Egyetemi Élet - A Debreceni Egyetem lapja

Egyetemi Élet - A Debreceni Egyetem lapja Egyetemi Élet - A Debreceni Egyetem lapja, Magazin, Egyetem tér 1, Debrecen elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

REMÉNYTELI ÚTONNagy lendülettel vetették bele magukat a szezonba a Loki kézilabdázó hölgyei. Noha a Bajnokok Ligája poro...
10/10/2025

REMÉNYTELI ÚTON

Nagy lendülettel vetették bele magukat a szezonba a Loki kézilabdázó hölgyei. Noha a Bajnokok Ligája porondján még némi finomításra szorul a csapat teljesítménye, a hazai bajnokságban eddig makulátlan mérleggel büszkélkedhet Szilágyi Zoltán alakulata.

Négyből négy győzelem az eddigi statisztikája a DVSC-SCHAEFFLER élvonalbeli női kézilabda-alakulatának. Tóvizi Petráék a bajnoki nyitányon magabiztosan múlták felül idegenben az Alba Fehérvár együttesét, majd hazai pályán a Vasast sem kímélték. Egy, a bronzéremért folytatott harcban rendkívül fontos rangadón is túl van már a csapat. A tavalyi harmadik helyezett Esztergom ugyanis vendéglátóként hajtott fejet a cívisvárosiak előtt.

A legutóbbi bajnokin pedig a Hódosban győzte le a Debrecen a Dunaújváros gárdáját. A Vasutas jelenleg a harmadik a magyar pontvadászat táblázatán. A Bajnokok Ligájában, azaz a legnívósabb nemzetközi klubporondon már nem ilyen egyértelmű a helyzet, noha korántsem veszett még el semmi.

Az első BL-csatában Podgoricába látogattak Vámos Míráék. Az A-jelű csoportban két fontos ponttal indított a Moraca arénában a Loki, a Buducnost legyőzésével, ám a diadalt feledtette a soron következő, Bistrita elleni hazai mérkőzés, amelyről a debreceniek számára meglehetősen fájdalmas győzelemmel távozott a romániai együttes. Dortmundban sem termett babér a mieink számára, majd a világklasszisokkal felálló dán Team Esbjerg sem kegyelmezett – Jessica Ryde fontos, ihletett védései ellenére – a Szilágyi-csapatnak, ezúttal a Nagyerdőalján.

A nyolc csapat alkotta csoportban jelenleg kettő szerzett ponttal a hatodik, nyolcaddöntőt érő helyről várhatja a Lokomotív a folytatást. Két idegenbeli magyar bajnoki után magyaros rangadó követezik Debrecenben, hiszen október 25-én a címvédő Győr látogat a Hódosba.

A magyar válogatott szempontjából sem érdemes félvállról venni a DVSC-t, hiszen Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány stabilan számít a debreceni játékosokra. Az EHF Euro Kupára Grosch Vivien, Szabó Nina és Tóvizi Petra készülhet. A tornán a magyarok úgy vesznek részt, hogy a 2026-os kontinenstornára nem kell selejtezőt vívniuk, hiszen 2024-ben a részben hazai rendezésű Eb-n bronzérmet szereztek.

November 26. és december 14. között rendezik Hollandiában és Németországban a világbajnokságot. A bő vb-keretbe a Loki csapatkapitánya, Tóvizi Petra, a szélsők közül Petrus Mirtill és Grosch Vivien, valamint az irányító Szabó Nina kapott meghívót.

Barna Marci, fotó: DVSC-SCHAEFFLER

ÉLSPORTOLÓBÓL HÖKÖS, MAJD A DEHÖK ELNÖKE Németh Kevin, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának új elnöke. A júliu...
08/10/2025

ÉLSPORTOLÓBÓL HÖKÖS, MAJD A DEHÖK ELNÖKE

Németh Kevin, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának új elnöke. A júliusban megválasztott vezetőt múltről, jelenről és jövőről is kérdeztük, a programok mellett a tanulmányai fontossága is szóba került.

EÉ: Kevin, jelenleg milyen szakon tanulsz, mivel foglalkozol?

