Vásárhelyi Televízió

Vásárhelyi Televízió A megújult Vásárhelyi Televízió Facebook-oldala A működéshez szükséges technikai feltételek adottak voltak, a kísérleti adásra azonban 1986. A Közgyűlés 2007.

A hódmezővásárhelyi Városi Televízió létrehozásának ötlete az 1980-as évek közepén felmerült, az ezzel kapcsolatos részletes terv 1985 januárjára el is készül. Az elképzelések szerint a rákövetkező évben mintegy 3 ezer lakást kapcsoltak volna be a kábelrendszerbe, viszont a hiányzó engedélyek miatt erre várni kellett. 1986. január 22-én a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága - a Petőfi Művelődési K

özponton belül - létrehozta a Városi Televíziót, mint intézményt. május 5-ig várni kellett. Ebben egy 90 perces összeállítás volt látható a Május 1-jei eseményekről. Az indulás évében a havi műsoridő 60 perc volt.

1988. január 5-én a Minisztertanács Hivatala - Városi Televízió Hódmezővásárhely néven - ideiglenesen egy évre adott engedélyt stúdió létrehozására. 1988. szeptember 5-én már önálló csatornán jelentkezett a helyi tévé, a végleges stúdióengedély viszont csak 1989 januárjában érkezett meg, s kábelen történő működtetésre vonatkozott. Havi egy alkalommal volt adás, 60-90 percben, ehhez társult a képújság. A műsorok összeállításánál a legfőbb szempont az volt, hogy a nézők tájékoztatást kapjanak Vásárhelyen legfontosabb eseményeiről. A legmeghatározóbb műsor a Mozaik címet viselő hírmagazin volt hosszú éveken át, amelyben pár perces összeállításokon keresztül ismerhették meg a főbb történéseket a lakosok. A város 1990-ben vásárolta meg az adókészüléket, s azzal, hogy most már nem csak kábelen, hanem szórtan is továbbítani tudja a műsorokat, potenciálisan mintegy 120 ezer nézővel lehetett számolni. A Városi Televízió 1991-ben heti egy alkalommal jelentkezett önálló műsorral, havonta pedig élőben közvetítette a közgyűlés ülését. 1992-től heti két alkalommal volt már adásnap.

1994-es év nagy változást hozott, ugyanis az addigi műsoridő a soksorosára emelkedett, július 15-től - az újabb engedély értelmében - a VTV 6 évig hetente négy alkalommal, naponta 17-22 óráig sugározhatott, a közgyűlés közvetítésére pedig havi egy alkalommal, 15-22 óráig volt lehetősége. Ebben az időszakban a rövid tudósítások mellett nagy hangsúlyt kaptak az élő stúdióbeszélgetések, kiemelt szerephez jutott a kultúra. A Vásárhelyi Műhely című kulturális magazin a Mozaik mellett szintén évekig meghatározta a televízió arculatát. 1997. január 1-től a Városi Televízió közhasznú társasággá alakult, egy év múlva pedig beolvadt a Szerdahelyi József Kulturális, Sport és Szolgáltató Kht-ba. A 97-es év több szempontból is áttörést jelentett, akkor vezették be a napi híradó készítését, valamint a máig is működő állandó rovatot a Nap Kérdését. 2000 nyarától a VTV átállt a 24 órás műsoridőre, amely azt jelenti, hogy 0 órától 16 óráig képújság látható, utána pedig saját szerkesztett műsorok, élő adások, valamint filmbejátszások. Hétvégeken a szerkesztett műsorok adásideje 17-22 óráig tart. november 8-i határozata értelmében az új működési forma, amelyben a tévé tevékenykedik: a Szerdahelyi József Műsorszolgáltató Nonprofit Kft.

2009. április 14-től tartalmi és képi megújulás történt a VTV-ben. Az állandó rovatok - Híradó, Nap Kérdése, Csillagposta, Jegyzet - és a megszokott, főként aktuális közéleti témákkal foglalkozó Vásárhelyi Magazin mellett tematikus magazinműsorok indultak el, így kultúra, egészségügy, életmód, portré, sport, kisállat, ifjúság, zene témakörökben. Ezzel együtt új szignálok készültek mind a már meglévő, mind az új műsorokhoz, megújult a stúdió, a műsorstruktúra és a logó is, vagyis új arculatot kapott a Vásárhelyi Televízió.

https://youtu.be/nwiNUWsLHyE
27/11/2025

https://youtu.be/nwiNUWsLHyE

Enjoy the videos and music that you love, upload original content and share it all with friends, family and the world on YouTube.

