Zuhany Híradó

Zuhany Híradó Minden ami kajak-kenu! Hírek, vélemények, kulissza titkok, érdekességek és amiről a Szövets?

A léket kapott kihívásMarathon Challenge ReviewEgy hónapja ért véget a Marathon Challenge versenysorozat, a Népszerűsítő...
12/11/2021

A léket kapott kihívás
Marathon Challenge Review

Egy hónapja ért véget a Marathon Challenge versenysorozat, a Népszerűsítő Maratonnal, ismertebb nevén UTE Maratonnal. Hosszú évek óta, hagyományosan, ez a verseny zárja a hazai vízi versenyidényt.

A mi sportágunkban, talán nyugodtan kijelenthető, hogy a többi szakághoz képest, mennyiségben, a maratonistáknak kell a legtöbbet edzeniük, az évente leevezendő kilométerek tekintetében legalábbis biztosan. Ezzel szemben, az ismertségük, ebből fakadóan az erkölcsi és anyagi megbecsültségük, fordítottan arányos.

Kadler Viktor szakági vezetőedzővé való kinevezése révén úgy tűnt, új irányt vehet a maraton szakág sorsa.
Már a kezdetekkor látszott, hogy egy a versenyzőkkel szorosabb együttműködésben kíván dolgozni. Ez a közvetlenebb vezetési stílus, úgy tudjuk a versenyzőknek is szimpatikus volt. Emellett életre hívta, a szakágban már többek által szorgalmazott versenysorozatot, a Marathon Challenge-et.

A versenykiírás szerint:

„A Marathon Challenge egy négy állomásból álló versenysorozat, amelynek legfőbb érdekessége, hogy mind a négy állomás más-más kihívást jelent a résztvevők számára. Maga a sorozat a felnőttek és ifjúságiak számára lett útnak indítva, de minden korosztálynak versenyzési lehetőséget biztosít.
A rendezvény sorozat hármas célt szolgál.

Egyrészt népszerűsíti a sportágat, azon belül is kiemelten a Maraton szakágat. Ezt nem csak az által éri el, hogy plusz versenyeket láthatnak a helyszínre érkezők, hanem marketing lehetőségeket is biztosít. Az igazi ereje pedig abban rejlik, hogy a hazai versenyeken ritkán látható módon a nagyközönség együtt versenyezhet a szakág hazai sztárjaival (2021-ben 2 állomáson), így egy közösségi élménnyé varázsolva a rendezvényeket.

Másodsorban az események pozitív hatást gyakorolnak a rendező egyesületek helyi szintjén. A versenynek köszönhetően, ismertebbé válhatnak a térségükben, ezzel előre tudják mozdítani a toborzási lehetőségeket, a szponzori és önkormányzati kapcsolatok építését.

Harmadszor óriási lehetőséget biztosít a versenyzők számára. A versenyzési lehetőségek még eredményesebb felkészülést tesznek lehetővé a világversenyekre. A plusz megjelenések alkalmával pedig megjeleníthetik szponzoraikat és tovább növelhetik népszerűségüket.”

„Pontozás
Összetett győztest a felnőtt és ifjúsági korosztályban hirdetünk mind a négy szakágban (NK1; K1; NC1; C1) megfelelő létszám esetén.

1. 20 pont; 2. 15 pont; 3. 12 pont; 4. 10 pont; 5. 8 pont; 6. 7 pont; 7. 6 pont; 8. 5 pont; 9. 4 pont; 10. 3 pont; 11. 2 pont; 12. 1 pont”

„Díjazás
Az 1. 3. és 4. helyszínen normál zebra szerinti díjazás lesz, a 2. helyszínen minden résztvevő érem díjazásban részesül, de a felnőtt és ifjúsági futamokban kihirdetésre kerül az 1-3 helyezett is.
Az összetett pontversenyben az 1-3. helyezett kerül díjazásra mind a négy szakág felnőtt és ifjúsági korosztályaiban.
Dolgozunk rajta, hogy a felnőttek összetett versenyének első három helyezettje minél értékesebb díjazásban részesüljön.”

Ezen feltételek mellett vágtak neki a versenyzők az új versenysorozatnak.
Aki a versenysorozat összetettjében szeretett volna dobogós lenni, az a dicsőség mellett egy biankó csekkért szállt versenybe.

