a kenderzsúpokat, csak hordtam, s terítettem ki a partra, apád mosta. [...] A kimosott kendert otthon ismét kiteregettük, miután jól kiszáradt, a sulykolóval összetörtük a fás részeit, a végét letaposva, jól megtekergettük, hogy hulljon ki belőle a pozdorja, majd a falnak állított hántolt csapófához verdestük, hogy jól tilolható legyen. Tilolás után héheltük egy ritkább fogúval, majd egy sűrűbbel pácoltuk, a csepűt gerebeneztük, a szép szálakból lett a szöszfonal. Feltekertük guzsalyba és télen, otthon vagy az asszonyfonóban, megfontuk.” Széki Soós János: Parázs és korom (folkMAGazin 2011/3)

Fotó: Kendert tiloló asszonyok a pajta előtt (Csököly, 1930) – forrás: Fortepan / dr. Nagy Józsefné

25/07/2025

Egy tavalyi kedvenc 💛🩵🩷

🌞🏖

Fotó: Družstevníčky pri mori (1957) – Anton Šmotlák felvétele (forrás: webumenia.sk)

24/07/2025

Nyársonsült csirke (Erdei Ferenc leírása) 🍗

„[...] Az egy kiló körüli súlyú csirke a legjobb erre a célra, de nagyobb baj nélkül süthető így a rántani való méretű és a »háromfontos« (közel másfél kilós) pecsenyecsirke is. [...] A sütéshez való előkészítés fő szabálya, hogy sütés előtt néhány órával sóval kell bedörzsölni a csirkét (természetesen kívül-belül), és semmiféle fűszert nem szabad hozzáadni, tölteléket pedig szigorúan tilos beletenni. Indok: minden ilyen hozzáadás nemcsak munka- és anyagpocsékolás, hanem tönkre is teszi a parázson sült csirke zsenge és diszkrét ízeit-illatait. Az előkészítéshez hozzátartozik a lábak és a szárnyak eldugása, illetőleg összekötése. Az így előkészített csirkét csak a sütés előtt kell a nyársra felhúzni, mégpedig kissé ferdén a gerinc mellett; tehát úgy, hogy például a bal nyaktőn beszúrva a püspökfalat jobb oldalán jöjjön ki a nyárs. A csirkesütéshez mindkét végén feltámasztott nyárs kell, mégpedig elég széles – akár fából, akár vasból készült –, hogy a sülő csirke ne forduljon meg rajta. A sütést teljesen izzó parázson kell kezdeni, és egy kilón aluli csirke esetében – bármilyen hihetetlen – 30 perc kell a megsüléshez. Ha egy kilón felüli a csirke, akkor még 5-10 perc meghosszabbítás szükséges. A sikeres sütés titka, hogy előbb magasabban kell forgatni, hogy ne égjen meg, azután lejjebb engedni, hogy folyamatosan percegjen-fortyogjon, s ha kezdene túlbarnulni, akkor újra magasabbra kell tenni. Az így sült csirke minden ízülete könnyen szétválik, és szigorúan az anatómia szabályai szerint lehet szétdarabolni. Olyan egyedülállóan jó ez a nyársonsült, hogy ténylegesen luxusétel; azért is, mert egy főre egy-egy fél kilót kell számítani, s ez alól a gyomorbetegek sem kivételek, mert diétás ételként fogyaszthatják. Adható mellé saláta is, de szín egymagában is megáll a nyárson sült csirke, úgy talán még jobban érvényesül minden íze-illata. Kényes viszont az utána fogyasztott italra: sem a sört, sem a vörösbort nem szereti, csak fehérborral társul méltóképpen. Vagy jó ivóvízzel. Más szárnyasok is süthetők ily módon, de csak akkor, ha nem túl nagyok, és biztosan fiatalok. Én sütöttem már így félkilós galambfiakat és kétkilós »idei« kacsát is, mindkettő kitűnő volt, még ízesebb is, mint a csirke, de mégsem múlta felül azt.” Juhász Katalin: „Népi grill” (Szabadban sült hagyományos ételek) – folkMAGazin 2020/3

