26/04/2026
Szezonközi szomorú számvetés a megyei foci világából.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lépett vissza a legtöbb futballcsapat Magyarországon a 2025-2026-os idény közben!
Közeledik az aktuális szezon hajrája, rövidesen megismerjük a bajnokok és a kiesők kilétét, de érdemes alaposabban is megvizsgálni az elmúlt hónapok történéseit. Megyénkben összesen 82 felnőtt futballcsapat kezdte meg a megyei bajnokságokat (a megye I.-től a megye III.-ig bezárólag) és ahogy korábban beszámoltunk róla, e hét végéig 6 együttes lépett vissza, vagy került kizárásra.
❗️Az MLSZ adatbankja alapján készített összesítésünk szerint ez azt jelenti, hogy minden amatőr nagypályás felnőtt férfibajnokságot számba véve eddig B.-A.-Z. megyében lépett vissza a legtöbb csapat az egész országban❗️
A nem túl dicsőséges képzeletbeli dobogó második fokán Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint a Budapest bajnokság (BLSZ) osztozik 5-5 kizárt klubbal, Győr-Moson-Sopronban és Vas megyében pedig 3-3 gárda eredményeit törölték idén.
Országosan összesen 44 egylet nem folytatja tovább a versengést a futó szezonban.
Azért is aggályos ez megyénk amatőr labdarúgásának helyzetét tekintve, mert az ezredforduló óta itt tűnt el a legtöbb egyesület, 2000 óta a csapatok 60%-a, miközben az országos átlag 32% (a témában a Csillag Péter által 2022-ben készített, 2025-ben frissített és a Hátsó füves riportsorozatban publikált terjedelmes elemzések a hozzászólásban elérhető).
B.-A.-Z. megye már korántsem tartozik a legtöbb klubbal büszkélkedő megyék sorába, gyakorlatilag mindegyik fent említett terület nagyobb számmal bír: Pest 138, Szabolcs 88, Budapest 115, Győr 119 és Vas 90.
Tehát annak ellenére, hogy kisebb a csapatlétszám, mégis itt a legnagyobb visszalépések száma.
Megyénk amatőr futballja az elmúlt 25 évben szabadesésben zuhan. Míg 2000-ben 207 induló volt, 2010-ben már csak 127, aztán 2020-ban csupán 91 és így értünk el 2025-re a 82-ig, miközben még mindig Magyarország második legnagyobb megyéjének számít mind területileg, mind lakosságszámban.
A negatív folyamat viszont mégsem csillapodik...
Az okok igen komplexek és tanulmányozásra érdemesek, ezeket a következő időszakban tervezzük kicsit kibontani, de mindezek megértéséhez a tények mellett érdemes követni a Szomorú kapufák meséit.
Fotó 📸 A Futballkutató | Cserépfalu, 2025. november