Auris Produkciós Iroda és Kiadó

Auris Produkciós Iroda és Kiadó Auris Művészeti Ügynökség, Kulturális Programiroda és Zeneműkiadó. Produkciók, kotta és l Az Auris Kft. mint zenei ügynökség 1999-ben kezdte meg működését.

Az előadó-művészeti (Auris Együttes, Auris Operatársulat) és ügynöki közvetítő tevékenység kiegészült szerzői jogkezeléssel, zenés színpadi jogok menedzsmentjével, hangversenyszervezéssel, illetve hanglemez- és kottakiadással (Auris Kiadó), különös tekintettel a kortárs kórusművekre, a dalokra és a hangszeres, illetve vokális-instrumentális kamarazenére. mint művészeti ügynökség, kulturális progra

miroda és zeneműkiadó kiemelten foglalkozik a magyar kortárs zene- és színházművészet, illetve a kortárs egyházzene népszerűsítésével, megújulásával és új lehetőségeivel.

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak és tanárainak szervezésében június 21-én a F...
17/06/2025

A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak és tanárainak szervezésében június 21-én a Fúga Budapesti Építészeti Központ ad otthont az "Így írtok Ti" – Négyek dalestnek, amelynek alkalmából mi is kitelepülünk. Ez alkalommal a koncertélményt kiegészítve, kedvezményes helyszíni vásárlási lehetőséget biztosítunk eddig kiadott daloskönyveinkből.A rendezvény részletes programja és minden fontos információ elérhető az alábbi linken:
https://fuga.org.hu/fevent/igy-irtok-ti-negyek-dalest

Elérhető kiadványaink:

AURIS KIADÓ – Kortárs magyar dalok, daloskönyvek, dalciklusok (www.auris.hu / [email protected])

Csemiczky Miklós: Dalok az „Így írtok Ti"-ből
szoprán hangra és zongorára

Csemiczky Miklós: Újabb dalok az „Így írtok Ti"-ből
5 dal szoprán hangra és zongorára, Karinthy Frigyes verseire

Csemiczky Miklós: Énekes miniatűrök – II. sorozat
6 dal szoprán hangra és zongorára, Balla Zsófia, Cselényi Béla és Szőcs Géza verseire

Gyöngyösi Levente: Két Csokonai-dal
szoprán vagy tenor hangra és zongorára

Orbán György: Kilenc erdélyi madrigál
mezzoszoprán hangra és zongorára

Orbán György: Faragott sorok
5 dal szoprán hangra és zongorára (magyar nyelven)

Orbán György: Templomi énekek
szopránra (vagy mezzoszopránra), hegedűre (vagy más hangszerre) és zongorára

Orbán György: Világi dallamok
szopránra (vagy mezzoszopránra), hegedűre és zongorára

Selmeczi György: Daloskönyv I.
énekhangra és zongorára

Selmeczi György: Daloskönyv II. – „Dalok a Függő Városból"
énekhangra és zongorára

Selmeczi György: Pünkösdi himnuszok
szoprán szólóra és rézfúvós kvintettre

Selmeczi György: Öt latin himnusz
szoprán hangra és vonósötösre

Selmeczi György: Stabat Mater
mezzoszoprán hangra, klarinétra és vonóskvintettre

Selmeczi György: Kantáta Szent Borbáláról
bariton szólóra, férfikarra és zenekarra

Szabó Barna: Öt orosz dal
Öt dal szoprán hangra és zongorára

Szabó Barna: Nyolc dal (Elégiák)
Nyolc dal női hangra (mezzo) és zongorára

Vajda János: Vier vorletzte Lieder (Hattyúdalok)
mezzoszopránra és zongorára

Vajda János: Nyolc Arany
Nyolc dal Arany János verseire énekhangra és zongorára

„Így írtok Ti” – Négyek dalest Komolyzene 2025. június 21., szombat 18:00 A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak és tanárainak szervezésében… Műsor: I. rész CSEMICZKY Miklós: Pünkösdi kolbász; Hit, remény, szeretet ORBÁN György: Tis...

