GÖTLE Ennek elérése érdekében szeretnénk minél több lelkes segítőre találni.

A Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete kistérségi szervezeteként jött létre, 2009. április 20-án, és jelenleg is folytatja Gödöllő és térségében a vak és gyengénlátó sorstársak életvitelén könnyítő segítő közhasznú tevékenységét. Programjainkkal látássérültek igényeinek kielégítésére törekedve kívánunk lehetőséget adni a

z integrációra, felzárkóztatásra, a hétköznapi emberek érzékenyítésével. Céljaink és tevékenységeink:

Lokálisan egy olyan érdekvédelmi szervezet létrehozása, amely képes egy segítő szolgáltatást fenntartani az itt élő látássérültek számára, hogy teljesebbé, élhetőbbé tegyük ezen emberek mindennapi életét,
Térségünkben jelenleg 50 fő látássérült személyről van tudomásunk. Feladatunknak, missziónknak tekintjük, hogy azokhoz a látássérült vagy gyengén látó emberekhez is eljussunk és segítsük őket, akikkel eddig nem sikerült felvenni a kapcsolatot,
Fontosnak tartjuk a vak és gyengén látó személyek sokoldalú segítését, érdekeik érvényesítését, rehabilitációjuk elősegítését,
Felvettük a kapcsolatot a kistérségi önkormányzatokkal, helyi civil szervezetekkel. Közösen szeretnénk érvényesíteni érdekeinket minél szélesebb körben, és egyre több lehetőséget keresni a munka, szabadidő, kultúra, iskola, tanulás, területén,
Igyekszünk a látássérültek számára a feltétlen szükséges segédeszközök beszerzéséhez támogatást, és támogatókat szerezni. Ilyen eszközök például: beszélő óra, lázmérő, beszélő konyhai segédeszközök, vérnyomásmérő, diktafon, számítógép, stb.,
Otthonukban meglátogatjuk a hozzánk el nem jutókat,
A szabadidő tartalmas eltöltéséhez rendszeresen tartunk összejöveteleket, kirándulásokat, szabadidős,- és kulturális programokat szervezünk. Adószámunk: 18726204-1-13
Számlaszám: 10918001-00000066-19790004
Nyilvántartási szám: TE-5594

Boldog, békés ünnepeket kívánunk!
22/12/2025

Boldog, békés ünnepeket kívánunk!

December hatodikán megtartottuk idei utolsó klubnapunkat. Köszönjük, hogy velünk  voltatok. Külön szeretnénk köszönetet ...
08/12/2025

December hatodikán megtartottuk idei utolsó klubnapunkat. Köszönjük, hogy velünk voltatok. Külön szeretnénk köszönetet mondani önkénteseinknek az egész évbes munkájukért.
Áldott ünnepeket kívánunk!

Kedves Tagtársak!Szeretettel meghívunk mindenkit az egyesület KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉRE!Időpont: 2025.12.06. szombat, 10:00...
04/12/2025

Kedves Tagtársak!

Szeretettel meghívunk mindenkit az egyesület KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉRE!

Időpont: 2025.12.06. szombat, 10:00 óra

Helyszín: 2100 Gödöllő Szabadság út 23 /Civil Ház/

Program: Ünnepi beszéd

Ajándékosztás

Közös szendvicsebéd és kötetlen beszélgetés

A tagdíjak befizetésére is lesz lehetőség , VGYKE 3600 Ft, GÖTLE 1500 Ft

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Áldott Ünnepeket és jó egészséget kívánunk!

Üdvözlettel Kiss János Elnök

29/11/2025
29/11/2025

🎄 Advent a Gödöllői Királyi Kastélyban – December 6–7. 🎄

Az ünnepi hétvégén újra várja a kastély karácsonyi hangulata! ❤
❗ Az óriáskerék mindkét nap nappal is üzemel.🎡
❗ Szombaton a Száncsengő Expresszel is megérkezhetnek.🚂😍

📅 December 6. – Szombat

🔹 10:00 – Kastélylurkók Klubja
🔹 13:00 – Trio Giocoso koncert
🔹 13:30 – Királyi karácsonyok
🔹 15:00 – A furfangos Mikulás (Tekergő Bábszínház)
🔹 19:00 – Winter Wonderland – ünnepi szimfonikus koncert

📅 December 7. – Vasárnap

🔹 11:00 – Kiskalász Együttes gyermekkoncert
🔹 11:45 & 13:00– Adventi harangkoncert (Szironta Együttes)
🔹 13:30 – Királyi karácsonyok
🔹 15:00 – Brumi és a téli álom (Fabula Bábszínház)
🔹 18:00 – Arpeggio Gitárzenekar adventi koncert

🎄Részletes program: https://kiralyikastely.hu/advent-a-kastelyban-2025.html

25/09/2025

Nyerj játékos kvízünkkel!

Kedves Tagtársak! Őszi klubnapunk időpontja 2025. szeptember 26 péntek, délelőtt 10 óra, melyre nagy szeretettel várunk ...
24/09/2025

Kedves Tagtársak!

Őszi klubnapunk időpontja 2025. szeptember 26 péntek, délelőtt 10 óra, melyre nagy szeretettel várunk benneteket. Helyszín: Civil ház Gödöllő 2100 Szabadság út 23. Ismét kitelepül a VGYKE segédeszköz boltja, itt lehetőségetek nyílik vásárlásra. Számítunk megjelenêsetekre!

Kedves Tagtársak!Következő nyári klub napunkat 2025 augusztus 2-án, szombaton, délelőtt 10 órától tartjuk a Civil Házban...
28/07/2025

Kedves Tagtársak!

Következő nyári klub napunkat 2025 augusztus 2-án, szombaton, délelőtt 10 órától tartjuk a Civil Házban/ 2100 Gödöllő Szabadság út 23/, melyre nagy szeretettel várunk mindenkit.Az ételt mi biztosítjuk, de szivesen fogadunk üdítőt, esetleg süteményeket. Számîtunk megjelenésetekre!

Cím

Szabadság út 23
Godollo
2100.

Telefonszám

06703875265

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni GÖTLE új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése GÖTLE számára:

Megosztás