Fotó: Sül a csirke a nyárson (Kecskemét – Bugac) – képeslap

23/07/2025

„A moldvai magyarok között párját ritkító szeretetre találtam, amit az alábbi történet is tanúsít. Nyolcévi kijárás után, bizonyos tapasztalatokkal felvértezve, új faluba (Kalagorba) merészkedtem be. A buszról leszállva határozott léptekkel vágtam neki az utcáknak, nehogy észrevegyék, hogy teljesen tájékozatlan idegen vagyok. A falu végén a temetőbe jutottam, ahol Kozsokár Antal sírásó (gödörásó) éppen csendített a kápolnában. Ez a 6-8 gyermekes, szegény ember engem, a vadidegent – miután megtudta, hogy még nem ettem – elhívott házába, hogy egyek. Bora nem lévén, édesapjától hozott két liter bort, hogy megtiszteljen. E nép között sok olyan élményben volt részem, melyek a keresztény életfelfogás ékes példáit adták. Vendégségből távozva így köszöntek el: »Megbocsássanak, ha valamit vétettünk!«, vagy: »Maradjanak békében! Nem vétettek semmit!«, illetve: »Békével menjen!« – válaszolták. Ha halálesetről értesültek, így szóltak: »Isten bocsássa vétkeit!« S kívánhat-e jobbat, szebbet egy keresztény ember, mint a megholt bűneinek bocsánatát?! Mikor italhoz nyúltak, »Jézus neve dicsértessék!« köszöntés hangzott fel. Hittel élték mindennapjaikat, iskolázatlanul is eligazodtak a világban, tudták, hogyan éljék életüket: »[Isten] adta a szerelmet, de igaznak, nem igazatlan.« (Kotyor György, Forrófalva). »Én dicsérem az Atyát, az Istent, Jézust! ... Há’ ha a Nap nem jön fel, ho’ süssön meg münket egy reggel, akkor tük mit cs’ántok?! Azt a Napot ki hordozza? ... Csak az Istennek a hatalma az! ... Tőle nélkül nincs semmi.« (Kozsokár Antal, Kalagor); »Vétek az Istentől, melyik restes!« (Kotyor Rózsa, Forrófalva); »Nagy a földi szerelem. Csak a testnek. ... Félretesszük a lelket, mel’ik nem hal meg.« (Farkas Rózsa, Nagypatak)” Zsíros Tibor: Képek, emlékek Moldvából és Erdélyből (1974–1990) – folkMAGazin 2021/3

Fotó: Bogdánfalvi asszony a búcsún (Csíksomlyó, 1974. június 2.) – Zsíros Tibor felvétele