A versenysorozat minden versenyéről volt beszámoló cikk, bár aki követte a pontverseny alakulását, az láthatta, hogy a 2. és 3. forduló után izgalmasabb cikkeket is lehetett volna ennél írni, a kiegyenlített eredmények miatt, ezzel is fokozva az érdeklődést a kihívássorozat és a versenyzők iránt.
Emellett, cseppnyit árnyalja a képet, az hogy a franciaországi maraton vk-ról nem nagyon tett említést a szövetség és az, hogy a moszkvai EB-n, sportági értesüléseink szerint, ugyan voltak kint magyar fotósok, akiket a szervezők kértek fel, valahogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség beszámolóiban, összesen csak 2 db kép került publikálásra, ami a verseny közben született.
Vajon miért nem kapott képeket a szövetség?
Nem is kértek vagy nem akartak érte fizetni? Akárhogy is, véleményünk szerint, ez nem igazán növeli a sportolók láthatóságát, a nézők és támogatók irányába.

Díjazások:
- Kaposváron a versenyzők éremdíjazásban részesültek.

- Győrben, a 75 km-es verseny után, minden célba érkező érmet kapott, a nőknél az első 3 helyezett az érem mellé virágot, a férfiak egy doboz csokoládét kaptak. Talán ennél többet is megérdemeltek volna…

- Szekszárdon a legjobbak, a helyiek felajánlása révén, pénzjutalomban is részesültek.

- Az UTE maratonon a felnőtt férfiak első négy helyezettje, Fábiánné Rozsnyói Katalin (Kati néni) felajánlása jóvoltából, a versenyzők az érem mellé pénz és személyes emléktárgy jutalomban részesültek.

Végignézve a sort pozitív tendenciáról beszélhetünk. De mi a helyzet az összetett verseny díjazásával?

Az összetett verseny legjobbjai, nők és férfiak egyaránt egy-egy kupát kaptak és egy ígéretet.
A szakági vezetőedző töredelmes elnézések közt közölte a versenyzőkkel, hogy a kupa mellé, a versenyzőknek járna ugyan még pénzjutalom is, de ezt a szövetség jogcím híján nem tudja jelenleg kifizetni nekik.
Így nem kapott az első 300 000, a második 200 000 és a harmadik 100 000 forintot, csupán egy ígéretet, hogy dolgoznak azon, hogy ezt az összeget a versenyzők megkaphassák, vagy legrosszabb esetben, jövőre leedzőtáborozhassák.

Szép…

Azóta eltelt egy hónap. A nyereményről semmi hír.
De nem kell aggódni, ha továbbra is ilyen ütemben nő az infláció, jövő nyáron, talán még elég lesz a pénz egy fagyira.

A versenysorozat jó, a versenyek jók, a vezető edző munkája szerintünk jó.
A szövetség maraton szakághoz való hozzáállása és megbecsülése, továbbra is gyalázatos.

Sok sikert kívánunk nekik!Hajrá Magyarok! 🇭🇺
28/09/2021

Sok sikert kívánunk nekik!
Hajrá Magyarok! 🇭🇺

Csütörtöktől vasárnapig a romániai Pitestiben rendezik a maraton világbajnokságot. A szakág idei legfontosabb viadalán a magyar és a nemzetközi mezőny legjobbjai mind részt vesznek. Az esemény egyben kvótaszerző verseny is lesz a jövő évi Világjátékokra.

200 méteres előfutamokkal kezdődött meg a mai versenyprogram a Síkvízi Világbajnokságon.Szurkoljunk együtt a magyar csap...
17/09/2021

200 méteres előfutamokkal kezdődött meg a mai versenyprogram a Síkvízi Világbajnokságon.
Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak!

Watch live plus more content on 👉 📱👉 https://planet.canoeicf.com/2021SprintWorlds2021 ICF Canoe Sprint World Championships 🌎🏆16–19 September Copenhagen ...