27/11/2025

Földpiramisok a selyemút mentén címmel tartott előadást Szabó Géza a Korok, kultúrák, lelőhelyek szemeszterén a Tornyaiban. Az eurázsiai térséget felölelő kalandozásnak számos helyi vonatkozása is volt, mert a város határában is számos magaslat található, amelyeket itt halmoknak, kunhalmoknak neveznek.

27/11/2025

A Bors bulvárlap háborús cikkei miatt emeltek szót a vásárhelyiek. Az újságot most először terjesztették havilapként, ingyenesen országszerte. A Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi aktivistái összetépték, majd a kukába dobták a példányokat.

27/11/2025

200 éve született és 150 éve Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjévé választották Jókai Mórt, akinek tiszteletére emléktáblát avattak a Csúcsi Olvasókör épületén. A dombormű arra a Jókai utcára került, amelyet még életében neveztek el a híres íróról. Az emléktábla költségeit adakozásból gyűjtötték össze.

27/11/2025

25 éve nem látott drágulást jelez előre a Nemzeti Bank az ingatlanpiacon. Legújabb elemzésük szerint már a 2. negyedévben gyorsuló ütemben 17,7%-kal emelkedtek a lakásárak, az év egészében pedig országosan elérheti az áremelkedés mértéke a 29%-ot. Ezzel Magyarország vezeti az Európai Unió lakásár-emelkedési rangsorát. A keresletet felpörgette az Otthon Start Lakásh*tel, de a kormányzat szerint ez nem okozott áremelkedést. Hódmezővásárhelyen 50-60 millió forintot kérnek egy beköltözésre alkalmas családi házért.

27/11/2025

.

https://youtu.be/tU8pno89TR4
26/11/2025

https://youtu.be/tU8pno89TR4

Enjoy the videos and music that you love, upload original content and share it all with friends, family and the world on YouTube.

26/11/2025

Történelmi pillanatként jellemezte Vágó János igazgató azt a megvalósult álmot, hogy a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Steinway hangversenyzongorát kapott, amely még minőségibb oktatást tesz lehetővé. Az új hangszer 43 millió forintba került és a vásárhelyi tankerület biztosított hozzá forrást. Megszólaltatásában az intézmény valamennyi zongoratanára részt vett az ünnepélyes átadón és bemutatón a Mária Valéria utcai székházban.

26/11/2025

Jubileumi koncertre készül a Fandante, hiszen éppen negyedévszázada színesíti Vásárhely kulturális életét. A kerek évfordulót a kamarakórus méltó módon szeretné megünnepelni december 13-án a Református Ótemplomban, ezért hónapok óta gőzerővel próbál a Liszt iskolában, ahol anno minden elkezdődött.

26/11/2025

Újdonságokkal készülnek az ünnepvárásra a Kossuth téren és az adventi vásárban is. Gyöngyösi Ferenc alpolgármester úgy fogalmazott a cél az, hogy a tavalyit is felülmúlja az a városi ünnepi környezet, amivel hozzájárulhatnak a vásárhelyiek és az idelátogatók örömteli karácsonyi hangulatához.

26/11/2025

Egy hétre Vásárhelyre érkezett a Momentum Mozgalom "luxizós" plakátkampánya, amely a kormányközeli elit fényűző életmódját állítja szembe az átlagemberek anyagi helyzetével. A jövő évi választáson nem induló ellenzéki párt frakcióvezetője szerint minden magyarnak el kell mondaniuk, hogy azért élünk rosszul, mert a fideszes elit luxusban él. Azért van nélkülözés Magyarországon, mert a NER politikusai és üzleti körei az ország gyarapítása helyett az elmúlt 15 évben a saját vagyonuk gyarapításával voltak elfoglalva.

26/11/2025

A kedd délutáni közmeghallgatáson a szelektív hulladékszigetek használatáról és az éppen egy éve indult Szent Ferenc Programról Laczkó Judit számolt be. A polgármester pedig kitért arra is, hogy még idén minden háztartásba eljuttatnak egy kiadványt, amiből mindenki tájékozódhat, milyen hulladékot hol és mikor lehet szabályosan elhelyezni.

Cím

Hodmezovasarhely
6800

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Vásárhelyi Televízió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Vásárhelyi Televízió számára:

Megosztás

Kategória

netikett

A Vásárhelyi Televízió facebook oldala az alábbi alapelveket alkalmazza:


  • A hozzászólásokat magyar nyelven kell megtenni vagy magyar nyelvű fordításukat mellékelni kell, kivéve az esetleges idegen anyanyelvű hozzászólók esetében.

  • Tilos minden pornográf, jogszabály ellenes vagy az általános erkölcsi normákkal nem összeegyeztethető tartalmú hozzászólás.

  • Rasszista vagy etnikai-, vallási hovatartozásra utaló kijelentések használata tilos.