Az immáron hagyományos "Négyek" dalestünk idén szeptember végén kerül megrendezésre. Hogy a várakozás könnyebb legyen, í...
16/06/2025

Az immáron hagyományos "Négyek" dalestünk idén szeptember végén kerül megrendezésre. Hogy a várakozás könnyebb legyen, íme egy kis ízelítő a tavalyi felejthetetlen koncertünkből! 👇
https://youtu.be/eU6bnclTqfc

ORBÁN GYÖRGY: KLAUSENBURG 1975 – VÁLOGATOTT DALOK BARÁTAINK EMLÉKÉRE
(„NÉGYEK" – DALEST - 2024. május 24., 19:30 Nádor Terem)

Csereklyei Andrea - ének
Hegedűs Gönczy Katalin – zongora

Klausenburg (Hildebert de Lavardin 1056-1133), Peer Gynt: élt 21 évet (Sütő István 1949-1987), Solvejg: élt 32 évet (népdal nyomán), Házkutatás-program (Szőcs Géza verse nyomán), ahova' immár (erdélyi szász szöveg nyomán), A látogató (helyzetgyakorlat talált szövegekkel), Virágének a határon (egy 1813-ből való virágének parafrázisa)

„NÉGYEK” – DALEST2024. május 24., 19:30 Nádor TeremORBÁN GYÖRGY: KLAUSENBURG 1975 – VÁLOGATOTT DALOK BARÁTAINK EMLÉKÉREKlausenburg (Hildebert de Lavardin 105...

December 23-án szenzációs koncertet adott az Octovoice Énekegyüttes az ország legjobb beatbox-osával kiegészülve. Hallga...
05/01/2025

December 23-án szenzációs koncertet adott az Octovoice Énekegyüttes az ország legjobb beatbox-osával kiegészülve. Hallgassatok bele az egyik kedvenc dalunkba: You're a mean one, Mr. Grinch!

Octovoice feat Jammal / 2024.12.23. / Aranytíz

Csodálatos koncert volt!
24/12/2024

Csodálatos koncert volt!

Nehéz szavakkal összefoglalni, mennyi mindent kaptunk Tőletek a tegnapi koncerten. Először is azt, hogy több mint kétszázan eljöttetek meghallgatni minket, megtöltve ezzel az Aranytíz nagytermét. Csodálatos közönség voltatok, elképesztő volt megtapasztalni, mennyire együtt rezdültök minden dalunkkal. Köszönjük a rengeteg gratulációt, ölelést, örömkönnyet (!), amit a koncertet követően kaptunk, reménykedünk csak, hogy ti is legalább ilyen boldogan mentetek haza, mint mi.
Végül pedig köszönjük Fekete János Jammal, hogy megtiszteltél minket azzal, hogy elfogadtad a felkérésünket! Minden pillanatát imádtuk annak, amit csináltál 🧡!
Most egy közönségfotóval emlékezünk meg a tegnapról, de hamarosan lesznek hivatalos képek is! Aki készített sajátot, főleg ha Jammal is rajta van, posztolja kommentben!
🎄✨Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek! ✨🎄
Élvezzétek az Ünnepeket és ne legyetek Grinch-ek 😉 !

Kivételesen izgalmas koncertre készül az Octovoice! Az acapella énekegyüttes repertoárjának esszenciáját hozza el nekünk...
18/12/2024

Kivételesen izgalmas koncertre készül az Octovoice! Az acapella énekegyüttes repertoárjának esszenciáját hozza el nekünk, karácsonyi dalokkal megfűszerezve. A nyolctagú formáció erre a különleges alkalomra egy sztárvendéggel is kiegészül: az ország legjobb beatbox-osa, Fekete János Jammal csatlakozik a csapathoz.
Várunk mindenkit szeretettel december 23-án 19:00-kor az Aranytízbe!
https://papageno.hu/promocio/2024/12/octovoice-enekegyuttes-aranytiz-kulturhaz/

Jegyek az alábbi linken kaphatók: https://www.jegy.hu/program/octovoice-feat-jammal-170350

Az Octovoice Énekegyüttes produkciója december 23-án is bemutatja, milyen sokarcú megnyilvánulásra képes a társas éneklés.

17/10/2024

Ha valaki lemaradt volna a tegnapi interjúról, a műsor a kommentben lévő linken visszahallgatható (19:14:50-től).

Ma este 7 órától a Bartók Rádió Összhang című műsorában a Magyar Egyházzenei Biennálét is szervező Auris Produkciós Irod...
16/10/2024

Ma este 7 órától a Bartók Rádió Összhang című műsorában a Magyar Egyházzenei Biennálét is szervező Auris Produkciós Iroda és Kiadó vezetője, dr. Selmeczi János, valamint Andorka Péter zeneszerző, kottagrafikus beszél a rendevzényről és a megjelent antológiákról.
https://mediaklikk.hu/bartok-radio/cikk/2024/10/15/osszhang-muzikalis-bestiak-avagy-a-remes-konyv/

A beszélgetés a műsor második felében lesz hallható. Az adást október 17-én 11:30-kor megismétlik, illetve az első elhangzást követően visszahallgatható lesz a Médiaklikken.

