Szombathelyi Televízió

Szombathelyi Televízió Szombathelyi Televízió

Telefonszám: 06 94 312-666 /135 mellék A 10 millió forintos keretből korszerű stúdióberendezéseket vásároltak Bécsből. néven.

A TÖRTÉNET
A nyolcvanas évek második felétől érlelődött Szombathelyen a városi televízió létrehozásának gondolata. Tanulmányterv született, egyeztetések indultak. 1988-ban eldőlt, hogy nem kábeles, hanem sugárzott adást közvetít majd a tévé a Petőfi Sándor utcai „14 emeletes” tetején kiépített adóházból. 1989. május 22-én kelt a Minisztertanács működési engedélye, igaz, csak egy évre, mert

még nem fejeződött be a frekvenciák kiosztásának egyeztetése. 1989-ben a megyei tanács egyik utolsó döntése volt, hogy a rendelkezésére álló valutakeretet az MMIK-nak adja, hogy ott kialakíthassák az önálló szervezeti egységként működő tévéstúdiót. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ egyébként gazdag archívumot őrzött, a Vas megyei film- és szemléltetőeszközök tárát, filmanyagának egy részét már videora másolták. A felszerelés ’89 novemberére érkezett meg. Időközben felállt a Városi Televízió Társadalmi Bizottsága, amelyet azért hoztak létre, hogy állandó ellenőrzést gyakoroljon a műsorszerkesztés felett, garantálja a széles érdekképviseletet és az esélyegyenlőséget. Tagjait a városi és a megyei tanács, az MMIK, az MSZP, az Éhen Gyula kör, a Hazafias Népfront, az Éhen Gyula Kör és az Ellenzéki Kerekasztal delegálta. A bizottság első feladata volt, hogy megvizsgálja a főszerkesztői posztra beadott pályázatokat. A végső szót a jelöltekről a városi tanács végrehajtó bizottsága mondta ki, amely főszerkesztőnek november 15-én Sibinger Jánost nevezte ki. A hosszas előkészítő munka után elérkezett a pillanat: 1990. február 5-én első adását sugározta a szombathelyi városi televízió a 38-as csatornán, az UHF sávban. Az akkoriban még élő frekvenciamoratórium miatt éveken keresztül valójában kalózadóként működött a televízió. A hivatalos stúdióengedély 1993-ban érkezett meg. Egy évvel később történt az a jelentős technikai fejlesztés, ami az ország legmodernebb helyi televíziói közé emelte a szombathelyit. A közvetítőkocsi rendszerbe állítása lehetővé t***e az élő közvetítéseket is, ami - akkor - úttörőnek számított a helyi televíziózásban.
1995-től új igazgató, Kovács Tibor irányította a szerkesztőség munkáját. A televíziót 1997-ben közhasznú társasággá alakították át Szombathelyi Televízió és Rádió Kht. Akkor úgy tűnt, elindulhat egy rádió is Szombathelyen, de a frekvenciáért mégsem szállt versenybe a város. Egy év múlva új helyre költözött a televízió, a Géfin Gyula utcai egykori öntöde egy felújított épületrészébe.
1999-ben két megbízott igazgató, Szöllősi Iván, majd Murai András vezette a televíziót. 2000-től pedig Velencei Renátát nevezték ki a társaság élére.Váradi Gábor 2003-ban került az igazgatói székbe. 2009-től Szöllősi Iván irányítja a szombathelyi tévét. A televízó Szombathelyen és 25 km-es körzetében sugározza adását, 55.000 háztartásba jutunk el. A kezdeti kéthetente egy órában jelentkező úgynevezett konzerv magazinokat a hetente, majd kétnaponta, az 1990-es évek közepétől naponta sugárzott élő műsorok váltották. Elsődleges mai napig a híradó, a tematikus magazinműsorokból mindenki választhat érdeklődésének megfelelőt.