- Jelenleg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatom a PhD képzésemet, a Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetben. A képzés keretein belül most kezdem a második évemet, emellett pedig gazdálkodási és menedzsment alapszakon is hallgató vagyok. A fő profilnak az elmúlt időszakban a DEHÖK elnökség tekinthető, mivel engem ért a megtiszteltetés, hogy betölthetem a pozíciót.

EÉ: - Mi volt az a pont, amikor kapcsolatba kerültél a HÖK-kel? Melyik szakon és hanyadik évedet végezted?

- Egy minimális családi kötődésem van a Hallgatói Önkormányzathoz, ugyanis még mielőtt egyetemre kerültem már hallottam a munkájáról: a GTK-n a HÖK-ben a nővérem alelnökként tevékenykedett, s az ő sztorijai alapján megtetszett a közeg. Már gimnáziumban is szerettem volna a DÖK-ben tevékenykedni, ugyanakkor én akkoriban élsportoló is voltam, így idő hiányában ez elmaradt. Amikor 2018-ban felvételt nyertem az egyetemre, nagy szerencsém volt, mivel sokan végeztek akkoriban: jelentkeztem és sikeresen be is kerültem a HÖK-be, kooptálás útján.

Így meg is indult a HÖK-ös pályafutásom, hamarosan irodavezető, majd kommunikációs ügyvivő, végül kulturális alelnök lettem. Alelnöki pozícióm során keresett meg az akkori elnök, Váradi Norbert, hogy szeretné, ha én venném át az elnökséget a tanulmányai végeztével. Az elnöki posztot 2022-től töltöttem be, majd 23-ban jött a megkeresés a DEHÖK részéről, hogy lenne lehetőség még feljebb lépni, a Böszörményi úti Campus alelnökeként. 2023-tól Campus alelnök lettem, itt a legfőbb feladataim közé tartozott a GTK és MÉK Hallgatói Önkormányzatok munkájának összefogása és rutinommal, tapasztalatommal való segítése.

Szerettem a pozíciót, valamint a hozzá tartozó munkát, ugyanakkor eleinte fájt elhagyni a GTK HÖK-öt, mivel egy nagyon jól összeszokott csapatról volt szó. Közel maradtam hozzájuk, hiszen a munka közös maradt, továbbra is jelen voltam a rendezvényeiken. Ami a pozíció nagy előnye volt, hogy egyre inkább ráláttam az összegyetemi HÖK működésére, melyet a jelenlegi munkám során nagyon fontosnak alapnak tartok.

EÉ: - Milyennek élted meg azt, hogy nyitni kell majd a többi kari HÖK felé? A GTK-hoz érthető okokból volt közöd, de visszaemlékezve, milyen volt a MÉK hallgatói képviselőivel dolgozni?

- A MÉK HÖK-kel azért nagyon nagy szerencsém volt, hiszen a GTK és a MÉK szinte mindent együtt csinál: egy campus, egy család, közös rendezvények. Az eseményeken nem igazán lehetett megmondani, hogy ki MÉK-es és ki a GTK-s, mivel ugyanolyan póló volt rajtuk, ugyanolyan pass. Már GTK HÖK elnökként is úgy jártam a MÉK HÖK irodába, mintha a saját embereimhez mennék, annyi különbséggel, hogy nem én, hanem az akkori MÉK HÖK elnök, Kiss Nikoletta delegálta számukra a feladatokat.

EÉ: - Mondtad, hogy most a doktori képzésed folytatod, ezt milyen képzések előzték meg?

- 2018-ban nemzetközi gazdálkodás alapszakon kezdtem meg a tanulmányaimat, ahol 2021-ben diplomáztam, majd 24-ben a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon végeztem, melyet a doktori tanulmányok megkezdése követett.

EÉ: - Rengeteg dolgot említettél már, akár a campus alelnöki pozíciót tekintve. Emellé belefért az, hogy a munka világában is tapasztalatot szerezz?

- Alapvetően amikor elkezdtem az egész Hallgatói Önkormányzati munkát, kicsit csapongtam minden között: a tudományos élet, a munka világa, valamint a HÖK között. 2021-ben kezdtem meg a munkámat az EDC Debrecennél. Itt dolgoztam négy évig, itt szedtem magamra az ügyvezetők vezetői stílusát, és azt mondhatom, hogy az ott látottakat tökéletesen tudom alkalmazni DEHÖK elnökként is.