22/07/2025

„Édesapám mesélte. Még fiatalember volt, jött haza Kolozsvárról. A vonatról Bonchidán kellett leszállni. »Jöttünk haza Szikre, keresztül a hegyen. A dombokon voltunk öten emberek. Szépen, nyugodtan beszélgetve jöddegéltünk. Egyszer a hátunk mögött, elég messze tűlünk, olyan muzsika-cincogás hallatszott. A két fiatalember előre sietett.
– Jaj, jöjjenek ketek is hamarébb! Ezek a szépasszonyok, nehogy utolérjenek, mert végünk van.
Mind elöl járt a két ember, kezdett már jól sötétedni, de ki a fene tud felfelé a hegyen futni?
– Mi van, féltek a lüdérektöl?
– Jaj, ki nem mondja ke’ ezt a szót, mindjárt a fejünk felett kóvályognak.
A két fiatalember mind futva ment be a faluba. Ott már elmondták, hogy a szépasszonyok elől szaladtak el.
– Itt vannak a hátunk megett, fényességet láttunk!
Mi jövünk, ahogy tudunk, szaporán, szótlanul. Hátunk megett egy kis muzsikálás és újból csend. Cincogás, csend, cincogás, csend. Ez mind így ment.
– Én sose láttam a szépasszonyokat – szólt az egyik, – de most lesz hozzájuk szerencsénk.
– Mi se – mondták a többiek.
Jól be volt már sötétedve és egy kis terünk is volt a hátunkon, a fehér, nagy ruhatarisznyában. Én nem mondom, hogy nem féltem, nagyon is féltem, de nem volt mit tenni. Muszáj volt szaporán menni. Valami fényt is láttunk a hátunk megett meg-megvillanni.
– Te, ez cigánymuzsika – szólalt meg apám. – De miért cincognak, miért nem muzsikálnak valami szép dallamot? De ha, hogy duborognak. Ezek csakis a szépasszonyok lehetnek!
Letettük a terünket, hallgatóztunk, nem hallat semmi.
– Te, ezek megálltak, vagy eltértek.
Ujból felvettük a terünket, siettünk a falu felé. Ujból cicogást hallunk, most kacagtak is.
– Te, ezek csak jönnek utánunk, gyertek hamar. Nem akarok félrehuzott szájjal hazaérni!
A faluba érve, a legelső háznál megálltunk. Most egy kicsit nagyobb biztonságban éreztük magunkat, de azért féltünk, mert bármelyik percben várhattuk, hogy a fejünk felett muzsikálnak, vagy a nyakunkba szakadnak. Jobb volt, amég cincogva muzsikáltak, most igen nagy a csend.
– Te, nézd csak meg jól, ott fenn az uton álldogálnak. – Nézegetünk a sötétben.
– Ezek mingyár felszállnak, gyertek fussunk!
Lassan beszélgettünk, olyan suputyálva. Nem tudtunk már elfutni, sze elvagyunk állva. Felvesszük a terünket és indulunk. Közben valami árnyékot látunk.
– Kik vannak ott, kik maguk? – kiáltjuk.
– Mi a sziki cigányok vagyunk, Bonchidán voltunk muzsikálni.
Megvártuk őket és úgy mendegéltünk hazafelé. De már másnap a faluban elterjedt a híre, hogy két fiatalembert megkergettek a szépasszonyok. Én ugyan mind mondtam, hogy muzsikus cigányok voltak, hitték is meg nem is.
– Miért cincogtak a muzsikus cigányok? – kérdezték.
– Azért, mert féltek ők is. Még egy-egy szál gyufát is meggyujtottak, mert a farkasok nem szeretik a muzsikát, sem a fényt. Elöl sem tudták, hogy kik vannak. Ha emberek, miért nem beszélnek hangosan? Lehet, hogy lüdércek! Féltek. Ha mi megálltunk, megálltak ők is. A puszta határon gyalogolni a sötétbe, nem igen kellemes.«
Édesapám még nyolcvankét éves korában is lekacagta az esetet.
»– Hej, az én szépasszonyaim, lüdérceim muzsikus cigányok voltak!«” Kocsis Rózsi: Fussunk, a hátunk megett a szépasszony! – Közreadja: Juhos Kiss Sándor és Juhos-Kiss János (folkMAGazin 2012/2)

A szépasszony a magyar népi hitvilág ambivalens, hol jó, hol rosszindulatú természetfeletti lénye, aki a boszorkány, illetve a tündér bizonyos vonásaival egyaránt rendelkezik. Eufemisztikus (szépítő) nevet visel. Hasonló, női alakban elképzelt ambivalens természetfeletti lényeket sok európai nép hitvilága ismer. A hit szerint a vele való találkozás veszélyes. Általában csapatokba verődve jelentkeznek: éjjel a pázsiton énekelnek, táncolnak, tapsolnak; akit maguk közé csalogatnak, halálra táncoltatják. (forrás: mek.oszk.hu)

Fotó: Moldován „Ilka" György széki prímás és zenekara (1976) – forrás: Hagyományok Háza – Folklórgyűjtések alkalmával készült fotók a Halmos-hagyatékból