2004 óta az interneten is elérhetők vagyunk.
2008 szeptemberétől digitálisan készülnek az adások. A nézők lényegesen jobb adásminőségben nézhetik a műsorokat. A közelmúltban pedig a korszerű televíziózás elvárásaihoz igazodva az arculat is változott. A Szombathelyi Televízió számára új kihívást jelent a 2012-től kötelező digitális sugárzásra való átállás. A TECHNIKA
A televíziós szakma legnagyobb nehézsége, ugyanakkor izgalma az a hihetetlenül gyors technikai fejlődés, aminek állandóan meg kell felelni. 20 évvel ezelőtt úgy dolgoztunk, hogy a kamera rögzítő részét a szerkesztő vitte az operatőr után, és az S-VHS magnó menőnek számított. Ma megmosolyogjuk az akkori időket, ezeket az eszközöket muzeális daraboknak tekintjük. Mi volt ez ahhoz képest, hogy a mai gépek az űrkutatásban használt technológiákat is alkalmazzák! Ki ismeri ma azt a kifejezést: U-matic, patch-panel?
1990-ben a szombathelyi városi tévé két kamerával, egy vágószettel és egy kölcsönkapott keverőpulttal kezdte működését. Magunk készítettünk jó megvilágítást biztosító, ugyanakkor kevés hőt adó lámpákat. Az adások eleinte konzerv összeállítással készültek, kazettán vittük a kész műsort az adóházba, mert a stúdió és az adó között nem volt összeköttetés. Csak később fektették le az optikai kábelt az MMIK-tól a 14 emeletes tetején található mikrohullámú átjátszó berendezésig. Az első jelentős fejlesztést 1994-ben hajtottuk végre. Beta- SP rendszerre tértünk át, illetve egy akkor még újdonságnak számító Avid non-lineáris vágóberendezést is munkába állítottunk, az ország egyik legkorszerűbb helyi telvíziója jött ezzel létre. A helyi televíziók közül elsőként -saját tervezéssel és kivitelezéssel- összeállítottuk a közvetítőkocsit, amellyel élő közvetítéseket adunk. Az csak zárójelben kívánkozik ide, hogy a közvetítőkocsi korszerűsítése azóta is várat magára.
2004-ben a televízió fellépett a világhálóra. Saját weboldalt működtetünk, adásaink a Föld bármely pontján akár élőben is követhetők a neten. Aki lemaradt róla, az archívumban keresgélheti kedvenc műsorát. Az Info Tv sokoldalú szolgáltatásai pedig újabb információforrást biztosítanak nézőink számára. A nézők sms-t is küldhetnek nekünk, így lesz átfogó az interaktivitás.
2008 őszétől a modern televíziózás elvárásaihoz igazodhattunk, amikor egy fejlesztés keretében számítógép alapú automatizált adáslebonyolító rendszert hoztunk létre. Megszűnt az analóg, kazettaalapú adáskészítés, helyette nonlineáris vágóberendezéseken készülnek az anyagok. Ezzel sokat javult adásaink minősége. A fejlődés lehetőségei korlátlanok, annak csak az anyagi lehetőségek szabnak határt.
2022. január 01-től a Szombathelyi Televízió az AGORA Savaria Nonprofit Kft. intézményegységeként működik tovább.