A tudományos élet irányába is nagy volt a vonzalmam, több Tudományos Diákköri Konferencián, valamint egy Országos Tudományos Diákköri Konferencián vettem részt, számos publikációm született, mai napig az Ihrig Károly Szakkollégium aktív tagja vagyok, továbbá a Magyar Közgazdasági Társasági Ifjúsági Bizottságának és a DETEP-nek is tagja voltam.

EÉ: - Tanulmányaid során kijutottál Amerikába. Tudnál erről mesélni?

- Igen, 2020-ban kint tanultam az Egyesült Államokban. Azt, hogy miért oda utaztam, eléggé egyszerű megválaszolni: gyermekkoromban amerikai filmeken nőttem fel, megtetszett az ottani egyetemista lét és már akkor eldöntöttem, hogy én ezt meg akarom tapasztalni. A továbbtanulásom során nem véletlenül jelentkeztem nemzetközi gazdálkodás alapszakra, hiszen tudtam, hogy ott lesz lehetőségem egy fél évet az USA-ban tölteni, anélkül, hogy csúsznék a tanulmányaimmal. Miután hazatértem be tudtam fejezni azokat a tárgyakat, melyeket az Államokban nem tudtam elfogadtatni.

Egy számomra kedves történet, hogy az Education tavaly odajöttek hozzám, hogy tartsak az Erasmusról érdeklődő hallgatóknak előadást az USA-val kapcsolatban: ekkor közöltem, hogy ez nem Erasmus, de jelezték, hogy eddig nem találtak hallgatót, aki kint tanulna volna Amerikában. Jó érzés volt látni, hogy az ottani hallgatói lét tényleg olyan, mint a filmekben. Amellett, hogy egy gyerekkori álmom teljesült, sikerült függetlenednem és önállósodnom, és úgy építhettem valami újat, hogy ahhoz csakis az én teljesítményem járult hozzá.

EÉ:- A kint töltött idődből, tapasztalataidból van esetleg olyan, amit át tudsz ültetni: például egy bizonyos program ott jól működött és Magyarországon is megvalósítható?

- Amit ki tudok emelni, az mindenféleképpen a sport. Amerikában minden a sport körül forog és a Debreceni Egyetem abban a szerencsés helyzetben van, hogy a sport terén nagyon jól áll. Már a gólyatábor alatt elkezdtük úgy átalakítani a sportnapot, hogy sokkal inkább hű legyen a DEAC-hoz, és sokkal inkább váljon egyfajta self-brandinggé. Törekedtünk arra, hogy a gólyák legyenek tisztában azzal, mi is az a DEAC, miért éri meg a meccsekre járni és miért érdemes a klub kötelékein belül játszani. A sporton túl persze számos más elem is van, amit szeretnénk átültetni, viszont ez egy hosszútávú folyamat.

EÉ: - Nem biztos, hogy mindenkinek magától értetődő, hogy hogyan is válik valaki a DEHÖK elnökévé. Itt nem a lépcsőfokokra gondolok, hanem hogy itt is volt egy pályázati időszak, egy szavazás. Elmesélnéd, hogyan is zajlottak ezek?

- A pozíció minden aktív hallgatói képviselő számára nyitott. Természetesen egy friss hallgatói képviselő is pályázhatott az elnöki posztra, azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy az elnökség rengeteg tapasztalatot igényel és az összegyetemi HÖK-öt átlátni és vezetni nem kis feladat. Az akkori elnökség részéről ennek köszönhetően olyan emberek jöttek számításba, akik tapasztaltak és akiknek ismerik a munkásságát. Az elnökjelöltnek készítenie kell egy pályázati dokumentumot, majd a pályázati határidőt követően egy ünnepi küldöttgyűlés szavaz arról, hogy elfogadják-e a pályázatot. Így tulajdonképpen a hallgatók választják meg a DEHÖK új elnökét, közvetett módon, a küldöttgyűlésen jelenlévők által.

EÉ: - Érezted, hogy rendelkezel a megfelelő kompetenciákkal vagy voltak kétségeid?