16/09/2021

Élvezzétek ki Ti is még az ősz minden egyes evezését és ha egy vízben úszó szemetet láttok és tehetitek, kapjátok ki a vízből! ♻️🚮

https://fb.watch/83urbyvHx4/

Ma egész nap zajlanak a síkvízi vb elő- és középfutamai. Eddig nagyon jól teljesít a magyar csapat!Hajrá Magyarok! 🇭🇺
16/09/2021

Ma egész nap zajlanak a síkvízi vb elő- és középfutamai. Eddig nagyon jól teljesít a magyar csapat!
Hajrá Magyarok! 🇭🇺

Watch live plus more content on 👉 📱👉 https://planet.canoeicf.com/2021SprintWorlds2021 ICF Canoe Sprint World Championships 🌎🏆16–19 September Copenhagen ...

Alázatos munka, kitartás és hit!Gratulálunk Dóri! 🥇🥉👏👏👏Reméljük mielőbb látunk újra versenyezni!  Addig is jobbulást és ...
14/09/2021

Alázatos munka, kitartás és hit!
Gratulálunk Dóri! 🥇🥉👏👏👏

Reméljük mielőbb látunk újra versenyezni! Addig is jobbulást és jó pihenést kívánunk!

Bodonyi Dóra az olimpiai döntő előtt érzékelt egy csomót a nyakánál, de nem gondolt semmi rosszra. Nagy szerencséjére nem Tokióban derült ki, hogy mononukleózisa van. A versenyt megnyerték, aztán itthon ágynak dőlt. Nem szereti, ha hősnek nevezik, és még olimpiai bajnokként is ...

23/08/2021

Felnőtt Síkvízi Magyar Bajnokság és Világbajnoki (fél) válogató beszámolója

Hétvégén rendezték meg, az idei síkvízi Országos Bajnokságot Szegeden, ami a hagyományosan a hazai síkvízi versenyszezont záró megmérettetés szokott lenni.

Idén, rendkívüli módon, az olimpia évében világbajnokságot is rendeznek, így a mostani Magyar Bajnokság, világbajnoki válogatónak volt kijelölve.
Habár a „fél válogató” kifejezés jobban illene rá, több szempontból is.

Az olimpiai számokat, az olimpiai indulók alapból megkapták, ha indulni akarnak a világbajnokságon.
(Ahol két egység indult az olimpián, ott a jobb eredményt elért versenyző indulhat, ha nem vállalja az indulást, akkor a második egység, ha egyikük sem, akkor pedig a válogató eredménye dönt.)
Ezek mellett, a szövetségi kapitány dönt arról, hogy kik állhatnak majd rajthoz Koppenhágában, a mix párosokban és négyesekben, valamint a férfi és női C-4 500-as és a női K-4 200-as futamban.

Így elméletileg, a fennmaradó 18 számban döntött a Magyar Bajnokság eredménye a világbajnoki indulókról.

Válogató ide, Magyar Bajnokság oda, mindezek ellenére a megszokottnál / elvárhatónál szerényebb mezőny és még szerényebb néző közönség gyűlt össze a Maty-éri pályánál.

Korábban, a felnőtt magyar bajnokság volt a hazai kajak-kenus élet csúcsa.
Egy hajóba szállt, idős és fiatal, szabadidős és profi, hogy pontokat szerezve segítsék hozzá egyesületüket, a magyar bajnoki tabellán való, minél előkelőbb helyezés eléréséhez.
De ha most megnéztük a versenyműsort, sajnos nem ezt a szellemiséget tapasztaltuk.
A legtöbb számban csak döntőt rendeztek és csak a férfiak C-1 500 méteres versenyére neveztek annyian, hogy 3 előfutamot kellett rendezni nekik.

Pedig ez a verseny nem csak a válogatóról és a bajnoki pontokról szól.
A verseny 2 sprint száma (férfi K2 és K4 200m) és a férfi K-1 5000m két sporttársunk emlékét is őrzi. Előbbiekkel Séra Miklósra, utóbbival a tragikusan fiatalon, balesetben elhunyt Janza Richárdra emlékezünk.

Természetesen akadtak üdítő kivételek is. A Győriek például, még a maratonistáikat is rajthoz állították, a FTC Rekontir Kajak-Kenu pedig, az ifi és szabadidős sportolóikat is bevetették, sőt még edzőjük Kassai Álmos is rajthoz állt, akárcsak a kenusoknál Németh Szabolcs.

