09/09/2026
✨ELADVA! 🥰✨
STÚDIÓLAKÁS, AMI OTTHONKÉNT ÉS BEFEKTETÉSKÉNT IS JÓ VÁLASZTÁS!
2023-ban, az első lakások birtokba adásakor bevallom, magam is kissé félszegen tekintettem erre az akkor még kialakulóban lévő épületegyüttesre: a csinosodó lakásokra, a félkész parkolókra, a frissen ültetett növényzetre. Nem láttam előre, ami mára már természetes: új lakók, szolgáltatók, befektetők és általuk új albérlők költöztek ide, hogy életre keltsék az addig steril környezetet.
Nyugodtan mondhatom, mára az egyik kedvencemmé vált Szombathelyen a Körmendi úti lakónegyed. Visszatérő vendég vagyok, sok ismerőssel és sok elégedett ügyfelemmel találkozom itt nap mint nap.
Most az egyik olyan lakás került eladósorba, ahová az elsők között költözött albérlőm 2023-ban.
Egy kedves, 34 m²-es stúdiólakás a harmadik emeleten, ahová ugyan lift is vezet, de ezt ennél a lakásnál aligha kell majd használnod: közvetlenül a lépcsőházból nyílik, így néhány lépéssel már otthon is vagy.
A lakásban a nappali–étkező–konyha jól kihasználható, egybefüggő életteret alkot, amelyhez franciaerkély kapcsolódik. Az előtér és a tágas, zuhanykabinos fürdőszoba kényelmes lakhatást biztosít akár két fő számára is.
Bútorozottan és gépesítve kerül értékesítésre, így saját otthonként sem kell jelentős összeget a berendezésre fordítani a beköltözés előtt.
A komfortot padlófűtés, energiatakarékos villanybojler és klíma, a gazdaságos fenntartást pedig a korszerű épület, a jó hőszigetelés és az egyedi mérés segíti. A havi rezsi még a téli hónapokban is 25.000 Ft alatt marad.
A lakáshoz saját parkolóhely is tartozik, közvetlenül az épület előtt, ami a belváros közeli elhelyezkedés mellett különösen praktikus.
Mindezt 32.500.000 Ft-os vételáron kínálom. Ez egy első saját lakás esetében is vállalhatóbb belépési lehetőséget jelenthet, miközben a lakás állapota és felszereltsége miatt a beköltözés után sem várható jelentősebb induló ráfordítás.
A lakást jelenleg is ugyanaz a megbízható, gondos bérlő lakja, aki 2023-ban, a lakás átadásakor költözött ide. Befektetőnek történő értékesítés esetén a továbbiakban is hosszú távon szeretne itt maradni.
Az új tulajdonos tehát nem egy üres lakással és a bérlőkeresés feladatával kezdi, hanem egy már működő, stabil bérleti helyzetet vehet át.
Ha saját részre keresed első lakásodat, ez egy könnyen fenntartható, modern és praktikus otthon lehet számodra, kedves lakóközösséggel és kiváló belvárosi infrastruktúrával.
Saját otthonnak fiatalos és praktikus, befektetésként pedig már bizonyítottan jól hasznosítható. Ha most a saját jövődbe fektetnél, keress az alábbi elérhetőségeken!
🙋🏻♀️Gombás Enikő
📞 06-20-414-3485
📧 [email protected]
🌐 www.gombasenikoingatlan.hu