- Kétségek azt illetően, hogy meg tudom-e csinálni, nem merültek fel. Sokkal inkább egy elképzelés volt, hogy legalább annyira jól végezzem a feladatom, mint az engem megelőző emberek. Végig szem előtt tartottam, hogy a csapat, melyet megalkottunk, egy csapat maradjon, tartson össze, és így az elnökségem egy vagány időszakká válhasson. Ami engem illett, tisztában voltam azzal, hogy mik lehetnek a hiányosságaim, s már előzetesen is igyekeztem azokat javítani. Most már azt mondhatom, hogy ezek közül a fontosabbakat sikeresen javítottam.

EÉ: - Ahhoz, hogy az elnökséged egy vagány időszak legyen, kell egy csapat! Bemutatnád Őket, kérlek?

- A DEHÖK elnökségét az elnökön túl egy elnökhelyettes, a campus alelnökök, egy külföldi hallgatók érdekeiért felelős személy, valamint egy kabinetfőnök alkotja. Az elnökhelyettesem Szatmári Péter, volt GTK HÖK elnök, akivel a kapcsolatom évekre nyúlik vissza. A Böszörményi úti campus alelnöke Kiss Nikoletta, volt MÉK HÖK elnök, a Kassai úti campus alelnöke Szilágyi Rebeka, aki új személy a DEHÖK életében, korábban az ÁJK HÖK-ben alelnökként tevékenykedett. A Nagyerdei körúti campus alelnöke Tóth Márk, aki a Medikus karok összefogásáért felel, míg Varga Krisztián az Egyetem téri campus alelnökeként az ottani hökökkel tartja a kapcsolatot. A kabinetfőnököm Jen Kristóf, míg a külügyekért és külföldi hallgatókért felelős alelnök szerepét Melis Dávid tölti be.

EÉ: - Milyen jövőbeli tervek és kihívások, elképzelések állnak előtted és a csapatod előtt?

- A rövidtávú célokkal kezdeném: most lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közgyűlése, melynek idén a Debreceni Egyetem ad otthont. Nem sokkal azt követően a gólyabálok szervezése válik fő feladatunkká, emellett zajlik a honlapunk megújítása, hiszen régebb óta fejlesztés alatt áll. A jövő évtől szeretnénk egy belsős, megújított vezetőképzőt is elindítani, mely a kari HÖK képviselők számára nyújt egy képzést, a hiányosságokat és fejlesztendő területeket középpontba helyezve.

A hosszú távú célok közül kiemelném az utánpótlásképzést, mely már gimnáziumban megkezdődne. Már itt szeretnénk felmérni azt, hogy kik azok a gimnazisták, akik a későbbiekben potenciálisan szerepet vállalhatnak majd a HÖK életében. Személyes célunknak tekintjük a lemorzsolódás csökkentését, és ennek eléréséhez a karokkal való egyeztetést is. Jelenleg ezek a célok azok, melyek prioritást élveznek.

EÉ: - Oktatóként is jelen vagy a Gazdaságtudományi Kar életében: meséld el kérlek, hogyan fér ez meg a HÖK-ös lét mellett? Egyik héten még gólyatábort szervezel, de egy héttel később már kurzusokon oktatsz.

- Mindig vicces az, amikor a gólyatábor utáni héten bemegyek tanítani és akkor ott teljesen más szerepben van jelen a hallgató és én is. Ugyanakkor, azt tudom mondani, hogy a mentalitásommal ez teljesen összefér és meg is könnyíti a munkát. Ha látják, hogy egy közvetlen személyiségről van szó, aki nem csak a HÖK-kel foglalkozik, hanem edukálni is akar, másképpen viszonyulnak hozzá. Az a tapasztalatom, hogy szívesen vesznek fel hozzám órát a hallgatók, a rendezvényeken is megkeresnek, akármilyen témában. Maga a tanítás gondolata egyébként már a mesterképzésen is megfogalmazódott bennem: ennek köszönhetően nem új mesterképzésre jelentkeztem, hanem megkezdtem a doktorit. Bár az oktatás egy-két évvel ezelőtt újdonságként hatott számomra, megszerettem és jól érzem magam ebben a szerepben is.

EÉ: - Látod annak a lehetőségét, hogy egyszer azt mondják, az egykori DEHÖK elnök Németh Kevin most már főállásban oktat a GTK-n?

