Sorosi Peti horgászoldala

Sorosi Peti horgászoldala Horgászataim során megélt személyes tapasztalataim, élményeim.

Egy egészen szuper hétvége áll mögöttem!Szombaton rendezte a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége az "Megye...
13/10/2025

Egy egészen szuper hétvége áll mögöttem!

Szombaton rendezte a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége az "Megyei Őszi Freestyle Method Feeder Bajnokság" versenyét a Macsibalcsin.

Természetesen szabaddá tettem magam aznapra, hiszen miért is ne neveznék egy sokhalas method pecára, szeretett vizemen. 😊

Az 5 órás verseny első óráját malmozással töltöttem, néztem a szomszédaimat, ahogyan egymás kedvére fárasztanak. Ezután viszont megtaláltam az aznapi csalit, ami tetszett a halaknak, így 20 perc alatt 13 darab ponttyal újra játszmába kerültem. Ez a lendület kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de kitartott a verseny végéig, mérlegeléskor majdnem 39 kilogramm hal volt a haltartóimban. 🐟

Ez a fogás elegendőnek bizonyult nem csak a szektorom, hanem az egész verseny megnyeréséhez. 🥇🏆

Úgy gondolom, méltó lezárása volt ez a verseny a 2025-ös versenyszezonomnak, hiszen megszereztem életem első felnőtt megyei bajnoki címét. (Mondjuk azt sose gondoltam volna, hogy ez method szakágban fog bekövetkezni...)

Nagyon köszönöm a HBMHSZSZ szerevezését és egész éves támogatását, nagyon hálás vagyok érte. 🤩

Nemsokára érkezek még egy versenyekről szóló bejegyzéssel, amiben összegzem az idei évemet, mert talán eddigi pályafutásom során ez volt a legszebb és legeredményesebb szezonom. Addig is, amikor csak tehetjük, PECÁZZUNK minél többet!! 🫡

Pecazzunk.hu webáruház

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének rendezésében zajlott szeptember utolsó vasárnapján a „II. Megyei ...
03/10/2025

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének rendezésében zajlott szeptember utolsó vasárnapján a „II. Megyei Free Style” úszós verseny. Beneveztem, hiszen hiába töltöttem sok időt a Látóképi Tófürdő partján, versenykörülmények között még nem horgásztam itt.

A derbi különlegessége az volt, hogy a rakósbot mellett gyűrűs, matchbot használata is engedélyezésre került, illetve a mérlegelhető halak közé csak a ponty tartozott. Mindkét készséggel készültem, de a hirtelen lehűlés miatt egy hal kivételével, mindent a matchbotos távomról fogtam. A verseny végére 23 darab hal úszkált a haltartómban, melyek összsúlya meghaladta a 28 kilogrammot. 💪🏻

Ugyan ez elegendő volt a szektorgyőzelemhez, de az összetett első helyről lemaradtam vele. Nem sokon múlott, teljes mértékben a saját hibáimon ment el a verseny, amelyek tekinthetőek rutintalanságnak. 😮‍💨

Szuper kis lehetőség volt ez peca, végre egy olyan környezetben, ahol halból biztosan nincs hiány. Köszönöm a Szövetség szervezését és a versenyzőtársaimnak a megmérettetést! 🤝🏻😁

Pecazzunk.hu webáruház

2025.09.21.-én, vasárnap rendezte a Debreceni Csali Horgász Egyesület évadzáró horgászversenyét az Ebes mellett találhat...
02/10/2025

2025.09.21.-én, vasárnap rendezte a Debreceni Csali Horgász Egyesület évadzáró horgászversenyét az Ebes mellett található Sáska-horgásztavon. 🐟

Az általam már egész jól ismert vízre a megszokott taktikával készültem, azaz method feeder, aqua pellet és a folyamatos csali variálás. Két távot terveztem meghorgászni, viszont hamar világossá vált, hogy a rövid etetésem nem fog működni, így a benti távot erőltettem.

Az 5 órás verseny végére 23 kilogramm feletti vegyes, kárászos és pontyos terítékkel álltam fel, amivel megnyertem a szektoromat. A darabszámom is jóra sikeredett, 34 darab hallal a „Legtöbb hal” fogójának járó díját is hazahozhattam. Összetettben ez az eredmény „csak” a második helyre volt elegendő, de nincs miért panaszkodnom, mert ez egy nagyon jó peca volt a kellemes, napsütéses őszi időben. ☀️🏆🥈

Köszönöm az Egyesületnek a szervezést és gratulálok Mindenkinek, aki végighorgászta a versenyt! 👏🏻😄

Pecazzunk.hu webáruház

Sziasztok!A versenyen készült képeken látható volt a felszerelések állapota a fordulók után.Bármely - kicsi vagy éppen n...
06/08/2025

Sziasztok!

A versenyen készült képeken látható volt a felszerelések állapota a fordulók után.

Bármely - kicsi vagy éppen nagy - verseny után a felszerelés rendszerezéséről, takarításáról és elpakolásáról szól az azt követő 2-3 nap.

Pár képben szeretném bemutatni a takarítás szükségességének okát és az eredményét.

