Fehérvár TV

Fehérvár TV A Fehérvár Médiacentrum Székesfehérváron és vonzáskörzetében élő több tízezer ember számára szolgáltat naponta híreket.

A Fehérvár TV elsősorban a helyi hírek szállítását, és a lakosság pontos tájékoztatását tűzte ki céljául. Ehhez a cégnek segítségére van egy naponta frissülő weblap, egy rádió és egy hetilap. Ezek együtteseként jött létre a Fehérvár Médiacentrum.

28/11/2025

🚗Idén is lesz székesfehérvári induló a Budapest-Bamako Rallyn - a HunGarian Caravan csapata már javában készül a közel tízezer kilométeres távra, Halmi István és Garamvölgyi Zoltán folyamatosan gyűjtik, fogadják a tárgyi adományokat, amelyeket útjuk során osztanak majd ki a gyerekeknek.

28/11/2025

📕Bemutatták Eszterhai Katalin legújabb kötetét, és megnyílt Lajtai György fotóművész tárlata is - a művészpáros arról mesélt, hogyan találkozik a fény és a szó, illetve hogyan születnek meg azok a pillanatok, amelyek a lelket is megérintik.👇

28/11/2025

🎶Áthallások címmel a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola adott otthont Madarász Iván és Dobri Dániel zenei estjének - a kortárs klasszikus muzsika kiválóságainak műveit az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjai szólaltatták meg.

28/11/2025

🎄Idén is összefogtak a Szent Imre Általános Iskola tanulói - a diákok több karton tartós élelmiszert gyűjtöttek, hogy szebbé tegyék a rászorulók mindennapjait, a közelgő karácsonyi időszakot.

27/11/2025

Híradó 17

27/11/2025

A Szent Imre Általános iskola tanulói vitték el adományaikat a Kríziskezelő Központba.

27/11/2025

Nagy lendülettel fut az Otthon Start Program - Fejérben november közepéig 1200 hiteligénylés indult, ebből 500-at már folyósítottak a bankok. Az igénylések fele Székesfehérvárt és környékét érinti, a másik fele pedig a vármegye többi részét.

27/11/2025

🐦Etessük-e a madarakat télen? Segítünk vagy ártunk nekik? - Néhány alapszabályra hívja fel a szakértő a figyelmet.👇

27/11/2025

🎄Már csak pár nap és programokkal telik meg a Belváros - szombaton rajtol a Fehérvári Advent: megnyílik a Püspöki Palota és a Városháza adventi udvara is és újdonságokkal is készülnek idén a városban és a környéken élőknek.

27/11/2025

Közösen a gyógyításért Fejérben címmel új négyrészes műsort indítunk annak érdekében, hogy bebizonyítsuk, a Szent György Kórház nemcsak egy intézmény, hanem egy közösség. Pénteken 19:30-kor jövünk!

27/11/2025

🌇Első alkalommal rendezték meg a Csitáry G. Emil helytörténeti versenyt - a játékos csapatverseny elméleti feladatokkal indult, majd a belvárosban folytatódott.

26/11/2025

🌇A székesfehérvári általános iskolások számára szerveztek helytörténeti versenyt a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban - a játékos csapatverseny elméleti feladatokkal indult, majd a Belvárosban folytatódott.👇

Cím

Szent Vendel Utca 17/a
Székesfehérvár
8000

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fehérvár TV új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Fehérvár TV számára:

Megosztás