- Nem zárom ki ennek a lehetőségét. Még addig sok minden történhet, de ettől függetlenül tényleg nem zárható ki ez a forgatókönyv.

EÉ: - Valamilyen jókívánság vagy éppen tanács a hallgatók felé?

- Mindenki számára azt tudom javasolni, hogy élje meg az egyetemi éveket, ne féljen kipróbálni újdonságokat, és vegyen részt a hallgatói közéletben. Nem kell mindenkinek a HÖK keretein belül mozognia, de a rendezvények mindenki számára nyitottak. A Debreceni Egyetemen elérhető események száma nem sok felsőoktatási intézményben lelhető fel, így mindenkinek javaslom, hogy vegyen rajtuk részt!

A másik jelentős dolog, hogy akár a HÖK képviselőktől, akár az oktatóktól merjenek segítséget kérni! Nagyon jól tudom, hogy mindenki segítő szándékkal fordul a hallgatók felé, bármiről is legyen szó. Amennyiben valaki megakadt az életben, bármilyen nehézsége van, ennek a megoldására is van lehetőség az egyetemen: a DEMEK szakemberei minden egyetemi hallgató számára rendelkezésre állnak.

A mentális egészség megtartását illetően fontosnak tartom a Mentál7 megemlítését is, ami most lesz az október hatodikai héten, hiszen ez szintén egy egyedülálló rendezvény lesz az egyetemünkön, a már említett DEMEK részvételével, számos kísérőprogrammal.

EÉ: - Köszönjük a válaszaidat, és a fent említett célokhoz további sikert és kitartást kívánunk!

Puskás Marcell, fotó: Buzás Máté

NEGYEDIK HELYEN A DEACAz ősz kezdetén a bajnoki tabella negyedik helyén állnak az egyetemi focisták a harmadosztályban. ...
07/10/2025

NEGYEDIK HELYEN A DEAC

Az ősz kezdetén a bajnoki tabella negyedik helyén állnak az egyetemi focisták a harmadosztályban. A csapat legutóbb, szeptember 13-án, ért el nagy sikert, miután a Pécs otthonában a legjobb 32 csapat közé kvalifikálta magát a Magyar Kupában. A mecsekiek otthonából 2-0-s győzelemmel tértek haza Sándor Tamásék, azóta pedig újra a bajnokiké volt a főszerep.

A bajnokságban eddig tíz fordulót rendeztek, a DEAC mérlege hat győzelem, két döntetlen, valamint két vereség. Az első fordulóban győzte le a fekete-fehéreket a listavezető Kisvárda, valamint a Putnoknak sikerült még elrabolnia a bajnoki pontokat.

A kupadiadal óta három bajnoki mérkőzést vívott a csapat: szeptember 21-én Cigándon lépett pályára rangadón a cívisvárosi alakulat, onnan 2-2-es döntetlennel egy pontot sikerült szerezni. Majd újra hazai publikum előtt szerepeltek a fekete-fehérek, a Gödöllő vendéglátójaként a 91. percben állították be a 2-0-s végeredmény, amely fontos három pontot jelentett a DEAC-nak. A következő találkozón az Eger csapatát verték meg 2-0-ra, Fekete Vince duplájával, a Dóczy József utcán.

A folytatásban, október 12-én, Sényőre látogat csapatunk míg a kupaszereplés október végén folytatódik, amikor a fővárosi BVSC Zugló látogat a cívisvárosba.

BM, fotó: deac.hu

ÚJRA FILMKLUBNyáron sem ment pihenőre a DE-BTK Művészeti Központ és a Nemzeti Filmintézet közös filmklubja. A korábbi év...
06/10/2025

ÚJRA FILMKLUB

Nyáron sem ment pihenőre a DE-BTK Művészeti Központ és a Nemzeti Filmintézet közös filmklubja. A korábbi évek hagyományaihoz híven a DESZ24 udvarán három egymást követő szombaton várta a vendégeket a nyári szabadtéri kertmozi.

Az idei nyár tematikája a „játszma” volt. Fazakas Péter A játszma, Goda Krisztina Kaméleon és Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje szerepelt a programban, a vetítéseket követően Váró Kata Anna a DE-BTK Művészeti Központ oktatója és Gaál Csaba, az egyetem doktorandusza, a Bán Imre Szakkollégium tagja beszélgettek a közönséggel a látottakról.