21/07/2025

„A hadikfalvai családok nemzetségekbe tömörültek. A nemzetségek három felmenő és három lemenő ági generációt, tehát összesen hét generációt öleltek fel – egyetlen személy szemszögéből nézve. A nemzetség legöregebbjei – az elöljárók – időről időre összeültek, megtárgyalták a falu ügyes-bajos dolgait. Az elöljárók saját nemzetségükön, családjukon belül bíráskodtak vitás ügyekben. Ítéleteiket áldomásivással zárták le. Presztízsük igen magas volt a társadalmon belül, a fiatalok bemutatták nekik újszülötteiket, az új termésből, disznóölésből ajándékot kaptak. Ők képviselték a nemzetséget a hatóságok előtt. Az egyes nemzetségek között rangsor volt: voltak erősebb, nagy nemzetségek és gyengébb nemzetségek. A nemzetségek között gyakoriak voltak a nagyméretű verekedések, mert a nemzetségtárson esett legkisebb sérelmet is meg kellett torolni. A nemzetségtársak között szoros kapcsolat volt, segítették egymást a munkában, sőt a gyengébb nemzetségtagot még anyagilag is. A nemzetségen belül viszont minden család tulajdonosa volt a földnek, amelyből élt, nem létezett közös nemzetségi tulajdon. A nemzetségen belüli házasodást az ötödfokú oldalági rokonig tiltották. A XX. századra ez a tiltás némileg enyhült, csak a harmadfokú rokonig maradt érvényben, tehát még mindig szigorúbb, mint hivatalos házasságjogunk.” Sárkány Mihály: A székely nemzetség – folkMAGazin 2021/4

Fotó: Erős Antal lakodalma (Hadikfalva – Bukovina, 1930-as évek) – forrás: bukovina.hu

20/07/2025

🌞🐄

„Az Úrjézus Krisztus, Szent Péter és a tehén

Egyszer, a régi időkben, amikor az Úrjézus Krisztus Szent Péterrel a földön járt, kérte Szent Péter az Úrjézustól, engedje meg neki, hogy egy nap legyen ő az Isten. Alig végezte el Szent Péter a beszédét, egy asszony jött ki a faluból s egy tehenet s egy bornyúcskát hajtott a mezőre. Urunk, Jézus Krisztus megkérdezte tőle, hogy hová hajtja a jószágokat, és ki őrzi majd őket. Az asszony azt felelte:
– Hajtom a mezőre.
– Ott ki őrzi majd őket?
– Bizony nincs senki, aki őrizze, a Jóistenre hagyom őket.
Azt mondta az Úrjézus Krisztus Szent Péternek:
– Na, Péter, hallod? Ma te vagy az Isten, hát vigyázz rájuk!
Szent Péter egy botot vett a kezébe, s ott maradt a mezőn, hogy őrizze a tehenet meg a borját. Jézus bement a faluba és azon a napon pihent. Mielőtt elment volna, adott egy jó nagy meleget és sok-sok legyet. A legyek kezdték csípni az állatokat, azok összevissza csapdostak a farkukkal, hosszan szaladoztak ide-oda kínjukban. Péter egész nap futott utánuk, locsogó víz lett a gúnyája az izzadságtól. Amikor végre este lett, hazahajtotta a jószágokat, az asszonynak számba adta őket és megkereste Jézust. Az úr megkérdezte tőle:
– Péter fiam! Szeretnél-e holnap is Isten lenni?
– Ó, nem, Uram, többet soha!”
(Büszke Kocsis Miklós meséje nyomán)

Egyszer volt, hogy is volt? – folkMAGazin 2012/4

Fotó: Tehén borjával (Tolnamőzs, 1920-30-as évek) – Magyar Film Iroda felvétele (forrás: Néprajzi Múzeum)

19/07/2025

„Két karcsapás, hat karcsapás, bokázó, ikercsapás, a kisharang, a nagy harang, a hátrahányó, a hegyező, kifutó, siklólépés, sarokugrás, orrhegyezés, keresztező karcsapással, mint a huszár, amikor a karddal csap, hogy ide int, odavágok, ide csapok. [...] Amikor táncolok, akkor az olyan, mint amikor a gőz verdesi a fedőt, úgy mozog a vérem. Huncut a test, csak ki kell belőle csavarni, mint egy ruhát. Ki jön az, mindbűl, ha van egy kicsi benne, csak akarat kérdése minden! Mer: Ez a lábam, ez, ez, ez, jobban járja, mint emez!” Busai Norbert: A nagyecsedi „Rákóczi” Kovács Gusztáv – folkMAGazin 2002/3

Fotó: Részlet az MTA BTK ZTI Ft.246.3 gyűjtés felvételéből – Magyar verbunk (Nagyecsed, 1955. – Előadja: Rákóczi Kovács Gusztáv; Gyűjtők: Kiss Márta, Martin György, Vargyas Lajos, Vásárhelyi László)

17/07/2025

Száz éve született Nagy László 🩵

Nagy László: Táncbéli tánc-szók

I
Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek
Rám ugatnak égiek és földiek
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Jó lennék majd, égetőn ha kellenék

Jó voltam én, jó voltam én ezelőtt
Szivárvánnyal írtam be a levegőt
Átváltozott gyászfekete szalagra
Hétrét kéne görnyedeznem alatta.

Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet
Majd meggyógyít, aki szívből megszeret
Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég
Hadd mulatok, mikor sírnom illenék!

II
Kutya a föld, eb az ég
Sehol semmi menedék

Ne is akarj menedéket
Amíg benned zeng a lélek

Most rúgjon a sarkad szikrát
Égesd el a világ piszkát

Aki bírja, kipirosul
Még a csúf is kicsinosul!

Forgasd ide, oda is
Lángoljon a szoknya is

Elköltözni csúnya volna
Deszka közé csomagolva

Mert mibennünk zeng a lélek
Minket illet ez az élet!

III
Ez a világ ellobban
Ölelj engem mégjobban

Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig

Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig

IV
Oda menjünk, ahol kellünk
Ahol nekünk öröm lennünk
Hol a csókok nem csimbókok
Nem hálóznak be a pókok

Aki minket meggyaláz
Fárassza el azt a frász
Jó habosra hajtsa meg
Talonnak se tartsa meg

Aki minket meggyaláz
Gyötörje meg azt a láz
Pokol legyen lakhelye
Égjen el a tüdeje

V
Én is nyitok arany torkot
Mint a rigó, úgy rikoltok
Csapkodom a nyári zöldet
Átnyilalok eget, földet

Én is akit megtalálok
Pántolok rá aranypántot
Úgy szeretem, úgy szorítom
Én sohase szomorítom

„Nagy László gyakori vendége volt a Kassák-klubnak, személyesen is, de dalaival mindenképpen. Mióta elkészítette számomra az énekelhető bolgár szövegeket, a »Három tücsök«, a »Sztrumica«, a »Sólyomének« repertoárunk állandó darabjai lettek mind a 25. Színházban, mind a Kassák-klubban, de énekeljük ezeket még ma is. Olyan kedveltek lettek, hogy szinte magyar népdalokká váltak. Keletkezésük történetéhez tartozik, hogy egy televíziós sorozathoz kellett volna énekelni bolgár és román dalokat, de azok a fordítások, amelyeket kötetszámra fordított, nem voltak énekelhetők, mert nem követték az eredeti dalformákat. Ezért megkértem, hogy néhány verset úgy fordítson le, hogy énekelni is lehessen. Ebben a munkában felesége, a kitűnő zenei érzékkel megáldott Szécsi Margit segített neki (ahogy ezt nekem később elmesélte), vakszövegekkel. Legelőször dalszerű, fiatalkori verseit választottam ki megzenésítésre: »Adjon az Isten«, »Az ördög hárfái«, a »Köd-konda támadt rétemre«. Ezeket önálló koncertjeinken is és Berek Kati Nagy László-estjein is játszottuk. [...] A »Táncbeli táncszók« című verset Nagy László felkérésemre írta, a Bartók Táncegyüttes számára. Előadáskor a táncosok tánckiáltásként mondták a szöveget, hangosan csujogatva, ahogy ez a néptáncban szokásos, ez szolgált a színpadi tánc zenéjéül. A ritmuskíséretet egy ütőgardon adta. A gyimesi csángók táncaira épülő koreográfiát Timár Sándor készítette. Nagy László feljött a Bartók együttesbe, és megnézte a táncokat eredeti formájukban, jó néhány gyűjtésből származó tánc-szót is tanulmányozott a vers megírása előtt. Azóta sok szavalóversenyen hallottam ezt a verset szépelegve szavalni, megdöbbentően félreértve a valódi koncepciót. Talán nem haszontalan, ha ismertetem a felhasznált ritmusképleteket, amelyeknek illik átlüktetni a versmondáson akkor is, ha nem csujogatjuk. A koreográfiában felhasznált táncritmusok a következők: 1. lassú magyaros (»Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek«); 2. sebes magyaros (»Kutya a föld, eb az ég«); 3. kettős jártatója (»Ez a világ ellobban«); 4. kettős sirülője (»Oda menjünk, ahol kellünk«).” Sebő Ferenc: A Kassák-klub vendégei – Nagy László (folkMAGazin 2025/1)

