30/09/2025
Nem mindegy, hogy az esti mesében három, vagy hét feje van a sárkánynak. Legalábbis ezen tűnődtem nagyon sokat gyerekként, ha megismertem több másik változatát. Volt olyan is, amelyikben már nem a tűzokádó szörnyeteg állta útját a történet főhősének, hanem egy boszorkány.
Egyre gyakrabban találkozom olyan jellegű írásokkal, posztokkal, előadásokkal, amikben az adott történelmi témát mindenféle szakmaiságot nélkülöző módon, a szárnyra kapott képzeletnek, a lelkes, önjelölt kutatók ízlésvilága szerint mutatják be.
Ilyen például a magyar piramisok létezésének bizonygatása, vagy Jézus magyar származásának határozott kijelentése.
Nekünk, történelemtanároknak azért is fontos a munkánk, hogy az újabb és újabb generációkat felvértezzük olyan tudással, aminek a segítségével elkerülhető, hogy ezen ismeretek birtokában a feledés homálya átértelmezzen, vagy elhallgasson részleteket múltunk fejezeteiből.
A Történelemtanárok Egylete egy meghatározó, és hiánypótló alapköve a hazai történelemoktatás, történelemtanításnak. A szakmai megújulást képviseli, mivel innovatív módon segíti a tanárokat, és juttatja el hozzájuk a legfrissebb tudományos ismereteket, metodikai segédleteket.
A Történelemtanárok Egylete világelsőként készített a holokauszt tanításához komplex taneszközt, ami Steven Spielberg alapítványán keresztül valósult meg.
A TTE által megalkotott Tényleg. com oldalt nem csak tanításhoz, de olykor tartalomkészítéshez is használom a rendkívül nagy pontosságot és kritikusságot igénylő témakörök, ismeretek mélyebb megértéséhez, ezzel elkerülve azt, hogy egy múltbeli eseményt tévesen, vagy kisebb-nagyobb ferdítésekkel mutassam be a diákjaimnak.
Kérlek, hogy adományoddal támogasd a Történelemtanárok Egyletének működését!
Mert nem mindegy, hogy egy esti mesében három, vagy hét feje van a sárkánynak...
Már 75%-nál jár a kampány!
Link: https://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/az_idoutazo_elso_kampanya.html