Az őszi félév kezdetével elindultak a már ismerős, a kéthetente jelentkező magyar filmekkel foglalkozó filmklubok magyar és angol nyelven a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának A Sziget elnevezésű közösségi terében. A filmklubokra kurzus épül, a hallgatók szabadon választható tárgyként fel is vehetik a Régi és új; fejezetek a magyar film történetéből és a Hungarian Film and Culture elnevezésű kurzusokat. A vetítésekre és az azt követő beszélgetésekre az egyetem dolgozói is csatlakozhatnak.

A Régi és új; fejezetek a magyar film történetéből című kurzus keretében a következő filmeket láthatja a közönség: október 13. Fazakas Péter: A játszma (2022), november 3. Gothár Péter: Megáll az idő (1982), november 17. Sopsits Árpád: A martfűi rém (2016), december 1. Zsombolyai János: A kenguru (1975).

A Hungarian Film and Culture keretében pedig az alább filmek szerepelnek a programban magyar nyelven, angol felirattal: október 6. Kis Hajni: Wild Roots (Külön falka, 2021), október 27. Szász Attila: Tall Tales (Apró mesék, 2003), november 10. Antal Nimród: The Whiskey Robber (A Viszkis, 2017), november 24. Goda Krisztina: Chameleon (Kaméleon, 2008), december 8. Tóth Barnabás: Master Game (Mesterjátszma, 2023). (A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.)

Az előző félévekhez hasonlóan az idei félévben is várhatók vendégek a filmklubba. A korábbi félévekben vendégünk volt többek között Koltai Lajos operatőr/rendező, az Örkény Színház két kiváló színésze: Hajduk Károly és Nagy Zsolt, valamit a Made in Hungáriából és a Pappa Piából ismert Szabó Kimmel Tamás és Máhr Ágnes színésznő, Kerékgyáró Yvonne, Csuja László és Berier Ádám rendezők, de jártak már nálunk az egykori legendás vízilabda válogatott tagjai is a Nemzet Aranyai című dokumentumfilm kapcsán.

A filmklub előszeretettel lát vendégül oktatókat is, Szathmári Judit, az Angol-Amerikai Intézet adjunktusa a Kojot négy lelke kapcsán kalauzolta a hallgatóságot az indiánok földjére. Bódi Katalin irodalomtörténész, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatója pedig Enyedi Ildikó A feleségem története kapcsán beszélt a film alapjául szolgáló Füst Milán regényről.

Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében a Konfuciusz Intézet által hirdetett, Chinese Movie Nights elnevezésű kurzus, melyhez az utóbbi években a DE-BTK Művészeti Központ is csatlakozott. Ebben a félévben magyar nyelven is ismerkedhetnek a hallgatók a kínai filmekkel a Kínai filmkultúra elnevezésű szabadon választható kurzuson, melynek szintén A Sziget ad otthont.

A sci-fi világába kalauzolja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjával együttműködésben megvalósuló: Tudomány vagy fantasztikum? – A sci-fi világa elnevezésű kurzus.

A félév során a vetítések után neves szakértők, mint például Herczeg Mihály, az Esterházy Károly Katolikus Egyetem Kémia Tanszékének egyetemi docense, a DE BTK Pszichológiai Intézetéből Csukonyi Csilla és Kondé Zoltán adjunktusok és Őrsi Balázs tanársegéd, valamint Csatár Péter a DE Germanisztika intézetének tanszékvezető egyetemi docense segítségével fejthetik meg a hallgatók, hogy valójában mennyi tudomány is rejlik a vásznon megjelenő fantasztikum mögött.

VKA

ELINDULT A SZÍNHÁZI ÉVADVáltozatos programokkal indul az évad: MagdaFeszt, új bemutatók és még sok más a Csokonai Nemzet...
01/10/2025

ELINDULT A SZÍNHÁZI ÉVAD

Változatos programokkal indul az évad: MagdaFeszt, új bemutatók és még sok más a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen októberi műsorában

Szeptemberben megkezdődött a 2025/26-os színházi évad. Az első hónapban Romankovics Eda Para című ifjúsági drámájával, Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiájával és Molnát Ferenc Az üvegcipő című vígjátékával ismerkedhetett meg a közönség – októberben azonban még színesebb kínálattal találkozhattok a Teátrumban és a Csokonai Fórumban!