Fotó: Nagy László (Iszkáz, 1978.) – Molnár Edit felvétele

17/07/2025

„Erzsi Pista (1889–1971), mindamellett, hogy kiváló táncos, mulatós, nagybeszédű ember volt, az egyik első gazdának számított, két szolgát is tartott, állatokkal kereskedett. Szívesen foglalkozott a kereskedéssel, mert számos kalotaszegi faluban jól ismerték, mindenhol voltak barátai és alkalma volt így részt venni a mulatságokon, lakodalmakon. Híresen »jóbeszédű ember«-ként násznagynak sokfelé hívták. (Annyira ismert személyiség volt az öreg Erzsi Pista, hogy az unokája ma is, ha bemutatkozik valamelyik környékbeli faluban, akkor az idősebb emberek rögtön megkérdezik, hogy nem rokona-e a néhai Erzsi Pistának. Mikor kiderül, hogy igen, szívesen marasztják ételre-italra, mert annyira szerették az öregapját.) Erzsi Pista »mulatságos, nagytáncú ember volt«. Általában hosszú időre, hetekre is eltűnt otthonról, mert kereskedett, járta a falvakat és közben nagyokat mulatott. Nem a »menyecskézés« miatt szeretett mulatni, hanem a tánc miatt, a szereplési lehetőséget soha nem hagyta ki. Számos történetre emlékeznek, ami az állandó tettrekészségével kapcsolatos. Volt, hogy a szénásszekeret otthagyta féligrakottan a kisunoka lányával, mert őt »abban a percben« hívták valamelyik szomszédos faluba mulatságra. Előfordult, hogy csak hazaüzent a feleségének, hogy küldje az ünneplőjét, mert násznagynak kell menjen. Egyszer egy álló hónapig nem ment haza. Félt az asszonytól, hogy megharagszik rá, mert semmit sem tudtak róla, már arra is gondoltak, hogy meghalt. Úgy mert csak hazajönni Türéből, hogy vagy tizenöt ember kísérte haza. Jó barátja, komája volt Jánoska János (Lengyel László »Türei« népdalénekes »nagytatája«), aki maga is olyan jóbeszédű, jó táncos és mulatós ember volt, mint Erzsi Pista. Jánoska János vezette az »engesztelő különítményt«, azt a tizenöt jó mulatós türei embert, aki körülvette Erzsi Pistát. Erzsi Pista a szamár hátán ült, az állat füleibe kapaszkodva. Jánoska János kopogott be a feleséghez, neki kománéjához, akitől szép szóval elnézést kért a komája nevében. Szépen »megkérelte« az asszonyt, nagy beszédet mondott bibliai idézetekkel az eltévedt bárányról. A megbocsátás jele volt, hogy az asszony behívta a türeieket pálinkára és szalonnára. Ebből aztán azonnal óriási nótázás kerekedett.” (A történetet gyűjtötte és lejegyezte Balogh Balázs.) – „Mundruc” faluja (folkMAGazin 2013/x)

Fotó: Lakodalmas a magyarok bejövetelekor (Magyarvista, 1940)