Még a hidegebb időjárás beállta előtt.
16/09/2025

Még a hidegebb időjárás beállta előtt.

A közelgő fűtési szezon előtt, még a hidegebb időjárás beállta előtt érdemes otthon próbafűtést végezni, amelynek során időben kiderülhetnek az esetleges meghibásodások, és el lehet végeztetni a szükséges javításokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgat...

Az AGORA ma délután uzsonnával kedveskedett a kerékpárral közlekedőknek a dr. Antall József téren. Bár az időjárás nem v...
16/09/2025

Az AGORA ma délután uzsonnával kedveskedett a kerékpárral közlekedőknek a dr. Antall József téren. Bár az időjárás nem volt kegyes, azért voltak, akik örültek a finom meglepetésnek az esős időben. Fotó: Pataki Gerő

A korábbi Herényi Esszenciák programsorozat mostantól Herényi Közösségi Napok néven folytatódik. A mostani hétvége remek...
16/09/2025

A korábbi Herényi Esszenciák programsorozat mostantól Herényi Közösségi Napok néven folytatódik. A mostani hétvége remek alkalom lehet a közösségépítésre, a találkozásokra, az élmények gyűjtésére.

A korábbi Herényi Esszenciák programsorozat mostantól Herényi Közösségi Napok néven folytatódik. A mostani hétvége remek alkalom lehet a közösségépítésre, a találkozásokra, az élmények gyűjtésére. Lesz zene, kézművesség és finomságok, minden korosztálynak kedveskedő p...

A kanadai Ethan Katzberg a világ valaha volt ötödik legjobb dobásával, egyéni csúccsal és világbajnoki csúccsal, 84.70 m...
16/09/2025

A kanadai Ethan Katzberg a világ valaha volt ötödik legjobb dobásával, egyéni csúccsal és világbajnoki csúccsal, 84.70 méterrel nyerte meg a viadalt. Halász Bence a 3. sorozatban dobta legjobbját, a 82.69-es kísérlet ezúttal a harmadik helyet jelent***e számára.

Szeptember 30-tól.
16/09/2025

Szeptember 30-tól.

Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta - jelent***e be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

16/09/2025

Színes mese, Lila fecske, Trója - a pöttömöktől a középiskolásokig három különböző korosztálynak szólnak a Mesebolt Bábszínház kora őszi premiersorozatában szereplő előadások, amelyekből sajtótájékoztatón adtak ízelítőt az alkotók.

16/09/2025

Közzét***e politikai közvélemény-kutatásának második részét a Publicus Research, amelyben Szombathely és térsége politikai preferenciáit mérték fel. Az intézet kíváncsi volt arra, hogyan gondolkodnak a körzetben élő választópolgárok az ellenzéki pártok esélyeiről, az esetleges együttműködésről, illetve mekkora esélyt látnak a kormányváltásra. Az eredményekből kiderül, hogy a Tisza Párt támogatottsága a legmagasabb, és a többség kormányváltást szeretne.

Idén augusztusban 93.948 vonat közlekedett, ebből 79,01 százalék, 74.233 vonat pontosan, vagy kevesebb mint 6 perces kés...
16/09/2025

Idén augusztusban 93.948 vonat közlekedett, ebből 79,01 százalék, 74.233 vonat pontosan, vagy kevesebb mint 6 perces késéssel érkezett a végállomásra.

Augusztusban mintegy 7 százalékkal pontosabbak voltak a vonatok, mint egy évvel korábban - közölte a MÁV.

Saját otthonában hunyt el.
16/09/2025

Saját otthonában hunyt el.

A hírt sajtósa t***e közzé, aki a halál okát nem jelent***e be, csupán annyit közölt, hogy a 89 éves színészt az álmában érte a halál.

24 év után szurkolhatunk ismét három magyar kalapácsvetőnek világbajnoki döntőben.
16/09/2025

24 év után szurkolhatunk ismét három magyar kalapácsvetőnek világbajnoki döntőben.

Savaria Fórum - Önkormányzati hetilap

16/09/2025

A legkorábban érő szőlőfajták szedése már július végén, augusztus elején megkezdődött Magyarországon, de a hűvösebb klímájú borvidékeken - mint amilyen az Alpokalja térsége is - csak most szeptemberben indult a szüret. Az idei termés átlagosnak mondható.

Érdekes program lesz.
16/09/2025

Érdekes program lesz.

A Savaria Múzeum és a Smidt múzeum különleges találkozóra hívja az érdeklődőket, akik személyes élménybeszámolókon keresztül ismerhetik meg a zarándoklat sokféle arcát.

Cím

Március 15. Tér 5
Szombathely
9700

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 20:00
Kedd 09:00 - 20:00
Szerda 09:00 - 20:00
Csütörtök 09:00 - 20:00
Péntek 09:00 - 20:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szombathelyi Televízió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Szombathelyi Televízió számára:

Megosztás