MagdaFeszt

Október 3-5. között visszatér a MagdaFeszt! A Szabó Magda tiszteletére létrehozott fesztivál 2025-ben immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény központjában a női alkotás, a női társadalmi szerep, a nő, mint művészeti téma áll. Szeretnénk továbbra is megtartani és fejleszteni ezt a rendezvénysorozatot, annál is inkább, mert rengeteg kibeszéletlen, feltárni való aspektusa van a női alkotói energiáknak, jelenlétnek. A Szabó Magda művei által ihletett előadások válogatásán kívül, egyéb kísérőprogramok is színesítik majd fesztiválunkat.

Erkel Ferenc: Bánk bán
október 7. és 9. 19:00

A hónapban egy olyan különleges évfordulót is ünnepelhetünk, amely egész évadunkat meghatározza majd, hiszen október 7-én tölti 160. születésnapját Színházunk. A jelentős évforduló alkalmából szeretnénk felidézni az 1865-ös ünnepi nyitányt, ahol többek között Jókai Mór és Laborfalvi Róza is jelen voltak: 160 évvel ezelőtt Katona József Bánk bánját láthatta a közönség, most pedig Erkel Ferenc operafeldolgozásával emlékezünk vissza és ünnepeljük több, mint másfél évszázad színházi élményeit! Az Coopera produkciója október 7-én és 9-én is 19 órától lesz látható a Csokonai Teátrum Nagyszínpadán.

Megérkeznek legújabb bemutatóink!

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap
október 5. 20:00

A MagdaFeszt keretében egy különleges, színművészeink által megálmodott előadást mutatunk be: Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi drámáját Kukovecz Ákos, társulatunk friss tagja rendezi, több fiatal színész és színésznő szereplésével. Az előadás jelmezeit Elise Paris Turco táncművészünk tervezi, a zenéért Balázs-Bécsi Eszter színésznőnk felel. A történet Vajk Istvánná keresztelését megelőző napon játszódik az esztergomi várban, s a megmaradásért folytatott harcról és az azért hozott áldozatokról szól. Címe egy pogány dal első sora, amely visszatérő motívumként ékelődik be a műbe.

LÉT(ra)
október 17. 19:00

Tánctagozatunk, a Gradient Kortárs Balett Debrecen és a prózai tagozat közösen hoznak el egy egyedülálló darabot, amelyben szavak és mozdulatok egybeszövődnek. Az előadás kiindulópontját Linn Skåber norvég írónő két, 2020-ban megjelent könyve – Ma négykézláb akarok járni és A szívem egy bezárt bódé – adta. A Gradient Kortárs Balett tagjainak és a Csokonai Nemzeti Színház prózai társulatának közös produkciója finom humorral, mély érzelmekkel és költői látásmóddal világít rá a „felnövő” emberek világára.

Légy Te is stUDinnovate-ösztöndíjas! Még lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjának öthó...
30/09/2025

Légy Te is stUDinnovate-ösztöndíjas! Még lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjának öthónapos programjára. A 100 ezer forintos havi ösztöndíj pedig további lehetőséget kínál ötleteid megvalósítására!

INDUL AZ ŐSZI BUZÁNSZKYSzeptember 23-án, ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025-ös Buzánszky-emlékév őszi szezon...
30/09/2025

INDUL AZ ŐSZI BUZÁNSZKY

Szeptember 23-án, ünnepélyes keretek között rendezték meg a 2025-ös Buzánszky-emlékév őszi szezonjának sorsolását. Ezúttal nem csupán a csoportbeosztások derültek ki, hanem ünnepi előadáson is részt vehettek a csapatok.

Három sportlegenda beszélgetésével indult a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa - Debreceni Egyetem, 2025-ös őszi idénye. Rendhagyó, ám annál méltóságteljesebb helyszín adott otthont a rendezvénynek: az oDEon Színház pódiumára lépett Csank János, a válogatott egykori szövetségi kapitánya, Kozma Mihály, minden idők legsikeresebb magyar futsal szövetségi kapitánya, valamint Gelei József, olimpiai bajnok labdarúgókapus.

