21/11/2025
Kezdem azt látni, hogy valami furcsa mozgás indult el a politikai térben. Mintha megint formálódna egy új jobboldali elit, ugyanazokkal az arcokkal, ugyanazzal a reflexszel: csak most más zászló alatt, más szlogenekkel. Nincs kimondva, de érezhető – valami épül. Valami, ami nem új, csak másképp öltözik. A cél pedig nem a rendszer megdöntése, hanem újraosztása. A közpénz újracsomagolása, nem a valódi elszámoltatás.
Értem én, jó lenne egy ellenzék, amelyik nem túl hangos, nem túl kritikus, nem zavarja a körtáncot. Egy DK, Hadházy, Tordai vagy Hiller nélküli, steril kis garnitúra, amelyik szépen beáll a sorba, és nem bolygatja az erőviszonyokat. Csak van egy rossz hírem: ez nem fog menni. Nem lehet demokratikus fordulatot elérni azokkal, akik eddig is csak csendben kiegyeztek, akik az elmúlt másfél évtizedben mindig megtalálták a maguk kényelmes helyét – és most, hogy elfogyott az uniós pénz, hirtelen felfedezték a szabadság iránti vágyat.
Ami most történik, az nem más, mint egy új elit színrelépése, akik nem a rendszer bűneivel számolnának el, hanem a saját jövőjüket próbálják újrapozicionálni. Eddig nem zavarta őket az egészségügy szétverése, a tanárok megalázása, a közpénz eltüntetése. Most viszont, hogy már nem jön a brüsszeli manna, mindenki hirtelen ráébredt, hogy demokrácia is van a világon. Milyen kár, hogy csak akkor, amikor már nem jut a tortából.
És miközben a valódi ellenség továbbra is a hatalom, egyeseknek mégis a legerősebb célpont a DK. Az a párt, amelyet lehet szeretni vagy nem, de legalább nem hunyászkodott be. Nem ment be a háttéralkukba, nem állt félre, amikor elvárták volna, hogy legyenek már kedvesek visszavenni a kritikából. Ők nem hajlandók biodíszletként asszisztálni a hatalomváltásnak álcázott elitváltáshoz. És ez most nagyon útban van.
A 2022-es választás előtt sokan remélték, hogy a „túl markánsak” majd félreállnak. Hogy lesz egy új, tiszta, baloldalmentes, kellemes ellenzék, amit már senki nem fog „gyurcsányozni”, és mindenki megnyugszik. Nem jött össze. És most megy a finom bosszú: háttérmunkák, karaktergyilkosság, összekacsintás, szivárgás – mindezt a közös felelősség nevében.
Közben azok, akik most a hangjukat hallatják, valahogy nem voltak ott, amikor tanárok tüntettek, amikor civileket hurcoltak meg, vagy amikor a jogállam utolsó maradékát is lebontották. Akkor valahogy nem volt sürgős megszólalni. Most viszont, hogy lehet pozíciót építeni, hirtelen mindenki tudja, merre van az előre. Az erkölcsi iránytű megcsillan a zakó zsebéből – nem a népért, a hatalomért.
Ez az új formálódó szövetség nem rendszerváltó. Ez csak egy casting a következő évtized kiváltságosainak. Egy gyűjtőhely azoknak, akik mindig is ügyesen alkalmazkodtak. És most, hogy a rendszer inogni látszik, gyorsan szeretnének visszakerülni a tányér mellé, ha már egyszer kiestek a pixisből.
És a legnagyobb baj? Hogy ebben az országban nem az zavar sokakat, ha valaki ellopja a közösből, hanem az, aki kimondja, hogy ez lopás. Nem a tolvajjal van baj, hanem azzal, aki rámutat. Nem az a „megosztó”, aki eladja az országot, hanem az, aki nem hajlandó tapsolni hozzá.
Szóval ha legközelebb valaki megpróbálja elmagyarázni neked, hogy ki a fő ellenség, érdemes feltenni egy egyszerű kérdést: vajon miért pont azok zavarják a legjobban, akik még mindig hajlandók kimondani az igazságot? Mert lehet nem szeretni őket, lehet vitatkozni velük – de egy dolgot nem lehet elvitatni: nem akarnak visszaférkőzni ugyanoda, csak más logóval.
És ha már választani kell, hogy ki legyek, akkor inkább az, aki szól, mint az, aki csöndben visszahozza a NER-t!
