
12/09/2025
A reformkori Vas vármegye egyetlen szabad királyi városában Kőszegen az 1830-as évek elején alakult meg a társas élet haladó formája. A legkorábbi olvasóegylet létrehozása például 1832-re datálható. Tizenhat egybegyűlt 12 pengőforint értékű részvénnyel hozta létre az egyesületet, vagyis a városi kaszinót. A pestin kívül ekkor 13 másik településen működött hasonló, politikai- illetve művelődési hatásukat tekintve jelentősnek mondható haladó szellemiségű társaság. A kőszegi kaszinóélet közel 200 évre visszanyúló történetéről a Vasi Szemle legutóbbi, 2025/2. számában olvashatnak részleteket. Tóthárpád Ferenc írása segítségével bepillantást nyerhetünk a korabeli társasági élet hétköznapjaiba, melynek során olyan részletek derülnek ki, hogy „az egyesülés hírlapokat, „haviirásokat”, könyveket és térképeket is rendelt a társaságnak”, ahol „az ész és tehetség kifejtése érdekében társasági mulattatással egybekötve…(Kőszeg) minden rendű és sorú” férfi polgára megjelenhetett. A cikk napjainkig kíséri az állandóan formálódó egyesület életét, melynek újkori történetében a „Kőszegi Polgári Kaszinó” nevet viselő egyesület igyekszik „egybekovácsolni a tisztes kőszegi polgárokat”. Tóthárpád Ferenc: Adalékok a kőszegi kaszinóélet történetéhez című írását a Vasi Szemle 2025/2. számának „Múltnak kútja” rovatában olvashatják.