Ó Nagy Ferenc moderátor a válogatott világbajnoki esélyeiről faggatta a három rutinos szakembert. A csaknem másfél órás beszélgetésben kitértek az utánpótlás-nevelés kérdéseire, illetve a válogatottság, illetve annak elnyerése érdemeinek és jelentőségének titkaira is. A színházteremben ezt követően telt ház várta a sorsolás izgalmait.

Ahogyan eddig megszokhattuk, ezúttal is a Superliga, a Divízió II, a Divízió III és a Női Liga osztályaiban csapnak össze a csapatok. Évről-évre hagyományos tendencia, hogy egyre több csapat választja a magyar egyetemi szabadidősport egyik legnagyobb versengését, a Buzánszky mezőnyét. Idén is rekordszámú alakulat jelentkezett, és több mint ötszáz mérkőzést vívnak majd a Debreceni Egyetem pályáin. A bajnokság szeptember 29-én kezdődött.

Barna Marci, fotó: unideb.hu

29/09/2025
HOLNAP KUTATÓK ÉJSZAKÁJASzeptember 26-án, pénteken immár 18. alkalommal csatlakozik a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszak...
25/09/2025

HOLNAP KUTATÓK ÉJSZAKÁJA

Szeptember 26-án, pénteken immár 18. alkalommal csatlakozik a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszakájához. Debrecenben, Hajdúböszörményben, Nyíregyházán és Szolnokon összesen több mint 250 programmal várja a látogatókat délutántól egészen este 11 óráig.

A rendezvény célja, hogy közérthetően mutassa be a legfrissebb tudományos eredményeket. A résztvevők bemehetnek és megismerhetik a különböző kutatólaborok munkáját, találkozhatnak kutatókkal, és kipróbálhatják magukat interaktív kísérletekben is.

A programkínálat rendkívül sokszínű: a DE Folyóvizes laboratóriumában például terepasztalon modellezik a folyóvízi felszínformálódást, a Balásházy-gimnázium diákjai erdei sétán tanítják meg a természetjárás során előforduló sérülések ellátását, de lesz gyógynövény-ismertető, drónbemutató, könyvtári kvíz, történelmi társasjáték, mesterséges intelligencia és gyógyítás kapcsolatát feltáró előadás, valamint tánc- és zenei programok is. A látogatók találkozhatnak a CSI-Debrecen helyszínelőivel, és idén sem maradnak el a látványos fizikai és kémiai kísérletek.

infó: www.kutatokejszakaja.hu

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A MODEM-benSzombaton, a MODEM Project Space-ben nyílik meg Tim Rod (1992) svájci fotóművész egyéni kiá...
24/09/2025

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A MODEM-ben

Szombaton, a MODEM Project Space-ben nyílik meg Tim Rod (1992) svájci fotóművész egyéni kiállítása, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közreműködésével. A tárlat az emlékezet, az identitás és a gyökerek kérdéseit vizsgálja: hogyan mesélhető el a múlt, és miként formálja a jelenünket?

A kiállítás középpontjában Rod üknagyapja, Ludwig Stein (1859–1930) magyar zsidó filozófus személyes és szellemi öröksége áll, amelyet fotódokumentációk, kollázsok és tárgyegyüttesek idéznek meg. A válogatás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ FUTURES rezidenciaprogramja során végzett kutatásra épül.

A megnyitó szeptember 26-án, szombaton 17 órától lesz, köszöntőt mond Vizi Kata (MODEM), Kovács Edward (kurátorasszisztens), Som Balázs (Magyar Zsidó Múzeum), valamint maga a művész. A rendezvény kurátori tárlatvezetéssel zárul.

https://modemart.hu/program/kiallitasmegnyito-tell-me-about-your-future-i-show-you-my-past-tim-rod-egyeni-kiallitasa/

https://www.facebook.com/events/1460711611743543

fotó: Tim Rod

Cím

Egyetem Tér 1
Debrecen
4031

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Egyetemi Élet - A Debreceni Egyetem lapja új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Egyetemi Élet - A Debreceni Egyetem lapja számára:

Megosztás

Kategória