15/07/2025

„Kedves Ferike!
Levelét megkaptam. Már nagyon vártam Magát, mivel írta régebben, hogy hamarosan eljön. Nekem is sok a munkám. Jelenleg a Maga citeráit és az öt húros tekerőt csinálom. De akad sok más elfoglaltság is és így jó lemaradtam a munkával. Szegedről nekem is sok szép emlékeim és élményeim maradnak valószínű életem végéig. Nagyon örülök a terveinek és bízom a valóra válásukra is.
Október 14.-én Bratislavában vendégszerepeltem. Ott volt Vargyas Lajos és Vass Lajos is. Vargyas tanár úrral egy szobában szálásoltunk. Nagyon jó volt széjjel nézni a régi szép magyar városba.
A vonók.... egy kissé problémásak, de azért megpróbálok ráfanyalodni az elkészítésükre. Itt jártak nálam a Vass Jánosék és elvitték a tavasszal megrendelt tekerőt. Ezzel zárom soraim, kívánok sok türelmet és erőt a klub létrehozásához, köszönöm híradását amivel már én is tartoztam, küldöm üdvözletem cserébe Magának, Bélának és a többieknek is szüleivel együtt.
Tisztelettel: Bársony Mihály. (1972. XI./11.)" – Bársony Mihály és Sebő Ferenc levelezése (folkMAGazin 2015/6)

Fotó: Bársony Mihály és Sebő Ferenc – fotó: Sebő Ödön

14/07/2025

Uborkaszezon 🥒

„»Kati néni« nyári kovászos uborkája
Ez a saját receptem. A mennyiségek: egy 3 literes üveghez 2,5 kg uborkát, egy csomó kaprot és nagy egész fej fokhagymát veszek. Ha sikerül, szerzek néhány szál csombort (borsikafüvet) és tárkonyt is, ha nem, úgy is jó. Ehhez az adaghoz két liter sós vizet készítek, nem baj, ha marad egy kicsi. Szükség van még 2 vékony szelet jó minőségű barna kenyérre. Nagyobb üveghez értelemszerűen arányosan növeljük a mennyiségeket.
Először felforraljuk a sós vizet, literenként 1 púpozott evőkanál asztali sóval és félretesszük. A nem túl nagy méretű uborkákat kefével lemossuk, lecsöpögtetjük, a száraz kaprot, valamint a borsikafüvet, esetleg tárkonyt megmossuk, a fokhagymát gerezdekre szedve megtisztítjuk. Az üveg aljára tesszük a fűszerek felét, majd szépen elkezdjük berakni az uborkákat, amelyeknek mindkét végét levágtuk, és három helyen hosszában behasítottuk őket. Én állítva szoktam tenni az uborkákat, így fér az üvegbe a legtöbb. Az első sor tetejére teszek minden zöldfűszerből és a fokhagymából is, utána folytatom az uborka berakását egy következő réteggel. Erre megint fokhagyma és »zöld gezemice« kerül, majd végig megtöltöm az üveget. A tetejére is hagyok legalább egy kis kaprot. A száraz kaporszárat keresztben közéjük ékelve jól be lehet szorítani az uborkákat az üvegbe. Az uborkák közé tehetünk szép zöldpaprikákat (akár erőset is), zöldhagymát, vagy másfajta zöldségekkel is próbálkozhatunk, így még szebb lesz az eredmény. A megrakott üvegbe beöntjük a közben langyosra hűlt sós vizet az üveg színéig. Ezután megpirítjuk a kis kenyérszeleteket és a tetejére tesszük. Én nem szoktam a napra tenni, a nyári melegben 4-5 nap alatt anélkül is megérik a kovászos finomság. Az erjedés miatt túlcsordulhat a lé, ezért érdemes tányérra tenni az üveget. A kenyér is felszív valamennyit, ezért mindig meghagyom a maradék sós vizet és azzal pótolom a levet, hogy ellepje az uborkákat. Az utolsó két napon már le szoktam róla venni a kenyeret, mert magától is tovább erjed. Az elkészült uborkát saját levében, vagy új sós vízben szoktam hűtőbe tenni. Nagyon sokáig eláll, de gyorsan fogy!” Juhász Katalin: Savanyó, de jó... (folkMAGazin 2013/4)

Fotó: 1973. július 21-én Acsa község Aranykalász Termelőszövetkezetének tagjai begyűjtik az uborkatermést. A Galga mentéről, a főváros zöldséges kertjéből a konzervgyárak, piacok várják az árut. Acsa Pest és Nógrád megye határán, Budapesttől kb. 60 km-re fekvő, 1520 főt számláló község. Szlovák eredetű lakossága sokáig megőrizte anyanyelvét és népviseletét. (mti)