Meglátásunk szerint, jó lett volna, ha több olimpikon (tokiói vagy korábbi) lett volna jelen Szegeden, akár versenyzőként, akárcsak nézőként, mert az ő jelenlétük is fontos lenne és emelné az esemény rangját.

Távollétük a nézőknek és sportbarátoknak nem okozott valószínűleg fájóan nagy törést, mivel nézők alig voltak. Ami nem csoda, hiszen az esemény, finoman fogalmazva sem volt agyon reklámozva, közvetítésről meg aztán végképp nem beszélhetünk... 🙄
Pedig ez a verseny, egyedülálló lehetőséget biztosított volna a fiatal sportolók, szurkolók versenyzőkkel való találkozására és a sportág népszerűsítésére.

Ennek ellenére, akik kilátogattak a versenyre, tudásuk legjavát nyújtó sportolók, remek versenyeit láthatták. 💪

Reméljük ez volt a mélypont és a jövőben, ismét egyre többen vesznek majd részt versenyzőként és nézőként a felnőtt magyar bajnokságokon, aminek következtében a verseny visszanyeri régi hangulatát és fényét.

Minden versenyzőnek gratulálunk! 👏👏👏

Akiknek itt véget ért a szezon, azoknak jó pihenést, feltöltődést kívánunk, hogy ősszel újult erővel vághassanak neki, egy még sikeresebb szezonra való felkészülésnek!

Akik pedig a világbajnoki csapatba kerültek, azoknak további jó felkészülést kívánunk!

(Kövessétek az insta oldalunkat is, mert amit tudtunk, ott most is közvetítettünk nektek!)

13/08/2021

Maraton VB válogató rövid körös versenyének eredményei:
Férfi kajak:
🥇Máthé Krisztián
🥈Boros Adrián
🥉Solti László
Női kajak:
🥇Czéllai Vörös Zsófia
🥈Kiszli Vanda
🥉Rugási Csilla
Férfi kenu:
🥇Adolf Balázs
🥈Koleszár Zoltán
🥉Laczó Dániel
Női kenu:
🥇Kisbán Zsófia
🥈Bónyai Regina
🥉Kulcsár Dorina

Minden indulónak gratulálunk, további sok sikert kívánunk nekik a hétvége folyamán!

Kicsivel több mint egy óra múlva, 15:00-kor, Ráckevén kezdetét veszi a Maraton VB válogató.Rendhagyó módon, a szakági ve...
13/08/2021

Kicsivel több mint egy óra múlva, 15:00-kor, Ráckevén kezdetét veszi a Maraton VB válogató.

Rendhagyó módon, a szakági vezetőedző, Kadler Viktor külön válogató számot írt ki, a rövid körös versenyen való indulás jogának kivívására.
Felnőtt versenyzőink számára, ma délután ezekkel a futamokkal kezdődik meg az idei kvalifikációs verseny.

Szombat reggel, a felnőttek egyéni versenyszámaival folytatódik a program, a délután pedig az ifjúsági versenyzőké lesz a főszerep.

Vasárnap, az ifjúsági korú hölgyek kivételével, párosokban mérkőznek meg az indulók.

Aki teheti, hétvégén látogasson el Ráckevére, a Vadkacsa szabadstrandra szurkolni!

A nap szépen süt🌞, a sör hideg🍺, a sajtos-tejfölös lángos pedig csak 800Ft. 😀

Versenyműsor és eredmények:
https://results.kajakkenusport.hu/faces/pages/versenymusor.xhtml?versenyid=284

Véget ért a ###II. nyári olimpia.Szívből gratulálunk, minden magyar indulónak és edzőnek! 👏👏👏Köszönet illeti a versenyző...
08/08/2021

Véget ért a ###II. nyári olimpia.

Szívből gratulálunk, minden magyar indulónak és edzőnek! 👏👏👏
Köszönet illeti a versenyzőket segítő stábot, masszőröket, orvosokat, technikai személyzetet is.

Hamarosan kezdődik a paralimpia, ahol szintén izgulhatunk versenyzőinkért. Szurkoljunk együtt nekik is!🥇🥈🥉🎉
Hajrá Magyarok! 🇭🇺

📷

Cím

Maty-Éri Víztározó
Szeged
6710

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zuhany Híradó új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Zuhany Híradó számára:

Megosztás