Csodálatos hét van mögöttünk! A Magyar Egyházzenei Biennálé koncertjein megteltek a templomok éteri muzsikával és az arr...
23/08/2024

Csodálatos hét van mögöttünk! A Magyar Egyházzenei Biennálé koncertjein megteltek a templomok éteri muzsikával és az arra kíváncsi hallgatósággal. Zeneszerzők, kórusvezetők, énekesek forgatagában többszáz érdeklődő vehetett részt koncerteken, kórusműhelyeken, kerekasztal-beszélgetésen. Mi pedig amellett, hogy a szervezés mellett igyekeztünk a lehető legtöbb hangversenyen részt venni, bemutattuk az idei évre összeállított Antológiánkat is.
A Biennálén és a párhuzamosan zajló Kolozsvári Magyar Napokon is fellépett az Octovoice. Andorka Péter Szent Imre-miséje és a Bánffy-udvar jazz-színpadán előadott koncert is nagy sikert aratott.
📷 Vakarcs Lóránd

Úgy érezzük, az idei Biennálé nyitókoncertjén nem csupán a Piarista templom telt meg, hanem azoknak a szíve is, akik vel...
16/08/2024

Úgy érezzük, az idei Biennálé nyitókoncertjén nem csupán a Piarista templom telt meg, hanem azoknak a szíve is, akik velünk hallgatták! Köszönjük, hogy ennyien eljöttek! 😚
Holnap folytatjuk!

16/08/2024

Kottabörze a Biennálén!

Kiadók bemutatkozása, kiadványok prezentációja és a Magyar Egyházzenei Biennálé 2024 Antológiájának bemutatása

AUGUSZTUS 19. HÉTFŐ 14.00 óra
Ars Sacra Claudiopolitana Galéria (Strada Iuliu Maniu nr. 4./Szentegyház utca 4.)

Antológia:
a Magyar Egyházzenei Biennálé 2024 Antológiájának (Kórus-gyűjtemény / Magyar zeneszerzők egyházi művei II.) bemutatója (Selmeczi János, Auris Kiadó)

Kiadói bemutatók – kortárs magyar egyházzenei kiadványok:

Kontrapunkt Music – Tóth Péter
EMB Editio Musica Budapest Zeneműkiadó – Sigrai László
Ars Nova Editio – Kiss Katalin
Auris Kiadó – Selmeczi János

További kiadványok bemutatója:
Horváth Bálint: Orbán György (kismonográfia) (Magyar zeneszerzők 43.) (BMC, 2023)
Kecskés D. Balázs (szerk.): Reménykedve várjuk. 21 evangéliumi motetta vegyeskarra (Kálvin Kiadó, 2021)

Ma este indul a Biennálé!
16/08/2024

Ma este indul a Biennálé!

🎼INDULUNK!📢
Szeretettel várunk mindenkit a Magyar Egyházzenei Biennálé 2024 ünnepi megnyitójára 17:00 órától a Vallásszabadság Házába, illetve
19:00 órára a nyitóhangversenyre a Piarista templomba. A Biennálé első hangjai a kolozsvári Szent Cecília Kórus és Zenekartól hangzanak el (vezényel Potyó István és Selmeczi György)
▪️Műsor:
Csemiczky Miklós: Due pezzi sacri
Selmeczi György: Öt latin himnusz
Orbán György: Dominus tecum
Vajda János: Il buffone di Dio
▪️Közreműködik: Kele Brigitta (szoprán), Kovács Eszter (szoprán), Kun Ágnes Anna
(mezzoszoprán), György Levente (basszbariton), Horti Lilla (szoprán), Selmeczi Gábor (hegedű), Szövérdi Csilla (hegedű), Tekeres Sándor (hegedű), Mihai Osvat (brácsa), Kostyák Előd (cselló), Kozma Andor (nagybőgő), Vincze-Dallos Csilla (koncertmester), Laczkó-Vass Róbert (narrátor).

Cím

Pilisborosjeno

Telefonszám

+36302968808

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Auris Produkciós Iroda és Kiadó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Auris Produkciós Iroda és Kiadó számára:

Megosztás

Kategória