14/03/2023
Ahogyan a korábbi bejegyzésünk alapján már közöltük, március 11-én csapatunk részt vett a VEC által szervezett Road Americaban megrendezésre kerülő 6 órás futamon, Divízió 3-ban.
Csapatunk egy Ferrari 488-al állt rajthoz, a volán mögött pedig a tervek szerint Tóth Zoltán, Híves Zoltán, Tóth Roland és Pribék Zsolt ült volna, azonban Tóth Rolandnak csatlakozási problémái akadtak, ezért ő végülis nem tudott részt venni a futamon. A rajtnál Tóth Zoli vezette autónkat, ám, mivel új setupot állított össze magának, amit még nem szokott meg, hibát vétett. A futamon Híves Zoltán és Pribék Zsolt remekül vezettek, bár a tempó picit elmaradt a teszteken futott tempótól.
Végül sikerült a debütáló futamon a 6. helyen befutnunk, ezzel értékes pontokat gyűjtöttünk. Ez a tanuló évünk ebben a bajnokságban és persze, mint mindenkinek célunk az, hogy feljebb kerüljünk, bizonyítva tudásunkat és tehetségünket!
Tóth Zoli így vélekedett az első VEC futamáról:
“Rendkívül csalódott vagyok, hogy elrontottam máris a versenyünket az első körökben a megforgásommal, az új kormányomnak köszönhetően, amit még nem szoktam meg. Újra kellett indítanom a rendszert. Szerencsére utána jó lett, így a 2. és 3. órába sikerült visszaülnöm a kocsiba, akkora sikerült megoldanom a problémámat, de ekkor sem voltam igazán gyors. Ebben a két órában sikerült előznöm egyet-kettőt jó csatában, de szerencsére nyugis stintek voltak. A 2. stintem végére újra előjöttek a kormányproblémák, így át kellett adnom újra Zolinak az autót. Szerencsére Zolinak és Zsoltnak sikerült megnyomniuk az utolsó órákat, így a futam végére sikerült visszaszereznünk a rajtpozíciónkat, sőt nem sokon múlott az 5. helyezés sem, csak unfair csatában sajnos Zsolt alul maradt, hiába t***e ki a vállát csata közben. Következő futamra remélem sikerül visszanyernem a tempómat, sőt igyekszek még gyorsabb is lenni.”
A következő versenyhétvége április 8-án kerül megrendezésre Fujiban!
Pontverseny: https://simracing.club/vec-standings/