Fontos, hogy a felszerelés értünk van, de ha nem megfelelő gondossággal tároljuk és kezeljük őket, nem sokáig fognak a legjobb állapotukban rendelkezésünkre állni. 🫡

IV. Utánpótlás 25 Feeder OB Szolnok, Alcsi-szigeti Holt-Tisza Ha egy rövid mondatban kellene összefoglalnom a hetet, val...
04/08/2025

IV. Utánpótlás 25 Feeder OB Szolnok, Alcsi-szigeti Holt-Tisza

Ha egy rövid mondatban kellene összefoglalnom a hetet, valószinűleg az ördög szó többször is szerepelne benne... 👹

Véget ért az idei U25 feeder OB a szolnoki Alcsi-szigeti holtágon. Aki sok halas versenyre készült se maradt élmény nélkül, bár valószinű nem erre számított.

Sok gondolkodást, technikát és keresgélést igénylő peca volt, azzal a céllal, hogy a millió törpeharcsa közül kiválogassuk a keszegeket és a ritkán beugró kárászokat. 😮‍💨

A keszegfogás nekem kisebb-nagyobb sikerrel összejött, mellé természetesen a "mosolygós" barátainkból is zsákmányoltam.

Szektoreredmények tekintetében 5-6-5 pontokat horgásztam, melyek a 13. helyre lettek elegendőek.

A teljesítményemmel elégedett vagyok, de nem mondhatom, hogy nem hagytam benne lehetőségeket. Jövőre újra megpróbálkozok az első tíz közé kerüléssel, remélhetőleg már nagyobb sikerrel.

A bíztatást és támogatást nagyon köszönöm a Családomnak, barátaimnak, a Debreceni Csali Horgász Egyesületnek, Debreceni Csali Horgászboltnak, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének és a Pecazzunk.hu webáruháznak. 🥰

És nem utolsó sorban Krisztián Zaka-nak köszönöm a közös heti felkészülést és horogkötéseket, jó volt megint együtt pecázni. 😎🤝🏻

Nagyon jó hangulatú verseny volt ismét, hiszen az egész mezőnnyel jó viszonyban vagyunk, köszönöm nekik is ezt a hetet.
Gratulálok a dobogósoknak és minden indulónak aki kitartóan végighorgászta a hetet!

Szolnok második forduló ✅️Mára jelentősen csökkentek a fogások. 😩Nekem viszonylag sok "mosolygós" törpeharcsa jutott, me...
01/08/2025

Szolnok második forduló ✅️

Mára jelentősen csökkentek a fogások. 😩

Nekem viszonylag sok "mosolygós" törpeharcsa jutott, mellettük nagy munkával egy -a pályához képest- elfogadható mennyisű keszeget sikerült összelapátolni.

Tegnapi 5. helyezés mellé ma egy 6. hely sikerült, bár ezt a lefújáskor szemrebbenés nélkül aláírtam volna... 🥹

Holnap még egy hajrá, minden mást majd a mérleg eldönt! 😁

Szolnok első forduló ✅️Szerintem az arcom sok mindent elmond a mai pecáról (kicsit fáradt, kicsit csalódott). 4300 gr, s...
31/07/2025

Szolnok első forduló ✅️

Szerintem az arcom sok mindent elmond a mai pecáról (kicsit fáradt, kicsit csalódott). 4300 gr, szektor 5. hely. Holnapra kis módosításokkal és nagy motivációval készülünk! 💪🏻

www.pecazzunk.hu

Szolnok kötelező edzésnap ✅️"Zabálnak"... persze nem ezek, a törpék! 🥹
30/07/2025

Szolnok kötelező edzésnap ✅️

"Zabálnak"... persze nem ezek, a törpék! 🥹

Szolnok első edzésnap ✅️Van ilyen is a millió törpe között. Meg persze a dévérek... 🫣
29/07/2025

Szolnok első edzésnap ✅️
Van ilyen is a millió törpe között. Meg persze a dévérek... 🫣

X. Freestyle Method Feeder OB, 9. elődöntő, Kiskunmajsa, Majsa-tóA rengeteg program és gyerek-rendezvények mellett telje...
27/07/2025

X. Freestyle Method Feeder OB, 9. elődöntő, Kiskunmajsa, Majsa-tó

A rengeteg program és gyerek-rendezvények mellett teljesen megfeledkeztem az idei method feeder OB elődöntő beszámolójáról.

Először jártam a kiskunmajsai Majsa-tavon. Felkeszülésre kizárólag a kötelező edzésnapot hagytuk, ami, mint később kiderült kevésnek bizonyolt.

A három forduló során próbálkoztam mindenféle csali és pellet variációkkal, különböző távokkal, igyekezve minél több pontyot elcsípni a tó lakói közül.

Mivel nem rendelkezem elég tapasztalattal az ennyire sok halas versenyekről és a nagy halak versenyidőben való fárasztásáról, sikerült kimondottan sok pontot gyűjtenem. 8-9-10 ponttal zártam a versenyt.

A továbbjutás nem sikerült, de a motivációm nem csökkent. Ez is egy új kihívás, amin felül kell kerekedni.

Külön szeretném kiemelni a majsai vendéglátóink és a tó személyzetének kedvességét és gondoskodását, hiszen ilyet még ezelőtt sehol sem tapasztaltunk.

Köszönöm a Pecazzunk.hu webáruház, Debreceni Csali HE, Debreceni Csali Horgászbolt és a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének támogatását. Köszönöm a szurkolást és Apa egész heti segítségét.

Jövőhét kedden rajtol az U25-ös feeder OB Szolnokon, amit már nagyon várok!

Cím

Debrecen

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sorosi Peti horgászoldala új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Sorosi Peti horgászoldala számára:

Megosztás